Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-24 / 120. szám

★ Ezúttal sikerült eltalálni a labdát a spartakiád egyik röplabdamérkőzésén. Mentsé­gükre elmondjuk, hogy képünk még a selejtezőn készült. A győztes nyíregyháziak ki­fejezetten jól játszottak. (Szabó István felvétele) Félezer versenyző Egészségügyi szakiskolák országos spartakiádja „...a részvétel a fontos'9 Pattogó indulóra, verőfényes napsütésben vonultak be szom­baton reggel 8 órakor — a sta­dion keleti és nyugati kapujától egyszerre indulva — az egész­ségügyi szakiskolák Vili. orszá­gos spartakiádjának résztvevői. A rendező szervek (Egészségügyi, Oktatásügyi . Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete) nevében dr. Vár­helyi Zoltán, az SZMT elnöksé­gének tagja, eü. mb-titkár nyi­totta meg a spartakiádnapokat, majd az ország 17 egészségügyi szakiskolájának tanulói elvonul­tak a versenyek színhelyeire. Az atléták, a kézi- és röplabdások a stadionban maradtak, az asz­taliteniszezők a MÉiVITE népkerti csarnokában versenyeztek, a ko­sarasok a Fazekas utcai általá­nos iskola tornatermében mér­kőztek, míg az úszás színhelye az Augusztus 20. strand volt. A spartakiád céljáról be­szélgettünk a rendező szer­vek képviselőivel. Elmondot­ták. hogy az országos ver­seny jó alkalom a résztve­vők sportolási igényeinek magasabb szintű versenyek­kel való kielégítésére, to­vábbá jó alkalom arra is, hogy a — felsorolt — hat sportágat megszeressék: és nem utolsósorban lehetőség nyílik a szakiskolákban folyó testnevelési és sporttevékeny­ség értékelésére. Az értékelés úgy történt, hogy sportáganként az első hat helyezett iskolát pontoz­ták. és amelyik iskola a leg­több pontot szerezte, az nyer­te el a következő spartakiá- dig az egészségügyi szakszer­vezet által alapított vándor­serleget. Az eddigiekben há­romszor a budapesti Állami Védőnőképző, egyszeregy­szer a nyíregyházi, a szek­szárdi, a szolnoki egészség- ügyi szakiskola vihette haza; tavaly a gyulaiak. Pillanatképek a két napról A verseny első napján a kézi­labda pályán találtam in eg Jánk Mihályt, a gyulai csapat egyik vezetőjét. Leányai éppen lliO-ra vezettek, így szívesen válaszolt kérdéseimre. — Mire számít az idén? — Itt, kézilabdában jó ered­ményre. A lányok a megyei baj­nokságban szerepelnek és jól is játszanak. — A többi sportágban? — Még az atlétikában és a röp­labdában bizakodom. — Meglesz a kupa? — Várjuk meg a végét...! ★ Az atlétikai pályán a súlylökő kör mögött a lánvok árgus sze­mekkel .fie-^elik egymást, vajon meddig száll a golyó. Egy vézna kislánv kezéből 6,90-nél hull le a négv kiló. — Hogjdiogv indultál súlylökés­ben? — Más nem volt, és én még 100-on is fogok indulni, majd ott nézzen mear! (ÁTe^é^tc-m, nem került az első hat közé.) — Az eddigi tapasztalatok? — fordulok dr. Katona Zoltánhoz, aki a kosárlabda-mérkőzésekért volt felelősi — Küzdelem van! Egy-két csa­pat jól kezeli a labdát, de a ponterősség. . .! Hát ami igaz, az igaz. Egy perc alatt többször is került mindkét kosár „veszélybe”, de csak ijesztgették a hálót. A pa­lánk, a gyűrű mindent hárí­tott. . . ★ A MÉMTE nép kerti asztalite­nisz-csarnokában teljes a nagy­üzem, pattognak