Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-15 / 39. szám

„Minden helyiségben minden lámpa égett...” Maguk javítják EGY TELELŐ MONOLÓGJA Sokoldalú — Ha álmodom, most is mindig csak azt az irtózatos szeptemberi éjszaka lángolá­sát látom, amit, míg élek, so­ha nem felejtek el. Mindig csak azt, változatlanul. Mást nem. Sohasem. Amíg le nem zuhant a gép, azt hittem, a törökországi körút szép élmé­nyei lesznek felejthetetlenek számomra. Szépnek ígérke­zett a repülőút is, a naple­mente a Márvány-tenger fö­lött, a játéknak tűnő hajók a nagy vízen, és szépnek ígérkezett a repülőút azért is, mert hazafelé jöttünk, ha­zaindultunk ... Emlékszem, hogy a csoport minden tagja igyekezett jó kilátást nyújtó helyet biztosí­tani magának, ezért szinte futottak a géphez. Nekem fájt a lábam, de a társamnak si­került mégis a gép bal olda­lán. a hatodik szakaszban két helyet foglalni. Ez a rész a szárny előtt van. jó helynek véltük. Még akkor sem bosz- szankodtunk, rossz előjelnek pedig egyáltalán nem gondol­tuk, hogy az előttünk levő ülés hátuljára szerelt étkező­tálca állandóan lepattant. Újságpapírral merevítettük a helyére ... Előttünk egy idős házaspár ült. Később még előbbre is mehettünk volna, ahol a miskolciak voltak, de aztán meggondoltuk magun­kat. Talán a fáradtság miatt nem akartunk előrehurcol- kodni. Nem tudom ... — ... Mondom, az út a tenger felett szép volt abból a nagy magasságból, ahol ezek a korszerű gépek repül­nek. Aztán elértük a száraz­földet. Egészen váratlanul bemondták a hangszórókon, hogy leszálláshoz készülünk. Tisztán hallottuk, hogy a szöveg végén elcsuklott a stewardess hangja ... — Alighogy bekötöttük magunkat, azonnal zuhanni kezdett a gép. Én legalábbis így éreztem, de gondolom így is lehetett, mert láttam, hogy a társamnak beszédre jár a szája, de én semmit sem hal­lottam meg a hangjából, egy­általán nem értettem, hogy mit mond, hogy mit akar mondani. Pedig nagyon ráfi­gyeltem. Nemcsak a mozgó szájára, hanem a szemére is. De nem. Egyáltalán nem hal­lottam, nem értettem semmit. Es ezt nagyon sajnálom, mert ezek lehettek az utolsó sza­vai. Az utolsók, amelyek ne­kem szóltak... önkéntelenül is ránéztem az órámra. Negyed nyolcat mutatott, vagyis hivatalosan tizenkilenc óra tizenöt per­cet. Ebben a pillanatán nagy ütközést éreztem, a biztonsá­gi öv tartott csak meg a he­lyemen, és nagy robajt hal­lottam. A gép eleje hirtelen kigyulladt. Ügy éreztem, mintha valami óriási szánkón siklanánk, amely egyre job­ban lángol. Ma is hallani vé­lem az égés pattogó hangját. Aztán a gép szétnyílt, szét­tört. Előttem az emberek bal és jobb oldalon két ülésen­ként eltűntek. Hirtelen meg akartam fogni az előttem lé­vő ülés fogantyúját, de már az sem volt meg. És akkor a társam felé pillantottam, a mellettem levőre, aki ebben a pillanatban ülő helyzetben, üléssel együtt kiesett mellő­lem a lángokba. Tudtam, hogy én következem. Előttem és mellettem az üléseken már senki nem volt. Csak a szánkózó gép hatalmas láng­jai. Csak a lángokat láttam. Az öv tartott, ez mentette meg az életemet. Aztán mi­kor a gép megállt, még job­ban hallottam az egyre ma­gasabbra csapó lángok pat­togását, amely olyan volt, mintha valami óriási tűzön óriási zsírpapírt égetnének. — Aztán hallottam, hogy valaki kiáltott, valami ilyes­mit, hogy siessetek, mert robban a gép: A biztonsági övét nem tudtam kikapcsolni, de mivel az ütközéskor meg- tágult, így alatta bújtam ki, és ahogy később mondták, vagy két métert eshettem le­felé, égő farmernadrággal. Aztán én is ugyanúgy elkezd­tem futni, mint a többiek. El az égő gép közeléből. Később azt vettük észre, hogy mi, az életben maradottak mégis egy kupacban találtuk ma­gunkat ... — Ha álmodom, most is mindig csak azt az irtózatos szeptemberi éjszaka lángolá­sát látom. Ezután hónapokig a lakásban, a lakás minden helyiségében minden lámpa égett egész éjszaka. És ha ál­momból, ebből az álmomból felriadtam, akkor láttam, hogy a bútorok, a lakbérén­lakásszövetkezetek Pótmamaszolgálat és sportvetélkedő dezési tárgyak, az asztalok, a székek, a fotelek, a szekré­nyek lassan csúsznak el a he­lyükről, mint valami filmben. Azt mondják rám is, hogy túlélő vagyok. Éppen ezért azt tartom, hogy, ha lehet, akkor élni kell. Élni kell!... * Nehéz helyzetben van ilyenkor a krónikás. Mint az orvosnak, végig kell néznie, bizonyos értelemben fel kell idéznie mások szenvedését. Ez a kötelességem. Nem for­díthatja el a fejét — mint más halandó —, ha szeren­csétlenséggel találkozik. Oda kell kényszerítenie tekinte­tét. Ilyen és hasonló esetek­ben — amikor vert sereg ka­tonájaként fejüket tenyerük­be hajtva hallgatnak a szem­tanúk, a túlélők, nem szabad zavarni őket, még ha segí­teni is akarunk. Hallgatnunk kell, amíg ők hallgatnak, még magukhoz nem térnek a sokkból, és erejük lesz — panaszkodni. Szükséges rossz a mi munkánk ilyenkor. Mégis dolgoznunk, írnunk, beszélnünk, fényképeznünk kell. Mert amikor a szemta­núk hallgatnak, mendemon­dák születnek. A túlélő, akinek monolón. jót feljegueztük, Válki Ti- borné, Kiszely Erzsébet. Pontosan ezen a napon szü­letett a vérzivataros világ 1944. évében. Tizenhat éves kora óta a vendéglátóipar­ban dolgozik. A sajószentpé- teri Holdfénytől a kazinc­barcikai Napfényig. O. J. (Laczó József felvételei) Megyénk lakásfenntartó szövetkezeteinek kezelésében jelenleg 14 508 lakás van. Ez a szám a tervidőszak végére 18 ezerre nő, a lakásokban lakók száma pedig megha­ladja majd a 60 ezret. Ért­hető, hogy ennek a nagy nemzeti vagyonnak a meg­óvása, a lakóépület-állo­mány felújítása, karbantar­tása, javítása mind jelentő­sebb feladat. így foglalt ál­lást a MÉSZÖV legutóbbi küldöttközgyűlése is, ahol a két nagy miskolci lakásfenn­tartó szövetkezet (Avas-dél, Kilián-dél) elnöke számos úttörő, a gyakorlat próbáját hellyel-közzel már ki is állt kezdeményezésről számolt be. Az Avas-dél Lakásfenn­tartó Szövetkezet országosan is egyike a legnagyobbaknak. Négy éve ugyan még csak néhány száz, tavaly azonban már több mint másfél ezer, az idén pedig 2000 lakás tar­tozott, illetve tartozik hozzá­juk. Ügyeiket önálló ügyve­zetői rendszerben dolgozó, stabil gárda irányítja. A szö­vetkezetnél három különbi­zottságot szerveztek (nő-, mű­szaki és ifjúsági), amelyek sokat tettek a lakók érde­kében (például a pótmama­szolgálat bevezetése, tanfo­lyamok szervezése, energia­takarékossági kezdeményezé­sek, ifjúságvédelmi őrjáratok létrehozása, sportversenyek szervezése, jogsegélyszolgálat bevezetése — tavaly 148 ügy­felük volt! —, társadalmi munka végzése — 1977: 6420 óra — és egyebek). Az egész megyében egyedülálló, hogy liftszakértői felügyeletet, lift- javító részleget alakítottak, illetve alakítanak ki, s ezek működését az egész megyére kiterjesztik. Saját szakem­bergárdájuk segítségével már 1979. január 1-től vállalkoz­nak liftek kis- és középjaví­tására. sőt nagyjavítására is, nemcsak az Avas-délen, ha­nem a megye más városai­ban is, amennyiben erre szerződnek velük a társszö­vetkezetek. Felmérték: az idén már 250 lakásszövetke­zeti lift üzemel megyénkben, s ez a szám a lakások át­adásával együtt tovább nő a tervidőszakban. A szövetke­zet elnöke elmondotta: nem­csak szakembereik vannak, hanem megfelelő alkatré­szekkel is rendelkeznek. Réegebben működik má­sik nagy lakásfenntartó szö­vetkezetünk, a Kilián-délen. öt évvel ezelőtt előrelátóan vállalkoztak egy kísérletre, amely ma már követésre méltó példa, ök alakítottak ki először Borsodban önálló karbantartó szervezetet —az akkor néhány száz lakástu­lajdonos saját anyagi fele­lősségére, kockázatára! Vál­lalkozásuk helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1974 óta a kar­bantartó részleg által végzett munka értéke megsokszoro­zódott!), 1 millió forintról 8 millióra nőtt. Külön érde­mes felfigyelni arra, hogy a 8 millió forint értékű mun­ka 85 százalékát a lakások, épületek karbantartására, felújítására fordították. Természetesen nem volt könnyű eljutni idáig. Szem­be kellett nézniük nehézsé­gekkel, de támogatókra is találtak. Tavaly például a megyei tanács szolgáltatás­fejlesztési alapjából is kap­tak anyagi támogatást. Meg­szolgálták, hiszen a 60 szak­embert (!) foglalkoztató sa­ját karbantartó részleg túl­teljesítette tervét, az egy munkásra jutó termelési ér­ték egyetlen év alatt 10 szá­zalékkal nőtt. Ma már ott tartanak ők is, hogy más, nem társult szövetkezetek számára is képesek karbap- tartási-javítási kapacitást biztosítani... Most azon fá­radoznak, hogy a karbantar­tó részleg képes legyen komplett lakásfelújítások el­végzésére is, s úgy, hogy az „átfutási idővel” a lakók elé­gedettek legyenek. (nyikes) Mit kap a kiskerttulajdonos? Jobb ellátás, nagyobb választék Vetőmagáruház kellene... A tavaszi vetömagellátás idei helyzetéről sajtótájé­koztatón számolt be tegnap Horváth István, a Vetőmag­termeltető és -Ellátó Válla­lat észak-magyarországi ki- rendeltségének igazgatója. A tájékoztatáson részt vettek a párt-, állami, vállalati és a mezőgazdasági érdekkép­viseleti szervek képviselői. Kétperces interjút kértünk a miskolci és Miskolc kör­nyéki kiskerttulajdonosok nevében. — A vetőmag ellátás tár­gyi feltételei nem változtak itt Miskolcon. Nincs, mint másutt, vetőmag- vagy me­zőgazdasági áruházunk. Ta­vasszal gyakori a sorban ál­lás . Mit mondhatunk el az idei tavaszról? — A vetömagellátás tárgyi feltételei ma is rosszak. Az ellátás viszont jobb. Szá­mokban: tavaly 471, idén 498 kereskedelmi egység árul a kistermelőknek tasa- kolt vetőmagot... — Ez nagyobb eladótér? — Is. Más dolog: meg­egyeztünk az áfészekkel, hogy a következő öt évben ugyanazok a boltok árulnak majd vetőmagot. Pontosab­bak, a helyi ismeretekkel gazdagabbak lesznek a ren­delések. — Korábban, ha kisütött a nap, megkezdődött a sor­ban állás. Idén? — Tavaly csak januárban kezdték a tasakos vetőma­gok árusítását, illetve szál­lítását Most már az elmúlt év novemberében. Volt Is forgalom. Elhúzódik az idén, és képletesen nő az eladó­tér... — Hiánycikkek? — A tavalyi évhez mérten jóformán nincs. Többen ke­restek ugyan vörösherét. Lesz. Lencsét, de az sajnos nem a mi profilunk. Kere­sett cikk lehet néhány vi­rágmag, de az ültetés még messze van és a választék addig bővül... — Mekkora ez a válasz­ték? — A kertészkedőknek 186 fajta zöldség, és virágmagot kínálunk. Tavaly 2 millió 300 ezer tasakkal, idén 2 millió 500 ezer tasakkal. — Ez kockázat is? — A kockázatot vállalnunk kell és vállaljuk is. A hiány ugyanis a népgazdaságnak lenne nagyobb kockázat. Hadd tegyem ehhez: új gé­peket szereztünk be, gyor­sabbá válik a pótmegrende­lések teljesítése, őszintén re­méljük, hogy idén javul a kistermelőktől való felvásár­lás színvonala is, mert ezzel tavaly nem volt minden rendben, és akkor nem csökken a termelési kedv sem... * Egy órával a beszélgetés után, miskolci boltokat jár­tunk. Félszáraz, félnedves volt a járda. Még nem süt a nap, de a boltokban sem volt csúcsforgalom. Kénye­lemszerető olvasóinknak ajánljuk, hogy a vásárlással ne várják meg a napsütést. B. G. Béke és barátság Holnap alakítja ki végle­ges munkatervét a Hazafias Népfront Miskolc városi el­nöksége mellett működő Bé­ke—barátság és szolidaritási munkabizottság. Az ülésen megtárgyalják a tavaszi bé­ke. és az őszi szolidaritási hónap programját, az évfor­dulókkal. állami ünnepekkel kapcsolatos feladatokat. Reklámul Egyszerre vettem meg a Reklámújság idei első számát és A reklám lélektana című könyvet. Egyszerre is olvastam. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. .. Olyan ez, mint amikor a férfiember megházasodik. A szép, csinos, kedves asszonyka mellé kap egy zsémbes, házsártos, idegesítő anyóst is. A Reklámújság 4. oldalán ujjnyi betűk bizonygatják: A TISZA CIPŐ ÁLLJA A SARAT. És a 22. oldal sem állít kevesebbet: AZ ARANYPÓK ÁLLJA A PRÓBÁT. A könyv szerzője viszont állítja: „Beteg a magyar reklám. Nem gyó­gyíthatatlan, de nem is lábadozó. Állapota évek óta válto­zatlan, stagnáló.. A jobbára vásárlóknak szánt, mindössze 1 forint 60 fil­lérbe kerülő újságban az Első Bútoripari Egyesülés azzal biztat, hogy „közületeket is kiszolgálunk”. Az SZKIV noszo­gat, hogy keressem a Szék- és Kárpitosipari Vállalat ter­mékeit. A Chemical állítja, hogy a jövőt és önt (azaz engem) szolgálja. Értesülök továbbá arról, hogy hol találom nagy választékban a VBKM villamos háztartási készülékeit. Egy hosszú nevű vállalat a „Jobb géppel, mint kézzel!” kezdetű mottót ajánlja figyelmembe, azaz hogy vegyek nagy telje­sítményű automata csomagológépet... A reklámról szóló könyv indulatos bevezetőjében olvas­ható: „Egy brazíliai szavanna indián törzsének, a nyambik- váróknak kezén — akik ujjközeik segítségével csak négyig tudnak számolni — elsorolhatnánk a Fabulonhoz hasonló értékű hazai akciókat.” A budapesti népi ellenőrök éppen a minap rótták meg a vállalatokat, mondván, hogy a reklám, és propaganda- munkát többnyire képzetlen emberek végzik, továbbá, hogy nem az árut. vagy valamilyen szolgáltató tevékenységet aján­lanak a nagyérdemű közönség figyelmébe, hanem a céget. Végezetül töredelmesen bevallom, hogy „A reklám lélek­tana” című, itt-ott vitára ingerlő könyvet többet és tovább forgattam, mint a Reklámújságot. (Igaz, többe is került!) ££ az áldozat talán méltó lesz a jutalomhoz. A Reklámújság ugyanis pályázatot hirdet „reklám célzatú karikatúrák szelle­mes képaláírásának” elkészítésére. Megpróbálom! Amikorra a következő szám megjelenik, akkorra talán megtanulok reklámul.., ____________ (brackó) I

Next

/
Thumbnails
Contents