Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-16 / 13. szám

# Ha nem megy magától, megtoljuk..'. (Pusztai felv.) A siker ára Gyerekek, erről van szó... Elolvastam azt a jelentést, amelyet a MÁV Miskolci Jármű­javító Üzemében készítettek az üzem gazdálkodásának 1977. évi tapasztalatairól. A témát a napokban vitatta meg az idei felada­tokkal együtt a pártbizottság. A jelentésből azt éreztem, hogy a járműjavító fölött az elmúlt évben is felhőtlen volt az ég, hiszen az eredményeik kimagaslóak. Túlteljesítették a tervet, s az őszi forgalom idején 270 teherkocsi helyett 330-at adtak át a MÁV- nak. A pártbizottsági ülés után másnap azt kértem, hadd beszélgessek néhány dolgo­zóval, hogyan is sikerült el­érni a nagyszerű eredményt? Amíg beszélgetőpartnereim­re vártam, Zsebeházi Feren­cet, a pártbizottság titkárát és Varga Zoltán igazgatót nagy gondban találtam. Min­denfelé telefonáltak, mert ügymond a termelésvezető „beadta a kulcsot”, nem kapnak a székesfehérvári üzemből olyan láncszemeket, amelyek a javításhoz szük­ségesek. Az álállás veszélyei E témába csöppent bele Kovács Lajos, a kocsijavító üzem lakatosa, s ő is az al­katrészproblémával kezdte. — Az 1977-es tervünket a szocialista brigádok jó össze­fogásával, a műszaki és a fi­zikai dolgozók kitűnő együtt­működésével tudtuk csak megvalósítani. Sok nehéz, meleg napunk volt. Anyag­hiánnyal küszködtünk, alig volt kötőelemünk, amikkel dolgozhattunk. Helyileg gyár­totta a megmunkáló osztály, amennyit csak bírt. — A megrendelésekkel van a probléma — kapcsolódik a beszélgetésbe Zsebeházi Fe­renc, s mondja a példákat. — Amikor már helyben el­készítettük az alkatrészeket, akkor érkezett meg a 2—3 milliónyi értékű anyag. Eze­ket most kénytelenek va­gyunk egy ideig tárolni, amíg azok a kocsitípusok vissza nem érkeznek. Üj partner, Hosszú János kapcsolódik a beszélgetésbe, szintén a kocsijavító üzem­ből. — Az idei terv még nehe­zebb lesz. Szó, ami szó, az átállástól nagyon tartanak az emberek. Más összeállítás­ban, más anyagokkal, szer­számokkal kell hozzálátni egy négytengelyes kocsi ja­vításához, mint például a ce­menteskocsikéhoz. Ráadásul az utóbbinál az alvázpótlék­tól is elesnek az emberek. — Nem mértük még a veszteségidőt, de valóban problémát jelent az átállás. És ekkor jön a kapkodás, mert az anyagosztály nem arra készült fel. Az utolsó negyedévtől valóban tartunk egy kicsit — mondja Zsebe­házi, s mutatja a tervet. — Az őszi csúcs idején 403 ko­csit kell felújítanunk. Ha ez dömpingszerűen érkezik, ak­kor jön az év neheze. Azt szeretnénk a vasútigazgató- ság pártbizottságával elérni, hogy folyamatosan küldjék be a kocsikat. Talán csak a szakemberek tudják, hogy minden kocsi alvázán dátumok jelzik, ami­ket itt festettek fel, hogy mi­kor kell megjelennie az üzemben futójavításon és tel­jes felújításon. Millió dara­bokra szedik szét, minden porcikáját átvizsgálják. Hosszú János kapásból mondja, hogy 52-féle fontos alkatrész hiányzik a raktár­ból. Szavait Bódi József, a megmunkáló osztály szer­számlakatosa egészíti ki. Állj rá, kovács! — A fékháromszög biztonsági tengelyéhez nincs megfelelő anyag. Ollóval vagdalunk, egyengetünk valami másból. De tudjuk, ha ég a földdel összeér, a kocsinak akkor is menni kell. Csinálj öt kocsihoz ütközőt! Szerelj át! Szereld vissza, mert más fontosabb! Kész kálvária. Állj rá, kovács, fogj hozzá, sze­gecset, csavart eszkábálni. Csak aki benn él, az tudja, mit je­lent ilyeneket manufakturális módszerekkel gyártani. Mit szen­ved az anyag, meg az ember, pedig másutt automaták csinál­ják. — De tudja, hogy megy ez ná­lunk? Az igazgató odamegy a szocialista brigádvezetökhöz: Gyerekek, erről van szó... Ez a rejtett tartalék. De ha a dol­gozónak kell