a fehér labdák, időnként láthi egy-egy tenyeres kontrát is. A támadószellemmel nincs baj. — És a játékkal? A szakemberek egymásra néz­nek; —'• Nagy eredmény, hogy ennyien indultak! Ebben maradtunk. Az üszóversenyre későn érkez­tünk, de a versenykiírás „árul­kodik”: So m mell, 50 m tetszés szerinti úszásnemben, és 4x50 méteres váltó. (Ebből kettő mel­len, a másik kétszer 50 szabad úszásnem.) — Igen sokan választották a gjrorsúszást — magj^arázza dr. Tóth Katalin versenyfelelős. EZ sem lebecsülendő.. .1 ★ A röplabdázókat figyelve, két dolog tűnt fel: A játékosoknak egy kissé „magas” a háló: a másik, hogy több kettős érintést, tapadást nem fújt le a játékve­zető. Az okáról kérdezem: — Nem vesszük olyan szigo­rúan, hogy folyamatosabb le­gyen a játék. Azért volt egy­két jó labdamenet. Eredmények Szinte valamennyi helyszí­nen elhangzott a szakembe- ’ rektől: ..Már ez is ered­mény. .így igaz! A tömeg­sport jellegét hangsúlyozták a kétnapos verseny tegnapi záróján is, miközben a kupá­kat, az érmeket, az oklevele­ket és a tárgyjutalmakat ad­ták át a rendezők. Sajnos, a miskolciak egyetlen egy sport­ágban sem. kerültek az első hat közé. A kupára a buda­pesti Balassa "Egészségügyi Szakiskola neve került fel, a T KISZ KB által adományo­zott „Legsportszerűbb iskola" vándorserleget pedig a szek­szárdiak nyerték. | D. T. B. i Befejeződnek a csoportmérkőzések IS csoportelsosóo (mégis!) ms i ei DV1Ä — Widzcw Lódz Arra tippeltünk, hogy a Mielee a visszavágón is le­győzi a Lodz csapatát a lab­darúgó Lengyel Liga Kupa A csoportjának V. forduló­jában, s akkor a DVTK már véglegesen első. A váratlan fordulat azonban bekövetke­zett, mert a diósgyőri 0:8-tól még ..bódult"’ mieleciek a Widzewtől is kikaptak. így a lodzi együttesnek jelenleg hét pontja van, azaz egyet­len pont választja el őket a Diósgyőrtől, akiknek 8 pont­juk van a mai, záróforduló előtt. A csoportelsőségre így is a DVTK az esélyes, de áhhoz legalább döntetlent kell ma játszania a harmadik len­gyel ellenféllel, mert győzel­me esetén a Lodz pontkü­lönbséggel előzhetné meg a DVTK-t. Csakhogy ... Csakhogy a mérkőzés Diósgyőrött van. a DVTK- nak változatlanul jól megy, s ráadásul fűti őket a visz- szavágás a kint elszenvedett 1:0-ás vereségért. Igaz ... Igaz, a lodziak elnöke teg­nap azt nyilatkozta, hogy nyerni akarnak, na de hát egy elnök mit mondhatna mást? Óhaját „súlyosbította” azzal a közléssel, hogy két sérült kitűnőségük — akik az első mérkőzésen nem ját­szottak — meggyógyult, s ott lesz a diósgyőri stadion­ban ma fél ötkor kezdődő mérkőzésen. A DVTK háza táján nyu­godt a helyzet, sérült nincs, s így tovább folytatódhat a tervszerű cserebere a csere­padon ... Ezúttal Teodoru lesz ott az új ember, s bi­zonyosan játszani is fog. Egyéb változás nincs, így a legutóbbi kezdőcsapat lép pályára-ma délután a Wid- zew Lodz ellen, Diósgyőrött, v h. k. Dolgozó liatalok városi úszóversenye A május végén szokatlanul fe­hér felsőtestek köpenybe burko- lózt4ak. Áprilishoz öltözött a mint­egy 50 civil is, a nézők (bizo­nyára hozzátartozók). A víz hő­foka megfelelő, a levegőé ke­vésbé. Nem lehetett több, mint 15—17. Ráadásul kellemetlen szél