Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-21 / 93. szám

Ri loz Tanácstag a Martintelepen (CIKK AZ 5. OLDALON) Városunkba érkezett a vologdai színház igazgatója A Miskolci Nemzeti Szín­ház igazgatójának meghívá­sára tegnap este városunkba érkezett Oleg Jurevics Koz- lovszkij, a Vologdai Drámai Színház igazgatója. A vendé­get a záhonyi határállomá­son Siklósi László művészeti főtitkár fogadta. Oleg J-ure- vics Kozlovszkij ma délelőtt 11 órakor találkozott Sallós Gáborral, a Miskolci Nemze­ti Színház igazgatójával. A baráti beszélgetésen részt vett lapunk munkatársa is; annak — a nagyközönséget is érdeklő — tartalmi vonat­kozásairól holnapi lapunkban beszámolunk. A vologdai vendég délután Drótos Lászlóval, a városi pártbi­zottság első titkárával talál­kozik, este pedig a Vasas Művelődési Központban meg­tekinti színházunk Gálaest című műsorát. f 1 111 ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. április 19—20-án kibővített ülést tartott. A Központi Bizottság elfogadta a Politikai Bizottság je­lentését a XI. kongresszus óta végzett munkáról és a párt előtt álló feladatokról, majd szervezeti és személyi kérdé­sekben döntött. A Központi Bizottság széles körű vita után egyhangúlag hozta meg határozatait. Az ülésről közlemény jelenik meg és a Központi Bizott­ság nyilvánosságra hozza a határozatát Moro él! Fényképpel bizonyították a terroristák... Váratlan folytatása Aldo Moro elrablásának, hogy a 36 napja tartó, drámai for­dulatokban gazdag ügyben új fordulat következett be. Míg a rendőrség a Du- chesse-tóban és a környékén Moro teteme után kutatott, a déli órákban három nagy­városban, Genovában, Tori­nóban és Milánóban is meg­érkezett a terroristák leg­újabb üzenete: délután há­rom óra után az II Messag- gero római szerkesztőségébe érkezett telefonüzenet alap­ján megtalálták azt a borí­tékot, amely nemcsak üzene­tet, hanem Moro fényképét is tartalmazta. A képen Mo­ro tizenkilencedikén megje­lent újságot tart a kezében. A terroristák legújabb üze­nete szerint a hetes számú üzenet Moro kivégzéséről, ha­mis és provokatív volt. Aho­gyan írják: Morót a politikai foglyoknak kijáró gondos bánásmódban részesítik. A terroristák ebben az üzenetben tesznek első alka­lommal ajánlatot Moro sza­badon bocsátására. Cserébe bebörtönzött társaik szabad­ságát kérik. A válaszra 48 órát adtak a keresztényde­mokrata pártnak és a kor­mánynak. A határidő holnap délután 3 órakor jár le. A hajnali órákban gyors­hírben jelentették a hírügy­nökségek, hogy újabb levél érkezett az emberrablók fog­ságában levő Moro olasz kereszténydemokrata párti elnöktől. A levelet Benigno Zaccagnini. a part főtitkára kapta; tartalmát nem ismer­tette. A levelet maga Moro írta alá, újabb bizonyságként, hogy még életben van. A hatóságok nem közölték, ho­gyan kézbesítették az em­berrablók a levelet. Andreotti olasz miniszter- elnök tegnap késő este hi­vatalában találkozott a par­lamenti kormánytöbbséget al­kotó öt párt — keresztényde­mokraták, OKP, szocialisták, szociáldemokraták és repub­likánusok — vezetőivel. A tanácskozás témája Moro ke­reszténydemokrata párti el­nök elrablása és a-meggyil­kolásával való fenyegetőzés. \ tanácskozásról nem ismer­tettek részleteket, A helyzet felmérésére ma a kabinet is összeül. Cossiga belügymi­niszter ismerteti az ember­rablók felkutatására indított nyomozás állását. Tüntető fiatalok Moro legfrissebb fényképével. Ezer lakás Borsodi faritkaságok A szokatlanul hűvös ápri­lisi időjárás miatt a szoká­sosnál Később, csak most lombosodott ki a zilizi „ős­tölgy”. A Bódva-völgyi kis­község határában levő, vé­detté nyilvánított hibrid tölgy törzsének kerülete megközelíti az öt és fél mé­tert, magassága pedig eléri a huszonöt métert. Életkorát a botanikusok megközelítőleg ezer esztendőre becsülik. Borsod másik védett faóriá­sa, a Sajóörös község főutcá­ján levő törökmogyoró — amelynék korát mintegy négyszáz évesre becsülik — ugyancsak kilombosodott. Elkészült az ezredik lakás a paksi atomerőmű lakótele­pén. Hosszabb ideig az új energiabázis építőinek szállá­sa lesz. amíg a családjuktól távol élnek. Az öt- és tíz­emeletes lakóházak szom­szédságában impozáns mű­szaki szálló, étterem, bisztró, üzletsor, szolgáltatóház, ren­delőintézet áU. Kommunista szombat az üzemekben Esős az idő9 más alkalommal szépítjük a várost * Hogyan dolgoztak eddig a ruházati kereskedelemben foglalkoztatottak Borsodban? Es hogyan dolgoznak majd az elkövetkezendő hetekben, hónapokban? Nos, az első kérdésre a válasz: jól. S a másodikra: még jobban ... Az eredményes munkának meg is volt a gyümölcse: a Borsodi Ruházati