valami, bátran megállíthatja az igazgatót. Ek­kor tudja visszaadni a kölcsönt, ha a vezetőségtől ő is kapott már. — Háron József, a kocsijavító üzem csoportvezetője, és a vég­rehajtó bizottság tagja, hozzá­fűzi: — Tudja mi az eredmény tit­ka? Ezek az emberek mindenre képesek. Része volt a sikerben az Októberi Forradalom év­fordulójára hirdetett munkaver­senynek, és a két kommunista műszaknak. Itt nálunk nem a szocialista brigádok, a párt-, a KISZ-, a szakszervezet ér el kü- lön-külön eredményt, hanem egvütt. Ezt a munkahelyi klímát szeretnénk tovább javítani. Ha leadják az S.O.S.-t Sikertelen telefonálgatások után visszajött az igazgató, s ismét visszakanyarodtunk a legnagyobb gondjukhoz. He­ves vita alakult ki például akörül, hogy az anyagot a szomszédos csavarárugyár­ból, Ongáról felküldik Bu­dapestre a központi anyag­ellátóba. Onnan utazik visz- sza a csavar. Kovács Lajos mondja: forint a szállítás, s forinttal nem mérhető az az energia, amit a plusz admi­nisztrációra fordítanak. Hosz- szú János egy füzesabonyi maszekot emleget, aki csa­vart készített nekik. — Pe­dig harcolunk a maszekosko- dás ellen — jegyzi meg ke­sernyés szájízzel. Szóba ke­rült az is, hogy a papír nem tud beszélni. Volt olyan ese­tük is, hogy valakinek a fiókjában ült a kérelem. — Itt van a kutya elásva — kapja el a mondatot Ko­vács Lajos. Ujjongva visszatér az igazgató. Minden rendben. Lesz anyaguk a székesfehérváriaknak, hogy a láncszemeket elkészítsék. Ány- nyiban maradunk, hogy az 1978-as terv is menni fog. De e?y üzenet átadására még meg­kért búcsúzóul Hosszú János: — Tudjuk, mindenkinek meg­van a maga kis üzemi problé­mája. Csak arra kérjük a tár­sakat, ha leadjuk az S. O. S.-t, ne menjenek el észrevétlenül a füstjei mellett. . . OLÁH ERZSI A Diósgyőri Városközpont Árpád utca 10—12. számú házának lakóit várja „Ismer­jük meg szomszédainkat” cí­mű estjére az Ady Endre Művelődési Ház január 18- án, szerdán este hat órára. A szomszédismerkedésre, ame­lyet a művelődési ház és a III. kerületi Ady Vöröske- részt-csúcsvezetősége szervez, családostól várják az érdek­lődőket. A gyermekek foglal­koztatásáról a művelődési ház gondoskodik. Az est vendégei Zoltán Sára szín- művésznő és Simon Bertalan, a TÜSZI igazgatója lesznek. Az ismerkedést a későb­biek folyamán az Árpád ut­ca, a Kuruc utca és a kerü­let többi lakóinak is meg­szervezik. Két hete tart a szokatlanul enyhe időjárás az ország leg­délibb táján, a Mecsek vidé­kén. Az inkább márciusra, mintsem januárra emlékez­tető napok lehetővé tették, > hogy a baranyai mezőgazda- sági üzemek megkezdjék a kora tavaszi munkákat. A megye nagy borvidékein a szőlőmunkások százai met­szik a tőkéket. Tanfolyam KISZvezetőknek Száz középfokú KISZ-ve- zető és bizottsági tag vesz részt Borsod megyéből azon a hathetes bentlakásos tan­folyamon, amely ma reggel kezdődött a csanyiki KISZ- iskolán. A hallgatók sokolda­lú képzést kapnak a napi nyolcórai elméleti oktatás so­rán, s az esti filmvetítések és a foglalkozások szervesen kapcsolódnak az anyaghoz. Felülről lefelé épül Felülről lefelé haladva fo­lyik az építkezés azzal a sza­badalmaztatott eljárással, amely fél évvel is lerövidít­heti az építési munkálatok időtartamát, s jóval gazdasá­gosabb a hagyományosabb építési módoknál. Az Építés- tudományi Intézet és a Köny- nyűipari Szerelő és Építő Vállalat közösen kidolgozott, úgynevezett zsaluemeléses technológiájának lényege, hogy előre felállított acélosz­lopok mentén speciális eme­lőszerkezettel a legfelső szin­tig tolják a zsaluzatot — a zsaluzat nem más, mint az egész emelet vázszerkezete —, s ide szivattyúzzák fel a be­tont. Amint a legfelső szint elkészült, a zsaluzatot egy szinttel lejjebb engedik, s így haladnak egészen a