Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-21 / 93. szám

Nagyszabású repülőnap Miskolcon kiszervezik az MHSZ klubjait Az MHSZ városi vezetősé­gének tanácsadó testületé — Viskevics Elemér titkár ve­zetésével — tegnap délelőtt 8 órai kezdettel megtartotta szokásos negyedévi ülését. A tanácskozáson többek között Drótos László, a városi párt- bizottság első titkára. Stock János vezérőrnagy és Bokor József alezredes, a honvédel­mi szövetség megyei titkára is részt vett. A napirend első pontja­ként Drótos László elemezte a testület munkáját, s azt megfelelőnek minősítette. Hangsúlyozta, hogy a felké­résre tevékenykedő tanács­adók pártmunkaként végzik a honvédelmi nevelést segítő feladataikat. Bejelentette, hogy nyugállományba vonu­lás vagy más fontos beosz­tásba kerülés miatt heten ki­válnak a testületből, s be­mutatta a helyükbe lépőket. Az előbbieknek — közöttük Rózsa Kálmán városi tanács­elnöknek és Nagy László ez­redesnek — a városi pártbi­zottság elismerését tolmá­csolva megköszönte a hosszú éveken át példásan végzett munkáját, és az övékéhez ha­sonló sikereket kívánva kö­szöntötte a testület új tag­jait. Ezután Balabán Sándor, a Prieszol MHSZ Lövészklub új titkára ismertette, hogy a 12 építőipari vállalat közös klubja működése problémái­nak megoldása végett mit tettek ebben az évben. A testület megelégedéssel vette tudomásul, hogy a MÁV igazgatósága s a Járműjavító vezetősége segítségével meg­kezdték, és május végéig be­fejezik a Csokonai utcai lő­tér rendbe hozását, ugyan­akkor hozzáfogtak a város lövészsportját is szolgáló 50 lőállásos lőtér tervezéséhez. Megemlítette a klubtitkár azt is. hogy a B típusú klub nem­csak a vállalatok C típusú klubjaiból, hanem az iskolák tanulóinak soraiból is igyek­szik a versenylövész-jelölte- ket kiválasztani. Evégett két iskolában már létrehozták, s még néhányban megalakít­ják a lövészek szakcsoport­ját. A napirend következő, té­májaként Viskevics Elemér bejelentette, hogy ,az MHSZ főtitkárhelyettesének javas­lata alapján á városi vezető­ség összevonja a tartalékos, a lövész- és egyéb klubokat. Az egyesítéssel létrejövő honvédelmi klubokban a sze­mélyi és anyagi erők kon­centrálása révén hatékonyab­bá válik a honvédelmi mun­ka. Az összevonás Miskolcon nem érint 12 speciális klubot — mint például a könnyű­búvárokét, az LKM modelle­zőiét, a DIGÉP rádiósaiét, az I. kerületi tartalékosokét —, a többit pedig nemsokára át­szervezik honvédelmi klubbá. Végül az MHSZ megyei titkára ismertette a szocialis­ta országok ejtőernyősei ez évi bajnokságának program­ját. A tíz napig tartó ver­seny július 9-i kezdettel, nagyszabású honvédelmi re­pülőnappal együtt, Miskol­con kerül lebonyolításra. T. I. Kosárlabda FK Winter ismét a pályán ■ Női kosárlabda-válogatot­tunk az Európa-bajnokságra készül. Hogy a csapatoknak ez idő alatt is biztosítsanak játéklehetőséget, a Magyar Kosárlabda Szövetség Felsza­badulási Kupát alapított, amelyben az NB I-es csapa­A DU tippjei 1. Eger—Dorog 1 2. Szekszárd—BVSC x 3. Vasas Izzó—Budafok 1 4. Várpalota—Komló x 5. BKV Előre—Salgótarján 2 6. AURAS—Ganz-MÁ VÁG 2 7. Perbál—Dunakeszi 1 8. Bp. Spartacus—Ikarus 1 9. Pénzügyőr—Kecskeméti SC 1 10. Verona—Milan x 11. Napoli—Lanerossi 1 12. Lazió—Perugia x 13. Fiorentina—Torino 2 PÖTMÉRKÖZÉSEK 14. Dunaújvárosi Ép.—Építők SC 2 15. 