Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-28 / 99. szám
Vöröskereszt esek vetélkedője Fórum után a vízről STOP! KÖZLEKEDÜNK! Mit vigyünk magunkkal baj esetére? Megkérdezzük... A „Megkérdezzük a minisztert” tv-műsor ma este 20.55-kor Romány Pál mező- . gazdasági és élelmezésügyi miniszterhez megy vendégségbe. Az érdeklődők ma délelőtt 10 órától az adás végéig telefonon kérdezhetnek. Első: az elsősegély Egészségügyi szakközép- és szakiskolák, egyéb középfokú tanintézetek vöröskeresztes diákjai versenyeztek tegnap a csanyiki KISZ-is- kolában, elsősegélynyújtásból. A megnyitó után, amelyen részt vett Szoó Ferenc, a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének munkatársa, Tóth András, a KISZ megyei bizottságának' munkatársa, Sajó László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője, a megyei Vöröskereszt vezetőségének ifjúsági felelőse. Krasz. nai Gáborné, a Vöröskereszt megyei vezetőségének titkára és dr. Kubassy László, a megyei mentőállomás vezető főorvosa. 24 csapat indult el a versenypályán, hogy bizonyítsák; ők képviselhetik Borsod megyét a május 16—18-i csillebérci országos döntőn. A 24 csapat két kategóriában versenyzett. Az első kategóriába a megye öt egészségügyi szakközép- és szakiskolája tartozott, a másodikba 19 egyéb középfokú tanintézet: gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkásképzők. Az országos döntőbe mindkét kategóriából a győztes csapat jutott. A versenyzőknek öt állomást kellett „legyűrni”, mindegyiken hat percig tartózkodhattak. Az első állomáson szellemi totóban bizonyíthatták, mennyire tájékozottak a Vöröskereszt V. kongresszusának anyagából. A 2—5. állomáson különböző sérülések felismerése, ellátása, szükség esetén a mentők értesítése volt a feladat. A szigorú zsűri a felismerés, az ellátás, a segélykérés szakszerűségét pontozr ta. Az eredményhirdetésnél minden résztvevő oklevelet, egyéni jutalmat (ajándékot), az egyéb kategóriák első— ötödik csapata csapatjutalmat kapott. Az első két helyezett az Egészségügyi Szak- középiskola (Miskolc), illetve a leninvárosi Vegyipari Szak- középiskola, azonkívül, hogy részt vehet az országos döntőn, serleget is kapott D. T. B. Miskolc szomjas város V. íj művek, új tározók, de korlátozás most még lehetséges... A Magyar Rádió miskolci stúdiója a közelmúltban Fórum-műsort rendezett, amelyen Miskolc és Eger ivó- és melegvízellátáról ^volt szó. Különösen az ivóvíz-szolgáltatásról érdeklődtek sokan, ezért kértük arra Pável Jánost, Miskolc megyei város Tanácsa építési és közlekedési osztályának vezetőjét, vázolja lapunk olvasóinak a város vízellátásának jelenlegi helyzetét, s a fejlesztési elképzeléseket. — A város vízellátási rendszerét a helyi adottságok miatt még 1913-ban a bükki karsztforrásokra építették. Ez a kedvező víznyerési lehetőség — jó minőségű, s jelentős arányban gravitációsan betáplálható víz —, évtizedekig kielégítette a fogyasztói igényeket a város felszabadulás előtti mérsékelt fejlődési üteme mellett. — Mi történt a felszabadulás után? — A város felszabadulását követően az ipar ugrásszerű fejlődése, majd a III. ötéves tervtől kezdődően a lakásépítés ütemének felgyorsulása a vízfogyasztói igényeknek az elképzeléseknél lényegesen magasabb növekedését vonta maga után. Mind a lakossági, mind az ipari fogyasztás szintje megduplázódott 1965—75 között Miskolc megyei város Tanácsa a központi szervek támogatásával és a helyi erőforrások igénybevételével kiemelt feladatként kezelte a víztermelés színvonalának növelését A III. ötéves tervidőszakban 103 millió forintot, míg az elmúlt tervciklusban már 507 millió forintot fordítottunk a vízellátási feladatok megoldására. Ha figyelembe vesszük, hogy 1913- ban a napi csúcstermelés 1600 köbméter volt jelenleg pedig napi 95 ezer köbméternél tartunk, s 392 kilométer vízvezeték-hálózattal rendelkezünk, mérhető a fejlődés. — Mindezek ellenére a vá- ros vízellátását megnyugtató módon eddig még nem sikerült megoldani. Milyen gondok*hát- ráltatják e munkát? — Mindenekelőtt az, hogy a víztermelő rendszer és a hálózat is határértékben van; egyes régi, 50—60 éves fővezetékek keresztmetszete, valamint az átemelők nem képesek biztosítani a víz egyenletes elosztását a város minden részébe. Ugyanakkor kevés a tározókapacitás, még mindig jelentős a vezetékkel ellátatlan peremkerületi rész, s egyre fokozódik a vizek szennyeződése is. Azt hiszem, ezek így, együttesen jól mutatják, milyen égető gondokkal kell megküzdenünk annak érdekében, hogy különösen a nyári, kánikulai csúcsban legalább a minimális vízmennyiség mindenhova eljusson. — Milyen tervekről hallhatunk? — A városi tanács megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ezt az áldatlan állapotot mielőbb felszámoljuk. Az V. ötéves terv időszakában jelentős pénzösszegeket fordítunk egyebek között a Hernádi Vízmű II. ütemének építésére, amelynek kapacitása napi 15 ezer köbméter lesz. Folyik a sajóládi, napi 20 ezer köbméter kapacitású vízmű építése, várhatóan ebben az esztendőben megkezdi működését a Királykúti Vízmű, amely napi 2—4 ezer köbméter vizet termel. Jövőre kezdik meg az alsózsolcai telep korszerűsítését, ezzel elérhető, hogy 7 ezer köbméterrel több víz jut majd a rendszerbe. Terveink között szerepel a VI. ötéves terv során befejeződő 10 ezer köbméteres víztározó építésének megkezdése a Tetemváron, a kelet—nyugati főnyomóvezeték építésének indítása, átépítjük a tapolcai források vizének egy részét a városba juttató 425 milliméter átmérőjű, 65 éves öntöttvas vezetékrendszert, s tervezzük az északi átemelő építését, mely jelentősen javítja majd a Győri kapu északi részének, valamint a> Feszty és a Partos utcák vízellátását. A megnyugtató távlati vízellátás érdekében még az elmúlt évben elkészíttettük Miskolc város vízellátási tanulmány- tervét, melynek fő feladata az volt, hogy az ezredfordulóig állapítsa meg a távlati vízigényeket, tárja fel az ivóvíznyerő helyeket, adjon koncepciót annak a városba juttatásához, fogadásához, szétosztásához. E tervek szerint 1981 után megkezdődik a Tisza vizének bekapcsolása a város vízellátásába. Az intézkedések tehát egyértelműen a jelen állapot megszüntetését célozzák, ám most még számolni kell — főként a júliusi, augusztusi csúcs- időszakban — vízellátási zavarokkal. Ennek ellensúlyozására, nagy körültekintéssel, takarékos vízgazdálkodást igyekszünk szervezni, amihez a lakosság megértő támogatását, segítségét kérjük. TÓTH ZOLTÁN s) A Szilvia Divaíáruház kiemelkedő munkasikere Kitüntetések a kirakatban Szombatonként, vasárnaponként autókaravánok indulnak útnak Borsod megye útjain is. Ki a Zsórihoz, ki a Bükkbe, ki Hegyalja felé igyekszik. S ahogyan közeledik a nyár, egyre nagyobb számban indulnak a borsodi-miskolci autó- tulajdonosok is határállomásaink felé, hogy a hét végét, vagy a szabadságukat a szomszédos, esetleg távolabbi országokban töltsék. Milyen szerszámokat vigyek magammal az útra, hogy az esetleges kisebb hibák elhárításához ne kelljen az út szélén integetve segítséget kérnem? — kérdezi egyik olvasónk. Minden új autóhoz a legszükségesebb darabokat tartalmazó szerszámkészlet tartozik. Ezt azonban célszerű kiegészíteni. Ehhez mindenekelőtt ellenőriznünk kell a meglevő készletet. Ügyeljünk rá, hogy legyen .nálunk mindig elegendő és megfelelő méretű csavarkulcs (a leggyakoribb méretek: 6, 7. 8, 10, 13, 14. 17, 19, 22 mm). Jó, ha rendelkezünk csillagkulcs- csal is. s legalább három méretű csavarhúzóval. Az új kocsikon keresztirányú süly- lyesztékkel ellátott csavarok találhatók (pl. Polski Fiatok), ezért nem hiányozhat a ke- resztcsavarhúzó sem. A gyertyakulcsra, kerékanyakulcs- ra, kocsiemelőre bármikor szükségünk lehet, mint ahogyan a pótkerékre is. Jó, ha a hátsó kerékre vonatkozó légnyomás van a pótkerékben. ígv esetleges cserénél nem kell a pumpálással bajlódni). Ám így is előfordulhat. hogy pumpálnunk kell. vagy első keréknek kell használnunk a pótkereket, ezért a kesztyűtartóban, vagy Ma délután május, 1-etköszöntik ünnepségükön a VASVILL Kereskedelmi Vállalat miskolci központjának dolgozói. Az ünnepségen adják át a Kiváló Dolgozó a szerszámosládában légnyomásmérőit. Ha este, sötétben akadunk el, jó szolgálatot tesz a rövid vezetékkel ellátott szerelőlámpa. Izzókészlet, biztosítékok, benzinszivattyú javítókészlet, pótgyertyák, megszakító kalapács és üllő, kondenzátor, elosztófedél, transzformátor, szigetelő- anyag, műanyagcső, (benzinszíváshoz, vagy az esetlegesen eltört benzincső helyett), kötöződrót (letörhet, leszakadhat a kipufogó) — mindmind kis helyet foglal el, ám esetleg órákat, fél napokat takaríthatunk meg általuk, ha rendelkezésre állnak baj esetén. Az autós szakemberek tanácsolják. vigyünk magunkkal legalább 1 doboz tartalék motorolajat, sőt tartalék fékolajat is. (Egyik ismerősömnek a Magas Tátra meredekén folyt el a fékolaja ...). Ne induljunk el tartalék-ékszíj nélkül sem (ba rátomnak pedig az szakadt el a Zsigulijánál, ugyancsak a Tátrában). A legfontosabb azonban mindenképpen az, hogy jól felkészített, biztonságos autóval induljunk útnak. Különösen nagyobb külföldi út előtt okvetlenül vizsgáltassuk át autónkat szakemberrel. Autóklubtagoknak ajánljuk (de á nem klubtagoknak is), kérjenek indulás előtt közlekedésbiztonsági felülvizsgálatot. Higgyék el, megéri a 110 forintot, hogy nyugodt érzéssel indulurv el. Ny. I. kitüntetéseket, a szocialista brigádmozgalom legjobbjainak elismeréseit, s megjutalmazzák a törzsgárdatago- kat Az a magas elismerés, amelyet tegnap délután’még a Szilvia Divatáruház vezetőjének ' irodájában láttam, mától már a kirakatban lesz — közszemlén. A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 95. számú boltjának Zója szocialista brigádja — a jubileumi munkaversenyben elért eredményeiért — az MSZMP KB Jubileumi Oklevelét kapta. A kilenctagú kollektíva ezzel egy- időben vehette át a belkereskedelmi miniszter által adományozott A Szakma Kiváló Brigádja kitüntető címet is. A brigád vezetőjével, Kövér Józseffel — aki egyben a bolt vezetője is — e kiemelkedő munkasikerről, s magáról a brigádról beszélgettünk. — Ebben az oklevélben tizennégy év megfeszített munkájának az eredményét látjuk. Ennyi idős ugyanis a brigádunk, amely már a megalakulása évében felajánlást tett a szocialista cím elnyerésére. A jó munkánknak köszönhető, hogy a következő évben már „elő is léphettünk” ... S a Zója brigád neve azóta minden verseny vállalásban, kongresszusi és jubileumi felajánlásban az elsők, a kezdeményezők között olvasható. De nemcsak a kezdetkor az elsők, hanem a befejezéskor is; a vállalt munka értékelése után szintén a Zója brigád neve szerepel az első helyen. Megalakulásuk óta elnyerték a szocialista brigád cím mindhárom fokozatát, három alkalommal kapták meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet, s most az ágazati szinten is a legjobbak közé kerültek. — A csepeliek jubileumi munkaverseny-felajánlásához a vállalatnál elsőként csatlakoztunk — mondja a brigádvezető. — Vállaltuk, hogy az áruforgalmi tervünket túlteljesítjük, végül is 121,3 százalékos eredményt értünk el. Ez nem kevesebb, mint 30 millió 500 ezer forintos forgalmat' jelent, ami 28.8 százalékkal jobb, mint az előző évi forgalmunk volt. Akkor 23 millió 700 ezer forint értékű árut adtunk el. Ez csak egy — igaz, a legfontosabb! — adat a Zója brigád tavalyi eredményeiből. S emellett az a sok-sok figyelmesség, a vásárlók érdekében végzett munka, amely számokban nem fejezhető ki — ebből áll ösz- sze a brigád éves tevékenységének képe. Hogy csak néhányat említsünk: a jobb áruellátás, a legújabb divatnak megfelelő cikkek kínálata érdekében ennek a boltnak a személyzete tett a legtöbbet az elmúlt évben. A piackutató és az árubeszerző tevékenységüket segítik azok a szocialista brigádok, amelyek a miskolci, a debreceni és a nyíregyházi ruházati nagykereskedelmi vállalatoknál dolgoznak. De mivel a célkitűzéseik azonosak — ti. a vásárlói igények minél jobb kielégítése —, együttműködési szerződést kötöttek. A bolt dolgozói a kirakat ösz- szeállításánál, az eladótérben kiállított áruk kiválasztásánál mindenkor a vevő igényeinek. ízlésének kívánnak megfelelni. — Van, amikor ez nem sikerül? — Ha esetenként elő is fordul, még időben korrigálunk. Hetenként kisüzemi, havonként pedig brigádértekezletet tartunk, ahol az elmúlt időszak örömeiről, gondjairól, tapasztalatairól váltunk szót. Az eladók szavára nagyon sokat adok, elvégre is ők állnak közvetlen kapcsolatban a vásárlókkal, ők ismerik a napi igényeket, óhajokat. S az intézkedésekről is mindig közösen döntünk. A megfeszített munka mellett — hiszen a jubileumi zászlót nem ingyen adták — jut ideje a Zója brigádnak a tanulásra, a társadalmi munkára is. Szakmai továbbképzésre a brigád 3 tagjai jár: egy boltvezetői, kettő pedig eladói tanfolyamon vesz részt. Az elmúlt évi vállalásukban 40 óra társadalmi munkát ajánlottak fel a városért, s ezt tízzel túl is teljesítették. Mától tehát a kiállított ruhák mellett a megérdemelt elismerés, az MSZMP KB Jubileumi Oklevele és az Ágazat Kiváló Brigádja cím is ott díszeleg a Szilvia Divatáruház kirakatában. A bolti kollektívának olyan kitüntetései ezek, amelyeket méltán tehetnek a kirakatba. (x) Bélyeggyűjtés Május 10-én hozza forgalomba a Magyar Posta a „Híres repülök, repülőgépek — 75 éves a motoros repülés’* elnevezésű bélyegsorozatot és blokkot. A bélyegsorozat 410 (100 fogazott és 6300 fogazatlan, a blokk 1—265 000-ig terjedő sorszámozással 265 000 fogazott és 1—6800-ig terjedő sorszámozással 6800 fogazatlan példányban, többszínű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készült. Vertei József grafikusművész terve alapján. A bélyegsorozatnál egy-egy bélyegíven 50 bélyeg helyezkedik el. A bélyegek fekvő téglalap alakúak, perforálásig terjedő méretük 45x35 mm. A bélyegek alaprajza közös, csupán az ábrázolt kép és értékjelzés változik címletenként. Valamennyi bélj'eg egy-egy repülőgépet és a bélyeg jobb sarkában repülőjét (repülőit) ábrázolja. A bélyegképen belül fent MAGYAR POSTA, a jobb oldali függőleges széllel párhuzamosan LÉGIPOSTA felirat' a két színből álló háttér világosabb színével, lent balra az értékjelzés a háttér sö- tétebb színével, jobbra a repülés éve fekete, alatta a repülőgép elnevezése 'és a repülők neve, legalul balra a tervezőművész neve, jobbra 1978 évszám fekete színnel olvasható. A 40 filléres bélyeg sötétebb és világosabb lila háttérben a „LA MANCHE” repülőgépet és L. Blériot-t; a 60 filléres bélyeg kékeszöld és világoszöld háttérben a VICKERS „VIMY” repülőgépet és J. Alcock és A. Brown; az 1 forintos bélyeg vörös és sárga háttérszínben a NAVY- CURTISS NC—4 repülőgépet és A. C. Read; a 2 forintos bélyeg kék és rózsaszín háttérszínben a JUNKERS W33 „BREMEN” repülőgépet és H. KOHL, G. HÜ- NEFELD és J. FITZMAURICE; a 3 forintos bélyeg sárgászöld és sárga háttérszínben a „GIPSY MOTH” repülőgépet és A. JOHN SON- és J. MOLLISON; a 4 forintos bélyeg sötétebb és világosabb kék háttérszínben a LOCK- HEED „SIRIUS” repülőgépet és ENDRESZ GY. és MAGYAR S.; az 5 forintos bélyeg püspöklila és világos kékeslila háttrészinben a DORNIER „WAL” repülőgépet és W. GRONAU repülőt ábrázolja. V. Gy. Ünnepség a VASVILL-nél