Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-30 / 75. szám
belföld •• Öngól Sportnyelven szólva öngólnak hívják azt a bakit, amelyet kedden követett el a rádió — persze nem előre megfontolt szándékkal. Mielőtt bárki is rájuk húzná a vizes lepedőt, engedtessék meg, hogy a példa újbóli bemutatása előtt mentegetőzzünk. Közhely, de higgyék el, így van: az újságíró, a rádióriporter, a bemondó, a ... szóval mi is emberek vagyunk. Olykor pont ott, és pont akkor, pont abban tévedünk, ami ellen máskor és máshol küzdünk. Nevezetesen egy országos kerékpáros verseny eredményközlésekor így mondták: „ötödiknek szakította át a célszalagot”. Ugye most mindenki mosolyog. Mi is. Mi is, mert elképzeltük a versenybírókat, amint minden beérkező után újra kihúzzák a célban a szalagot. Egészen az ötödikig, hogy az is elszakíthassa. Azon is elgondolkoztunk, mi történne akkor, ha a beérkezés sorrendjét csak célfotó tudná eldönteni. Ez esetben csak századmásodperc jutna a papírcsík kifeszítésére.-Egyszóval: helyesbítünk: ötödiknek érkezett célba. D. T. B. ISASZEGI EMLÉKTÜRA. A már hagyományossá vált „Isaszegi csata emléktúrát” április 3-án rendezi meg a Gödöllői Természetbarát Szövetség. A nyílt túra útvonala: Gödöllő—Bolnoka—Isa. szeg. A résztvevők felkeresik az 1948—49-es szabadságharcot dokumentáló falumúzeumot. Találkozás: 9 órakor a Gödöllői HÉV Szabadság téri állomásán, ahol a Budapestről érkezetteket várják a túravezetők. KRIMINALPEDAGOGIA. Aha- zai kriminálpedagógia és a kapcsolódó tudományágak jelentős eseményeként a Magyar Tudományos Akadémián tegnap megkezdődött a szabadságvesz. tésre ítéltek nevelési, oktatási feladataival foglalkozó első országos tanácskozás. A kriminálpedagógia hazai gyökerei a Tanácsköztársaság idejéből erednek, amikor is Kármán Elemér kezdeményezésére az akkori Erzsébetfalván intézet nyílt, s mellette működött a Pestalozzi Otthon. Az ott dolgozó szakemberek pedagógiai-pszichológiai előadásokat tartottak, s a csavargó gyermekeket és fiatalkorúakat fogadtak be, gondoztak, neveltek, sorsuk rendeződéséig. Az akkoriban korszerű, Európa- hírű intézetet a Horthy-reakció megszüntette, s vele együtt a kriminálpedagógiát is, a Tanács- köztársasághoz fűződő kapcsolatai miatt. A kriminálpedagógu- sok napjainkban a törvénysértőknek, a társadalomba való visszavezetését tűzik ki célul. Az oktató-nevelő munka, a tudományág gyakorlati alkalmazása széles körű, az intézetekben felöleli az egészségügyi ellátást, a beteggyógyítást, az őrzési és biztonsági intézkedéseket, a felügyeletet, az ismeretterjesztést, a kulturális munkát és az utógondozást is. SORSOLÁS MEZŐTÚRON. Az Országos Takarékpénztár ma Mezőtúron rendezi a nyereménybetétkönyvek 1978. első negyedévi, sorrendben 107. sorsolását. A húzáson a március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyerernénybetétkönyvek vesznek részt. A nyeremény- összeget a betétkönyvet kiállító takarékoénztári fiók vagy postahivatal április 18-tól fizeti ki. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Bogáti Lajosné (Schütz Jolán) : Katona Jánosné (Juhász Erzsébet); Héti András; Csákó János; Tóth Gusztáv; Tóth József. apróhirdetés 23« négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó Erenyővölgyben. Érdeklődni lehet de. telefonon: 51- 787, du. 16 órától; Nagy Sán- dorné, Miskolc, III., Szinyei M. 9. 13. fszt. 1. Randevú a sportcsarnokban VIT-randevú címmel bő négyórás műsor szereplői adtak találkozót tegnap délután — este a városi sportcsarnokban, Miskolc fiataljainak. A fellépő együttesek többsége a VIT amatőr műsorpályázat megyei bemutatóján legnagyobb sikert aratott csoportok közül került ki, de itt volt a görög fiatalok alkotta r alias együttes — és görög táncház —. valamint az Edda zenekar is. Talán a túlzott bizonyítani akarás volt az oka, hogy a műsor résztvevői kivétel nélkül. alaposan túllépték a számukra biztosított szereplési időt, így a randevú végére — az újjáalakult Edda miskolci bemutatkozására — már csak a legkitartóbbak maradtak a kezdetben zsúfolásig telt sportcsanokban. Nemcsak a műsor szerkesztőinek jó szándékán, sokat akarásán, mú}t — hanem a fenti ok mellett például a sportcsarnok technikai korlátain —, hogy a randevú el- nyújtottra sikeredett. Nagy if Vidám műsorával megérdemelt sikert aratott a hercegkúti nemzetiségi táncegyüttes (Keglovich felv.) kár, mert az elképzelés dicséretes. Az est teljes bevételét a VIT-alapra ajánlották fel a közreműködők. Sz— Mi az igazság? Ismét erdőtüzek Mint már annyiszor, a figyelmeztetés sajnos most is hiábavalónak bizonyult. Lapunkban nem első esetben tesszük közzé a tűzoltóság felhívását, amely arra kéri a lakosságot és a kirándulókat, hogy égő cigarettát és más, tüzet okozó tárgyakat ne dobjanak el, s csak szélcsendes időben és a kijelölt helyeken gyújtsanak tüzet. Távozás előtt pedig oltsák el a lángokat, s a hamut takarják le földdel. Száraz avart, hulladékot is csak szélcsendes időben, állandó felügyelet mellett és az erdőtől legalább 200 méterre égessenek. Tegnap reggel nyolc órától ma reggel nyo\c óráig 15 (!) tüzeset történt a megyében. A pálmát, mint mindig, ezúttal is az erdőtüzek vitték el. összesen tízszer kellett a tűzoltóknak erdőtüzekhez kivonulniuk; a becsült kár mintegy i mi lió lfO ezer forint. Egy nap alatt! Ezek közül is kiemelkedik az a tűz, amit N. László gondatlansága és hanyagsága okozott. Ari ón, víkendteikén gazt égetett, s a tűz átterjedt a szomszéd erdőre is. Huszonöt hektár fekete fenyves égett le, a kár 800 ezer forint. # 1978. március 17-én délután 15 órakor Szabó József, a Nagymiskolci Állami Gazdaság Szirma határában levő földterületén, az őszi mélyszántáson, tárcsázási munka közben holttestet fedezett fel. A hír — sajnos, elferdített formában, több változatban — szinte órák alatt bejárta a várost. Egyesek tudni vélték, hogy gyilkosság történt. A „jólértesültek” szerint kés- szúrásokat fedeztek fel a holttesten. Ismét mások már két kettős gyilkosságot meséltek „húsvéti csemegeként” ismerőseinek. Némelyek már úgy tudták, hogy szántás közben került elő az ismeretlen személy. Ráadásul jó mélyről. Volt, akinek az ismerőse az ásót is látta, mellyel elföldelték a lányt... A találgatásoknak se vége, se hossza. Mi az igazság? Rendőri szerveink rövid idő alatt fényt derítettek az ügyre. A nyomozásra részletesen most nem térünk ki, nem ez a célunk. Mindössze ismertetjük, hogy azokkal a variációkkal szemben, amelyeket a szenzációra éhes „jólértesültek, beavatottak” agyaltak ki, mi is történt valójában. Burai Klára 23 éves segédápolónő a Semmelweis Kórház gégészeti osztályán dolgozott. Édesanyja — és szinte egyidőben vele a kórház vezetője — március 7-én értesítette a rendőrséget a fiatal lány eltűnéséről. A bejelentés után Burai Klára keresésére indultak. Információk szerint március 2-án, este 10 óra tájban látták őt az Ady-hídnál. (Korábban a munkahelyén volt.) A nyomozás a továbbiakban megállapította, hogy az egyik martintelepi lakásba, a kerítésen átmászva, sáros ruhájú, mezítlábas lány csöngetett be azzal, hogy a barátnőjét keresi. A ház tulajdonosa tudtára adta, hogy nem ismerik, és nem tudnak arról, hogy itt lakna a barátnője. Ezután a kései látogató kiment a kapun. A lakók utánanéztek, és ekkor vették észre a kert két kidöntött szőlőkaróját, mellette a lány cipőit, a kerítésre akasztva pedig az eddig kezében tartott reklámszatyrot. Ismerőseinek jegyzőkönyvbe vett vallomása szerint 2- án este többen látták Burai Klárát a szirmai autóbuszon. Kábült, zavaros állapotban volt. (Az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy gyógyszerek hatása alatt állt.) Többször le akart szállni a buszról, és csak az utasok figyelmeztetésére maradt fönn. Mint elmondották, igen furcsán viselkedett, és a lakásukhoz közei eső megálló helyett végül is a Balaton utcánál szállt le. Kihallgatták udvarlóját is, aki régóta ismeri. Mint mondta: a lány többször napokra eltűnt, ezért nem tartotta fontosnak az újbóli eltűnés tényét. Végül is az állami gazdaság területén, az őszi mélyszántásban, az úgynevezett nádasrészhez közel, találták meg Burai Klárát. A traktoros a magágyra készítette elő a földet, amikor egy fekvő testet pillantott meg. Közel menni nem mert. Értesítették a rendőrséget, és azonosították Burai Klárát. Mellette két és fél méterre megtalálták fekete bőrkabátját, távolabb szoknyáját, és kék sapkáját, amiket tudatzavart állapotában dobált le magáról. A holttestet hiányos öltözetben — de nem meztelenül — fedezték fel. és konstatálták, hogy ruhadarabjait nem erőszakkal tépték, vagy szakították le róla. A rendőrségi vizsgálat és az orvosszakértői vélemény- alapján megállapították a halál okát: légzési, keringési elégtelenség, kihűlés. Bűncselekményre utaló körülményt és külsérelmi nyomokat nem találtak. (sólymos) Mai kommentárunk: A locsolópénz iriné Húsvét előtt panaszkodott az egyik szülő, hogy nekik teljes leégés az ünnep. Sok az ismerős gyerek és bizony viszik a pénzt. Nem sikk ma már filléreket adni, mint régen, sőt a forintokból js a két-, esetleg három számjegyű az illőbb. No persze, az is igaz, hogy ha Kiss ad ötven forintot a Kovácsék fiának, akkor Kovács se adhat kevesebbet a Kissék gyerekének. Csakhogy ez a pénz nem egyszerűen gazdát cserél. Bizony, kivándorol a zsebből s ott marad a gyerekeknél. Nem vagyok híve, sőt egyenesen helytelenítem, hogy egy gyereknek sok legyen a pénze. Bizonyára sok az olyan fiú, aki a mostani húsvétkor összelocsolt magának ötszáz, netán ezer forintot is, ha nagy a család, sok az ismerős. Általában is rosszallóm, hogy a gyerek túlzottan kapjon zsebpénzt. Azt tartom helyesnek, ha aprádonként összespórolja magának. Van gyerek, aki spórol, nem is kevés - példa rá az iskolai takarék. Kérdés, mire gyűjt és mire költ? Lehet gyűjteni kerékpárra, horgászfelszerelésre, segédmotorra, ha nagyobb az a gyerek. De ilyeneket vesz-e az összegyűjtött pénzből? Sajnos, csak a legritkább esetben, mert egy sóhajtásába kerül és megkapja a szülőktől. Az összegyűjtött pénzt — amit pedig céllal spórolt! — elnyalakoája, csacsiságokra költi. Vajon jó-e az, ha a gyerek könnyen jut pénzhez, vagy az áhítozott valamihez? A váiasz egyértelmű: nem! Helytelen szemléletet alakít ki benne, megszokássá válik a könnyen-hozzájgtás. És amikor majd az életben magára lesz utalva, keserűen döbben rá, hogy nem is olyan egyszerű valamit megszerezni, nem is olyan könnyű a kezdő - vagy nem kezdő — fizetésből kótyavetyélni. Csalódott lesz és elégedetlen, mert akkor, amikor még a szülei irányították az életét és biztosították neki az anyagiakat - a könnyű hozzájutáshoz szokott. Helytelen ez a „szisztéma". Hiszen a gyerek nem tanulja meg, mi az áldozat, a lemondás, a beosztás; mi az, hogy meg kell küzdeni valamiért. Ezért van az, hogy olyan sok elégedetlen fiatalemberrel beszélhetünk. Mert létük megítélésében nem a maguk helyzetéből indulnak ki, hanem másokhoz viszonyítanak, azokhoz, akiknek már szépen berendezett lakásuk, vikendházuk, telkük, kocsijuk van. Azoknak miből futja? - kérdezik, hol joggal, hol jogtalanul. Joggal a kevesebbtől, akik „kiokoskodják” maguknak a jót; jogtalanul a többségtől, amely bizony megküszködik érte. Hiszem, hogy az a gyerek, akit beosztásra, spórolásra, értelmes életküzdelemre nevelnek, talpraesettebb lesz, ha majd a maga lábán kell megállnia. Az elkényeztetett, a jóban dúskáló és egyetlen pityeredéire mindent megkapó gyerek puhány lesz, aki sok-sok „pofont” kap az élettől. Azt is hiszem, hogy az a helyes, ha „szűkösen” nö fel a gyerek. Nem a zsíroskenyérre gondolok, dehogy! Olyasféle szemléletre a családban — még ha olyan jól megy is sora -, hogy ne a pillanatnyi kielégítés legyen a cél, hanem a jövő, az életre- készités. Ehhez hozzá tartozik az a szó is, hoqy: „Nem, fiam!” Az életben nem lehet mindig összelocsolkodni a pénzt... A martintelepi rémhír nyomában DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságáriak politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132.. 16-672.. 85-380. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadia: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft — index: 25 951. - Készült; a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető: KILIÁN BÉLA - ISSN 0133 - 0209 külföld MOSZKVA. Leonyid Brczs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szibériai és távol-keleti körútja során szerdán rövid időre megállt Kirovban, az Udmurt Autonom SZSZK- ban és Permben. Brezsnye- vet és kíséretét a pártbizottságok első titkárai és a meglátogatott városok dolgozói üdvözölték. Leonyid Brezs- nyev további sikereket kívánt a meglátogatott terület dolgozóinak az SZKP Központi Bizottsága által az ötéves tervidőszak hr « adik évére kitűzött feladaton végrehajtásában. WASHINGTON. John Trat- ter, az amerikai külügyminisztérium sajtótitkára elmondta, hogy Richard Moose külügyi államtitkár Szomáliái tárgyalásain „jelentős haladást” ért el a két ország közti kapcsolatok bővítése terén. Megtárgyalta annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Államok hadianyagot szállítson Szomáliának „védelmi célokra”. Moose megbeszélései Barre Szomáliái elnökkel kiterjedtek gazdasági és humanitárius célokat szolgáló segítségre is. SALISBURY. Szerdán Sa- lisburyben kétórás ülést tartottak a rhodesiai „belső rendezésben” érdekelt vezetők. A több mint egy hete alakult Végrehajtó Tanács jelenlegi ülésén döntenek a jövendő minisztertanács ösz- szetételéről. A 18 miniszteri tárca, mint ismeretes, 9 fekete és 9 fehérbőrű miniszter között oszlik meg. A tanács ülését csütörtökre halasztották, mivel a „belső rendezéssel” egyetértő három mérsékelt fekete vezető között nem jött létre megállapodás a 9 miniszteri tárca elosztási arányáról. GÖTEBORG. A svédországi város kikötőjének bejáratánál a sűrű ködben ösz- szeü tokozott egy finn és egy svéd teherhajó. Az összeütközés következtében a svéd „Skágen” felborult és elsüllyedt, tízfőnyi legénységéből hetet sikerült kimenteni. A három eltűnt tengerész után kutatnak. LONDON. Egy „F—11 F” típusú amerikai katonai repülőgép Kelet-Angliában lezuhant. Mindkét pilóta szörnyethalt. LIMA. Harmadik napja sztrájkol Peru legnagyobb rézbányájának, valamint a közeli Ilo kikötőváros rézöntő üzemének 3500 dolgozója. Az amerikai „Southern Peru Copper Corporation” részvénytársaság tulajdonát képező rézbánya dolgozói 117 társuk visszavételét követelik, akiket a múlt év júliusában szervezett általános sztrájk után bocsátottak el. A részvénytársaság mindeddig makacsul visszautasította munkába állításukat. Ilo kikötőváros hatósága a sztrájkot törvényellenesnek nyilvánította. BRASILIA. Carter ameri- rikai elnök szerdán délután megérkezett a brazil fővárosba, Brasiliába. Az amé- rikai elnök latin-amerikai és afrikai kőrútjának Caracas után ez a második állomása. Megérkezése után Carter amerikai elnök még esto megkezdte tárgyalásait Geisel brazíliai elnökkel. Hír- ügynökségi jelentésiek szerint Carter próbálkozása, hogy lebeszélje Geiselt a* NS/K-val kötött "'mű szállításáról szóló egyezményről, sikertelenségre van ítélve. Hasonló lesz a helyzet az emberi jogok kérdésében, miután Brazília e tekintetben nem enged beleszólást idegen hatalom részéről.