22. Volán—Gyöngyös x 1«. ESMTK—ÉGSZÖV x ♦ Verik a világbajnokot. Rövid időn belül immár másodszor, hiszen a Brazíliától elszenvedett hazai vereség után, szerdán Svédország mért 3:l-es vereséget a négy évvel ezelőtti világ- bajnokra. Bár úgy tartják: sikertelen főpróbát eredményes bemutatás követ... Az JNB Ill-ban Mindkét csapattól győzelmet várunk Érdekesnek ígérkezik a lab­darúgó NB III. vasárnapi 30. fordulója. Ismét lesznek olyan mérkőzések, amelyek alapos helycseréket hozhat­nak a bajnoki táblázaton. Vonatkozik ez főként a felső régióra, hiszen az MVSC- nek — győzelem esetén — lehetősége van feljutni a 3. helyre, miután riválisa, a Szegedi Dózsa Gyulára láto­gat. A vendéglátóknak a tíz­be kerüléshez elengedhetetle­nül szükségük lenne a két bajnoki pontra. A Honvéd Papp J. SE ellenfelének, a Kisvárdának erre már nem sok esélye van, íp' a kato­nacsapat a gólarány javítá­sáért szállhat harcba. A for­dulóból kiemelésre kívánko­zik még a Szabó L. SE— Szarvas, a Lehel SC—DMTE és az Ózd—Nyíregyháza mér­kőzés, amely sok mindenbe beleszólhat. — Az Özd elleni győzelemnek feltétlenül örülünk, ám a játék nem elégített ki — kezdte ösz- szefoglalóját Krompaszky Gyula, az MVSC fiatal mestere. — A cél ugyan a két pont megszerzé­se volt, s ezt lelkes játékkal tel­jesítették is a fiúk, de sokszor hoztuk magunkra az ellenfelet, s bizony, ha Kun nem véd több­ször is bravúrral, nehéz helyzet­be is kerülhettünk volna. A já­tékosok lelkesedése, akarata, s néhányuk igen jó teljesítménye eredményezte a győzelmet. Saj­nos, a vasárnapi mérkőzés után István sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy játékára nem számíthatok. Bizonytalan Locher szereplése is; remélem, Sátor­aljaújhelyen már rendelkezésre állhat. Hétközben Gyöngyösi be­lázasodott, s Varga K. is megbe­tegedett, így még keretet sem tudok mondani. Minden valószí­nűség szerint, néhány ifjúsági játékost is számításba kell ven­nem a vasárnapi találkozóra. Sá­toraljaújhelyen egyébként nem­igen megy a cspatnak a játék, ennek ellenére hasonló lelkes já­tékra, és győzelemre számítok. Ha pedig ez sikerül, nagy lépést tehetünk a dobogó harmadik fo­ka felé. — Ilyen mérkőzést, mint a recski volt vasárnap, nem sza­bad elveszíteni — célozgatott 3:0- ás vezetésükre Dzurkó Ernő, a H. Papp J. SE technikai vezető­je. — Nem vitás, a kapott gólok­ban ludas a játékvezető is, ám ez nem lehet mentsége a fiúk­nak. Hasonló volt a helyzet Recsken, mint korábban Hódme­zővásárhelyen. A csapatnak 3:0 után nem volt tartása, a védelmi megingások következtében feljött az ellenfél, s őszintén meg kell mondani: a végén örülhettünk a döntetlennek. A Kisvárda ellen feltétlenül győzelmet, gólzáporos győzelmet várok. Ez ne hasson nagyképűségnek, hiszen nekünk a 16. helyezett ellen gólarányt kell javítanunk ahhoz, hogy a DMTE-vel szemben megőrizhes­sek helyezésünket, netán előbbre lépjünk. Vasárnap ideje volna a „hazai pályán” úgy helytállni, hogy a csapatot megtapsolják a nézők a mérkőzés végén. A cssa- patot, amely valószínűleg így áll majd fel: Szögedi — Szűcs II., Sípos, Szűcs I., Bakos, Móricz Ligeti, Szilágyi, Szép. Osváth, Utasi. Készenlétben áll Fekete, Bobkó és NagygyŐr. (tóth) Az NB I-ben Csúcsot dönt a DVTK? tok indulnak. A Diósgyőri VTK együttese Letek László edző vezetésé­vel szorgalmasan készül a kupaküzdelmekre, örvende­tes hír a csapatnál, ..ogy szü­lés után visszatért Winter Hona, a DVTK válogatott já­tékosa, s vasárnap a Csepel elleni kupamérkőzésen már pályára is lép. Játékára nagy szükség is lesz a bajnokság őszi fordulójában, hiszen irá­nyítókészsége. dobásbiztonsá- sokszor meghatározója a csapatnak. Áronnéval nagy­szerű kettőst alkotva többször döntöttek — s bízunk benne: döntenek majd el — mérkő­zéseket. A DVTK lső ellenfele a Csepel együttese lesz a Fel- : badulási Kupában, a ta­lálkozót vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Kilián Gim­názium tornatermében ren­dezik. apróhirdetés Érdekes levelet kaptunk Debrecenből. dr. Simkó Lászlótól. írásában azt fejte­geti, hogy amennyiben a DVTK