Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-16 / 13. szám

aft Szőke után a Taróczy—Szőke páros is kikapott .'.1 " (Szabó István felvétele) Elvesztett veretlenség Franciaország— Magyarország 2:1 n legerősebb csoportba kerüitiab A ÍB~n Argentina ellen kezdünk,.. Szombaton megszűnt a ta­lálgatásokkal, sejtelmes és magabiztos nyilatkozatokkal telt hetek időszaka: Buenos Airesben megtörtént az 1978. évi argentínai labdarúgó-vi­lágbajnokság „sorsolása5’. Az idézőjel aligha szorul ma­gyarázatra, hiszen Fortuná­nak igen kevés köze volt a VB csoportbeosztásához, és menetrendje elkészítéséhez! Az „előadás” tulajdonképpen már csütörtökön, a kiemelések­kel kapcsolatos tanácskozáson elkezdődött, amelyben — ötórás vita után — a VB első veresege is megszületett. Az olaszok cso­portelsőségét mindenáron ki­erőszakolni akaró dél-amerikai tábort — élén a FIFA nagyte­kintélyű elnökével, Joao Have- lange-zsal! — a szervező bizott­ság többi tagja meghátrálásra késztette; Hollandia lett a ne­gyedik kiemelt! .. . A vesztesek bizonyos részsikert mégis ma­gukénak mondhattak: ötödik­ként az azzurikat is kiemelték, s odatették őket a házigazdák mellé, az első csoportba. Sőt, to­vábbi kiemelések is történtek a dél-amerikaiak kívánságai sze­rint, hiszen annak számít az is, hogy a selejtezőkben Peru és Mexikó nem kerülhet össze az argentinokkal, olaszokkal és brazilokkal, továbbá, hogy a magyar és svéd válogatott az I., illetve III. csoportba kaphatott beosztást. Furcsa döntés volt az is, hogy Ausztria és Franciaor­szág a „gyenge” négyesbe ke­rült Tunézia és Irán társaságá­ban ... A bizottság szerinti „soortszellem. gazdasági és föld­rajzi tényezők szerepe” így any­nyira gúzsba kötötte Fortuna kezeit, mint ahogyan korábban még soha! Ezzel az erővel az egész sorsolási komédiát mel­lőzhették volna, hiszen a négy csoport kialakítása és főként az „erősek” menetrendjének meg­szabása szinte teljes mértékben a szervezők szájíze szerint tör­tént. Az argentinok minden se­lejtezőbeli mérkőzésüket a fő­városban játsszák, a brazilok csak Mar dei Platában, a hol­landok pedig Mendozában lép­nek pályára, s az NSZK-sok is csupán a megnyitóra hagyják el cordobai szálláshelyüket, s az olaszok is csupán a mieink elle­ni találkozóra utaznak Mar del Platába... A sors azonban mégis bosszút állt az okoskodó dél-amerikaiakon, mert az Ar­gentína és Brazília vezette cso­port jóval erősebb lett, mint a másik kettő, ahonnét a nyugat­németek és lengyelek, illetve hollandok és skótok alighanem „besétálnak” a nyolcaddöntők- be’v A mi számunkra viszont ez még sovány vigasznak sem ne­vezhető, hiszen a mieink úgy „kifogták”, hogy a legerősebb csoportba kerültek . . . A sorsolási csinnadratta világ­raszóló volt. Már csak azért is, mert 24 tévéállomás is közve­títette .azt, s a külsőségek sem voltak hétköznapiak. A San Mar­tin kultúrközpont 800 meghívott­ja zsúfolásig megtöltötte a nagy­termet, amikor az elnökség tag­jai helyet foglaltak a vörös terí­tővei borított asztal mellett, melyen már az urnák is ott vol­tak. Carlos Alberto Lacosta, a szervező bizottság elnökének hi­vatalos megnyitó szavai után Hermann Neuberger, a védő NSZK nevében átadta a Világ Kupát Algredo Francisco Can- cilo argentin vezetőnek, majd Helmut Käser FIFA-főtitkár irá­nyításával megkezdődött a „sor­solás”, melynek színesebbé té­tele érdekében egy-egy — az il­lető ország népviseletébe öltö­zött — argentin leány lejtett el az elnökség asztala* előtt. A FIFA elnökének unokája, a hároméves Ricardo először Len­gyelország nevét, majd sorszá­mát húzta ki az urnából. A há­rom erősnek minősített európai válogatott a lengyel, spanyol és skót együttes —, majd a kü­lön urnában levő két dél-ameri­kai — Mexikó és Peru — be­sorolása után emelkedett még magasabbra a mi vérnyomásunk : következett