Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-17 / 89. szám

Hej, de nehéz kérdés’ — olvasható le az aircokról Az egyetemisták győztek A VIT-vetélkedő városi döntője Vasúti szerencsétlensége földrengés Olaszországban Tárgyalásik kezAAwk Moréért? jelentette: a KISZ Központi Bizottságának döntése értel­mében Miskolc megkapta azt a jogot, hogy a városi döntő nyertese ne a megyei döntőn harcolja ki a továbbjutást, hanem egyenesen az országos elődöntő 68 csapata közé ke­rült A bejelentés hallatán zengett-zúgott a színházterem a szurkolók ütemes „Egye­tem, egyetem?” kiáltásától. A győztes csapat tagjai egyébként könyvjutalmat, a második és harmadik helye­zettek értékes tárgyjutalmat és pénzjutalmat kaptak. TÓTH ZOLTÁN HÍREK MEGHALT: Domonkos Ferenc; Molnár Jó­zsef; Für László; Balácsik And­I rásné (Veres Terézia); Miklósi Márton; Schön Ferenc Gyula; Baczur Jakabné (Girtl Ilona Ka­talin) ; Uderszki Márton Kál­mán; Kovács Lajos. Cserbenhagyta áldozatát a gázoló motoros Hét végi balesetek Az elmúlt hét végén hat belföld KOSZORÚZÁS. A volt bu­dapesti Gestapo-fogház egy­kori foglyainak emlékére az épület Gyorskocsi utcai fa­lán elhelyezett emléktáblá­nál tegnap délelőtt koszorú- zási ünnepséget tartottak. A Magyar Partizán Szövetség és a Nácizmus Üldözöttéi Bi­zottságának képviselői, a bör­tön egykori foglyai rótták le kegyeletüket a második vi­lágháború idején a fogház­ból a koncentrációs táborok­ba hurcolt és meggyilkolt mártírok emléke előtt. NEMZETISÉGI NÉPZENEI FESZTIVÁL. Békéscsabán tegnap befejeződött a nemze­tiségi népzenei fesztivál. Ti­zennyolc együttes mutatta be tudását, a Magyar Rádió szervezésében szombaton és vasárnap. A találkozón a szlovák, délszláv, német, ro­mán népek dalait, zenéjét tol­mácsolták népdalosok, zene­karok, kórusok és szólisták. A fesztivál román és szlovák együttesek műsorával zárult. KEVESEBB HIBÁS CIPŐ. Je- lentős mértékben bővült az Al­földi Cipőgyár és a Fővárosi Ci­pőbolt Vállalat közösen üzemel­tetett boltjának választéka. Mi­után elrendelték az üzletbe szál­lított cipők minőségének kéthe­tenkénti felülvizsgálatát, és ki­látásba helyezték a hibás téte­leket szállító gyáregységek ve­zetőinek anyagi felelősségre vo­nását, a korábbi 20 százalékon felüli minőségi reklamáció 5 szá­zalék alá csökkent. A tapaszta­latok szerint nemcsak ebben az üzletben, hanem a kereskede­lemben általában kevesebb a fo­gyasztói reklamáció — állapítot­ták meg egyebek között a RNEB szakértői, a lábbeliellá­tással foglalkozó tavalyi vizsgá­lat óta eltelt időszak eredmé­nyeit összegezve. HA ÖNTÖZNI kell:;. Csapadékszegény tavaszra számíthatunk. Az ország „ön­tözőcső gyára” — a MEZŐ­GÉP Vállalat szekszárdi köz­pontja — meggyorsította az öntözőcsövek és -berendezé­sek gyártását, szállítását. A termelés átcsoportosításával a tervezettnél ötezerrel több, összesen 35 000 hatméteres öntözőcsövet és hússzal több, összesen nyolcvan korszerű önjáró, vagy vontatható öntö­zőberendezést készítettek és továbbítottak már eddig a mezőgazdasági üzemeknek. KARNEVÁL AZ UTCÁKON. Mosonmagyaróváron látványos lovasversennyel fejeződtek be tegnap az első ízben megren­dezett egyetemi diáknapok. A keszthelyi Agrártudományi Egye_ tem mosonmagyaróvári mező- gazdaságtudományi karán há­rom napig diák dékán „gyako­rolta a hatalmat”. Megválasztá­sát több napig tartó vidám kor­teshadjárat előzte mep. Az egyetemi napok programja is elsősorban tréfás, vidám ren­dezvényekből tevődött össze. Karneváli felvonulást is ren­deztek az egyetemisták a város utcáin. FELÚJÍTJÁK. Megkezdő­dött a Gellért-hegyi felsza­badulási emlékmű talapzatá­nak felújításával kapcsolatos munkák előkészítése. A fel­újítás azért vált szükségessé, mert a talapzat betonmag,i^t bontó kalászi mészkőburkó- latot az időjárás viszontagsá­gai már erősen kikezdték. A felújítást a nyár végéig be­fejezik. TOTÓNYEREMÉNVEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 16. heti nyereményei a következők: 13 találatos szelvény 7 darab, nyeremé­nyük egyenként 216 899 fo­rint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 404 343 forint. 