Kiskeres­kedelmi Vállalat a tavalyi te­vékenységéért elnyerte a tár­ca vezetői által adományozott Kiváló Vállalat címet, vala­mint a KPVDSZ Vörös Ván­dorzászlaját. A magas kitün­tetéseket tegnap délután ad­ták át az Avas-szálló Fehér­termében. Megjelent az ese­ményen dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, No- vák József, a városi pártbi­zottság titkára, valamint Tö­rök László, a KISZ megyei bizottságának titkára. Ott voltak a felügyeleti szervek, a társvállalatok vezetői, kép­viselői is. (Cikk a 3. olda­lon.) Városunk üzemeiben. In­tézményeiben élénk vissz­hangra talált az a kezdemé­nyezés, amely szerint ezen a héten, 22-én szombaton A tiszta, virágos Miskolcért jel­szó jegyében városszépítő társadalmi munkaakcióra ke­rül sor. Tegnap délután kap­tuk a tájékoztatást, hogy — tekintettel az e célból kedve­zőtlen esős időjárásra — a szombati társadalmi munka­akciót más időpontra ha­lasztották. Ez azonban csak a város parkjaira, utcáira szervezett munkákia vonat­kozik és nem az üzemek kommunista szombatjaira, ahol az aktív részvétel fon­tos termelési célokat szolgál. Ha az időjárás lehetővé teszi, a Miskolc vátosi Párt- bizottság és a városi tanács egy későbbi időpontban új­ból felhívással fordul váro­sunk lakosságához, hogy ak­kor vegyenek részt a nagyobb szabású városszépítő akció­ban. Szovjeí-amerili tárgyalások •• _ Ülést tartott a városi művelődési bizottság Készül Miskolc kulturális fejlesztési terve Cjabb és újabb fórumok vitatják meg Miskolc megyei város kulturális életének komplex (tartalmi és létesít­ményi) fejiesztési tervjavas­latát. A városi tanács vég­rehajtó bizottsága július kö­zepén dönt a nagy fontossá­gú tervjavaslatról, ám aktiig a tanács művelődésügyi osz­tálya közművelődési csoport­ja altul készített tervjavas­latnak ki kell állnia olyan fórumok kritikáit is, mint a városi pártbizottság illetékes osztályai, a Képzőművészeti Szaktanács, vagy például a városi tanács művelődésügyi állandó bizottsága. A művelődési bizottság tegnap délután Tok Miklós elnök, a városi tanács elnök- helyettese vezetésével tar­totta ülését. A fő napirendi pont a kulturális fejlesztési terv-javaslat volt. A bizott­ság már korábban ideiglenes bizottságot hozott létre, amely dr. Zimonyi Zoltán vezetésé­vel hasznos munkát végzett. E munka eredményeit össze­foglaló véleményt az ideig­lenes bizottság vezetője ter­jesztette elő, s mindjárt ki­tűnt, hogy az milyen sok hasznos ötlettel, javaslattal gazdagítja a tervjavaslatot, a vitaanyagot. A tanulmáay-ár­tékű előterjesztés erősítette az eredeti dokumentumot, noha élénk vita támadt an­nak eldöntése során, hogy vajon mennyiben támaszkod­jon a kulturális fejlesztési letv arra az 1968-ban készült hasonló tervre, amejy tulaj­donképpen még ma is ér­vényben van, s amelyből sok minden megvalósult, ám sok mindennek a megvalósítása el is maradt a számonkérés hiánya miatt. A művelődési bizottság végül is olyan ál­láspontot alakított ki, hogy oda kell figyelni ugyan az 1968-as terv használható elemeire is — enélkül nem is képzelhető el az új terv el­készítése —, de mindenkép­pen szükség van a sokak ál­tal várt és üdvözölt új kul­turális, rövid-, közép- és hosszútávú terv elkészítésé­re. Még akkor is. ha egyelő­re nem is tudjuk, milyen anyagi feltételek lesznek a VI. és VII. ötéves tervek so­rán a gyakorlati realizálásra. Á művelődési bizottság el­köszönt egyik aktív tagjától, dr. Zimonyi Zoltántól, aki a következőkben a Kulturális Minisztérium Irodalmi Fő­osztályán végzi munkáját. A bizottsági ülés újabb napi­rendi pontok megvitatásával, majd Tok Miklós elnöki zár­szavával ért véget. Andrej Gromiko szovjet, és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter tegnap délelőtt mintegy háromórás megbe­szélést folytatott egymással. A tárgyalás fő témája a ha­dászati támadóíegyverek korlátozásáról szóló megálla­podás volt A megbeszélést követően Gromiko ebédet adott Vance tiszteletére. A megbeszélések délután folytatódtak. Javul az idő Időnként felszakadozó íel- nőzeí. néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. A hajnali órákban pá­rás levegő, helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10—15 fok között lesz. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan felhős idő, eleinte főként keleten elszórtan eső. A reggeli órák­ban többfelé párásság. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte 2—7. ké­sőbb 4—9 fok között. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let eleinte 10—15, később 13 —18 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 30 százalékán várhat».

Next

/
Thumbnails
Contents