Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1978-05-23 / 119. szám
loZ i r Az sem baj, ha szép Száz kocsi egy sorban... Szokatlan látvány fogadta a látogatót vasárnap i'eggel a Volán központi telepén. Szinte valamennyi gépjármű „kiglancolva", katonás rendben állt az udvaron. A vállalat vezetése az évente egy alkalommal szokásos technikai, műszaki szemlét tartotta meg. aj; Ez a busz az éjjel még Romániában volt. (Cikk a 3. oldalon) Szépészeti tarifa (Cikk az 5. oldalon) IRLAP X ÉVFOLYAM; 119. SZÁM 1978. MÁJUS 23., KEDD BRR: 80 FILLER A legátfogóbb, amit valaha is összehívtak Ma kezdődik az ENSZ-közgyűlés leszerelési ülésszaka New Yorkban, az ENSZ székhelyén ma délután megnyílik — Kurt Waldheim főtitkár szavai szerint — „a legátfogóbb és a legreprezentatívabb tanácskozás, amelyet a leszerelés kérdésének megvitatására valaha is összehívtak”. A 119 tagállamot számláló világszervezet közgyűlésének leszerelési tárgyú rendkívüli ülésszaka május 23-tól június 28-ig tart, és egy „monumentális” záródokumentum elfogadásával ér véget. ENSZ-körökben úgy tudják, hogy mintegy húsz állam- és kormányfő, valamint félszáz külügyminiszter kapcsolódik bele az ülésszak munkájába, amely hat héten keresztül a világközvélemény figyelmének középpontjába állíthatja a leszerelés életbevágó, de rendkívül bonyolult problémáját. Az európai szocialista országok leszerelési politikáját várhatóan külügyminisztereik fejtik ki az ülésszakon. Vonatkozik ez a Szovjetunióra is, amelynek külügyminisztere ugyanúgy az általános vita első napjaiban kap szót. mint Mondale amerikai al- elnök. Andrej Gromiko felhasználja az alkalmat, hogy vezető amerikai politikusokkal kétoldalú véleménycserét is folytasson fegyverkezéskorlátozási kérdésekről. New Yorkban azt várják, hogy a leszerelési ENSZ- ülésszak, amely egyébként a világszervezet történetében a tizedik rendkívüli ülésszak, rendszerezve áttekinti a leszerelési tárgyalásokat, meg- allapodasokat es intézkedéseket, akcióprogramot fogad el. ezen belül prioritásokat állapít meg, végül megfelelő tárgyalási mechanizmusokat ajánl. Számos szocialista ország ? véleménye megegyezik ab- ban. hogy a rendkívüli leszerelési ülésszak hasznos impulzust adhat a leszerelés ügyének előmozdításához, egyebek között á feladatok világos meghatározásával, a nemzetközi közvélemény mozgósításával, a leszerelés ellenfeleinek, de a leszereléstől távolmaradóknak leleplezésében — talán befolyásolásában is. New York fontos mérföldkő lehet az érdemi döntésekre is jogosult leszerelési világértekezlet felé vezető úton. amelyet, eddig elsősorban Wasshington és Peking torlaszolt el. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki tegnap este érkezett New Yorkba, a Kennedy repülőtéren újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy az ülésszak igazolni fogja a békeszerető népek és államok reményeit, ha hozzájárul a fegyverkezési verseny megállításához és „visszafejlesztéséhez". Utalt azokra a szovjet leszerelési kezdeményezésekre, amelyek Leonvid Brezsnyev legutóbbi beszédeiben fogalmazódtak meg, de hozzáfűzte, hogy szovjet részről támogatni fogják más országok javaslatait is. amennyiben azok gyakorlati előrelépést irá- nvoznak elő a leszerelés területén. Ismétlődő esők Elutazott Budapestről Irán császára és felesége Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap délelőtt a Parlament nándorfehérvári termében találkozott Mohammad Reza Pahlavi Aryamehr iráni császárral. A találkozón jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki .Tanács elnöke. Tegnap elutazott Budapestről Mohammad Reza Pahlavi Aryamehr. Irán császára és felesége. Farah Pahlavi császárné, akik Losonczi Pálnak, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnökének és feleségének meg- , hívására hivatalos, látogatást tettek Magyarországon. A vendégeket ünnepélyesen búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren. Erre a napra rendbehoznak minden tehergépkocsit, autóbuszt, taxit és rakodógépet. A szemlén átvizsgálják valamennyi járművet, hogy pontos felmérést lehessen készíteni arról, milyen műszaki állapotban vannak és megfelelnek-e az esztétikai követelményeknek. Egy héttel ezelőtt Kazincbarcikán. Özdon és Sátoraljaújhelyen álltak csatasorba a kocsik, most vasárnap Mezőkövesden. Leninva- rosban, Eocsen. a Taxifőnökségen és a központi telepen tették ugyanazt. Az ellenőrzésre azonban nemcsak a járműveket szedték ráncba, hanem kitisztították, kifestették a műhelyeket, meg- javitották a szerszámokat is. Pedig nem volt könnyű mindezt elvégezni, mert a napi munka kevés időt ad ezekre: a szállítási feladatoknak mindennao eleget kell tenni., A gépjárművezetők példás szorgalommal újították fel munkaeszközüket, s legtöbbjük személyesen mutatta meg járművét a szemlén. Böjti Gyula Állami- díjas gépkocsivezető, éjjel kettőkor ért haza autóbuszával Romániából. Reggel ZIL-ek, glédában ... hatra már tiszta kocsival állt be a többi panorámás mellé. A szemlebizottság megállapítása szerint a Volán 3. számú Vállalatának gépjárművei műszaki szempontból meglepően jók. Olyan autóval szinte nem is találkoztak, melynél közlekedésbiztonsági szempontból kifogást találtak volna. Pedig vasár(Kerényi László jelvételei) nap csaknem másfél ezer kocsit vizsgáltak át. örvendetes, hogy a gépkocsivezetők egyre többet gondozzák, jobban rendben tartják azt a helyet, ahol egész nap dolgoznak, azt az egy-két négyzetmeteres vezetőfülkét. Ä katonás rend hétfőn reggel oszolj nélkül is felbomlott. Minden kocsi elindult. A Rádiótól kérdezték... Házak, bútorok, •tthonok - a Fórumon A Magyar Rádió miskolci stúdiója tegnap Fórum-műsort rendezett. Paulovits Ágoston stúdióvezető szerkesztésében. Imreh József műsorvezetése mellett ezúttal is érdekes témáról, a házgyári lakások, családi házai, tervezéséről, berendezéséről. . az ezekbe kapható, variálható bútorokról, s a lakóházak, bérházak környezetéről, a parkosításról, a lakások virágba borításáról volt szó. Általában erősen felhős időre számíthatunk, ismétlődő esők, záporok várhatók. Élénk l^sz a délkeleti, keleti szél. A hőmérséklet 16 — 21 fok között alakul. Bonnban tartózkodik TI. Erzsébet angol királynő. Az uralkodó tiszteletére Waller Scheel szövetségi elnök Jogadást adott. Az érdeklődők szép számú kérdésére a stúdióban helyet foglaló dr. Horváth Béla Miskolc város főépítésze. Lopotnyik Béla, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat termelési vezérigazgató-helyettese. Cséványi József, a Miskolci Kertészeti Vállalat igazgatója. Désy János Ybl-díjas építésztervező, az ÉSZAKTERV osztályvezé- tő-tervezője, Dufala József, az ÉSZAKTERV irányító-tervezője, belsőépítész és Széni Nándor, a Domus Áruház igazgatóhelyettese válaszolt. Juhász Péter a Do.mus Áruház előtt kapta mikrofonvégre a miskolciakat, s innen is sok érdekes kérdés hangzott el, amelyekre vagy helyben válaszoltak az áruház vezetői, vagy a stúdió vendégeire hárult a válaszadás. A hagyományoknak megfelelően a válasz nélkül maradt kérdéseket — mert az adásidő ezúttal is rövidnek bizonyult — holnaptól közöljük, az illetékesek válaszaival együtt. Afganisztánban Megszilárdul a népi hatalom Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságban folytatódik a népi hatalom megszilárdulása. Sajtójelentések szerint az ország különböző körzeteiben a törzsek képviselői nagygy üléseken biztosítják támogatásukról az új demokratikus kormányt, és elítélik a megdöntött Nadir- dinasztia uralkodóinak politikáját. A Kabul Times a közelmúltban hozta nyilvánosságra Paktiia tartomány törzsi képviselőinek levelét, amely hangsúlyozta, hogv a hel”i lakosság kész együttműködni az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormányával. programjában foglalt haladó célok megvalósításáért. A Bakhtar hírügynökség jelentése szerint Nur Mohammed Taraki. a Forradalmi Tanács elnöké, miniszterelnök találkozott a különböző nemzetiségek képviselőivel. Közölte velük, hogy az áprilisi forradalom felszámolta a faji, a nyelvi és az etnikai megkülönböztetés minden formáját. Előkészítik a tanácsülés! Ma reggel fél 9-kor kezdődött, s még lapunk zártakor is tartott a Borsod megye: Tanács végrehajtó bizottsá gának soros ülése. A testű let tagjai a júniusi tanács ülést előkészítendő beszámo lót hallgattak meg a megye- tanács végrehajtó bizottságának tevékenységéről, különös tekintettel az V. ötéves tervi beruházások időarányos megvalósítására. majd jelentés hangzott el a tanácsi felügye- ietű, illetve irányítású építőpari szervezetek káderhely- ■etéről és a szervezeten beüli munkáltatói jogosítvá- iyok érvényesüléséről, végül ájékozódtak az országos főhatóságok képviselőivel folytatott 1977. évi tárgyalások, illetve megállapodások végrehajtásának tapasztalatairól.