Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-25 / 48. szám
Építőknek való A TÜZÉP tei 've: széthúzni a szezont t Korábban a rádió és a televízió is reklámozta a TÜZÉP cementakcióját. Tény, hogy a kereskedői tapasztalás szerint március eleién neKilendül az építkezők vásárlási kedve. Korábban ez a vásárlás sok-sok bosszúságot jelentett. Hogyan vásárolhatnak az ioén az építők? — Lényegesen jobban állunk, mint tavaly ilyenkor — mondotta Jakkel János, az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat igazgatóhelyettese. — Nem nagyobb a készletünk, mint tavaly volt, sőt értékben valamivel kisebb, de nagyobb a választékunk, kevesebb a hiánycikk. Az engedményes cementvásár kereskedőknek - levonható tapasztalata, hogy más árukból is volt közben kereslet. Ez valami olyasmit jelent, hogy idén sikerülhet széthúznunk az idényt... — Hadat üzennek a sorbaállásnak? — No, ezt így nem merném megígérni. Mi még a tavalyi év végén a tanácsokkal közösen felmértük az építkezést igényeket. Körülbelül tudjuk azt, hogy mit kell biztosítanunk. Tavaly hiány volt a cement, most nem az. Hiány volt mészből. most nincs. Bővült a falrakó anyagok választéka Más dolog az, hogy vannak és mindig is lesznek építkezési divatok. Most kezdik megszeretni a mázas tetőfedő cserepeket. Az. hogy kezdik megszeretni, azt is jelenti, hogy nincs mindenütt mindenből elég. — Lassan túl vagyunk az első két hónapon. Mit mondanak a számok? — Tavaly 240 milliós tervünk volt. Idén 270 milliós tervvel gazdálkodunk. No, a bázishoz képest a januári hónap 21 százalékkal több volt. Ez a szám természetesen csak tájékozódási alap, hiszen ha valóban sikerül széthúznunk, elnyújtanunk a vásárlási idényt, akkor gyengébb márciusra és áprilisra kell számítanunk. — Építkezési anyagokról lévén szó meg kell kérdeznünk: mi az, ami nincs? — Divattá lett a mázas padló. Júniusban már lesz elég. Évekkel korábban senkinek nem kellett az akácból készült parketta. Most nem tudunk eleget vásárolni. Gondolom jó, hogy ha az építkezők tudják; országos gond a fenyőfűrészáru-ellá- tás. Az alapvető igényeket ki tudjuk elégíteni, de van bennünk egy kevés kereskedői aggodalom, ugyanis ebből a cikkből nincs raktár a bolt mögött...” — összefoglalva, milyennek látja a kereskedelmi igazgatóhelyettes az évet? — Nagyon nehéznek. És éppen ezért építőanyag-ellátásban jobbnak, mint 1977- et. Ezt különben a vevők is érzik ... B. G. ijc Yamaguchi Toshio, a japán HITACHI cég szakembere irányításával „élesztik” a vezérlő mű HIDIC—500 típusú számítógépét. (Kerényi László felvétele) A szennyvíztisztító miatt Kertbarátoknak Mit kell metszeni? A kertekben levő gyümölcsfák még nyugalmi állapotban \ annak, munban a t ivaly őszszel megkezdett metszési munkákat most folytatni kell és a tavasz beálltáig be teli fejezni. A növényeknek — így a gyümölcsféléknek is — nedvességre, melegre, napi ínyre van szükségük. A nedvességet, az eső, illetve locsolás ltján tudjuk biztosítani, míg a meleget és a napfényt a metszéssel. A ritkító metszés a gyümölcsfáknál — a .kajszi- és az őszibarack, kivétaiévei — és a bogyós gyám ilcsöknél most kell elvégezni. Elsősorban az idősebb gyümölcsfák ritkítását kezdjük. A nagyobb méretű koro iákból a sürűsítő elágazásokat, koronarészeket távolítji k el. A ritkító metszéskor ügyeljünk arra, hogy e sösorban ne a korona vázát adó vastag ágak kerüljenek levágásra, hanem a naf fény biztosítását gátló, a ke róna peremén elhelyezkedő sürűsítő gallyrészeket. Ez a ritkítómetszés, a kajszi- és őszibarack kivételével mindegyik fán elvégezhe ő. Lehetőleg a vékonyabb hajtásokat vágjuk ki. A b ‘felé növekvő hajtásokat teljes egészében vágjuk ki, mert ezek az ágak nagy részb ;n gátolják a napfény behatolását a koronába. A meggy iái a fölkapaszkodott gall 'részeket is vágjuk vissza, a belülről számított utolsó rügyig. Amennyiben sok kr ágnivaló hajtásrész volna, úgy az egyharmadnál többe ne vágjunk ki, a többit h igyjuk a következő évre. Meg lehet kezdeni i ribiszkééi köszmétebokrok ri kitö metszését is. Ennek során a három évnél idősebb részeket távolítsuk el. Ugyanis a fék ;te ribiszke mindig az egyéves, a piros ribiszke és köszméte pedig a két-hároméves vesszőkön hozza a termörügyet a legnagyobb mértékben. A ritkító metszés arra irányuljon, hogy minél több termőrész legven, lehetőleg egyenletesen elosztva a bokrokon. (14 —IS hajtás.) A felkopaszodás megakadályozása, a bokrok levegőssé tétele érdekében is szükséges a ritkító metszést elvégezni. A vessző visszakurtitását elsősorban a jonatánalmán kell okvetlenül elvégezni, mert ezzel a lisztharmatos, a gombakártevök áttelelő helyeit vágjuk le, ahonnan a tavaszi fertőzés megindul. A vesszők végeinek rövid visz- szametszése a ribiszke- és a kösz- métevesszőkön is célszerű, részben a lisztharmat gócok megszüntetésére, részben a fejletlen, fölösleges rügyek eltávolításával. A törzsek és a vastagabb ágak megtísztogatása a lehámló kéregrészek eltávolításából áll. Ezzel is nagymértékben elősegítjük a gombabetegségek és az áttelelő kártevők eltávolítását. A törzsápoláshoz kéregkaparót és drótkefét használjunk. A szőlőben ilyenkor a támberendezések kijavításával foglalkozzunk. Mihelyt a talajra rá lehet menni, készítsük elő a talajt a vetéshez. Amennyiben ősszel elvégeztük az ásást, azonban a kártevő rovarok ellen nem használtunk semmit sem, most gereblyézés előtt szórjuk le megásott talajunkat Basudinnal. Talaj- egyengetés után kezdhetjük a vetést. Ilyenkor kell vetni a sóska-, spenót-, petrezselyem-, sárgarépa-, borsó, és a hagymamagot. Vetés előtt a zacskókon levő utasítást olvassuk el. Az enyhülő időben meg lehet kezdeni az oltóvesszők megszedését. Erre akkor van szükség, ha a kertészkedő valamelyik fáját átoltani kívánja egy jobb minőségű és termőképesebb fajtával. Az alanyokat az oltás kezdetéig műanyag zacskóba rakva, homokban, fagymentes helyen tároljuk. A tavaszi munkák zsúfoltságát csökkentik a kertbarátok azzal is, ha idejében megkezdik a tavaszi ültetéshez a szükséges gödrök kiásását. Szolnoki Jenő mezőgazdasági mérnök Késik a PVC—Ili. próbaüzeme Több sör Bőcsről Javában tart Bőcsön, a Borsodi Sörgyárban az V. ötéves terv legnagyobb hazai élelmiszeripari beruházása, az 500 millió forintba kerülő rekonstrukció. A beruházást a folyamatos termelés mellett hajtják végre. Már az idén mintegy 150 ezer hektoliterrel több bocsi sörre számithatnak azok a területek, ahol megyénk sörét forgalmazzák. 1 Téli fatörzs (Sólymos felv.) Körtvélyes Istvánnak, a Borsodi Vegyikombinát igazgatójának egy tájékoztatójában hallottam, hogy Irán cipőipara évente 20 ezer tonna mennyiségben használ fel műanyagot, míg hazánkban ez a mennyiség alig éri el az ezer tonnát. A műanyagok térhódításához, a hatékonyabb, nagyobb meny- nyiségű felhasználáshoz ipari háttér szükséges. Nyilván ezzel a céllal szentesítette a kormány 1974-ben a Kazincbarcikán létesülő, 11,2 milliárd forintos nagyberuházás, a PVC—III. építését. A négy év előtti nyár alapkőletételét követően gyors munka kezdődött Kazincbarcikán. Nem volt ritka — különösen a beruházás csúcsidején —, hogy négyezren dolgoztak az épületeken és az épületekben. Ennek köszönhetően az ütemezésnek megfelelően, az elmúlt év utolsó harmadában egymást követően adhatták át a kiszolgáló létesítményeket. Elkészült a villamos fogadóállomás, megérkezett a gőz a Borsodi Hőerőműből, November 4-én ünnepélyes külsőségek között gyújtották meg az etilénfáklyát, amely jelezte: létrejött a technológiai kapcsolat Lenin várossal, s közvetett úton a Szovjetunióbeli Kalussal. Néhány nappal később üzembe helyezték a földgázfogadó-állomást, s a Sajó-parton megkezdte munkáját az óránként 1800 köbméteres teljesítményű vízkivételi mű. A szolgáltató létesítmények javarésze így határidőre — sőt némelyik hamarabb — elkészült. Tóth Pál műszaki igazgató szerint ez, valamint a technológiai üzemek állapota biztató a nagyberuházás próbaüzemét tekintve: — Példásan oldották meg a kivitelezők az építési, a szerelési munkálatokat. Ma ott tartunk, hogy valameny- nyi egységben az utolsó simításokat, az úgynevezett hiánypótlási munkálatokat végzik. így van ez az elektrolízis üzemben, ahol évente 200 ezer tonna, Romániából érkező sót bontanak alkotó elemeire, a monomer- üzemben, ahol az előbbi helyen keletkező 110 ezer tonna klórból 160 ezer tonna vinilklorid készül, s a polimerüzemben is, ahol majd a készterméket állítják elő a szakemberek. A berendezések nemzetközisége nagy szaktudást igényel, hiszen az elektrolízis üzem olasz, a monomer amerikai, míg a polimer japán licenc alapján készült. Éppen ezért a beruházás kezdete után, régi szakembereink közül mintegy 700-at válogattunk ki, akik segédkeztek az építkezésnél, s végezték a gépek, berendezések szerelését, üzemi próbáját. Közülük kétszázan tapasztalatokat is gyűjthettek Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és Japánban. Az új egység egyik legfontosabb része a vezérlőmű. Ide — ez is kuriózum — csak fapapucsban lehet belépni. A vezérlést ugyanis számítógép végzi, a japán Hitachi cég készítménye. Hogy e berendezés Európában egyedülálló, azt mi sem bizonyítja jobban: Japánban is csak egy működik belőle, ennek ellenére 10 hónap alatt készültek el a tervek. A japán és magyar szakemberek most „élesztik” a számítógépet, amely ezredmá- sodpercek alatt képes beavatkozni a folyamatba, ha rendellenességet észlel ... Az elmondottak alapján úgy tűnik: Kazincbarcikán rendben mennek a dolgok. De, hogy mégse legyen így, arról a szennyvíztisztítómű, illetve annak építői gondoskodtak. — A tervek szerint a próbaüzemet ez év első negyedévében meg kellene kezdenünk. A beruházás olyan stádiumban van, hogy ennek különösebb akadálya nem is lenne. Tudni kell viszont — mondja Tóth Pál —, hogy már a próbaüzem során is jelentős mennyiségű szennyvíz távozik az üzemből. Éppen ezért a Sajó-parton szennyvíztisztító építését is tervbe vettük. A kivitelező Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalattól ígéretekben nincs hiány, a tettek azonban ellentmondóak. Jelenleg ugyanis úgy állnak, hogy a minimális programot — amellyel ép- penhogy megkezdhetjük az üzemi próbákat — április elejére tudják befejezni. Ez már egyhónapos csúszást jelent az üzemi próbáknál. S ki tudja, mikor sikerül teljes egészében befejezniük a kivitelezést. Mert ahhoz, hogy üzemszerűen termeljünk, az V evőankét szükséges: minden a legnagyobb rendben legyen. Kazincbarcikán a tervek szerint ebben az esztendőben 50 ezer tonna polivinilkloridot gyártanak le. A telSsa ksxervexeti nőnapi ünnepségek A megyében működő minden szakszervezeti bizottság megszervezi a nemzetközi nőnap alkalmából az üzemek, munkahelyek nődolgozóinak köszöntését. A 68. nemzetközi nőnap alkalmából március 7-én, 13 órakor a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa, a KISZ-szel és a HNF megyei bizottságával együtt rendez az SZMT-székházban nőnapi ünnepséget. A megyei ünnepi megemlékezésre mintegy kilencven, kiválóan dolgozó nőt, aktivistát, szocialista brigádvezetőt és tagot, illetve a nőpolitikái határozat megvalósulásáért különösen sokat tett férfidolgozót, vezetőt hívtak meg. Az idei esztendő első vevö- anketját tartotta tegnap a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Miskolci Gyára. Az ankc. ton ott volt a tröszt, a Budapesti Likőripari Vállalat, s a kisvárdai vállalat képviselője is, s így a miskolci— borsodi kereskedelmi partnerek „első kéíMől” kaptak információkat a Miskolc határain túli helyzetről is. Az ankét résztvevőit Ben- ke Lajos, a miskolci gyár igazgatója köszöntötte, majd áttekintést adott gyáruk elmúlt évi eredményeiről. Beszámolt arról, hogy — a tröszt intézkedéseinek eredményeként — megszűnt végre a krónikus (lapunkban is többször foglalkoztunk vele) demizsongond. Helyébe azonban újabb tépett. Most a de- mizsonokat helyettesítő oszt- trák müanyagkannák érkeznek vissza rendszertelenül, sőt nem egy esetben vissza se érkeznek. Tavaly 1000 da. rab ilyen kannát kellett leselejtezni amiatt, mert a kannák gázolajosán, benzinesen, vagy rossz állapotban kerültek vissza a vállalathoz' Ugyancsak minden eddigi ankét visszatérő témája volt a 3, sz. Volán darabárus részlegének hiányos munkája. Most ez a- probléma is megszűnt, hiszen a Volán átszervezte a darabárus részleget, javult a szállítás. A szeszkorlátozás következtében a kimért áruk iránti kereslet visszaesett, a palackozott áruk iránti kereslet viszont alaposan megnőtt. Nagv érdeklődés fogadta a Miskolci Likőrgyár igazgató, jának azon bejelentését, hogy már ez évben működni fog az a gépsor, amely megoldhatja Borsod megye, sőt a környező megyék üdítő itallal való ellátását. Ny. I. jes felfutás időszakában a gyár már 150 ezer tonna pvc-t tud majd gyártani, Ennek egy része exportra megy, kemény valutáért. így hát népgazdasági szempontból sem mindegy, hogy felelőtlen ígéretek miatt, egy időben meg nem épített szennyvíztisztító hiányában mennyi bevételtől esik el ; Borsodi Vegyikombinát, közvetve a magyar népgaz daság. TÓTH ZOLTÁN