12 ta­lálatos szelvény 128 darab, nyereményük egyenként 7908 forint. 11 találatos szel­vény 1919 darab, nyeremé­nyük egyenként 527 forint. A 10 találatos szelvények saátna 15 607 darab, nyere­ményük egyenként 97 forint. Veszek* Mindenféle agy tollat: Klagas áron! Házhoz megyek! Címfelvétel: 38-859» (Folytatás az 1- oldalról) A vetélkedő második ré­szében egyre élesedett a küz­delem. Délután 6 óra felé járt az idő, amikor anagranv ma játék, majd licitálásos játék következett a VIT-ek történetéből. Ez „szórta” meg kissé a mezőnyt, igaz, a kö­zönségszavazatokkal ismét erősen feljött a Diósgyőri Gépgyár csapata. A hajrá azonban az egyetemistáknak sikerült a legjobban, így vé­gül ők szerezték meg az el­ső helyet 152 ponttal, a 147 pontos DIGÉP, a 144 pontos Olaszország tegnap gyász­ba borult. Azt a 38 embert (ideiglenes adat) gyászolja, akik a szombat délutáni ször­nyű vasúti katasztrófa kö­vetkeztében vesztették éle­tüket Bologna és Firenze kö­zött. A Közlekedési Minisz­térium hivatalos bejelentése szerint a két vonat azért üt­között egymásba, mert egy kisebb földcsuszamlás miatt az egyik vágánypár a másik melle csúszott, s ezért a két viilanymozdony nem fért el egymás mellett. A gyásznak ebbe a légkörébe újabb aggódás is vegyül. Aldo Moro elrablói szombat este ki­adták a 6. számú közleményü­ket. és tudatták benne, hogy befejezték tüszuk kihallgatásai, bűnösnek találták a Keresztény- demokrata Párt elnökéi és ha­lálra ítélték. Mint ismeretes, a „Vörös Brigádok” első közle­ményükben azt írták, hogy Mó­lót a „nép Ítélőszéke” elé állít­ják és felelősségre vonják az el­múlt 30 évben kifejtett politikai tevékenységéért. A római, milánói, torinói és genovai lapokhoz eljuttatott gé­pelt szöveg szerint Moro szemé­lyében a Kereszténydemokrata Párt 30 éven át követett imperia­lista politikája felett mondottak ítéletet. Közük, hogy semmi szenzációs „leleplezési” nem tesznek ugyan, de illegális ki­adványukban közzéteszik majd a „kihallgatáson” elhangzotta­kat. Aldo Moro „elítélését” a „kommunizmusért folytatott oaz­Hejőcsabai Cementgyár TI. csapata és a 141 pontos Bor­sod megyei Tanács együtte­se előtt. Végül is mindenki — ver­senyző, szurkoló, segítő —• egyaránt nyert, hiszen kife­jezésre jutott: fiataljaink cselekvőén részt vesznek a VIT hazai előkészületeiben, megismerték a VIT-mozga- lom jelentőségét, eszméit, a világifjúsági találkozók jel­szavában megfogalmazott gondolatokat. A vetélkedő végén Koiláth Sándor kedves kötelességé­nek tett eleget, amikor be­tályháború” első állomásának nevezik és — mint korábbi köz­leményeikben tettek — újra fel­szólítják a proletariátust, álljon melléjük és közösen vívjak ki a „kommunizmust” Miután szombaton este ülést tartott a Kommunista Párt tit­kársága, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet, tegnap reg­gel a Kereszténydemokrata Párt vezetői is összeültek. Piccoii, a párt képviselőházi frakciójának elnöke, a DC vezetőségi tagja közölte, hogy a keresztényde­mokrata vezetők még egy kí­sérletet tesznek Moro életének megmentésére; az emberiességre hivatkozva felszólítják a terro­ristákat, hogy ne oltsák ki tú­szuk életét és engedjék szaba­don Moiót. Szicíliáéi és a dél-olaszországi Caiabriát tegnapra virradóra erősebb földrengés rázta meg. A Mercalli-skála szerint hetes erősségű földlökés pánikba ejtet­te Palermo és Reggio di Calab­ria nagyvárosok lakosságát. Me­nekülés közben két ember életét vesztette. A lakosság nagy ré­sze az utcákon töltötte az éjsza­kát. A