ru.jdogált a tapolcai strandon, ahol kedden rendezték meg a dolgozó fiatalok városi úszóver­senyét. Mintegy 200 fiatal szállt vízbe a győzelem reményében. Akik­nek sikerült: Női 50 m mell: 1. Bakos Ist- vánné 42,3 mp (DiGÉP); női 50 m gyors: 1. Bakos Istvánné 33,4 mp (DIGÉP). Férfi 50 m mell: 1. Murai Zsolt (Egyetem) 39,2; férfi 50 m gyors: l. Kiss József 30.5/(TÜKI). Az eredetileg kiírt szabad úszásnemű váltót a nők nem kí­vánták teljesíteni, a férfiaké pe­dig 4x5o méteres gyorsra sike­rült. 1. Szolgáltatóipari KISZ-bi­zottság 2:16,1. Guruló Rejtvényműsor — labdarúgást kedvelőknek Sakk i Miskolci Medicor—KOM Vasas 3:11 „Guruló labda” ' címmel rejtvénypályázatot hirdet a Magyar Rádió Miskolci Stú­diójának sportrovata. Május 24-től május 28-ig mindennap régi labdarúgó­mérkőzések felvételeiből ját­szunk be részletet, amely­hez három kérdés kapcsoló­dik. & megfejtéseket a miskolci stúdió címére (3530 Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. szám) kér­jük elküldeni. Beküldési ha­táridő: május 31. Kérjük, a borítékra írják rá: „Gu­ruló labda” rejtvénypályázat A helyesen megfejtők kö­zött értékes ajándékokat sor­solunk ki június 4-én, vasár­nap 18 órakor, nyilvános adás keretében Miskolcon, az Arany János utcai totózóbán Magyar Rádió Miskolci Stúdiója Nem sikerült a Miskolci Medicor csapatának elő­rébb lépni a vasárnap meg­rendezett OB I.- osztályú baj­noki fordulóban. A III. kér. Tanács épületében megren­dezett 9. forduló meglehető­sen nagyarányú vereséget je­lentett a miskolci csapatnak. Bár a bajnokságból még négy forduló hátra van, ez­zel a vereséggel nehéz hely­zetbe került a csapat. A még soron következő mérkőzések döntő fontosságúak a kiesés, vagy bentmaradás szempont­jából. A miskolci együttes — bár az eddigi versenyek so­rán már értékes tapasztala­tokat szerzett — nem érett be igazé . Az is igaz, hogy a KGM Vasas igen erős, komplett csapattal érkezett, nem egy nemzetközi mester ; ült a táblákhoz. A Medicor csapatából Balogh és Mikita nyertek, míg Orgonán és Gáti döntetlent érlek el. .* iMiníteajéle Jobb, mint a DDT Az angol tudósoknak sike­rült egy új anyagot előállí­taniuk, amely jóval hatéko­nyabb. mint az utóbbi idő­ben sokat vitatott DDT-por. A készítmény a legkülönbö­zőbb rovarokat is elpusztítja. de .miután hatását kifejtette, a fény és a levegő hatására felbomlik. A DC—143-nak nevezett új anyag bomlási Termékei az emberre és a környezetére veszélytelenek. Ismeret'en indiánok Brazíliában új indián tör­zset találtak, amelynek léte­zéséről, e j.ciig senki nem tu­dott. A törzs tagjai magukat nambikvariknak nevezik. A törzs a legkezdetlegesebb vis­kókban él és kőkorszakbeli eszközöket használ. A „nők számára illő” kivégzési módok A nők és a férfiak közötti egyenlőtlen­ség különös módon jutott kifejezésre a különböző történel­mi korszakok tör­vényeiben. Míg a rendkívül kegyetlen testi büntetések a nőkre is vonatkoz­tak — természetesen a társadalmi osz­tályhoz való tarto­zásuk függvényében —, helyenként spe­ciális jogvédelem­ben, kedvezmény­ben is „részesül­tek” — írja a női bűnözésről szóló kötetében dr. Raskó Gabriella, a Krimi­nológiai és Krimi­nalisztikai Intézet