Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-23 / 119. szám

ÉPÍTŐK ITT ÉS OTT. Húsztagú munkásküldöttség érkezett hétfőn az NDK-ból a Komárom megyei Állami Építőipari Vállalathoz. Va­lamennyien az Erfurti La­kásépítő Vállalat munkásai, s két hétig a KOMÉP komá­romi munkahelyein dolgoz­nak. Tanulmányozzák a ma­gyar építők munkamódsze­reit, részt vesznek a ház­gyári lakások összeszerelé­sén és belső munkálatainál. Rövidesen ugyancsak 20 építőipari fiatal szakmunkás utazik Tatabányáról Erfurt­ba, hasonló tapasztalatcseré­re. arpad-kori faragva­NYOK, Az Árpád-kori kőfara- góműVészet kutatásának leg­újabb eredményeiről tanácskoz­tak tegnap Székesfehérvárott, az István király Múzeumban hazai, lengyel, jugoszláv, NDK-beli és csehszlovák régészek a harma­dik alkalommal megrendezett egynapos Pannónia konferenci­án. Az Árpád-kori kőfaragómű­vészet kérdése azért került elő­térbe, mert az utóbbi évek régé­szeti kutatásai egész sor. eddig ismeretlen alkotást hoztak a fel­színre. így többek között Kapos- szentiakabon. Sárvármonostoron, Vértesszenteresztesen, Somogy- váron, valamint Pusztaszeren ke­rültek elő értékes. Árpád-kori műhelyekből származó faragvá- nyok. A korai magyarországi épületdíszítő szobrászat mellett az érett* román kori művészet emlékeiről, valamint a késői ro­mán kor és a gótika hazai mű­vészetéről tanácskoztak a Pan­nónia konferencia résztvevői. A TIZEDIK. Tegnapi lap­számunkban közöltük a Ha­vannába, a XI. Világifjúsági Találkozóra utazó borsodi fiatalok névsorát. Sajnála­tos nyomdahiba miatt a ti­zedik fiatal, Wéber Péter, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulójának ne­ve kimaradt -a névsorból, ö is tagja az utazó csoportnak. A KÖZLEKEDÉS ÉS HÍRKÖZ­LÉS EGÉSZSÉGÜGYI ÉVE. A helyes táplálkozásra, a személyi higiéniára, a szabad idő hasznos eltöltésére, a rendszeres testmoz­gásra, egyszóval az egészséges életmódra nevelés a célja a köz­lekedési és hírközlési egészség- ügyi évnek, amelyet tegnap a VOLÁN Tröszt székházában nyi­tottak meg. Egyebek között egészségügyi előadássorozatokat, ankétokat rendeznek, különböző ismeretterjesztő filmeket készíte­nek, propagandafüzeteket adnak ki. Az egészségügyi év szolgála­tában áll az a VOLÁN csuklós autóbusz is, amelyben mozg'ó ki­állítás ad az egészséges életmód­hoz tanácsokat, hasznos, köve­tésre méltó példákat mutat be, és figyelmeztet a közlekedésben amúgyis életveszélyes alkohol és a sokféle gyógyszerfogyasztás ár­talmaira. A Jó utat — jó egész­séget cimű kiállítás országjáró körútra indult, első állomása Székesfehérvár. NAPOSFÁCÁNOK. Meg­kezdődött a mesterséges fá­cánnevelés az apróvadban különösen gazdag Szolnok megyében. A vadásztársasá­gok abádszalóki, jászkíséri, karcagi, mezőtúri és szász- bereki fácánoskertjében már nem kotlóssal — gépekkel keltetik, s a kibocsátásukig speciális nevelőrendszerben tartják az apró szárnyasva­dak tízezreit. A nevelőrend­szerben a naposfácánok fel­melegített nevelőládákba ke­rülnek. a nevelőládához pe­dig fóliasátorral védett kifu­tó csatlakozik. A pelyhes szárnyasok így váltogathat­ják helyüket. A természetes állományt kiegészítő mes­terséges szaporulatból az idén is mintegy 150—200 ezer kisfácánt bocsátanak ki a mezökre és rétekre.. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS. Zala megyében Kustánszeg- hez tartozó Paraszán családi ház építésénél halálos áram­ütést szenvedett a malterke­verő géptől Pais Béla 35 éves üzemmérnök, zalaegerszegi lakos. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint a keverőgép zár­latos volt. A rendőrség foly­tatja a baleset körülményei­nek vizsgálatát. Rhodesiái vérengzés Az elmúlt öt év legszöinyűlib tömegmészárlása A további koporsórablások megelőzéséül a svájci Ve- vey-ben biztonságos kriptát építenek Chaplin hamvainak. Goudallüuul, súlyos testi sértést okozva 7 J Három közlekedési vétség Abel Muzorewa püspök, a rho- dcsiai átmeneti kormány, az úgynevezett Végrehajtó Tanács tagja vasárnap beismerte, hogy a rhodesiai hadsereg múlt ked­den kiadott jelentésével ellentét­ben az ország délkeleti részén Fort Victoriában történt véreng­zésnek nem 52, hanem 105 pol­gári személy esett áldozatul. A Smith-rendszerrel lepaktált .színesbőrű vezető azzal vádolta a rhodesiai hadsereget, hogy az elmúlt öt év legszörnyűbb mé­szárlását követte el. Az afrikai politikus látogatást tett a vérengzések színhelyén és beismerésére azt követően ke­rült sor, hogy — mint már je­lentettük — a rhodesiai hadse­reg múlt keddi jelentése 52 ál­dozatról beszélt és a felelősséget a Zimbabwe Hazafias Frontra hárította. „Mint az átmeneti kor­Szelíd házimacska neveli a nyestkutyákat — ezeket a rendkívül bizalmatlan, egzo­tikus ragadozókat Pécsett. Az történt ugyanis, hogy a mecseki állatkertben kölykei születtek a nyestkutyának, mégpedig egyszerre hat. A látogatók közelsége, jövés­menése, hangoskodása azon­ban megzavarhatta az anya­állatot, mert éjszaka elrej­tette az újszülötteket. Lyu­kat ásott a külső szállás föld­jében. behordta a kicsinyeit a gödörbe és elföldelte Őket. Reggel a gondozók nyom­ban észrevették, hogy nin­csenek a1 helyükön a kicsi Ma 130 éve, 1848. május 23-án született Otto Lilien­thal német mérnök- és fel­találó. a vitorlázó repülés úttörője. A Berlin melletti dombo­kon kísérletezett. Fölhasz­nálta elődei tapasztalatait. Bőséges elméleti anyag állt rendelkezésére, hiszen a re­pülés már évszázadokkal előbb foglalkoztatta az em­bereket: (A léggömbök, lég­hajók akkor már meghódí­tották a magasságot.) De nemcsak, s nem elsősorban teoretikus volt, noha rájött olyan aerodinamikai tör­vényszerűségekre, mint a felhajtóerő, a légellenállás. mány tagja, személyesen és er­kölcsileg is bűnösnek érzem magam a történtekért’* — jelen­tette Ki Muzorewa. Abel Muzorewa püspök beje­lentése tovább gyengíti az úgy­nevezett „belső rendezés” aláírói — Jan Smith és három afrikai politikus — által létrehozott át­meneti kormány tekintélyét és szavahihetőségét. A belső rendezés keltette illú­ziók szétfoszlását jelzik a múlt hét végén Salisbury afrikaiak lakta negyedében kirobbant ösz- szetnzések. amelyek során — az AFP jelentése szerint — a Vég­rehajtó Tanács két tagjának, Muzorewának és Sitholenek a hívei csaptak össze. Az utcai csatározásoknak 84 scbesültje van és számos ! résztvevőt a rendőrség letartóztatott. nyestkutyák és azt is, hogy az egyik helyen mozog a föld. Kiásták, majd felmele­gítették a megdermedt, de szerencsére még élő állato­kat. Tápláló híján Brunner József gondozó magához vet­te a nyestkutya-kölyköket. mivel a macskája szintén azokban a napokban ellett, ám a kicsinyek elpusztultak. A békés természetű cica el­fogadta a hat kis idegent, amelyek éppen akkorák, mint egy-egy macskakölyök, s így bízni lehet abban, hogy meg­maradnak. Ha megerősödnek és felcseperednek, visszake­rülnek az állatkertbe. Azt mondta: ..A repüléssel kapcsolatban túl sokat szá­moltak, és túl keveset kísér­leteztek.” A „sárkányember” 1891 és 1896 között mintegy kétezer lesiklást végzett, s mind na­gyobb rekordokat ért el a távolság- és időtartamrepü- lésben. Eredményeit elmé­letileg is feldolgozta, megin­dokolta ... Egy alkalommal 15 méter magasságból lezu­hant. Gerincét törte és meg­halt. „Áldozatot kell hoz­ni ...” — ezek voltak utolsó szavai... Az első igazi re­pülőgép, a Wright-fivérek kétfedelűje, hét évvel ké­sőbb emelkedett a magasba. Súlyos testi sértési okozó, gondatlanul