földszin­tig. Ezzel az eljárással lé­nyegében egy hét alatt elké­szülhet egy szint. Jéghalászok Igaz, összefüggő jégmező még nem alakult ki a Bala­tonon, de a part menti sáv­ban és az öblökben vágják a jeget. A balatoni halászok mintegy 300 vagon jeget rak­nak el a nyári haltároláshoz és -szállításhoz. A part men­ti vendéglátó egységek több tucat kisebb-nagyobb jégve­remben csaknem ezer vagon jeget tárolnak, a kereskede­lem és a vendéglátóipar nyá­ri hasznosítására. Leg-Iista Ha csak meglátom a kettős vonallal rajzolt háromszöget, a Kiváló Áruk Fóruma emblémáját, akkor emlékezetem rög­tön felidézi a televízió valamelyik reklámjának harsányan szajkózott ismétlését: kiváló, kiváló... A reklámszakemberek tudják, hogy az ismétlés fokozza az árupropaganda hatását. Nyilván ez a szándék vezette a Ki­váló Áruk Fórumának titkárságát is, amikor közreadta a ki­tüntetett termékekről szóló tájékoztatót. A hosszú listát csak­nem valamennyi lap közölte. Érdekes olvasmány ez a piacról vett leg-lista. Megtudhatjuk belőle, hogy mosóporaink közül a népes TOMI család nemcsak a háziasszony, hanem a szak­ember szerint is kiváló. Méltó a cimre a békéscsabai tojásos spagetti, egy balatonlellei szövetkezet kétpárevezős facsó­nakja, a Zaia Bútorgyár Zita I. és II. fekvő- és ülőgarnitú­rája, továbbá a Vecsésen készült elektromos hajsütővas. A ha- hogymányosan híres-neves termékek közül kiváló a Herz és Pick szalámi. Magyar földön is kiváló a Pepsi Cola, s emblé­más a Fabulon naptej is. Az emblémás termékek kiválóak. Ezt nemcsak az egyszeri díj-odaítélés ünnepes gesztusa garantálja, hanem azok a szi­gorú előírások is, amelyek folyamatosan magas minőség fenn­tartására és megőrzésére késztetik a gyártókat. Szóval, tetszik nekem ez a lista, s olyasfajta izgalommal olvastam, mint nagy ünnepek után a kitüntetett dolgozók, brigádok, vállala­tok névsorát. Talán nem lenne haszontalan, ha a Kiváló Áruk Fórumának titkárságához hasonlóan, év végén, vagy évkez­déskor — tehát ünnepi apropó híján is — egy-egy vállalat, vagy iparág, vagy egy város is közreadná kiválóságainak listáját. A játékszabályok természetesen ugyanazok lennének, mint az árulista esetében. Az emblémát (kitüntetést) csak az viselhesse, aki tartósan kiváló. Egy tíz évvel ezelőtti kitün­tetés ne legyen hitbizomány, ne legyen mentség egy életen át az ünnep utáni tartósan közepes teljesítményre. Az ilyen, embereket, brigádokat, vállalatokat minősítő leg- lista legalább olyan hasznos tájékoztatással szolgálna, mint az árulista. Ha ugyanis emblémás terméktől megvonják a bizalmat, s nem kerül rá a Kiváló Áruk felségjele, akkor a háziasszony általában bizalmatlan lesz, mást vesz, mással próbálkozik. Ha egy művezető valami különösen bonyolult munkát akar elvégeztetni, akkor nyilván annak az embernek szól, aki a legjobb, a legkiválóbb. De tudja-e, hogy melyik a legkiválóbb? Tételezzük fel, hogy tudjá, s jó érzékkel vá­laszt. De azt vajon tudják-e máshol (mondjuk a lakáshiva­talban, vagy a postán, ahol a telefont osztják el, vagy a bölcsődei felvételnél), hogy ez az ember tényleg és tartósan kiváló? Hogy nem érheti a kivételezés vádja azt a hivatal­nokot, aki az egyenlő és egyenlő feltételekkel rajtoló kérel­mezők közül a munkában kiválót részesíti előnyben? És persze azért is jó lenne egy ilyen hétköznapi haszná­latra szánt leg-lista, hogy azt is kiolvashassuk belőle, amit nem is írtak rá, amit kihagytak róla. Tegyük föl, hogy hosszú évek után egyszer csak hiányozna a legjobbnak tartottak név­sorából egy tervét nem teljesítő üzem, vagy az az unalomig tömjénezett brigád, amelynek néhány tagja műszak alatt ön­tött fel a garatra. És ez a — természetesen csak az előbbiek számára szóló — szégyen-lista közhírré tétetne. Tudna