főmunkatársa. István király tör­vénye például ki­mondta : „Ha vala­ki szemtelenségből és feleségének meg- utálása miatt hazá­jából elmenekül, az asszony, mindent, ami férjének birto­kában volt, bírjon mindaddig, amíg fér­jét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más házasságba kényszeríteni. És ha magától férjhez akar menni, szabad le­gyen neki az őt megölető ruhákat magához véve, és egyéb javakat ott­hagyva házasságra lépni. És ha a férj ezt hallván vissza­tér, ne legyen neki szabad más felesé­get venni az övén kívül, csak a püs­pök engedélyévei.” Érdekes, mennyire a merev osztály- szempontoknak volt alárendelve a nő személyes, testi vé­delme, az erőszak büntetése. A kora­beli törvények sze­rint, ha egy nemes ■férfi a saját osztá­lyához tartozó nőt becstelenített meg, ez fej- vagy va­gyonvesztéssel járt. Ha pedig egy job­bágynőt, akkor öt­tíz tinót kellett fi­zetnie, de azt is a jobbágyim földes­urának. x 1586-ban Komá­romban a bírák tör­vényben mondták ki, hogy annak< aki valamely jámbor asszonyt „nyilván­való személynek” mond, a hóhér az álla alatt húzza ki a nyelvét, sőt, volt olyan ítélet is, ha­sonló bűnért a női személyiség „védel­mében”, amikor a bűnös nyelvét a nyaka csigolyáján vonták ki. Vagyis egyszerű rágalma­zásért a legkínosabb halál járt, mert hi­szen az ilyen bün­tetést élve alig úsz- hatta meg a bűnös. A középkor sajá­tos felfogásmódja tükröződött a „nők számára illő” kivég­zési módszerekben is. A lányokat, asz- szonyokat általában vízbe fojtották, megégették, vagy élve eltemették és csak a középkor vé­gén, az újkor ele­jén akasztották, azt is igen ritkán. A vízbe fojtás ere­detileg kifejezetten a nők büntetése volt, lopásért és va­rázslatért. Emléke­zetes eset volt pél­dául, amikor Ber- nauer Agnes „va­rázslónőt” 1435-ben a Dunába fojtották. A nemi megkülön - böztetések az „egyéb büntetések” kate­góriában már ke­vésbé érvényesültek a XVI-XVH. szá­zadban. Nőket ugyan sokkal ritkábban kötöztek például szégyenfához, mint férfiakat, de ameny- nyiben megtették, semmivel sem haj­tották végre kímé­letesebben, mint férfiak esetében. Tavaszi kukorica A Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézetben gyorsított ütemű nemesítéssel állítják elő az új kukoricafajtákat. Az üvegházi termesztéssel évente három generációt nevelnek fel, lerövidítve ezzel a nemesítés idejét. Az idei első nemzedék már ,,felnőtt”, s megkezdték a különböző kukoricatörzsek csöveinek törését. (A képen: feljegyzik a kísérleti kukoricák adatait.) (Tóth Béla felvétele) Jobb később... Az angol Barry házaspár nemrégiben légipostái levelet kapott, amelyben gratulálnak 11 évvel ezelőtti házasságuk ­hoz. A levelet 1967-ben Ke­nyában adták fel. Jó volna tudni, vajon mikor érkezett volna meg a levél, ha nem légipostával küldik. állapították. hogy a pingvin körülbelül 1,80 méter magas volt, míg a ma élő pingvinek nagysága 30 centimétertől legfeljebb 100 centiméterig terjed. Volt óriás pingvin is Az Antarktisz partjaitól nem messze fekvő Seymour- szigeten az ohiói egyetem geológiai expedíciója egy ki­halt pingvinfajta betemetett maradványaira talált. Meg-

Next

/
Thumbnails
Contents