elkövetett köz­lekedési vétségért vonta fe­lelősségre a közelmúltban a Miskolci Járásbíróság Buj- nóczky Károly 38 éves mis­kolci, Szincsák István 40 éves leninvárosi és Girhiny Gá­bor 49 éves rakacaszendi la­kost. Bujnóczky Károly január 26-án este fél 10 körül Mis­kolcon, a Vörös Hadsereg út­ján közlekedett személygép­kocsival. A belső sávban ha­ladt, amikor tőle balra a ki­jelölt gyalogátkelőhelyen egy férfi jött át az úttesten. A kocsi vezetője a gáz levéte­lével csökentette ugyan a jármű sebességét, de csak akkor fékezett, amikor a gya­logos a felezővonalhoz ért, és onnan futni kezdett. Buj­nóczky Károly négy méter­nyi fékutat hagyva tudott csak megállni, miközben el­ütötte az embert, aki a bal­eset következtében bordatö­réseket és csípőtörést szén- vedet!. A bíróság Bujnóczky Károlyt 10 ezer forint pénz- büntetésre ítélte és fél évre eltiltotta a járművezetéstől. Szincsák István február 15-én a délutáni órákban a 35. számú főútvonalon köz­lekedett személygépkocsijá­val. amelvben utasként fele­ségét szállította. Mintegy 80 kilométeres sebességgel haj­tott, és egy előtte haladó te- hergéokocsi előzésébe kezdett anélkül, hogy annak feltéte­leiről kellő módon meggyő­HAZASSAGOT KÖTÖTT: Nagy Sándor és Józsa Ag­nes; Csáki Károly és Tóth Má­ria; Kati János és Borbély Ag­nes Katalin; Márton István és Soltész Katalin; Matisz Zoltán és Koritár Irén; Papp András és Molnár Éva; Sánta Zoltán és Írsok Irén; Kozma István és Kondás Anna; Pálca Péter Ferenc és Soltész Mária; Kiss István és Kovács Katalin: Bar- tá József és Vingerdorf Mária; Bernáth Géza Tibor és Sári Er­zsébet: Hegedűs Ferenc és Mor- gent Agnes Katalin; Kardos Győző Béla és Zsirka Ilona; Sárvári Béla Imre és Szabó Éva Mária; Urbán István és Kobza Katalin; Dévai György István és Hudák Magdolna; Benes Ist­ván és Tulman Anna; Csetne- ki Sándor Ferenc és Bodnár Il­dikó; Sallai Ernő és Balogh Aranka; Kohulák István és Al­mást Erzsébet Ilona; Kertész Péter és Hadházi Erzsébet; He­gedűs Mihály és Sziroki Margit; Lubovszki Zoltán és Angyal Ju­ződött volna. Mikor ész­revette, hogy a bal oldalon gépkocsi érkezik, vissza akart térni, de járműve a havas, síkos úton megcsúszott és összeütközött a szembejövő autóval, s azt az árokba lök­te. A baleset következtében a kocsi vétlen vezetője nyolc napon túl gyógyuló csont­törést, míg három másik személy kisebb sérüléseket szenvedett. A bíróság Szin­csák Istvánt 5000 forint pénzbüntetésre1 ítélte és hat hónapra eltiltotta a jármű- vezetéstől. Girhiny Gábor február 3- án a reggeli órákban Mis­kolc és Sajószentpéter között közlekedett tehergépkocsival. Egy előtte haladó jármű mi­att lelassított. Fékezéskor a teherkocsi a jeges úton meg­csúszott és a jobb oldali árokba borult. A vele utazók közül három személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg egy másik utas és ő maga kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A bíróság Girhiny Gábort nyolchónapi — tízszázalékos bércsökken­téssel járó — jayító-nevelő munkára ítélte. Az ítéletek jogerősek. MÓRI ANNA lia; Király Béla Ernő és Sza­bó Judit Irén; Kovács András és Nagy Éva: Miklós Attila és 3 Kiss Erika Ilona; Turza Pál és | Visy Enikő; Juhász László Ti- 5 bor és Csanádi Erzsébet; Tu- lák Tibor József és Eperjesi Erzsébet: Józsa László és Hor- nyák Zsuzsanna; Takács József és Hovodzák Éva; Kondor András és s. Farkas Rozália; Bozik Zoltán és Lakatos Er­zsébet; Mttcsi Gábor és Molnár Erzsébet: Zimonyi Mihály és Zsilku Erzsébet. MEGHALT: Maczák Istvánná (Orosz Mar­git) ; Mizsik Lajosné (Milováni- vics Ilona); Szegedi Dezső; Lukács Géza;i Szabó Ferenc; Kárpáti Jözsefné (Varga Zsu­zsanna) ; dr. Liptai Jenőné (Hu- nyady Margit); Kreszivnik