a magyar és svéd csapat nevét rejtő urna. Először Magyarország neve vált ismert­té; az I. csoportba, tehát Ar­gentína és Olaszország mellé került! S Fortuna nékiink a vé­gén sem kedvezett; a „gyengék” közül Franciaország lett a mi csoportunk negyedik résztvevő­je! A sorsolási számok tudatá­ban aztán csoportorogramunk így alakult: június 2.: Magyar- ország—Argentína Buenos Aires­ben, június 6.: Olaszország— Magyarország Mar del Platában, június 10.: Franciaország—Ma­gyarország szintén Mar del Pla­tában. Végül a négy csoport beosz­tása : I. csoport: Argentína* Olaszország, Magyarország. Fran­ciaország. II. csoport; NSZK, Lengyelország, Mexikó, Tunézia. III. csoport: Brazília, Spanyol- ország, Svédország, Ausztria. IV. csoport: Hollandia, Skócia, Peru, Irán. A VB nyitómérkő­zését a Buenos Aires-i River Plate stadionban, június 1-én az NSZK válogatottja játssza Len­gyelország ellen. (monostori) A Miskolcon sorra került Ki­rály Kupa tenisz-csapatmérkőzés iránt rendkívül nagy volt az ér­deklődés, „telt ház” volt a mis­kolci városi sportcsarnokban, öt és fél órán át zajlott a két csa­pat küzdelme, de a mintegy két­ezer néző az utolsó percig ki­tartott. indokolta ezt a találko­zó rendkívül izgalmas alakulá­sa, hiszen az utolsó labdamo- netekig kétséges volt, hogy ki nyeri a mérkőzést. A tervezettnél valamivel ké­sőbb kezdődött a találkozó, s ennek minden bizonnyal oka volt az is, hogy a franciák újabb és újabb kifogásokkal lepték meg a rendezőket; sem­mi sem tetszett nekik. Ideges hangulatuk érthető volt, hiszen ha nem tudnak Miskolcon nyer­ni az őket otthonukban legyőző magyar válogatott ellen, akkor már teljességgel elvesztették volna reményüket a legjobb négy közé kerüléshez. Győzel­mük azonban nyílttá tette a kérdést: ki játszhat döntőt és melyik csapat mérkőzhet a har­madik, negyedik helyért, azaz a bronzéremért. A franciák okve- tetlenkedése azonban nem hat­hatott idegesítőleg a magyar csapat tagjaira, akik minderről nem is értesültek. Annak, hogy Szőke ismételten kikapott Do- mingueztől, csak az az egyetlen oka volt, hogy a 27 éves, algé­riai származású francia kitűnő játékos, és tegnap is különösen jó formában volt. Dominguez—Szőke 6:3, 6:4. Az adogatásairól híres Sző­ke ezen a találkozón csak hatszor talált be, s így ezt az erényét nem tudta kellő­en érvényre jutatni. Az el­ső hét játékban „különös esemény nem történt”, mind­két játékos megnyerte saját adogatását. Dominguez 4:3­Az európai hírnévre szert tett salakmotorozókat és a Volán üzemi kispályás lab­darúgóit ugyan korántsem „jegyzik” együtt a magyar sport évkönyvében, ám a futballisták is szépen kitet­tek magukért saját sport­águk területén az utóbbi idő­ben. Decemberben megnyer­ték a Miskolcon rendezett Jubileumi Kupát, most pedig dupláztak azzal, hogy Szol­nokról is hazahozták a Jász­kun Kupa vándorserlegét! A Tisza-ligeti sportcsarnokban «z ország nyolc Volán-vállalatá­nak legjobb — m«■ nem aktív! — labdarúgóiból alakult csapat „‘lőtt találkozót egymásnak, köz­tük a miskolci 3. sz. Volán vál­lalat gárdája is. Sikerük tényét pedig csak növeli, hogy az el­lenfelek együtteseiben nem egy nemrégen még NB I-ben, vagy a második vonalban futballozott játékos is szerepelt! Például a dunaújvárosi Szigetvári, aki a torna gólkirálya is lett; mégsem as vezetése után kötelező labdacsere következett, s az új labdákkal a francia el­nyerte Szőke soron következő adogatását, a sajátját pedig 15-re nyerve 6:3 arányban győzött az első játszmában. A második játszmában 2:2 után következett be a kri­tikus fordulat; Szőke ekkor ismét elveszítette adogatását, s ennek már természetszerű következménye volt a rend­kívül gyors francia 6:4 ará­nyú győzelme. A találkozó mindössze 56 percig tartott, s ezzel Franciaország 1:0 arányban vezetett. Taróczy—Jauffret 6:2, 6:3. A magyar csapat első szá­mú játékosa már a negye­dik játékban kierőszakolta a döntő fordulatot, s 14 ado­gatás után győzött. Jauffret adogatásának elnyerése után ezt a bravúrját a 8. játék­ban is megismételte, még­hozzá úgy, hogy ellenfele már 40:15-re vezetett, majd előnye is volt! Vastaps fo­gadta a 6:2-es győzelmet. A második játszmában Taróczy a második és a hatodik já­tékban nyerte el ellenfele adogatását, de 5:1 után meg­hökkentette a közönséget. A következő játékban ugyanis, hiába volt ő az adogató, egyetlen pontot sem szer­zett! Előnye szerencsére elég volt a 6:3 arányú győzelem­hez. A pontosan egy órát tudta végső diadalra segíteni csapatát. A résztvevő együtteseket két csoportba sorolták be, s a kör­mérkőzések alapján kialakult sorrend szerint játszották a dön­tőt, illetve helyosztókat. A mis­kolciak a B-csoportba kerültek, ahol a Volán Tourist ellen 3:1, a Bp. 1. sz. Volánnal szemben i :0, a Győri Volán ellenében pe­dig 3:2 arányban győztek, s cso­portelsőként jutottak a fináléba. Az első helyért, és a vándor­serlegért a múlt évi védővel — most másodszor írták ki a küz­delemsorozatot! — a Pécsi Vo­lán gárdájával kellett megmér­kőzniük. S a miskolciak ellen­állhatatlanok voltak: 5:0 (3:0) arányban fektették kétvállra el­lenfelüket! A győzelmet a Veres — Magyar, Juhász, László, Er­délyi, Farkas, Boros, Pál, Der- vavics, Derdák játékosokból álló együttes harcolta ki, a 12 lőtt gólon pedig Boros (4), Juhász (3), Erdélyi (2), Magyar, Farkas és Pál (1—1) osztozott. S most újabb bravúrra készülnek a mis­kolciak : februárban Győrből akarják hazahozni a Rába Vo­lán Kupát! '' M. Gy. tartó küzdelemben tehát Ma­gyarország kiegyenlített. Dominguez, Proisy—Taró­czy, Szőke 6:4, 6:7, 7:5. A páros játékban, amely eldöntötte a találkozót, mind­össze kétszer fordult elő, hogy a nem adogató páros nyert játékot, s ez mindkét­szer a franciáknak sikerült! Az első játszmabéli 6:4-es vereség után hiába egyenlí­tett ki — rövidített játszmá­ban — a magyar pár, a dön­tő játékot már nem bírták idegekkel. Jellemző, hogy 6:5-ös francia vezetés utána magyarok úgy vesztettek, hogy ’ 15:40-nél Taróczy mindkét adogatását a hálóba ütötte! Ezzel: Franciaország —Magyarország 2:1 — ami meglehetősen csökkentette esélyeinket a Király Kupá­ban. HORVÁTH KÁLMÁN Siker az FK-ban A második vonal A kategóriá­jába került MVSC vízilabdacsa­pata vasárnap ráduplázott az egy héttel korábban indult Fel- szabadulási Kupa rajtján elért sikerére. Ezúttal az OSC, a sok­szoros magyar bajnok együttes utánpótlás gárdájával szemben érte el ß kupaküzdelem során nagyra értékelhető döntetlen eredményt. Kis szerencsével akár nyerhettek is volna, hiszen a befejezés előtt 10 másodperc­cel még 3:2-re vezettek! Sike­rük értékét emeli, hogy ezúttal is három standard játékosuk — Báthori, Varga és Fecske —■ nél­kül álltak ki a mérkőzésre. Ja­kab, Brinza és Orbán nagyszerű játékához azonban párosult ka­pusuknak, dr. Nagy Józsefnek remek védéssorozata, s így to­vábbra is versenyben maradtak a FK-ban. OSC—MVSC 3:3 (0:0, 1:1, i:i, (1:1). Az MVSC góljait Jakab (2) és Brinza (1) lőtte. Árengedményes cementakció a TUZÉP és ófész építőanyag-telepeken 1978. január 16-tól a biztosított keret felhasználásáig (de legkésőbb február 15-ig) . Az akció időtartama alatt valamennyi cement vásárlása esetén a lakossági vásárlók részére mázsánként 10 forint engedményt adunk l ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT MISKS>L£ SZÖVKER. VÄLLÄIAT MISKOLC Rajtolt a kosárlabda NB I. Bp. Spartacus—DVTK C" 77:49 (42:17) A múlt év végi ", rájátszás” óta eltelt igen rövid idő pihe­nésre ugyan elegendő lett volna, az új küzdelemsoro­zatra történő felkészülésre azonban csak nyúlfarknyinak bizonyult. Az MKSZ vezetői szombaton mégis könyörtele­nül pályára parancsolták az NB