labdarúgócsapata Szombathelyen egy pontot tudna szerezni, úgy az idei sikeres szereplésre újabb „csúccsal” tehetné fel a ko­ronát. Arra ugyanis még nem volt példa a csaknem hét évtizedes egyesület labdarú­gó-szakosztálya életében, hogy majdnem 53 százalékos ered­ménnyel zárják a bajnoki idényt. A levélíró kifejti: a csapat esetleges pontszerzése 36 pontot jelentene, s a relatív teljesítmény 52.04 százalék­nak felelne meg. Az eddigi legjobb eredményt 1945—46- ban érték el a DVTK labda­rúgói, amikor- 36 mérkőzés után 52.77 százalék volt a teljesítményük. További két alkalommal — 1959—60-ban és 1940—41-ben — 51 száza­lék fölött, míg 1957—58-ban kereken 50 százalékos telje­sítményt nyújtottak —mind- háromszor 26 mérkőzésen. Figyelemre méltó az is, hogy a csapatnak utoljára az 1959— 60-as bajnokságban volt po­zitív a gólaránya, így min­denképpen sikeresnek számít az idei bajnokság. * Apropó, gólarány. Tegnap arról írtunk, hogy az Ü. Dó­zsa jobb gólaránya már-már bajnoki címet jelent a lilák­nak. Nos, a bajnokság kiírá­sa szerint pontegyenlőség esetén a bajnoki cím és a kiesés kérdésében nem a gólkülönbség dönt, hanem a csapatoknak újabb mérkő­zést kell játszani. Ha te­hát szombaton a Dózsa ki­kap. a Honvéd viszont nyer. a bajnoki címet újabb mér­kőzés dönti el a két csapat között. Hasonló a helyzet a kiesés kérdésében is, hiszen a Kaposvár győzelme, s a MÁV Előre döntetlenje ese­tén közöttük is újabb mér­kőzés következik ... T. Z. A hét vége sporteseményei A STADIONBAN szombaton délután 2 órakor kez­dődik és vasárnap délelőtt 8 óra­kor folytatódik a megyei felnőtt és ifjúsági súlyemelő-bajnokság. A NÉPKERTBEN vasárnap délután 4 órakor a MÉMTE-pályán NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzésen látja ven­dégül a Honvéd Papp József SE együttese a Kisvárda csapatát. A KUBIKBAN szombaton 15.30 -kor kezdődik és vasárnap délelőtt 9.30-kor foly­tatódik a megyei „B”-kategóriás atlétikai verseny. Vasárnap 10.30- kor kezdődik az MVSC—MTK- VM NB I-es női röplabdamérkő­zés. A KILIÁN GIMNÁZIUM tornatermében vasárnap délelőtt 10 órától Felszabadulási Kupa női kosárlabda-mérkőzésen a Csepel csapatát látja vendégül a DVTK együttese. A FAZEKAS utcai általános iskola tornatermé­ben vasárnap délelőtt 11 órától rendezik a MEAFC—Debreceni VSC NB II-es női kosárlabda­mérkőzést. a«fl€is-v€s«eP A SAGVAm utcai Általános Iskola tornater­mében szombaton 15 órakor kez­' Trabantot vennék, 1—3 éveset. Telefon: 31-817. dődik és vasárnap reggel 9 óra­kor folytatódik a vívók megyei ifjúsági bajnoksága. Veszélyt jelző színek Egy frankfurt lakkintézet tudományos munkatársai színszimbolikát készítettek a különböző munkahelyi ve­szélyforrásoknak színekkel való jelzésére. Eszerint pél­dául a vörös szín közvetlen veszélyre figyelmezteti a dol­gozókat, a sarga óvatosságra, fokozott figyelemre int, a zöld kivezető útra és első­segélyre hívja fel az üzem­ben dolgozók figyelmét. A biztonsági okokon kívül lé­lektani szempontból is fon­tosnak tartják a színekkel való figyelmeztetést. Ugyanis megfelelő színdinamikával igyekeznek arról is gondos­kodni, hogy a munkavállaló jói érezze magát a munka­helyén, könnyebben koncent­ráljon és ilyenformán csök­kentse a baleseti veszélyt. A környezet megfelelő „színe­zése” pozitív hatást gyako­rol az ember hangulatára, enyhíti a fellépő stresszt és csökkenti a fáradékonysa- ,goL 9 Újra divatos a „nadrágtartós jármű" Alig néhány éve, hogy Len­gyelországban fokozatosan ki­vonták a ^forgalomból a troli­buszt, s most a „nadrágtartós jármű” — ahogy a varsóiak ne­vezik — második ifjúkorát éli. Mióta egyre sürgetőbb a termé­szetvédelem és az üzemanyag­takarékosság, kiderült, hogy a trolinak