földrengés anyagi káro­kat okozott. Giovanni Leone köztársasági elnök Andreotti kormányfővel és Cossiga belügyminiszterrel tar­tott tegnap délelőtti megbeszé­lése után táviratban biztosította együttérzéséről Eleonóra Moréi, az elrabolt kereszténydemokrata politikus feleségét. Leone táviratában a „terroristák józanságára és emberségességé­re” apellál és felszólítja őket, kíméljék meg túszuk életét, hi­szen „semmi haszonnal sem jár­na számukra” ha megölnék Morét. közlekedési baleset történt a megyében. Feltűnő, hogy is­mét voltak ittasan vezetők, gyorshajtók és figyelmetlen gyalogosok. Özd belterületén szombaton 10.45-kor figyelmetlenül, egy álló autóbusz mögül lépett az úttest­re Csóka Ildikó 23 éves tanuló, ózdi lakos, s elütötte őt a Gyet- vai Dezső 48 éves villanyszerelő. hodoscsépányi lakos által veze- 1 tett segédmotorkerékpár. A gya­logos súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Marx téri körforgalomban tegnap 11.13-kor ittas állapotban, körültekintés nélkül lépett az úttestre a villamos-járdasziget­ről Kisiczki István 48 éves rak­táros, miskolci lakos, és neki­szaladt a végállomásról kiin­duló, Bárány László 47 éves autóbuszvezető, miskolci lakos által vezetett városi autóbusz­nak. Súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Tiszalúc belterületén tegnap 13.1S-kor Lajka István András Hanc m a laknssáiérf (Folytatás az 1. oldalról) Miskolc kisiparosai az új kedvezményeket azzal hálál­ták meg, hogy vállalták a szovjet hősi emlékművek és a köztéri szobrok társadalmi munkában történő gondozá­sát, felújítását. A megyei vezetőség és a megye kisiparosainak nevé­ben Csatári Ernő megyei tit­kár köszöntötte MískoIc kis­iparosait. Gratulált ahhoz a nagyszeiű, az elmúlt évben végzet; munkához, amelynek eredményeként a miskolci körzeti csoport I. helyezést ért el a 8 megyei körzet szo­cialista versenyében. Nagy taps közepette adta át a szép zászlót, díszoklevelet. Az országos vezetőség és az ország kisiparosainak üd­vözletét Molnár József, a KIOSZ elnöke tolmácsolta. Külön megköszönte a mis­kolci kisiparosok országos kezdeményezését, amely 1977-ben 29 millió forint ér­tékű társadalmi munkát eredményezett. Felszólalt az ünnepi tag­gyűlésen, s a városi pártbi­zottság és a városi tanács üdvözletét adta át Drótos László, a városi pártbizott­ság első titkára. Gratulált kisiparosainknak a szocialis­ta munkaversenyben elért I. helyezéshez, majd méltatta azt a munkát, amelyet váro­sunk kisiparosai az újjáépí­tésben, majd a szocializmus építésében elértek. Abból a nagy, történelmet alakító munkából — mondotta — amely a máig vezetett, Mis­kolc kisiparosai is kivették részüket. A miskolci kisipa­rosság sajátos helyzete, ered- mélyei arra kötelezik a vá­rosvezetést — jelentette be 1 —, hogy ahol szükséges, nyújtson nagyobb segítséget a miskolci körzeti csoport­nak. Ugyanakkor kérte kis­iparosainkat, hogy értsék, érezzék még jobban annak a társadalmi kötelezettségnek a felelősségét, amely a város fejlesztéséből, építéséből, rá­juk hárul. Az ünnepi taggyűlést mű­soros divatbemutató követte a miskolci kisiparosok mun­káiból. 36 éves kazánfűtő, miskolci la­kos motorkerékpárjával sza­bálytalan előzés következtében elütötte a balra kanyarodni szándékozó, Kovács Béla 68 éves nyugdíjas, miskolci lakos ke­rékpárost, majd eltávozott a helyszínről. A kerékpáros köny- nyebb sérüléseket szenvedett. Kazincbarcika belterületén teg­nap 21.55-kor Magyar János László 27 éves üzemvezető, mis­kolci lakos ittas állapotban ve­zette személygépkocsiját, és gyorshajtás miatt elütötte a vele azonos irányban gyalogosan, az út szélén haladó Gnádt Sándor 23 éves sorkatonát, aki súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 3. számú főútvonal 37. szá­mú útelágazásánál ma, hajnali 3 órakor Ander István 