Ist­vánná (Kossuth • Erzsébet); Ke­belei Árpád. OKLV. A párizsi rend­őrség azonosította az, a há­rom terroristát, akiket szom­baton a párizsi ürly repülő­téren az izraeli „El-Al” lé- gilarsasag várójában lőttek le, miután azok tüzet nyi­tó italt az ott várakozókra. Az egyiküknél talált két útlevél közül az egyik valódinak bizonyult: mint a libanoni hatóságok is megerősítettek, a merénylő Mahmud Avada 35 éves libanoni állampol­gár. A másik két terrorista tunéziai állampolgár, az egyik 27, a másik 20 éves volt. Mindhárman repülőgé­pen érkeztek Párizsba má­jus 10-en. KAIRÓ. Az egyiptomi bel­ügyminiszter tegnap délben bejelentette a Szadat elnök politikája ellenfeleinek el­hallgattatására vasárnap megrendezett népszavazás végeredményét. Eszerint a* urnákhoz járultak 98.29 szá­zaléka .igennel” szavazott az elnök által meghirdetett po­litikai elvekre. PEKING. Zbigniew Brze- zinski, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanács­adója ma Tokióba utazott, hogy tájékoztassa a japán vezetőket Pekingben folyta­tott tárgyalásairól. A vendé­get a pekingi repülőtéren Huang Hua kínai külügymi­niszter és más személyisé­gek, köztük a KNK wa­shingtoni összekötő irodájá­nak újonnan kinevezett ve­zetője búcsúztatták. DJAKARTA. Suharto in­donéz köztársasági elnök hoz­zájárult ahhoz, hogy „reha­bilitálják” elődjét, a nyolc évvel ezelőtt elhunyt Ahmed Sukarno elnököt — jelen­tették be tegnap Djakartá- ban. Suharto elnök a közel­jövőben rendeletet ír alá, amelyben Sukarnót, az or- 'szág első elnökét nemzeti hőssé nyilvánítják. PÁRIZS. Az Elysée-palo­tában, 22 küldöttség részvé­telével tegnap megnyílt az 5. francia—afrikai csúcsérte­kezlet. A konferencia szá­mos megfigyelő szerint a jelenlegi helyzetben keretet szolgáltathat egy — az afri­kai jobboldali rendszerek részvételével létrehozandó — intervenciós erő megterem­téséhez. A párizsi csúcsta­lálkozón Franciaország mel­lett 21 afrikai ország delegá­ciója vesz részt. A részt vevő országok többsége korábban Franciaország gyarmata volt. A találkozón ott lesz Mo­butu zairei elnök is. LENINGRAD. Tudósok sze­rint a Föld olyan imbolygó mozgást végez saját tengelye körül a világmindenségben, mint a pecázásnál használt úszó a vízen. A leningrádi egyetem fizikai-földtani in­tézetének szakemberei a sok éves megfigyelés során ész­lelt jelenséget „úszó-effek­tusnak” nevezték el. A Föld tengelyétől mért kilengések amplitúdója egy hónap alatt elérheti a több tucat kilomé­tert. Jevgenyij Linyko, a ku­tatócsoport vezetője úgy véli, hogy bármilyen csekélyek is legyenek ezek az imbolygó mozgások, velük hozhatók összefüggésbe az olyan jelen­ségek, mint a világóceán da­gályainak aszimmetrikussága, a ciklonok irányának hirte­len változása és a vulkáni kitörések. LIMA. A perui kormány tegnap éjszaka kijárási ti­lalmat rendelt el Limában és Callao kikötővárosban az­után, hogy a két napra hir­detett általános sztrájk már az első nap megbénította az ország életét. Limában és más városokban a rendőrök tegnap tüzet nyitottak a tün­tetőkre, és hivatalosan meg nem erősített értesülések sze­rint, több személy életét vesztette és sokan megsebe­sültek. DELI HÍRLAP. •- A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja, — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132., 16-672., 35-380. Titkár­ság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. ~ Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Teléfon: 36(431. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index* 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 Házimacska neveli a nyestkutyákat Áldozatot kell hozni... A sárkányember ■ v ANYAKÖNYVI HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents