Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-28 / 24. szám

belföld ELUTAZOTT HAZÁNK­BÓL JOSZIP VRHOVEC. Tegnap elutazott hazánkból Joszip Vrhovec, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB elnökségének tagja, aki a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására január 23. és \ 27. között látogatást tett ha- | zánkban. A jugoszláv ven- i déggel az ideológiai élet kér- | dóséiról, pártjaink ideológiai f munkájáról és kapcsolatairól Óvári Miklós, az MSZMP ! PB tagja, a Központi Bízott- j ság titkára megbeszéléseket < folytatott. Joszip Vrhovec ta­lálkozott Lakos Sándorral, a Központi Bizottság tagjával, a KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatójával és Pozsgai Imre kulturális mi­niszterrel, s ellátogatott az ■ MSZMP KB Politikai Fóis- I kólájára, ahol előadást tar- I tott I ÜJ KÖNYVEK. Lenin két je­lentős tanulmányával bővül az idén a Marxizmus—Leninizmus Kiskönyvtára sorozat. A párt ve­zető szerepe a szocialista építés­ben című gyűjtemény időrendi válogatásban tartalmazza a té­mával kapcsolatos legfontosabb Lenin-műveket és szemelvénye­ket. A nacionalizmus elleni harc­ról címmel megjelenő kötetben több írás szól a soknemzetiségű szovjet állam kialakításáról. A közeljövőben kerül a könyves­boltokba A magyar filozófiai \ gondolkodás a századelőn című kötet, amely felvázolja a kor je­lentős magyar eszmeáramlatait. Az értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások című, Huszár Tibor szerkesztette könyv ismer­teti a magyar értelmiség helyze­tének, arculatának alakulását a XIX. századtól a felszabadulás után bekövetkezett döntő válto­zásokig. SZENNYEZÉSÉRT BÜN­TETÉS. Nem lehet többé büntetlenül szennyezni a Ba­latont Erről tanúskodik, hogy a Közép-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság olajszennye­zés miatt több mint 900 ezer forint bírságot rótt ki a Ba­latonfüredi Állami Szívkór­házra. A kórház olajtartályá­ból ugyanis tavaly 45 210 kilogramm tüzelőolaj folyt el és került a Balatonba, vala­mint közvetlenül a partjára. A nagy összegű bírság fi­gyelmeztető jel a Balaton védelmére, a káros környe-. zeti hatások megszüntetésére, a megelőzésre. i KÉTSZÁZÖTVEN ÉVES FA- * SOR. Az ország egyik leghire- í sebb, védett fasora, a nagycenki t hársfasor felújítását az idén to- | vább folytatják. A 250 éves fa— sor gondozására, felújítására az elmúlt években jelentős összeget fordítottak. Sikerrel fejeződött be az a négyéves kísérlet, amely­nek során az öreg hársak ter­méséből suháingokat neveltek, s azokat elültették a fasorba. Az óriás fák elszáradt ágainak el­távolítása is részben megtörtént. A törzsek sérült részeit fertőtle­nítették, betontöméssel látták el, s ezt a munkát, valamint a su- hángok nevelését folytatják eb­ben az esztendőben. A nagy­cenki hársfasort Széchenyi An­tal telepítette 250 évvel ezelőtt. A nagycenki Széchenyi-kastély főbejáratától vezet nyílegyenesen a Fertő tó partjára, hossza két és fél kilométer. Eredetileg több mint 600 hársfa díszlett benne. A jelenlegi faállomány darab­száma 400 és 500 között van. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 4. játékhéten két darab öt- taláiatos szelvény volt. Nye­reményük egyenként 1 864 348 forint. Négytalálatos szelvényt 217 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 17 183 forint. A háromtalálatos szelvények 260 forintot érnek, a kéttalá- latos szelvények száma 808 855 darab, ezekre egyen­ként 15 forintot fizetnek. apróhirdetés. alias Egy zöldség-dísznövényes üzem­mérnök állást keres. „Sürgős 137 022” jeligére a Hirdetőbe. adős-uetel Eladó telek alappal, melléképü­lettel. Miskolc, Tárogató u. 27. Tiltakozás Lebrecht letartóztatása miatt A Magyar Partizánszö­vetség Izrael állam elnöké­hez intézett táviratában til­takozását fejezte ki az ismert antifasiszta harcosnak, Hans Lebrechtnek, az Izraeli KP KB tagjának és az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége Főta­nácsa tagjának letartóztatása ellen. A Magyar Partizán­szövetség a volt magyaror­szági ellenállók, a nácizmus üldözöttéi és deportáltjai ne­vében Lebrecht azonnali sza badon bocsátását követeli. jjc Ismét Annemarie Moser-Pröll! Az osztrák síkirálynő ez­úttal a világbajnol ágon aratott győzelmet az NSZK-beli Garmischban. Börtönből a börtönbe Mám, Kölcsön" Kutyából nem lesz szalon­na — tartja a közmondás. A többszörösen büntetett elő­életű, 33 éves sajószentpéteri lakos, Ruszó János hitelt ér­demlően igazolta e mondó valódiságát. Ruszó 1977. november 6-án szabadult Márianosztráról, ahol 4 évi és 2 hónapi sza­badságvesztés büntetését töl­tötte. Ezen a napon estefelé a hazaérkezést ünnepelendő, barátaival előbb a helyi Holdfény eszpresszót, majd a Tulipán bisztrót keresték fel. Ez utóbbi helyen találkoztak az idős korú Tari Jenővel, aki erősen ittas állapotban volt; zárórakor úgy kellett eltávolítani az italboltból. Ru­szó és társai arról beszélget­tek, hogy Miskolcon folytat­ják az ivászatot, s a társa­ság egy része alkalmi teher­gépkocsival rövidesen el is indult a megyeszékhelyre. A már erősen ittas Tari is ve­lük akart tartani, Ruszó vi­szont a társaságában levő Laska Gézával átkísérte az út másik oldalára azzal, hogy menjen haza. Amikor magá­ra hagyták, az idős ember is­mét csatlakozni akart a tár­sasághoz, megindult feléjük, miközben az úttesten csak­nem elütötte egy személygép­kocsi. Ruszó mentette meg a férfit, aki ekkor botjával üt­legelni kezdte a fiatalembert. Ruszó ezután egy mellékut­cába kísérte Tarit, aki idő­közben tovább ütlegelte, majd a fiatalember is vissza­ütött, elvette a férfi karórá­ját s a farzsebében levő 5200 forintot, s magára hagyta a tehetetlen idős embert. A pénzt részben anyjának adta oda, miután hazament. Más­nap Ruszó eleget tett szaba­dulása utáni jelentkezési kö­telezettségének a Miskolci vá­rosi-járási Rendőrkapitány­ságon, majd a sértett felje­lentése nyomán október 8-án előzetes letartóztatásba he­lyezték. Ruszó a nyomozás során először azt vallotta, hogy a cselekményt Laska Géza felhajtásába, az ő köz­reműködésével' hajtotta vég­re, aki — miközben ő a sér­tettet ütötte, s az összeesett — elvette az idős ember pén­zét. s abból neki 2500 forin­tot adott. Ezt a vallomását később visszavonta. A Miskolci Járásbíróság dr. Csohány Ferenc tanácsa bű­nösnek mondta ki Ruszó Já­nost visszaesőként elkövetett rablás bűntettében, valamint ezzel halmazatban súlyos tes­ti sértés bűntettében és sú­lyosabban büntetendő hamis vád bűntettében, s ezért őt 10 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s 4000 forint értékű vagyonának elkobzá­sát rendelte el. A vádlott fel­tételes szabadságra nem bo­csátható. A bíróság egyben elrendelte a vádlottnak a fegyházban letöltendő szigo­rított őrizetét is. Az ítélet jogerős! TÓTH ZOLTÁN A Cosmos úgy határozott, hogy Beckenbauert az NSZK válogatott rendelkezésére bo- 5 csátja, de csak az argentínai világbajnokság idejére. Az NSZK labdarúgó-szövetsége eredetileg azt kérte, hogy a világhírű labdarúgó már az előkészületekben is részt ve­hessen, februártól. Ehmet Er­tegun, a Cosmos elnöke le­velében közölte, hogy az elő­készületek idejére képtelenek szabaddá tenni Beckenbauert. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT; Béres Jánosnak és Oláh Ibolya Évának Ibolya; Mi- báczi Ferenc Jánosnak és Czi- nege Juliannának Viktor; Cser- venyák Istvánnak és Tóth Eri­kának Erika; Hajtós Lajosnak es Poráczki Annának Péter At­tila ; Antal Miklós Istvánnak és Pölöskei Mária Éváinak Andrea; Jakab Józsefnek és Csukerda Honának József; Molnár László Miklósnak és Hajdú Anikó Má­riának Gergely; Oszlánczi Já­nos KálmáJnnak és Szilágyi Ág­nesnek Ádám; Sikerle Tivadar­nak és Berczelly Ilonának Mó­nika; Mádli Lászlónak és Török Katalinnak Adriemn; Kiss Ist­vánnak és Lesnyák Évának Éva; Tóth Gyulának és Ádám Évának Gyula; Répási Jánosnak és Nagy Ilonának János; Nucz Istvánnak és Oláh Annának An­namária; Oláh Tibornak és Hor­váth Sárának Krisztián; Mertus Lászlónak és Benőcs Erzsébet­nek László; Besnyi Ferencnek és Kovács Juliannának Szilvia; Winkler Pálnak és Juhász An­nának Pál; Juhász Jánosnak és Lovász Margitnak Tibor; Kiss Jánosnak és Bárány Annának Róbert; Horváth Istvánnak és Demeter Rozálinak Attila; Erdei Rezsőnek és Tábori Annának Zoltán; Szabó Gyulának és Papp Ilonának Gábor; Tóth Dezsőnek és Dobrosi Annának Dezső; Kis Gyulának és Szeles Máriának Gábor; Nagymáté Istvánnak és Novák Katalinnak Angéla; Kris­tin Bélának és Murguly Évának Éva; Országh Tiborftiak és Ba- s rati Mártának Timea; Gór Pál­nak és Halász Ágnesnek Ró­bert; Kundrák Ferencnek és Szemán Zsuzsannának Ferenc; Mázik Tibornak és Turnáczki Juliannának Mónika; Bancsók Lászlónak és Gagyi Ilonának László; Rusznák Józsefnek és Kázmér Évának Anita; Vincze Olivérnek és Váradi Veroniká­nak Richárd Olivér; Luczi Im­rének és Kiss Gizellának Éva; Szekeres Sándornak és Pocsai Emmának Katalin; Dohányos Zsoltnak és Pállal Katalinnak Viktória; Veres Sándornak és Korcsmáros Éváinak Sándor ne­vű gyermeke. m llfgffi Izraelnek vannak nukleáris fegyvere ? Normalizálódik a helyzet Tuniszban Nem végleges adatok sze­rint 40 ember vesztette életét a csütörtöki tuniszi összetű­zésekben — jelentette be sajtóértekezletén Dani Han- nablia belügyminiszter. Hoz­záfűzte, hogy ez a szám min­den valószínűség szerint még emelkedni fog, mert az ösz- szetűzéseknek több mint 200 sebesültje van, akik közül soknak súlyos az állapota. Tegnapra a tunéziai fővá­rosban látszólag helyreállt a rend: az előző napi csata nyomait viselő utcákon meg­élénkült a forgalom, az üz­letek kinyitottak és a köz­hivatalok dolgozói is felvet­ték a munkát. Az utcákon azonban még mindig páncél­gépkocsik cirkálnak, a leg­fontosabb épületek és a ban­kok előtt fegyveres őrség áll. Egyes hírügynökségi jelenté­sek szerint a rendőrség és a katonaság elfoglalja és meg­szállva tartja az UGGT — a szakszervezetek — székhá­zát. Továbbra is érvényben van a kijárási tilalom. Egy 1974-től származó CIA- dokumentum szerint Izrael­nek már legalább három éve vannak nukleáris fegyverei. Számos más országban, köz­tük Japánban, Dél-Afriká- ban, Spanyolországban, Irán­ban, Egyiptomban és Déi- Koreában pedig már megvol­tak a megfelelő feltételek a nukleáris fegyverek kifejlesz­téséhez. A csütörtökön nyilvános­ságra hozott memorandum­ban, amely „A nukleáris fegyverzetek további terjedé­sének kilátásai” címet viseli, a CIA a következőkre ala­pozza azt az állítását, hogy Izrael rendelkezik nukleáris fegyverzetekkel: Izrael nagy mennyiségű uránt szerzettbe, részben tiltott módon, s to­vábbi „zavaros jellegű” erő­feszítéseket tesz uránkészleté­nek felduzzasztására. Ezen­kívül hatalmas befektetése­ket eszközölt nukleáris rob­banófejek hordozására alkal­mas rakétarendszer kifejlesz­tésére. A négy évvel ezelőtt ösz- szeállított dokumentum sze­rint Dél-Afrika is — ameny- nyiben fenyegetve érzi ma­gát afrikai szomszédaitól — igen gyorsan haladhat a nuk­leáris fegyverzetfejlesztési programban, Spanyolország­nak,. Iránnak, Egyiptomnak Pakisztánnak és Dél-Koreá- nak is körülbelül egy évti­zedre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen önállóan gyártani atomfegyvereket. r Uj szolgáltatás a 401. sz. Miskolc—Sajó-parti TÍZ ÉP-telepen! Építési tanácsadó szolgálat segíti a magánlakás­építőket 9—12 óráig a bemutatóteremben. Családiház- és hétvégiház-tervek helyben meg­vásárolhatók. Tervezés és vásárlás előtt keresse fel tanácsadó szolgálatunkat. Építésügyi Tájékoztatási Központ miskolci információs irodája Észak-magyarországi TUZÉP V. Miskolc külföld JERUZSÁLEM. Begin izra­eli miniszterelnök és Szadat egyiptomi államfő tárgyalásai azért vallottak kudarcot, mert a megbeszéléseken tel­jes mértékben megtagadták a Palesztinái arab nép jogait — jelentette ki a Knesszet- ben {parlament) Taufik Tubi, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitká­rának helyettese, az Izraeli KP ismét megerősíti: anél- egyiptomi tárgyalásokról folytatott vitán. Az Izraeli KP ismét megerősíti: anél­kül, hogy elismernék a Pa­lesztinái arab népnek az ön- rendelkezésre és saját állama megteremtésére való törvé­nyes jogát, nem lesz béke a Közel-Keleten. Begin és Szá­dat köthetnek különbékét, az azonban nem hozza el a tar­tós békét és nyugalmat a tér­ségbe — hangozttata Tubi. LISSZABON. A Portugál Legfelsőbb Forradalmi Ta­nács tegnap rehabilitált több katonatisztet, akiket az 1975 novemberi szélsőbaloldali ka­tonai hatalomátvételi kísér­letben való állítólagos rész­vételük miatt elbocsátottak a hadsereg kötelékéből. Az Eanes államfő vezette tanács az alkotmányba ütközőnek minősítette a tisztekkel szem­beni eljárást A testület egye­lőre nem hozott döntést An­tonio de Spinola volt elnök és 18 volt katonatiszt reha­bilitálásáról, akik az 1975 márciusi jobboldali puccskí­sérlet szervezői voltak. ROMA. A gyermekáldást szívesen fogadó Olaszország­ban is rekordot állított fel Lucia Guerra 44 éves asz- szony, Manfredonia város la­kosa. A házasságának 26 esz­tendeje alatt 20 gyermeket szült és 10 spontán abortusza volt. Tizenhét' gyermeke ma is éL KAIRO. Szadat egyiptomi elnök a jövő héten utazik Washingtonba, hogy Carter amerikai elnökkel tárgyaljon a közel-keleti békéről — je­lentette mára virradó éjjel Washingtonból a MENA kö­zel-keleti hírügynökség. Sza- datot Carter hívta meg a bé­kefolyamat „mély és részle­tes” megbeszélésére. Az uta­zás pontos idejét ma vagy holnap közlik Washington­ban — folytatja a hírügy­nökség, hozzátéve, hogy ar­ra az időre, amíg Szadat Washingtonban tartózkodik, nem tervezik Begin izraeli kormányfő látogatását. Az izraeli miniszterelnök, eddigi tervek szerint tavasszal tesz „magánlátogatást” az Egye­sült Államokban — írja a MENA. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pi.: 39. Telefonközpont: 36-132., 16-672., 35-380. Titkár­ság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hőnapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 Edouard-Jean Empain bá­ró, francia nagyiparos elrab­lói tegnap egyértelmű jelét adták annak, hogy mindenre el vannak szánva. Bizonyíté­kul arra, hogy Empain fog­ságukban van, a báró egyik kisujjának levágott végét vattába csomagolva elhelyez­ték egy párizsi pályaudvai önkiszolgáló csomagmegőrző­jének egy kazettájában. Az azonosítás alátámasztásán! egy másik kezettába helyez­ték el a báró saját kezűleg írt és aláírt levelét, valamint személyazonossági igazolvá­nyát. f iraboli egy litas öregembert

Next

/
Thumbnails
Contents