22 éves, taktabáji lakos gyorshajtás miatt, az erősen jobbra ívelő kanyarban nekiütközött az út­szegélynek és felborult kocsijá­val. A baleset következtében Si­mák Józsefné 25 éves felszol­gáló, mátraszőlősi és Ander Ist- vánné 52 éves tsz-tag, taktabáji lakos könnyebb sérüléseket szenvedtek. T. Z. külföld BECS. Kurt Waldheim ENSZ-fotitkar négynapos pé­csi látogatásának befejezté­vel tegnap közel-keleti kör­útra indult. A főtitkár első­ként Libanonba látogat, ahol a tervek szerint találkozik Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével is. í VARSÖ. A náci bűnök ki­vizsgálásával foglalkozó len­gyel főbizottság számos olyan dokumentumot jutta­tott el a nyugatnémet ügyé­szi szer tekhez, amelyek fon­tos bizonyítékul szolgálhat­nak több, most folyó perben. Az iratok között van á var_ sói Kakowiccka utcai börtön parancsnokhelyettesének je­lentése arról, hogy átadta 794 foglyát — köztük 41 fia­talkorút és 98 súlyos beteget — az SS-nek. Az SS, ame­lyet a varsói felkelés kitöré­sekor megbíztak a börtön ki­ürítésével, 1944, augusztus 2- án 500 foglyot lemészárolt. JERUZSÁLEM. Az izraeli kabinet tegnapi ülésén négy pontból álló politikai nyilat­kozatot fogadott el, amely meghatározza, hogy milyen alapokon kíván Izrael tár­gyalásokat folytatni az arab államokkal a közel-keléti helyzet rendezéséről. A nyi­latkozat értelmében Izrael az Egyiptommal. Jordániával, Szíriával és Libanonnal foly­tatandó tárgyalások alapjául elfogadja az ENSZ Bizton­sági Tanácsának 242. számú, a megszállt arab területek; kiürítésére felszólító határo­zatát. A nyilatkozat szerit»* a Jordán-folyó nyugati part­ján és a Gazai-övezetben iz­raeli megszállás alatt élő arabok „önkormányzatának’’ megteremtése „összhangban áll” a BT 242. számú hatá­rozatával. Ugyanakkor leszö­gezték: a palesztinokkal to­vábbra sem kívánnak tár­gyalni. ATHÉN. Görögország de_ mokratikus közvéleménye komoly aggodalmának és nyugtalanságának ad hangot a sajtó hasábjain a közel­múltban megjelent értesülé­sek kapcsán, miszerint Kréta szigetén Lance típusú rakc_ ták indítására alkalmas, ame­rikai berendezéseket létesíte­nek. Ezek a rakéták atom, robbanófejek és nagy mérge­ző hatású vegyi harcianyagot tartalmazó töltetek célbajut- tatására alkalmasak. Koráb, ban már hírül adták, hogy Canée körzetében atomrob- banófeickkel ellátott ameri­kai rakétákat tárolnak. PONTA DELGADA. Antoá nio Almeida Santos portugál miniszterelnök-helyettes szombaton kénytelen volt megszakítani látogatását az országhoz tartozó Azori-szi- geteken, mivel megérkezése­kor szeparatista tüntetők tettleg bántalmazták. A szo­cialista párti politikus párt­gyűlésen akart részt venni Ponta Delgadában. BELGRAD. Bulent Ecevit török miniszterelnök vasár­nap befejezte négynapos hi­vatalos jugoszláviai látogatá­sát és elutazott BelgrádbóL A nap folyamán még megbe­szélést folytatott Veszelin Gyuranoviccsal, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökével. Nem­zetközi kérdésekről és az or­szágaik közötti együttműkö­désről tárgyaltak. Elutazása előtt Ecevit sajtóértekezletet tartott, s ezen a ciprusi kér­désről szólva kijelentette, hogy országa támogatná egy el nem kötelezett, föderatív ciprusi állam megalakulását. Közölte, hogy bár a Cipru­son állomásozó török had­erők létszámát csökkentik, teljes kivonásukra csak ak­kor kerülhet sor, ha a szi­getországban „tökéletes lesz a biztonság”, deli HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsílinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: S9. Telefonközpont: 86-132.. 16-672., 35-380. Titkár­ság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky a. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3623 Miskolc, Széchenyi u. IS—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209

Next

/
Thumbnails
Contents