róla a sarki fűszeres, s az első hajnali villamos vezetője is __Az elvesztett (elvett) kiváló címet természetesen vissza is lehet szerezni. Üjra fel lehetne iratkozni erre az egyre nagyobb követelményeket támasztó leg-listára. BRACKÖ ISTVÁN A jégpálya széléről Állunk a jégpálya szélén, szülők, és gyönyörködve néz­zük a korcsolyázó gyereke­ket. Elvétve is alig látni ha­gyományos, „tekerős” korit, az egészen apró lurkók is olyan korcsolyacipóben bicé­kéinek, amilyet talán még Almássy Zsuzsi is megiri­gyelt volna. A „menők” egyenesen Csehszlovákiából vagy Lengyelországból be­szerzett cipőkben pompáz­nak. Az egyik papa megjegyzi: „Ha nekem ilyen korim lett volna annak idején ...” Iga­za van. Nekünk bizony nem volt ilyen, és az a gyanúm, hogy azért most sem futja mindenkinek öt-hétszáz fo­rintos felszerelésre. Különö­sen azoknak nem, akiknek több gyerekről kell gondos­kodniuk. A kölyök egyéb­ként is nyüvi a cipőt — a lányom egy csizmát „tönkre­vág” ősztől tavaszig — és a korcsolyája árából, ha jól megszámítjuk, két párra is futná. No, de ha egyszer ehhez van szokva a gyerek. Min­denből a legjobbat, a leg­drágábbat, nehogy valame­lyik ismerősünk túlszárnyal­jon bennünket. Minden év­ben új tankönyv, és olyan elegancia még a játszótéri homokozáshoz is, amilyen ünnepen is megfelelne. így vagyunk tehát a drága műkorcsolya-cipővel. Már akinek futja. És akinek nem? Annak a gyereke aligha kor­csolyázik, hiszen az olcsó „tekeröst” ma már nem gyártják, nem árusítják. Ezt egy több gyermekes család­apától hallottam, aki ősz óta magyarázza serdülő fiának, hogy legfeljebb jövőre kap­hat korcsolyacipőt. Majd a nyáron összespórolják az árát neki is, és két öccsének is. A gyerek persze nem ér­ti. nem akarja érteni, miért telik Nagyéknak, Tóthéknak, Kovácséknak és mindenki­nek, és miért nem telik az ő szüleinek, hiszen dolgoznak mindketten. Sír, el van ke­seredve és ismerősöm azon imádkozik, hogy enyhüljön meg végre az idő, olvadjon el a jég, mert a szíve sza­kad meg a panasz hallatán. Korán szüntették be az ol­csó korcsolya gyártását, áru­sítását. Vitathatatlan, hogy emelkedik az életszínvona­lunk, de néha azt akarják elhitetni velünk az ipar és a kereskedelem illetékesei, hogy ebben az országban ki­zárólag nábobok élnek. Legyen szép, drága kor­csolya is. És vegye meg, aki nemcsak lemondás árán te­heti. De legyen emellett ol­csó is, hiszen nő a gyerek, vele együtt nő a keze. lába, és egy szezon után úgyis szűk már neki az a drága cipő. Csúszkálni, gyakorolni meg­tenné az olcsó is. És ha csak a korcsolyával lénnénk így! Tovább nyúj­tózunk mi a takarónknál, nagyon sokszor. Aztán cso­dálkozunk, hogy kilóg a lá­bunk. Néha rá is lázunk, hogy gazdagabbnak hisszük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Kicsit félve írom le, de az az ér­zésem, hogy például gépko­csiból is több szaladgál az országban, mint kellene. És nemcsak azért, mert sokan keserves koplalás árán vásá­rolják meg és tartják fenn az imádott „járgányt”, ha­nem azért is, mert a zavar­talan üzemeltetéséhez nincs meg minden feltétel. Gon­doljunk csak a javítóháló­zatra, a parkolási gondokra, vagy például arra, hogy vá­rosunk úthálózata jóval sző­kébb, mint kellene. A na­ponta átlagosan két órát használt személykocsi (szak­lapból vett statisztikai adat) valójában drága nyűg sok család nyakában. Szóval ne szégyelljük be­vallani, hogy ma még szük­ség van e hazában az ol­csó korira, ruhaneműre, ipar­cikkekre és a lakosság túl­nyomó többsége hosszú évek múltán is abban lesz érde­kelt, hogyan szalad a busz, a villamos, és nem abban, mi­lyen új gépkocsimárkákat dobnak piacra. (békés) Ismerjük meg szomszédainkat Januári március

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents