Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-07 / 6. szám

Az új lantervekben Családi életre nevelés # A hangstúdió. (Herényi felv.) Kvadrofon-stúdió, hidraulika Mit tud a nagyterem? A Vasas Művelődési Központban A közelmúltban átadott Diósgyőri Vasas Művelődési Központ nemcsak építészeti­leg modern, hanem techni. kai felszerelése is — ami egy színházterem használatánál döntő fontosságú — korsze­rű. A színpadot hatvankét reflektorral tudják bevilágí­tani egy központi helyről, a fény szobából. Ebből negy­vennyolc áramkör szabályoz­ható, így ha kell, pillanatok alatt „bealkonyul” a terem­ben. A ház hangosítása is egy központi szobából irányítha­tó. A hangstúdióban csak né­hány mozdulat, és beindul­nak a vagyont érő magnók és lemezjátszók, s a zene máris betölti az egész épüle­tet. Tudnak hangot adni a színpadra, a terembe és va­lamennyi helyiségbe. Az ügyelő is a hangszórók se­gítéségével hívja a színésze­ket jelenésre. A stúdióban pedig ha kell, valamennyi el­hangzott műsorszámot sza­lagra tudják rögzíteni. A technikai személyzet is az avatás napján debütált. Sze­rencsére a technika kisördö­ge elkerülte őket. Sajnos, a színpadon még nincs minden rendben. Az egyes színpadrészek hidrau­likus emelését lehetetlen megoldani, mert a kivitelezők késnek a munka elvégzés* vei. Hallottunk a művelődés központ vezetőitől egy hírt, amelynek a hangtechnika szerelmesei örülhetnek a leg­jobban. Január 10-e körül a Magyar Rádió szakemberei megtekintik a helyi adottsá­gokat, mert szeretnék, ha februártól beindulna itt a kvadrofon-stúdió. Ez nem más, mint a sztereónál tö­kéletesebb, élethűbb zenei hangvisszaadás, amivel a rá­dió évek óta sikerrel kísér­letezik. (Nemcsak a hallga­tóság előtt van két hangsu- I gárzó, hanem a hátuk mögé I is tesznek kettőt. Ez az alap- I ja a nagyobb térhatású I hangnak.) A legközelebbi program január 10-én az Aktív Klub Pódium összejövetele lesz. A klub meghívott vendégei dr. Szeppelfeld Sándor, az LKM vezérigazgatója és Demcsik Iván, a ház igazgatója. A be­szélgetés után Sándor György humorista lép fel. Ezután az Ötödik sebesség programjá­ban Chiléről lesz szó. Az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a családi élet­re nevelés a szeptembertől fokozatosan életbe lépő új tantervekben. Az iskolai ok­tató-nevelő munka alapdo­kumentumaiban jelenleg is szerepel a családi életre ne­velés témaköre, de — a szak­emberek véleménye szerint — nem megfelelő súllyal és terjedelemben. A hosszú évek tapasztala­tait figyelembe vevő új tan­tervek gazdagabb lehetőséget kínálnak. A biológiaórákon például lehetővé válik, hogy a diákok a test, a szervezet felépítésének megismerése mellett foglalkozzanak a nemi fejlődéssel, a fogamzás és születés élettani alapjaival, a nemi higiénia és az egészsé­ges életmód kérdéseivel. A történelem tanulása során megismerkedhetnek a mar­xista felfogással, amely a szerelem, a házasság, a csa­lád erkölcsi tartalmának kér­désében utat mutat. A vi­lágnézetünk alapjai tantárgy összegezi és kiegészíti az el­sajátított világnézeti, termé­szeti és társadalomtudományi ismereteket. Az irodalom, az irodalmi alkotásokban kife­jezésre jutó esztétikum, az irodalmi élmények felkeltik a diákok érdeklődését, elmélyí­tik, gazdagítják a szerelemről, a családról vallott nézeteket, szemléletmódot. A családi életre nevelésben az iskola döntő mértékben támaszkodik a szülői házra s sok segítséget kapnak a Vö­röskereszttől, a TIT-től, a Hazafias Népfronttól és az Országos Egészségnevelési In­tézettől. Orvosok, pszicholó­gusok, pedagógusok mozgósí­tásával előadásokat, tanfolya- I mókát szerveznek — szülők­nek és fiataloknak egyaránt f — a családtervezésről, a gyer­mek fogadásáról, gondozásá­ról és neveléséről. A Vörös­kereszt-szervezetek kerekasz­Vi lián tó Miért csak a csuka? Harmincadik szobruk Kicsi rovatunkhoz, ha nem is sok, de annál izgalmasabb témákat boncolgató levelek érkeznek. Küldőik egy része — jogosan — azt kifogásol­ja, hogy az utóbbi hetekben írásainkban csak vizeink rablóhalával, a csukává'- foglalkozunk. Mielőbb mentegetnénk ma gunkat, megjegyezzük, hogy a téli hónapokban mindösz- sze ez az egy sporthalunk fogható, s ezért szerepelt többször is Villantóinkban. Levélíróink másik része — akinek kívánságát legjobban Ferenczy Sándor kedves ol­vasónk fogalmazta meg — hiányolja a korábban meg­kezdett, s elsősorban a kez­dő horgászok számára pon­tos ismereteket nyújtó leírá­sok közlését. Ígérjük, az el­következő hetekben kíván­ságaikat teljesítjük. A haladó és a profi hor­gászoknak ajánljuk, hogy a 'og'ási eredménynaplókat ösz- szesítsék, s mielőbb juttas­sák el horgászegyesületük­höz. Kedvcsinálóként pedig olvassák el görbe villantón- kat... „KIVILLANTÓ A horgász ül, hosszú méla lesben, Vár felajzott botra sok halat. A hal nem jön, ő nem tehet róla, Es botján a giliszta marad. /VürJti—>—tv nvomán, szabadon) „Holnap halat vacsorázunk!” — közli nejével előző este, és amit a nej szól erre, azt nyomban elfelejti. Ezután felhúzód­nak az órák ás az orrok. Az előbbiek csörgőre, hajnali kettőre, az utób­biak a korai csör­gés miatt. Két óra. Lázas készülődés, ami kissé hosszúra nyú­lik, mert a konyha kövén szanaszét heverő gilisztákat össze kell szedni. Közben lecsúszik néhány korty, éb­resztőnek. Végre, indulás. íi tó partján csent-, nyugalom, de hely nincs. Társai kár­örömmel figyelik a tutaj készítését. Délre megvan. Közben lecsúszik néhány korty, munkakedvnek. Só, paprika, ke­nyérbél. A tutaj inog. „A készsé­gek” készségesek, bár fáradtan me­rülnek a vízbe. Lent a mélyben halkupaktanács. Kisorsolják, ki a legékesebb. Az óvatosan lelopja a csalit, majd kissé följebb megrántja a zsinórt. A hor­gász is a botot, és ... lecsúszik né­hány kortv. düh 1 ellen. A tutaj erősen . himbálódzik. A je­lenet estig ismét­lődik: elfogy a ke­nyér, jóllaknak a halak, és szeren­csésen partra von­tatják a tulajt is, kimentve a hor­gászt, mert úszni nem tud. Lecsú­szik néhány korty, az ijedtségre. Otthon „az ugye, megmondtam, — te ...” után vi­szonylag békés va­csora. A felhördü­lés később törté­nik, mikor a hor­gász újból beje­lenti: — Holnap halat vacsorázunk! D. T. B. Üj köztéri szobrot állítottak fel Tatabánya egyik legfor­galmasabb pontján, a Turul filmszínház előtt. Brém Fe­renc szobrászművész alkotá­sa — a „Vízbe lépő fiatal ■fiú” — már a 30. művészi alkotás Tatabánya parkjai­ban, terein. A városi tanács megrendelésére 1980-ig újabb öt szobrot készítenek a mű­vészek Tatabánya részére, ezek a most épülő háztömbök környékére kerülnek. I tal-beszélgetéseket, kérdés­felelet esteket rendeznek, sok megyében az egészségügyi he­tek, hónapok programjának összeállításában együttmű­ködnek a TIT-tel. Hasznosak a Medicina Könyvkiadó eb­ben a témakörben megjelent kötetei, valamint a Vöröske­reszt és az Országos Pedagó­giai Intézet elvi iránymutató kiadványai is. # Mándy Iván Mélyvíz című művéből Tóth Zsuzsa irt for­gatókönyvet. A Hunnia Filmstúdió produkciójában Sándor Pál kezdte meg a film forgatását főszereplők: Psota Irén, Garas Dezső, Kern András, Andorra. Péter, Kútvölgyi Erzsé­bet és Rátonyi Róbert. (Képünkön: Sándor Pál Psota Irén j jelenetét rendezi.) (Friedmann Endre felvétele) I # Ök azok, akik csak lezser cuccban érzik jól magukat. Combig érő tunika és harisnyanadrág Gyerekeknek: csak vidám cuccokat Csak a gyermekes mamák a megmondhatói, milyen gondban vannak, ha cseme­téjük ruhatárát szeretnék gazdagítani. Sajnos, még min­dig nem elegendő az üzletek­ben a kicsiknek való divatos holmi. Igaz, a ruházati ipar próbálja törleszteni mulasz­tását, s reméljük, nagyobb léptekkel követi azt az irányi, amit a Magyar Divat Inté­zet diktál. A gyerekek és a fiatalok legkedveltebb viseletéi az idén is a sportos stílus je­gyében készülnek. A serdü­lők divatja eleven és válto­zatos. ez a korosztály a spor­tos stílus igazi értője. Sőt, a fiatalok jobban ragaszkodnak a ruházat funkciójához, mint a felnőttek. A fiatalok leg­jellemzőbb sportos öltözékei az idei módiban a rövid sportkabátok lesznek, ame­lyek kiszorítják a hosszút. Nagyon divatos lesz a bő, alul behúzott lumberjack or- kánszerü anyagból, könnyű, meleg, vattázott béléssel, sok tűzéssel. Jellemzőjük £ sok és különböző formájú bevá­gott és rátett, cipzáras és le­gombolt zsebfedős zseb és a különböző helyeken — de­rékban. a kabát alján, az ol­dalán, a vállán, az ujján — elhelyezett szorítópánt. A tréningruha-hatás a lágyan redőző, bő felsőrészekben és alul befogott nadrágszárak­ban nyilvánul meg. (A fen­tiek mind a fiúk. mind a lányok viseletére vonatkoz­nak.) Csak lányoknak! Újdon­ság a fél combig érő tuni­ka. ing és pulóver, melyet nadrág helyett vastag, szí­nes harisnyával lehet viselni. Több divatos holmit vá­runk az idén a gyermek kö­töttáruk készítőitől is. Vala­mennyiben a lezser a bő alapforma, á vidám színkom­bináció jelent újat Divatos az ejtett váll, a raglánujj, sok a zseb és divatos a mufí- kenguru zseb is. Szeretnénk még sok kapucnis megoldású pulóvert. A nadrágdivatban új, hogy egyenes, szűk, majdnem ha­risnyanadrágra emlékeztet. A másik forma pedig a tré­ningnadrághoz hasonlóan bő, és alul patentkötés vagy a boka fölött pánt fogja össze.-if A fiatalok klasszikus vi­seletében is sok egyéni va­riációra van mód. A ruhá­kat a sokféle tűzés és zseb „dobja fel”. SzakmunkástaniiíóSc olimpiája A szakmunkástanulók már alapoznak a szakmunkásta­nulók olimpiájára, amelyet a nyáron Leninvárosban ren­deznek meg. Az előcsatáro- zásokat, a válogatókat a ta_ vaszi forradalmi ifjúsági na­pok keretében bonyolítják le szerte a megyében. A dön­tőre júniusban, az ifjúmun­kás és szakmunkástanuló napok alkalmávál kerül sor, s ott már az olimpikonok állhatnak dobogóra.

Next

/
Thumbnails
Contents