Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-17 / 41. szám

# Egy lap a Kondor-emlékkiállításról KONDOR BÉLA- EMLÉKKIÁLLÍTÁS 1931-ben ezen a napon — február 17-én — született Kondor Béla. Halála után műveinek és hagyatéki anyagának jelentős része Miskolcra — ahová sok szál kötötte a művészt —, a Her­man Ottó Múzeum Képtárá­ba került. gazdag anyag­ból, Kondor Béla közvetlen környezetének relikviáiból, állandó kiállítást — Kondor- emlékszobát — rendeztek, mely három hónap szünet után ismét megnyílik a Mis­kolci Képtár látogatói előtt. (Ismeretes, hogy a Petró-gyűj- temény remekeit bemutató kiállítás miatt kellett átme­netileg lebontani a képtár két állandó kiállítását; a másik, A XX. század magyar festé­szete már egy hete látható.) A Kondor-emlékszoba anyaga közben is bővült, a művész szülei által adományozott grafikai lapok mellett Kon­dor Béla néhány saját készí­tésű hangszerét is bemutat­ják. A kiállítás újbóli meg­nyitásával egyidőben ma dél­után 2 órakor a Herman Ottó Múzeum nagytermében Kondor Béla-emlékülést ren­deznek, ahol a meghívott elő­adók a művész életére, mun­kásságára emlékeznek. Az emlékülés nyilvános, várják az érdeklődőket. ZENE. TÁNC Vasárnap 7 órakor kezdődik a Gárdonyi Géza Művelődési Ház­ban a Mini együttes hangverse­nye. Szombaton 6 órától tánc­ház lesz a Rónai Sándor Műve­lődési Központban. Ma este fél 6-kor kezdődik az Ady Művelő­dési Házban a Disco táncstúdió; az e heti „tananyag” a Konfu fighting. Farsangi bál lesz szom­bat este 8 órától a Vörösmarty Művelődési Házban, a résztve­vőket a ház színjátszó csoportja. a Hangulat együttes és az Unió néptáncegyüttes szórakoztatja. Vasárnap, ugyancsak a Vörös- martyban, 3 órakor kezdődik a Borsodi Bögre — a megyénk pol-folk-énekeseit és együtteseit összefogó klub — programja. A meghívott vendégek: Rév Tamás és a kazincbarcikai Varietas együttes. QUKAFÓNIA Az egyetem E/6-os kollé­giumának színháztermében a Budapesti Műszaki Egyetem Együttes Színháza mutatja be Qukafónia című kollektív al­kotását holnap este 7 órától. A Hétvégi Színházban már több alkalommal sikerrel sze­repelt csoport új műsorában a környezetszennyezés világ­pusztító látomását vetíti elénk, amikor a szemétkupa­cok rothadásából és a gube­ráló emberek szimbiózisából új faj született: a homo kuka. KOMLÓSRÓL TAPOLCÁRA Kékmező—Nagykőmázsa kör­nyékén túráznak vasárnap a di­ósgyőri vasas természetjárók. A túra útvonala: Komlóstetői autó­busz-végállomás—Nagykőmázsa —Kékmező—Homokkő forrás— Bagolymező—Miskolc-Tapolca —Komlóstető. Indulás: 9 órakor, a komlóstetői autóbusz-végállo­mástól. Túravezető: Farkas Lászlóné. Minden érdeklődőt szí­vesen látnak. „Meteorológiai” definíció­kat is közöl a kalendárium szerkesztője, az őszt például imigyen határozva meg: „Az béjön szeptember 23-dikán 1 PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nótacsokor. — 14.09: A búcsús énektől a forradalom daláig. — 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek. — 15.10: A vadorzó. — 16.00: Útközben. — 16.05: Szigetlakók. — 17.00: Hírek. — 17.10: Madrigálok. — 17.36: A gyorsuló idő nyomában. — 17.57: Smetana: e-moll vonós­négyes. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Remekírók — remekmű­vek. — 20.09: Népdalest. —21.01: Jandó Jenő zongorázik. — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.00: Hí­rek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A csúcstalálkozóktól a testvérbrigádok látogatásáig. — 22.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar Schubert-estje. — 24.00: Hírek. — 0.10: A Ma­gyar Néphadsereg rézfúvós- együttese játszik. Petőfi rádió: 12.00: Daljáték- részletek. — 12.30: Hírek. — 12.33: Balettzene. — 13.03: Nők­ről nőknek. Válási árvák. — 13.33: A furfangos csecsemő. — 14.00: Kettőtől ötig ... A Petőfi rádió zenedélutánja. — 17.00: ötödik sebesség. Ifjúság — po­litika — kultúra. — 18.00: iviin- denki iskolája. — 18.30: Hírek. — 18.33: Oláh Kálmán népi ze­nekara játszik, Kutasi Katalin és Herr Olivér nótákat énekel. — 19.22: Jó estét, gyerekek! — 19.29: Rossini: Alkalom szüli a tolvajt. — 20.30: Hírek. — 20.33: Merre jártunk? Utazási vetélke­dő. — 22.30: Hírek. — 22.33: Ze­Segítség a bejáró munkásoknak Megyénkben mintegy 90 ezerre tehető azoknak a szá­ma, akik naponta utaznak. Az apró falvak, települések lakossága keres kenyeret a Sajó-völgy ipari üzemeiben és Miskolcon. A HNF megyei bizottsága idei munkatervé­nek egyik fejezete a bejáró munkásokkal való törődésről szól. A népfront a lakóhelyi közéletbe igyekszik bevonni a naponta utazókat. Tiszalú- con és Ernődön klubot szer­veztek a bejáró munkások­nak, és ezek a klubok je­lentős segítséget adnak az általános iskola 8. osztályá­nak elvégzéséhez. A nép. front területileg illetékes bi­zottságai rendszeres tájékoz­tatót szerveznek a bejáró munkásoknak. Kocatartó kistermelők figyelmébe ajánljuk: elónyős feltételekkel továbbra is vásárolhat vemhes kocasüldőt ax állatforgalmi és húsipari vállalatoktól. Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágosítással is szolgálnak. AlLATFORGALMI ES HÚSIPARI TRÖSZT Furcsaságok egy 200 éves kalendáriumban „Üj Kalendárium Krisztus Urunk születése után az l?*8-dik Esztendőre, mely közönséges Esztendő a Pólusnak 48. gradusig való magossága szerént Magyar, országra, Erdélyre és rész sze­rént az ő szomszéd Tartomá­nyira alkalmaztatott” — olvas­hatjuk a Länderer Mihály ál­tál 200 éve megjelentetett „kassai kalendáriom” címlapján. Amo­lyan kis ívrétű „mini” kalen­dárium ez, amelyből és a na­gyobb formátumúakból Is szá­mos példány található — külön­böző századokból — Sárospata­kon, a kollégium nagykönyvtá­rában. Azért minden megvan benne, amit a „nyájas” ol­vasók a kalendárium „mű­fajától” megkívántak. Az el­ső lapokra természetesen a naptárt nyomtatta Länderer uram, nem hagyva el a he­tenkénti időjárási jóslást sem. Január első hetére pél­dául ezt jelezték. „Kemény hideg következik, zűrzavar, sok hóval elegyes idő.” Má­sodik héten az időjóslás sze­rint „a csendesebb levegő ég napfényt és tiszta időt en­ged.” A harmadik héten „az napnak sugári magokat mu­togatják”. Végül január utol­só napjaiban a 200 éves elő­rejelzés szerint „zimankó uralkodik, keserves hideggel együtt havat ereszt.” Július­ban „az napnak ereje felette nevekedik, vidám ortzáját mutatja ugyan, de a változó szelek essőt hajtanak...:’ óra 40 minútum, midőn a nap a mértéket érvén másodszor egyenlővé tészi a napot az éjtszakával.” A „csillagászati tudományát” is felhasználja az idő jóslásra. „Ez jelen való Esztendőben uralkodik a Sa- turnus — olvashatjuk a kas­sai kalendárium „VI. Tzikke- lyében” —, ■ illyes esztendők­ben pedig nagy szárazság szo­kott lenni. Tavaszkor sok de­rek járnak, a Nyár mind nappal, mind éjjel igenis meleg, a folyó vizek a ku­takkal együtt a nagy hévség miatt kiszáradnak ... Kevés gyümölts, de jó bor terem, sok hernyú lészen és más férgek.. Nem hiányzik a kassai ka­lendáriumból a szokásos vá­sárjegyzék sem. Hogy a „nyomtató mester” elsősor­ban a falusi kurtanemesek - nek és a parasztoknak szán­ta .művét”, az a vásárjegy­zéken kívül a mezőgazdasá­gi témájú írásokból is kide­rül. Újszerűnek számít eb­ben a témában „A dohány- termesztésről való hasznos oktatás” c. nagyobb lélegzetű írás, amelyben részletesen is­merteti a szerző a dohány- termesztés „külenb-külenb” munkálatait — a palánta­neveléstől a törésig és a 200 éve alkalmazott szárítási „technológiáig”, előre figyel­meztetve mindenkit, hogy „a Dohány termesztés körül sokkal nagyobb munka és gondosság kívántatik, mint sem gondolnánk.. műsor nés játékokból. — 23.30: Júlia Axen énekel, Eberhard Weise zongorázik, a Lipcsei Rádió tánczenekara játszik. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárásjelentés. — Kulturális körkép: Kultúra vidéken, a most alakult Népszínház tervei. Ri­porter: Antal Magda. — Fegy­veres erőink életéből. Riporter: Nagy István. — A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. — Holt töltsük a hét végét? Túra- javaslatok, sportprogramok, ren­dezvények, kiállítások. — 18.00— 18.30: Észak-magyarországi Kró­nika. (Nagygyűlés a szovjet— magyar együttműködési szerző­dés 30 éves évfordulója alkal­mából. — Hol tart a Heves me­gyei új kórház építkezése?) — A jazz kedvelőinek Oscar Pe­terson zongorázik. — Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Pedagógusok fóru­ma. — 17.10: Postafiók 250. — 17.25: Honnan jössz, hová mégy? — 17.50: Mindenki közlekedik... — 10.15: öt perc meteorológia. — 18.20: Szépen, jól magyarul. — 18.30: „A magas szerződó felek ...” A . Horizont szerkesz­tőség műsora. — 19.15: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Del­ta. — 20.25: Szilveszter, 1977! Kutatjuk a közvéleményt... — 22.05: Hofi Géza műsora. — 22.55: A háremhölgy. (Közben 22.45: Tv-hiradó, 3.) Televízió, 2. műsor: 20.01: Henryk Szeryng zenekari hege­dűestje. — 20.25: öt perc me­teorológia. — 20.30: A modem festészet előfutárai. — 21.10: Tv- hiradó, 2. — 21.30: Utószezon. Szlovák televízió: 17.55: Plzen —Zbrojovka Brno labdarúgó­mérkőzés. — 17.55: Publiciszti­ka. — 18.10: Fúvószene. — 19.00: Híradó. — 19.30: Hangverseny. — 20.10: Copperfield Dávid. — 21.05: Neszebari találkozó. — 21.30: Híradó. — 22.00: Bob: Az aknák feltámadása. — 23.25: Gil­bert Bécaud énekel. Miskolci Nemzeti Színház (7): Veronai fiúk. (Bemutató bér­let.) Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Mokri Mészáros Dezsö-emlékkiállitás. — Kondor Béla-emlékkiállitás. — Miskolci Galéria (10—18): Molnár Edit fo­tói. — Szőnyi-terem (9.30—18): Ridovics László festőművész ki­állítása. — József Attila Klub- könyvtár (13—20): Hincz Gyula grafikái. — Berman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Herman Ot­tó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Észak-magyarországi üveghuták. Űj zsebnaptárainkban ma is megtaláljuk a postai díj­szabásról szóló tájékoztatót. Nos, a kassai kalendárium is közli a Kassa, Buda, Pozsony. Bécs, továbbá a Kassa, Vil- mány, Tállya, Tokaj, Deb­recen, Kolozsvár, Szeben, Brassó vonalon 1778-ban köz­lekedő posta.iáratok költsé­geit. Megtudhatjuk ebből, hogy az útiköltség Kassáról