Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-26 / 97. szám

/ belföld Lobogózzuk íel az épületeket! Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakos­ságát. az üzemek, intézmé­nyek, vállalatok vezetőit, hogy május 1„ a munkás­osztály nemzetközi ünnepé­nek tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. Az zászlódísz április 29- töl május 2-ig köszöntse az ünnepel. HOLNAP LESZ AZ ELŐ­ADÁS. Dr. Nagy János A korszerű anyanyelvi kultúra és a beszédtanítás című elő­adását ma délután három órára, a Kazinczy Klubba hirdette a TIT Miskolc városi Szervezete. A program módo­sult; az előadás április 27-én, holnap délután háromkor a Művészklubban lesz. ÜJ NEMZETKÖZI AUTÓ­BUSZ JÁRAT. Komlót is be­kapcsolják a Volán nemzet­közi autóbusz-hálózatába. A l’écsi Volán Vállalat új já­ratot indít, amely Komlóról indulva Drávaszabolcson, Donij Miholjacon át Eszék­re szállítja az utasokat. Ba­ranyában tizenegy éve köz­lekednek menetrendszerűen társasgépkocsik a jugoszláv testvérvárosba, Eszékre Mo­hácson és az udvari határ­állomáson át­ANYAGMOZGATÁS AZ ÉPÍTŐIPARBAN. Hazánk munkaerőgondokkal küzdő építőiparában az összes dol­gozóknak körülbelül a 30 százaléka foglalkozik szállí­tással, anyagmozgatással. Az e miatt, és e téren immár halaszthatatlan korszerűsítés igénye már önmagában is nagy jelentőséget ad az épí­tőipari szállító és anyagmoz­gató gépek fejlesztési kérdé­seivel foglalkozó, tegnap Bé­késcsabán megnyílt KGST szakági konferenciának, s a hozzá kapcsolódó szakkiál­lításnak. [ Amíg él j Abigél Két alig tizenéves utca­sarki búcsúzkodását hall­gatom: — Szio! Isten áldásával . — Szia! isten áldásával . . . Pedagógus ismerősöm pa­naszolta, hogy az osztály­ban nem szeretnek köszön­ni a srácok. Pontosabban nem szerettek. Most tör­tént, hogy látogatót kap­ván, kitett magáért az osz­tály. Hangosan, csengőn kíván jó napot, de még hangosabban hozzátette: Isten áldásával. . . A történet végéi nem tu­dom, de tetszik a film si­kere. Tévédéi ne essék, nem feltétlen a köszönés, hanem az, hogy a most gyerekek ráfeledkezhettek egy kicsit a régi iskolák nekik érthetetlen és idegen szigorára. Megérezhettek valamit a tanárok régi te­kintélyéből* s furcsa mó­don, mert nem értik, mert szoros formákra nem köte­lezzük őket, megtetszett ne­kik a forma. A pedagógus ismerősöm kicsit bosszankodott, hogy mit gondol most az ő ne­velési módszereiről a szak- felügyelő. Nos, úgy gondolom, hogy semmit, ö is volt gyerek, neki is lehet gyereke, s megérti, hogy amíg él Abi­gél, addig él a játék. Kö­szönjünk neki szép jó na­pot. Természetesen Isten áldásával.. • fbartha) * A szondázás eredménye negatív, a skodás folytathatja • BAJOK A MENETLEVÉLLEL • A VILLOGTATÁS BÜNTETHETŐ ‘ • EGY SZÁZAS, HA SIET Szerte az országban köz­lekedésbiztonsági napokat rendeznek. Hétfőn és ked­den az egész megyére kiter­jedő közlekedésbiztonsági el­lenőrzést tartott a Borsod megyei Rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tálya. A gyors eligazítás után a kora délutáni órákban 4, Trafíipax-szal felszerelt gép­kocsi és 30 akciókocsi in­dult a szélrózsa minden