I. résztvevőit; megkez­dődött az 1978. évi bajnok­ság! A női nyitányra a diósgyőri Kilián Gimnázium szűk torna­termében került sor, ahol a sokszoros magyar bajnok Bp. Spartacus és a DVTK gárdája már 12 órakor (!) felsorakozott. A labda indítását megelőzően a kát együttes kapitánya és az MTK-VM-ből hazatért Hor­váth Erzsébet részesült kedves figyelmességben: . virágcsokorral köszöntötték őket. A^tán már a játékon volt a hangsúly. Azaz csak lett volna, ha a csapatok tagjai azt nyújták, amire kéne­sek kellő edzettség mellett! így inkább a küzdelem, sokszor a túl kemény harc dominált, Az első kettős kosarat a ven­dégek szerezték, amit Horváth még kiegyenlített, hanem utána a jelentős magassági fölényét igen jól kihasználó, és ellenfeleit a do­básbiztonságban is jelentősen fe­lülmúló fővárosiak nagyon ..el­szaladtak”. A 12. percben 22:5-öt mutatott az eredményjelző táb­la a javukra! Ekkor az addig hatástalannak bizonyult 3—2-es zónáról a diósgyőriek emberfo­gásra tértek át, s meg is válto­zott a küzdelem képe. A Spar­tacus lendülete alábbhagyott, s ha az apró termetű hazai játé­kosokkal szemben nem szerzik meg a palánkról leoattanó lab­dák jelentős többségét; a kü­lönbség a félidő végéig nem nőtt volna 25-re. Különösen nem. ha a DVTK játékosai csak kicsivel is jobban dobnak, mert a 17 el­ért pont nem a vendégek jó vé­dekezésének volt a következmé­nye, hanem az elképesztően rossz célzásoknak. Szünet után jól kezdtek a diós­győriek, hiszen 4 perc alatt 17 pontra csökkentették hátrányu­kat. A Spartacus ekkor rövid időre egészpályás letámadást al­kalmazott, a gyűrűt is jobban „érezték”, mint a hazaiak, s is­mét nőtt a különbség. A továb­biakban fej-fej mellett folyt a harc, bosszantóan sok átadási hibával. Végül is a Spartacus biztos győzelmet aratott, az vi­szont biztató, hogy a második félidőt a DVTK csupán 35:32 arányban vesztette el! A két együttes a következő felállásban játszott és szerezte pontjait, Bp. Spartacus: dr. Pil- veinné (14). Hegyi (8). MOLNÁR (25), László (6), Lámala (8). Cserék: Lehoczki (2), FEHÉR (10). Cseh (2), Daróczi (2). DVTK: Hegedűs (5), Áronná (6), HORVÁTH (11), Spisák (—). JÁSZKA (14). Cserék: Gál (6), Nagyné (—), Molnár (7), Bihari (-). ★ Csepel—DVTK 95:48 (47:29). A fővárosban lejátszott NB T- es női találkozó nem úgy kez­dődött, hogy a Diósgyőr 47 pon­tos vereséget szenved. A 8. percben ugyanis még a DVTK vezetett 23:15-re, de ezt követően a Csepel sorozatban dobott 20 pontjával alaposan megfordítot­ta az eredményt, aminek alaku­lása a továbbiakban már nem volt kétséges. A diósgyőriek gyengén védekeztek, kihagyták a legjobb ziccereket, s összjáté- kuk bizony nem mindig mozgott NB l-es színvonalon! Feltűnően sok volt az eladott labda. A DVTK-nak nem volt esélye va­sárnap a Csepel otthonában, de veresége váratlanul nagy arányú. A diósgyőriek legjobb dobói: Aronné (17), Jászka (10), Spisák (9), Hegedűs (G). Kocsis kérelmét elutasították Az utóbbi napokban sok men- de-monda kapott szárnyra Mis­kolcon Kocsis Lajosnak, Bp. Honvéd volt válogatott labdarú­gójának diósgyőri átigazolását illetően. Most a fővárosi klub csattanős „választ” adott ezek­re: egyhangú szavazással eluta­sította Kocsis azon kérelmét, melyben az 1977. augusztus 8-án — fegyelmezetlen magatartása miatt az egyesületből történt ki­zárása és a labdarúgástól egy évre szóló eltiltása ügyében — hozott határodat módosítását, il­letve büntetésének további letöl­tése alóli mentesítését kérte. Al elnökség döntését azzal indokol­ta, hogy a fegyelmi határozat — melyet nagyon megfontoltan és megalapozottan hozott — jó fu­tást váltott ki a közvélemér. - ben és az egyesület labdarúgói körében. Kocsis tehát 1978. augusztus 8-ig továbbra sem játszhat és nem igazolható se­hová! _________ Újai kupát nyert a Volán

Next

/
Thumbnails
Contents