Pozsonyba 25 és fél, Brassó­ba 39 és fél forintba került. „Szépirodalmi” rovata is van a kalendáriumnak, szó­rakoztató olvasnivalóról is gondoskodott a szerkesztő, s ennek szánta „a múlatozó időre való rövid története­ket.” Néhány soros tréfákból, picinyke anekdotákból áll a 200 éves kalendárium „hu­mor” oldala. Hadd iktassunk ide belőlük egyet, természe­tesen „eredeti” írásmóddal. Az apró történetke így hang­zik: „Egy paraszt Páris Vá- rossában a Vámház előtt ment el, és azt gondolta, hogy a Vámos valami Kalmár lé­gyen : azért közelébb megy vala, hogy meglássa, a bolt­ban mit árulnak. De midőn semmi portékát sem látott a boltban, kérdé a Vámostól: Uram, mit árul kigyelmed? Erre tréfát akarván a pa­raszttal űzni, azt feleié a Vá­mos, hogy Szamár fejeket. No, ugjpn jó Vásárja lehe­tett az LTrnak, feleié a pa­raszt, mivel hogy egynél többet nem látok a kigyel­med boltjában...” HEGYI JÓZSEF FILMSZÍNHAZAK BÉKE Cirkusz a cirkuszban Mb. szí. csehszlovák—szovjet film Kezdés: Í4 órakor Kisértet Lublón Szí. magyar film Kezdés: hn6, 8 órakor KOSSUTH Magyarok Szí magyar film Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Maréknyi szerelem Szí. svéd film 18 éven felülieknek! Kezdés: f5, f7 órakor FÄKLYA Az elitéit Mb. szí. lengyel film Kezdés: f5, f7 órakor PETŐFI A tizenöt éves kapitány Mb. szí. spanyol film Kezdés: í5, f7 órakor SZIKRA A fáraó I—n. Mb. szí. lengyel film Dupla helyár! Kezdés: 5 órakor TÁNCSICS Dulszka asszony erkölcse Mb. szí. lengyel film Kezdés: f5, f7 órakor TAPOLCA—ADY Zsaru történet Mb. szí. francia—olasz film 16 éven felülieknek! Felemelt hely ár! Kezdés: 7 órakor hámor Kálvária Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Kálvária Mb. szovjet film Kezdés: f6 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.30: Lányok, asz- szonyok. — 8.55: Szociográfia kalákában. — 9.30: Mindenki is­kolája. — 10.00: Hírek. — 10.05: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 11.00: Korunk hősei. Petőfi rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: Fúvószene. — 8.15: A csúcs- találkozóktól a testvérbrigádok látogatásáig. — 8.30: Hírek. — 8.33: Gaál Gabriella, Madaras Gábor és Madarász Katalin éne­kel, Bige József furulyázik. — 9.25: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 9.40: Bende Zsolt éne­kel. — 9.55: Hetilapszemle. — 10.00: Hogy tetszik lenni? — 11.00: A sóhajok hídja. — Köz­ben 11.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 8.00: Té- vétoma. — 8.05: Iskolatévé. — 8.20: Üj-Guinea őslakói között. — 9.35: Mindenki közlekedik... — 9.50: A világ cirkuszai. — 10.40: „Életet az éveknek*’. Nyugdíjasok műsora. — 11.10: Égj. hogy világíts! # Ma este premier... Shakespeare Veronai fiúk című vígjátékát világsikerű musicallé dolgozta át John Guare és Mel Shapiro, valamint Galt McDermot zeneszerző. A veronai fiúk — és lányok — most Miskolcra látogattak. A Miskolci Nemzeti Színházban ma este mutatják be a kétrészes zenés játékot Bor József rendezésében. Kalmár Péter vezényli a színház beat-együttesset kibővült zenekarát, Poór Péter, Harmath Albert, Holl Zsuzsa — a másik szereposztásban — Milviusz Andrea —, Horváth Zsuzsa — Benkő Márta — játsz- szák-éneklik a főbb szerepeket. Képünkön: Harmath Albert (Valentin), Horváth Zsuzsa (Szilvia és Poór Péter (Proteus). ' (Jármay György felvételei) Hét végi kalauz

Next

/
Thumbnails
Contents