irá­nyába, hogy a megye és a megyeszékhely útjain ellen­őrizze a forgalom, a közle­kedés biztonságát. Munka­társunk az egyik akciókocsi­val tartott, amely a 3. szá­mú főútvonalon, Nyékládhá- za és Mályi térségében vég­zett ellenőrzést. Elsőként a Hajdú-Bihar megyei Gabonaforgalmi Vál­lalat FR 10—53 forgalmi rendszámú Barkas típusú kis teherkocsiját ellenőriz­ték az akciókocsi utasai, itt minden rendben volt, akár­csak az OZ 46—00 forgalmi rendszámú motorkerékpáros­nál. Jó darabig csak azt je­gyezhettük fel: milyen rend­számú személy- és teher­gépkocsikat, motorkerékpá­rokat ellenőriztek az akció résztvevői; szabálytalansá­got egyiknél sem tapasztal­tak. Az első észrevételek akkor kerültek az ellenőr­zést végzők füzetébe, amikor két ízben is a menetlevél kiállítása körül akadtak bo­nyodalmak. A 21. sz. Volán Vállalat sóderszállító teher­gépkocsijának vezetője nem folyamatosan vezette a ki­lométeróra állását a menet­levélre, azzal az indokkal, hogy bemért távolságra szál­lít, s naponta 15—20 eset­ben teszi meg oda-vissza ezt az utat. Nem sokkal később Bajá­ról érkezett a nyéki ellenőr­zőpontra egy kis teherko­csi, amelynek menetlevelé­hez nem volt kísérőjegyzék a kocsiban szállított mű­szerekről,. alkatrészekről. Végül a gépkocsivezető és a szerelő a reklamációs leve­lekkel tudta igazolni, hogy garanciális javításokhoz szál­lítják ezeket. Nyékládházáról visszafelé, Mályi előtt egyre több sze­mély- és tehergépkocsi vil­lantotta fel lámpáit. Tud­útját tűk, ez azt jelenti: radaros sebességellenőrzés van. — Ez is büntetendő ma már — mondta a kocsi pa­rancsnoka —, de most nem ez a dolgunk, így hét nem bolygatjuk ezúttal a reflek- torozókat, előrejelzőket. A traffipaxos kocsi pa­rancsnokától megtudtuk, hogy az ellenőrzés kezdete óta eltelt fél óra alatt két gépkocsit kellett leállítani, s megbírságolni; mindketten túllépték a lakott területen belül megengedett sebesség értékét. Ismét Nyékládháza. Ko­csink parancsnoka a mint­egy 300 méterre levő lenin- városi elágazáshoz mutat. — Nézzék csak! A két személygépkocsi nem győzi kivárni, hogy a pótkocsis te­hergépkocsi felgyorsuljon, s előzik azt. Persze, szabály­talanul, hiszen átlépték a záróvonalat. Néhány pillanattal később a rendőri karjelzésre mind­két kocsi fékez a nyéki au­tóbuszmegállóban. A Pro­metheus Vállalat FN 35—71 forgalmi rendszámú Moszk­vics furgonjának vezetője csodálkozva néz, amikor megtudja, milyen szabályta­lanságot követett el. Amikor megmutatják neki, hol is van a záróvonal, bűnbánó­an nyúl pénztárcája felé, tudja: helyszíni bírságot kell fizetnie. Igen ám, de a tár­cában csak 80 forint talál­ható, a bírság pedig egy szá­zasra rúg. Így hát postai utalványt kap a pilóta, s me­het is tovább. Amíg tart az ellenőrzés, néhány alkalommal a szon­da is előkerül. A pilóták szerencséjére, valamennyi esetben negatív eredményt mutatnak a szondák. A két nap alatt mindösz- sze három közlekedési bal­eset történt a megyében. Ebben nem kis szerepe volt a közlekedésbiztonsági ak­ciónak. SZÜLETETT: S/.ánti Pálnak és Kozák Mar­gitnak Zsolt; Bányai Lászlónak és Czabari Saroltának Éva; Gál Jánosnak és Balogh Erzsé­betnek Tamás; Matula Józsefnek és Fekete Katalinnak Tamás; Nagy Istvánnak és Bozsik Évá­nak Tibor; Flekács Sándornak és Kiss Erzsébetnek Péter; Rajdos Lajosnak és Bikszegi Ágnesnek Annamária; Csontos Gézának és Molnár Máriának Szilárd; Szabó Gézának és Hajdú Juliannának Klára; Szala Andrásnak és Sze­mén Évának Éva; Szöghy Lászlónak és Czellár Katalin­nak Zsuzsa: Kovács Ist­vánnak és Kovács Máriának István.; Hudák Mihálynak és Földesi Erzsébetnek Mihály; Al­bert Istvánnak és Budai Jolán­nak Krisztina; Molnár Tivadar­nak és Farkas Hajnalkának Eri­ka; Budai Lászlónak és Krivián Annának László; Váradi István­Kiválóak lettek Ünnepség a háziipari «Italáéi Tegnap délután adták át az Avas Szálló Fehér termé­ben a „Kiváló Szövetkezet” kitüntetést a Miskolci Há­ziipari Szövetkezet kollektí­vájának. Ott volt az ünnep­ségen Fábi Andor, az OKISZ osztályvezetője, dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, dr. Tóth István, a városi tanács vb- titkára, Magyar Ernő, a me­gyei tanács osztályvezetője, Koltai Zoltán, a KISZÖV el­nöke, s több más meghívott vendég. A Könnyűipart Minisztéri­um és az OKISZ vezetése nevében Fábi Andor köszön­tötte az ünneplőket. Egyebek között elmondotta: jó helyre került ismét a „Kiváló cím, hiszen a miskolciak immáron „zsinórban” negyedik alka­lommal nyerik el a magas kitüntetést, amely az ország legjobbjai közé emeli szövet­kezetünket. Hangsúlyozta: a kitüntetést odaítélők külön méltányolták, hogy a mis­kolci szövetkezet dolgozói 25 százalékos termelésnövekedé­süket az előző évinél 6 szá­zalékkal kevesebb létszám­mal érték el! Ez azt mutat­ja, hogy a szövetkezetnél ma­gas színvonalú a munka- és üzemszervezés, A kitüntetést átvevő Jamb- rik Gézáné, a miskolci szö­vetkezet elnöke elmondotta: 1971-ben még mindössze 31 millió forint értékű, tavaly pedig már 105 millió forint értékű árbevételt értek el. A termelés mellett mintegy 26 százalékkal növelte export- értékesítését is a szövetkezet, amelynek áruiból az idén például már majdnem 90 millió forint értékű kerül szovjet megrendelőkhöz, majdnem 10 millió forint ér­tékű pedig nyugati országok piacaira. A megyei és a városi párt- bizottságok, a tanácsi szer­vek, a szövetkezeti pártbi­zottság és a KISZÖV nevében dr. Lovas Lajos köszöntötte az ünneplőket, akik közül ketten kapták meg a „Köny- nyűipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést. Iszapvulkán Egynapos kitörése alatt 30 millió köbméter gázt és 52 ezer köbméter vulkánikus törmeléket lövellt ki magá­ból a Lokbatan iszapvulkán. A Lokbatan a Kaszpi-tenger partján, Bakutól 15 kilomé­ternyire délnyugatra fek­szik. nak és Nagy Etelkának Mónika; Dobos Józsefnek és Hídvégi Ka­talinnak Krisztina; Körmöczy Sándornak és Áfra Ilonának Richárd; Gáti Györgynek és Ko­vács Olgának Tamás; Forgács Istvánnak és Tóth Évának . Ró­bert; Daragó Istvánnak és Antal Annának Péter; Zai Péternek és Kecskeméti Ilonának Gábor; Toldi Elemérnek és Horváth Ilo­nának Judit; Merényi Zsoltnak és Újvári Erzsébetnek Anita; Mérai Jánosnak és Hadházi Évá­nak Éva Krisztina; Tóth Balázs­nak és