Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-18 / 90. szám

M\SC-gj üzelmek a Hajdú Kupán A verseny, amit nyolcszor kell megnyerni A hír tulajdonképpen csu­pán annyi is lehetne, hogy az MVSC kerékpárosai szin­te „mindent” megnyerlek a Hajdú Kupa kritérium-ver­senyen, majd az azt követő bajnoki kritérium-versenyen. De mi is az a „kritérium”? Bizonyosan van, aki nem tudja, ezért erről elöljáróban röviden annyit, hogy ez az a verseny (-forma), amit nyolc­szor kell megnyerni. Illetve, pontosabban: annyiszor kell megnyerni, ahány részhajrát a rendezők előírnak. Jellem­zője, hogy városban, utcai körpályán is lebonyolítható. A verseny végső sorrendjét pedig nem az dönti el, hogy a táv végén milyen sorrend­ben érkeznek a kerékpáro­sok a célba, hanem az, hogy mennyi pontot gyűjtöttek a részhajrák során — az 5—3 —2—1 pontozás szerint. Debrecenben ilyen verseny volt, s azon hét egyesület 120 kerekese állt rajthoz. Az első versenynapon a Hajdú Kupa versenyeit rendezték meg — Debrecen város dí­jaiért. Az MVSC versenyzőinek eredményei a Hajdú Kupán. Felnőttek: 1. Csathó Ta­más. Juniorok: 2. Hosszú­mezei Gábor. Ifjúságiak: 3. Kálmán József, 4. Tóth Jó­zsef, p. Vágó Péter. Serdü­lőic: 1. Hunkó Ferenc... 4. Szűcs Csaba. Vegyes futam: 1. Haskó János. Úttörők: 1. Szalai Zoltán... 3. Tóth Jó­zsef. 4. Gáspár Attila. Gyer­mek: 1. Tálas László, ... 4. Nagy Ferenc. A Haidú Kupa serlegét az MVSC nyerte 49 ponttal. megelóz\e a DVSC (36) és a PMSC (32) csapatát. A ver­senyt a X-ag> erdőben, kb. másfél kilométeres körpá­lyán rendezték meg: 50. 40, 30 és 20 kilométeres távokon. Csathóéknak nyolc reszhaj- rát kellett végigcsinálni, s Tamás 40 pontot (!) szerzett. A másnapi tiszántúli terü­leti bajnokság versenyeit már másik útvonalon ren­dezték meg, de a mezőny azonos volt. Innen már az országos döntőbe lehetett jut­ni. A bajnokságban az MVSC versenyzői a következőkép­pen szerepeltek: Felnőttek. 1. Csathó Ta­más. Juniorok: 2. Hosszú­mezei. Ifi: 3. Kálmán, 4. Vá­gó, 5. Tóth. Vegyes: 1. Has­kó. Serdülök: 2. Hunkó,... 4. Szűcs. Úttörők: 1. Szalai, ... 4. Tóth J. A jól sikerült kritérium­versenyek végig nagy közön­ség előtt zajlottak. h. k. +: A norvég bajnok (Keglovich felv.) A vasárnapi OB I-es csa­pa tbajnoki fordulóban a Mis­kolci MEDICOR a főváros­ban vendégszerepeit, s a ven­déglátó BVSC-tőLnagy arányú vereséget szenvedett: BVSC— M. MEDICOR 9,5:4,5. Vasárnap két OB ll-es sakk- csapatbajnoki mérkőzést ját­szottak Miskolcon. DVTK—Bp. MÉM 7,5:5,5 (1) A DVTK biztos győzelme meglepetésnek számít. A diós­győriek győzelmeit Lőrinc. Li­getfalvi, Farkas, Besenyei és Szegedi szerezték. Döntetlenül mérkőztek: Forgács, Bor'bély, File, Herczeg és Ráki. Miskolci Spartacus— Salgótarján TC 7:7. Nagy küzdelem után igazságos eredmény született. Győztesek: Keczer, Varga L., Páles és Ok­váth. Döntetlen: Kovács L., Lo- bermayer, Móré, Nyíri J., Izsé- py, Nagy K. A függőjátszmák értékelése után az ÖB II-ben a következő végeredmények születtek: , . Szolnoki. MXE.t-.DYTK. MÉM—Miskolci Spartacus 7:7. A megyei sakkcsapatbajnokság 5. fordulójának eredményei. Mezőkövesd—Miskolci Közle­kedés 6:8, Borsodi Volán—Szuha- völgy 4:10, M. Medicor II.— Ernőd 6:8. Felsőzsolca—SÜMSE 6:8,' Sátoraljaújhelyi Spartacus— Miskolci Spartacus II. 10:4. A * megj'ei csapatbajnokság ál­lása: 1. Miskolci Közlekedés 10 (50). 2. SÜMSE 10 (47,5), 3. Sá­toraljaújhely 8 (43.5). így győzött Skoglund... Jó társaság... Mark Twain azt állította, hogy az úgynevezett jobb New York-i társaságban senki, soha nem figyel igazán a másikra. Hogy ezt bebizonyítsa, egyszer egy estélyre fél órával később érkezett és késése miatt Így mentegette magát a háziasszony előtt: — Kérem, bocsásson meg, hogy ilyen későn érkeztem, de még indulásom előtt gyorsan agyon kellett ütnöm a nagy- nénémet és nem gondoltam, hogy az ilyen sokáig fog tartani. — Nem tesz semmit — válaszolta a háziasszony —, az a fontos, hogy végre közöttünk van. A férfiak tűrik jobban Téves az a felfogás, hogy a nők jobban tűrik a fáj - aalmakat, mint a férfiak. Dr. Kenneth Woodrow, a kali­forniai Stanford Egyetem kutatója egy év alatt több, speciális kísérleteket. A „teszt" abból állt, hogy erős nyomást gyakoroltak az Achilles-ínre. Kiderült, hogy a férfiak kitartóbbak a nők­mint 40 000 emberen végzett nél. Mit üzen a rovásírás? fi nagy vem ulí Az MHSZ lövészberkeiben tegnap is sok szó esett még a nyolc ország futóvadlövői­nek vasárnap délben zárult csanyiki mérkőzéséről. Ele­meztek a versenyzők felké­szültségét, s ennek kapcsán felidézték dr. Hammeri László szövetségi kapitány véleményét a negyedik he­lyen végzett magyar csapat teljesítményéről. A tokiói olimpia győztese nem volt elégedetlen „fiai” eredmé­nyeivel, mivel nagy terhelésű alapozásukat nemrég fejez­ték be, s az NDK-ban július­ban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra kell csúcsformába lendülniük. — A miskolci verseny csak erő­felmérés volt — nyilatkozta. Az érdeklődés középpont­jába az egyéni verseny győz­tese. a képünkön látható fia­tal norvég Kenneth Skoglund került, akiről Simkó Zoltán, a honvédelmi szövetség lö­vészsportjának borsodi veze­tője a következőket mon­dotta: Temeti íiaiüisá] A Borsod megyei Birkózó Szövetség vasárayp 'délelőtt rendezte meg a DVTK tor­natermében az északi területi felnőtt Szabadfogású birkó­zó bajnokságot. A versenyen isS-an vettek részt. Néhány egyesület különösebb indok nélkül távolmaradt a ver­senyről. Egy-két küzdelmes mérkőzés kivételével közepes színvonalú verseny zajlott le. Eredmények: 48 kg: 1. Önódi (B. Bányász), 2. Hajnal (KVSE), 3. Székely (Papp J. SE), 52 kg: 1. Dezső (KVSE), 2. Drótos (KVSE), 3. Mátyus (KVSE). 57 kg: 1. Pocsai (KVSE), 2. Balogh (Pásztó), 3. Bódi (Gyöngyös). 62 kg: 1. Varga (Papp J. SE), 2. Nagy (Papp J. SE), 3. Fran- ka (Pásztó). 68 kg: 1. Far­kas (DVTK), 2. Toldi (Papp J. SE), 3. Hornyánszki (Gyöngyös). 74 kg: 1. Boros (DVTK), 2. szen­tesi (Papp J. SE), 3. Németh (Papp J. SE). 82 kg: 1. Veres (DVTK), 2. Gyimesi (Gyöngyös), 3. Hering (Gyöngyös). 90 kg: 1. Papp (Gyöngyös). 100 kg: 1. Czakó (KVSE), 2. Jakab (KVSE), lk Rónai (KVSE). Hegyi verseny a Mecseken Nagy érdeklődés mellett ren­dezték meg vasárnap a VIII. Mecseki Autós Hegyi Versenyt, amely egyben az 1978. évi hegyi bajnokság első futama is volt. Az eseményt Kiss Dezső Köz­lekedés- és Postaügyi minisz­terhelyettes is megtekintette. A 7,5 km hosszú — 165 méter szintkülönbségű pályán a meg­hívott román versenyzőkön kí­vül szinte az egész magyar él­gárda indult — Ferjáncz kivéte­lével —, összesen 7ő-en álltak rajthoz. A nagy eső miatt csú­szós volt az út, igy igen nagy óvatosságot követelt az egyéb­ként is nehéz pálya. Sok kocsi megcsúszott, illetve keresztbe állt az éles hajtűkanyarokban, de baleset nem történt. A máso­dik futamra felszáradt a pálya, ekkor már jobb időket értek el a versenyzők. A legnagyobb versengés a széria Zsigulik ka­tegóriájában alakult ki, végül is Harkwarth Tamás lett az első. Cserkúti 320-as BMW- iével — a verseny egyik esélyese — csa­lódást okozott. kategóriájában csak a harmadik helyet szerez­te meg. Az abszolút győzelmet Kiss Dezső szerezte meg Renault Alpin típusú kocsijával, a má­sodik futamban egyébként 2:17.52 perces idővel új pályacsúcsot ál­lított fel. A csapatversenyt az Interag RT—Shell nyerte. Kajak-kenu Nemzetközi idénynyitás Szegeden Eshet a hó, lehet mínusz 3 fo,,, akkor is tavasz van. En­nek csalhatatlan bizonyítéka, hogy az elmúlt vasárnapon már a kajakosok, kenusok is vízre száíltak. Szegeden, az idénynyitón jugoszlávok is indultak, így a Kőolaj Kupa nemzetközi versennyé avan­zsált. Tizenkét egyesület. 350 induló — azaz: nagyszabású szezonkezdő verseny volt Sze­geden, ahol a DVTK is nagy létszámú gárdával képvisel­tette magát, s több kitűnő helyezéssel a pontverseny harmadik helyére került (a SZEOL AK és az Ű. Dózsa mögé). Az első napi rövidtávú ver­senyen a diósgyőriek a kö­vetkező eredményeket érték el: Férfiak, Ifjúságiak, K 1 500 m: 1. Irmai. K 1 1000 m: 2. Irmai, C 1 500 m és C 1 l'JOO m: 1. Szabó, 2. Orosz. Nők. Felnőttek: K 1 500 m: 1. Kecskés. A hosszútávú. folyambaj­noki versenyeken elért DV- TK-s eredmények: Férfiak, Ifjúságiak: K 1 15 km: 2. Irmai, 3. Juhász. C 1 15 km: 1. Szabó, 2. Orosz. — A magyar lövészek ki­válóságához, dr. Hammeri Lászlóhoz hasonló típusú versenyző. Végtelenül ki­egyensúlyozott, türelmes. A verseny idején nem érdekelte más, csak a feladata végre­hajtása. Képes volt magát elhatárolni a zavaró körül­ményektől is. Pénteken pél­dául az edzés előtti felhősza­kadás-szerű eső miatt min­denki „tűkön ült”, csak ő maradt nyugodt. Másnap az sem zökkentette ki nyugal­mából, hogy a tavalyi Euró- pa-bajnok NDK-beli Pfeffer- rel együtt egy-hat köregység­gel heten is előtte álltak, s négyen, közöttük a magyar Németh I. Cászló, ugyan­olyan eredményt, 286 köregy­séget tudhatott a „tarsolyá­ban”, mint ő. Vasárnap aztán mindenkit felülmúlt, s ösz- szesen 572 köregységgel győ­zött, eggyel megelőzve honfi­társát, Larssont... A négy­tagú csapatok versenyében a norvégok végül — a lengye­lek mögött — a második he­lyen végeztek, s ezzel meg­cáfoltak egy téves véleményt, miszerint a tavalyi Európa- bajnokságon véletlenül lettek szintén másodikak. Most is bizonyították, hogy az északi országban komolyan foglal­koznak a futóvadlövéssel. Ismertette Simkó Zoltán a külföldi csapatok vezetőinek, s a sportág legjobb magyar művelőinek véleményét is. E szerint hazánkban, idény ele­jén, nemzetközi versenyen ilyen jó eredmények még nem születtek, mint Miskolc hatá­rában. Öröm ez is, a legna­gyobb öröm azonban az, hogy a rendezés sikere, mint már annyiszor az MHSZ életében, ismét hatalmas társadalmi segítségnek köszönhető. En­nek eredményeként immár korszerű lőtérrel és szépen berendezett klubházzal ren­delkeznek a miskolci va­dászlövők. Az MHSZ Köz­ponti Lövészklubja és más klubok máris kérték, hogy a Csanyikban készíthessék fel versenyzőiket az idei Euró­pa-bajnokságra. T. I. Szárliget-birkacsárda térségé­ben rendezték vasárnap — eiSŐ ízben a sportág hazai történeté­ben — a tájfutók hosszútávú or­szágos bajnokságát. A rossz idő­ben, fizikailag és tájékozódási- iRg nehéz terepen meglepő győzelem születeti: a nöknej a hódmezővásárhelyi Rostád Irén legyőzte az esélyesebb Mons- partot. Nők: (13 km? 12 ellenőrző pont). Bajnok: Rostás (HVSE) 107:16 perc. 2. Monspart (Gép­ipari Spartacus SE) 108:16, 3. Korikné (Postás) 116:37. Férfiak: (23 km, 21 ellenőrző pont). Bajnok: Kiss Zoltán (Postás) 153:50 p.. 2. Hegedűs A. (BEAC) 157:09 p., 3. Boros (Egri Spartacus) 163 ;I7, Befejeződött a puszíaszentlászlói, XI —XII. századbeli te­mető régészeti feltá­rása, ahol a régé­szeknek is meglepe­tést okozott hat da­rab rovásírásos gyű­rű. Ezeknek a ne­mesfémből készült ékszereknek az ol­dalát eddig még meg nem fejtett rovásírás díszíti. Az ábrák megfejtésével, foglal­kozó tudósok egy ré­sze a jelek eredetét a törökökhöz köti. Más feltételezések szerint az írásjelek egy Baranya megyei kazár lelethez hason­lóak. A korabeli öt­vösművész minden írásjelet egy kis négyzetbe vésett. Bi­zonyos feltételezések szerint a különös áb­rák csupán díszítő elemként kerültek a gyűrűkre. Ezt viszont cáfolja, hogy a jelek száma változó, egyik gyűrűn hat, másikon kilenc, harmadikon 12 kis négyzetet számol­tak a régészek. Az egyik dekódolás sze­rint az egyik gyűrű felirata a következő: „Ez a gyűrű szép”. E fordítást azonban nem fogadják el a tudósok, mert ennél tartalmasabb, fonto­sabb üzenetet felté­teleznek. A rovásírás megfej­tésével foglalkozó szakemberekenk fej­törést okoz, hogy a pusztaszenti ászlói le­leten látható írás nem hasonlít egyet­len korabeli rovás­írásmódhoz sem. Fel­lelhetők benne a tö­rök, héber, sőt a gö­rög rovásírás jellem­ző jegyei, így lehet, hogy ezek ötvözeté­ből keletkezett. Az írásjelek további ér­dekessége, hogy ezek csak I. László korá­ban jelennek meg. A honfoglalástól László koráig semmi olyan dokumentumról nem tudnak, amelyet ilyen jelek örökítettek vol­na meg. A XI. szá­zad végén, Kálmán korában már eltűnik ez az írásmód. Vándor László, a Göcsej Múzeum ré­gésze és Szőke Béla Miklós, a Magyar Tu­dományos Akadémia Régészeti Intézeté­nek munkatársa, a Zalaegerszeget Nagy­kanizsával összekötő út melletti település egykori temetőjéből összesen 203 sírt tárt fel. A rovásírásos gyűrűk mellett szá­mos egyéb, az egy­kori emberek életé­ről, szokásairól valló leleteket is találtak. A feltételezések szerint e terület va­lamikor gyepüőr tár­saság temetkezési helye volt. A feltárt sírok segítséget ad­nak a tudósoknak ahhoz, hogy meg­vizsgálják, miként alakult egykoron a gyepühatár. Az eredmények azt mu­tatják, hogy a ha­tárvonal fokozatosan nyugat felé húzódott. Ködöt isznak A Namib-sivatag peremén a kutatók olyan éjszakai bogárfajtát figyeltek meg, amely a szükséges vízmeny- nyiséget maga „állitja” elő a leszálló köd segítségével. Ezek a bogarak hajnalon­ként keskeny árkokat ásnak a homokba, ahol a lecsapódó köd víz formájában össze­gyűlik. A bogarak a víz el­fogyasztása után ismét ki­egyenlítik a talajt. T évémüsorok (Mező István rajzaj Góliát volt A világ legnagyobb embe­re eddig Robert Wedllow volt, aki 1918. február 22-én született az Egyesült Álla­mokban. Ötéves korában 163 centiméter magas volt, 15 éves korában pedig 232 cet timéter. Utoljára 1940. jún us 27-én mérték meg, 1 nappal halála előtt: akkc 272 centiméter volt a maga: sága. ÉOMlOl leSVGZÍÉk

Next

/
Thumbnails
Contents