egy sor olyan előnye van, melyekről kár lenne le­mondani. És legutóbb, január első nap­jaiban a Jelez közlekedési üzem­ben elkészült a villamos-busz, az egykori trolibusz korszerűsí­tett változata. A sorozatgyártás megkezdéséhez már csak né­hány, utolsó technológiai simí­tás elvégzése hiányzik. A tervek szerint még az év második le­iében az üzem 30 darabból álló sorozatot gyárt a népszerű PR— 110 korszerű városi autóbuszok árammal meghajtott változatát. Az első három új jármű a Gdy­nia—Sopot közötti szakaszon in­dult pröbaútra. Itt egyébként ha­marosan rendes járat is indul. A gdyniai modell egy villany­motorral meghajtott klasszikus busz (csehszlovák alkatrészek­kel). A troli egy másik változa­tai kis, hajtóanyaggal működ# pótmotorral szerelték fel, mely lehetővé teszi, hogy rövid tá­von felső vezeték nélkül is köz­lekedhessen. Mindkét típus maxi­mális sebessége óránként 75 ki­lométer, és egyszerre 11® utast képes befogadni. Meglehetősen széles körű a lengyelországi trolibusz felsővé- zetékek fejlesztési terve. Varsán és a Hármasvároson (Gdansk— Sopot—Gdynia) kívül úgy terve­zik, hogy Swinoujsciében, Zako­panéban, a Hel-félszigeten, va­lamint a Klodzkó-medencébcn is üzembe állítanak trolibuszokat. Vannak olyan tervek is, hogy a közepes nagyságú városoknak „troli-injekciót” adnak; ott, ahol az autóbuszok már nem képesek ellátni a forgalmat, és a villa­mossínek, -vezetékek építése túlságosan költségesnek bizo­nyul. Rejtélyes nomád jelek Szovjet régészek rejtélyes nomád jelrendszert fedeztek fel az Aral-tó nyugati part­vidékén. Repülőgépről, 800 méter magasból vették észre először a 27, nyíl alakú jelet. A helyszínre érkezve csak hosszú és megfeszítő kutatás után találták meg az egyik „nyíl” végét: 30 centiméter magas, földbe szúrt fahasá­bokból alakítottak ki készí­tőik a nyilakat. Mindegyik jel 1,5 kilométer hosszú és 800 méter széles. Az egész rendszer 50 kilométer hosz- szúságban húzódik. A szovjet régészek szerint ezek állat­csapdák maradványai, ame­lyeket a nomádok helyeztek el az V. és a VIII, század kö­zött. Szeszes italt: csak délután Régi hagyományai vannak Bul­gáriában az alkoholellenes moz­galomnak. Az első absztincns társaságot 1869-ben alapították Karlovóban. Az országban szer­vezetten és eredményesen küz­denek az alkoholizmus ellen. A mozgalom fő szervezője az Országos Mértékletességi Bizott­ság, amelyhez több mint 3000 megyei, városi és falusi bizott­ság tartozik. Részt vesznek a mozgalomban a fiatalok is. akik az „abszlinens ifjúsági klubok­ba” tömörülnek. Az üzemeltben több ezer alkoho’ellenes bizott­ság tevékenykedik. A társadalmi összefogást álla­mi támogatás erősíti. Több eré­lyes rendszabály vet gátat az alkoholizmusnak. Az iskolák kö­zelében lévő vendéglőkben csök­kentik a szeszesital-kínálatot. Déli 12 óráig nem lehet szeszes italt vásárolni. Egyre több alko­holmentes italárut kínálnak a boltok alkohol helyett. Az alkoholellenes mozgalom lapja, az „Absztinencia”, heten­te kétszer jelenik meg 124 ooo példányban. Propagandakiadvá­nyok és tudományos előadások százai ismertetik az a’koho! ká­ros hatásait. Az elmúlt néhány évben 24 OOO kiállítást rendeztek. Azokat a fiatalokat varjuk, akik még nem választottak szakmát! A MM Mezőgazdasági Kombinál felvesz általános iskolát végzett, 18. életévüket még be nem töltött fiúkat és lányokat BAROMFITENYÉSZTŐ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK, fiúkat LÓTENYÉSZTŐ ÉS SERTÉSTENYÉSZTŐ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat és teljes ellátást kapnak. Lehetőség van társadalmi ösztöndíjra is! Jelentkezés személyesen vagy levélben az oktatási osztályon. Cím: 2943 Bábolna

Next

/
Thumbnails
Contents