Kovács Mártának Krisz­tián; Molnár Sándornak és Gácsi Piroskának Agnes; Papp Bélá­nak és Szabó Erzsébetnek Béla; Kis Józsefnek és Turóczi Judit­nak József; Szegő Tibornak és Nagy Valériának Szabina; Büdi Ferencnek és Jánosfy Magdolná­nak Tiamás Ferenc; Hazadi Ká­roly nak és Szabó Piroskának Károly nevű gyermeke. külföld JOHANNESBURG. Sa» Nu Joma, a Délnyugat-afri­kai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke eddig nem reagált a dél-afrikai kormány keddi közlésére, miszerint ez év végéig megadja a független­séget Namíbiának. Botha dél-afrikai külügyminiszter ugyanakkor Johannesburg­ban nem sokkal a kormány döntésének nyilvánosságra hozása után kijelentette: a dél-afrikai csapatok mind­addig Namíbiában marad­nak, amíg „az összetűzések véget nem érnek”. DZSIDDA. A szaúd-ará- biai hírügynökség jelentése szerint a kőolajexportáló or­szágok szervezete (OPEC) tagországai képviselőinek május 6-án, Szaúd-Arábiá- ban összeülő értekezletén nem lesz szó a kőolajárakról és a dollár helyzetéről, hanem a jövőben követendő kőolajpo­litikát vitatják meg. PEKING. Tang Ke kohó- ipari miniszter vezetésével kínai acélipari küldöttség indult el kedden Pekingből öt európai ország meglátoga­tására. A küldöttség úti­programján szerepel Auszt­ria, Nagy-Britannia, NSZK, Franciaország és Hollandia. ANKARA. Háromnapos hivatalos látogatásra Anka­rába érkezett Manea Ma« nescu román miniszterel­nök. KAIRÖ. Az A1 Ahram ef­mű lap jelenti, hogy Egyip­tom panaszt emelt Izrael el­len az ENSZ-nél és az Egye­sült Államok kormányánál, mert olajkutatásokat végez a Sinai-félsziget megszállt ré­szein és a szuezi öbölben. Kairó „határozott lépéseket tesz az illegális akciók el­len” — írja a lap. Izrael megsérti a genfi és a hágai egyezményt, amely tiltja megszállt területek termé­szeti kincseinek kiaknázá­sát. WASHINGTON. Mt.se Da- jan, izraeli külügyminiszter kedden este megérkezett Washingtonba, ahol ma ta­lálkozik Vance amerikai külügyminiszterrel. Amerikai kormánykörök szerint a programban még nem szere­pel, hogy Carter elnök fo­gadja Dajant. ATHÉN. Szétesett a Geor- giosz Mavrosz, majd a J. Zigdisz vezette Demokratikus Centrum Unió, amely egy évvel ezelőtt még a hatalom közvetlen közelében érezte magát; a párt mindössze ti­zenöt parlamenti képviselő­jéből rövid két hónap alatt tízen jelentették be kilépé­süket. A kilépett vezetők új párt megalakítását tervezik. Sztrájk bénítja meg a japan főváros tömegközlekedését. Képünkön Tokió egyik kül­városában emberek ezrei vá­rakoznak egy vasútállomás épülete előtt. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 352? Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132.- 16-672., 35-380. Titkár­ság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 352? Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési dij esy hónapra: 20 Ft - Index: 25 951. — Késsüit: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál: - Felelős vezető: KILIAN BÉLA - ISSN 0133 - 02« T. Z. ANYAKÖNYVI HÍREK £ Nézzük csak a menetlevelet -I (Sólymos László felvételei) Közlekedésbiztonsági ellenőrzés

Next

/
Thumbnails
Contents