Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-09 / 289. szám
Omiatag faiak 4 Kommentár nélkül (Solymos László felvétele) Az elvvel egyetértek, de... SzesZ'Szilencium kilencig Egy bejelentés nyomában Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának szerdai ülésén Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár bejelentette, hogy 1978. január elsejétől a vendéglátásban az egész országban reggel kilencig megtiltják a szeszes italok árusítását. A rendelet még nem jelent meg, de a boltvezetők többsége már korábban hallott róla, néhánynak mi újságoltuk. * így látják a boltvezetők — Különösebben nem fog érinteni bennünket — közli az Ínyenc büfé vezetője —, mivel az üzlet forgalmához képest nem jelentős az ösz- szeg. Még a piaci napokon sem éri el borrészlegünk forgalma a kétezer forintot, reggel kilencig. Gyár u. 70. Italbolt. A vezető Rendkívül készséges: — Mondanom sem kell, hogy az elvvel egyetértek, bár hozáteszem, hogy nem a reggeli órákban szokott a zűr lenni, ötkor nyitunk, háromnegyedig van az első roham, egy-egy féldecinél nem isznak többet. Hat—negyed hétkor a második, ilyenkor a munkából jövők hajtják le a „gyomorkeserűt”. Hogy hogyan lesz január egytől? Még utasítást nem kaptunk, de az biztos, hogy a napi forgalom zuhanni fog. Az Eszem-iszom bisztró is „útba esik, jövet-menet”, és reggel öt órakor nyit. Különféle bor, konyak, rum áll a* szomjazok (!) rendelkezésére. — Egy hónap alatt körülbelül százharmincezer forint forgalomcsökkenéssel számolhatunk -y tudtuk meg a vezetőtől. — Ámbár jelentős a reggel eladott étel forintértéke is. és nem lebecsülendő az üdítő italok forgalma sem. Ügy gondolom, nyitvatartásunk változatlan lesz. Italbolt a Blaha Lujza utcán. ötkor nyit. A boltvezető-helyettes elmondta, hogy reggelente „nagyon megy a feles”, a bolt bevétele a felére fog esni. Nyitvatartási rend: decemberben Hasonló válaszokat kaptunk szinte minden italboltból. A vezetők, helyettesek az elvvel egyetértenek, de már a második mondattól a várható forgalomcsökkenést panaszolják. A műszakrendről, a nyitvatartási időkről csak a bisztróknak van elképzelésük. Erről kérdeztük a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettesét: — A nyitvatartási időket most dolgozzuk ki; december közepe táján — de mindenképpen időben — nyilvánosságra hozzuk. Egy biztos: a többségben csak italt árusító boltok kilenckor nyitnak majd. A bisztrókban — ahol az ételforgalom a döntő — nem változtatunk. — A forgalom? — Erről ne írjon! Természetes, hogy csökkeni fog, de ez a vállalat belső ügye. Személy- és profilátcsoportosítással mindenképp kell számolnunk... de várjuk meg a rendeletet... * Köztudott, hogy Magyar- ország igen előkelő helyen áll a világranglistán az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve. E bejelentés — és a várható rendelet — egyik állomása lehet az alkoholellenes küzdelem központi irányításának. Ismeretes, hogy a jövő év közepétől a palackozott fél-, egy. és kétdeciseket is kivonják a forgalomból, és ezzel — legalább reggel kilencig — ha nem is szűnik meg a fátyolos mámor, de csökkenni fog. D. T. B. I Rossz bolt a bontás? Több alkalommal foglalkoztunk lapunkban a városfejlesztés érdekében szanálásra ítélt épületek bontásával. Legutóbb Omiatag falak címmel azt tettük szóvá — olvasóink panaszai nyomán —, hogy a bontásra vállalkozók nem dolgoznak folyamatosan és a város több pontján az arra járók testi épségét fenyegetve, hetekig, hónapokig árválkodnak a roskatag épületmaradványok. Tegnap a városi tanács végrehajtó bizottsága előtt szerepelt ez a téma és, mint a vitából kiderült, a testület tagjai is elérkezettnek látják az időt a bontások szabályozására, az áldatlan állapot megszüntetéA bontások szabályozását három változatban terjesztette a végrehajtó bizottság elé a tervosztály. Mielőtt azonban a — némi módosítással — elfogadott alternatívát ismertetjük, érdemes bővebben szólni a jelenlegi gyakorlatról. A tanácsnak — így is mondhatjuk: a városnak — az az érdeke, hogy mielőbb felszabaduljanak az építésre kijelölt épületek, azaz gyorsan végezzék el a bontást. VÁLLALATOKNAK NEM GAZDASÁGOS Erre a feladatra Miskolcon egyetlen vállalat sem kapható, egyrészt azért, mert sok kézi munkát igényel és nem gazdaságos, másrészt azért, mert a kisebb vállalatok erejét is teljesen leköti a lakásépítés, -felújítás. Ilyen körülmények között mi mást tehet a tanács, mint azt, hogy magánosokkal köt szerződést egy-egy épület lebontására. A vállalkozók nyeresége a még használható építőanyag. A jelentkezők között egy erre a célra alakított bizottság válogat és azoknak a javára dönt, akik a bontási anyagot építkezésre használják fel. Dolgozik Miskolcon ezenkívül a Tiszakeszi Termelőszövetkezetnek egy brigádja, melynek az a feladata, hogy az épületmaradványokat elszállítsa, illetve — gépi erővel — lebontsa azokat a házakat, melyekre magánosok nem vállalkoznak, vagy nem vállalkozhatnak. Az utóbbi csoportba tartoznak például az emeletes épületek.) INKÁBB VESZNI HAGYJÁK Látszólag minden a legnagyobb rendben van, valójában azonban — mint a bevezetőben utaltunk rá — a bontások vontatottan haladnak és túl sokba kerülnek a városnak. Miért? Azért, mert a tanács, illetve a lebonyolítással megbízott Miskolci Beruházási Vállalat nem kap elég garanciát a vállalkozóktól, másképpen fogalmazva: nincs eszköze, amivel rászoríthatná őket a munka határidőre történő, maradéktalan elvégzésére. A „közepes”, illetve „jó” kategóriába sorolt épületek bontására vállalkozók 5—10 ezer forintot helyeznek letétbe és el is veszítik, ha nem teljesítik kötelezettségüket. Gyakran az történik, hogy elkezdik a bontást, kiszedik a még használható anyagokat (tetőgerendákat, ajtókat, ablakokat stb.) és ha úgy látják, hogy a fal lebontása nem jár annyi haszonnal, amennyit reméltek, akkor félbe-szerbe hagyják az egészet. Az öt-, illetve tízezer forintnál jóval többe kerül a tanácsnak a bontás befejezése és a maradványok elszállítása. KÍSÉRLETI ÁRVERÉS A végrehajtó bizottság vitájában számos javaslat hangzott el. Több felszólaló egyetértett abban, hogy a „kaució” összegét meg kell emelni. A másik javaslat: vezessék be az árveréses rendszert, azaz a város számára legkedvezőbb ajánlattal jelentkező vállalkozók kapjanak bontási engedélyt. Végül, de nem utolsósorban: más városokban lefolytatott vizsgálatok tapasztalatain okulva, meg kell szigorítani az ellenőrzést, hogy eleve kizárják az üzérkedés lehetőségét. Ezek után a szabályozásról. A végrehajtó bizottság a három közül Azt a változatot fogadta el, mely többé-ke- vésbé megegyezik a jelenlegi gyakorlattal. Nem azért, mert jobbat elképzelni sem tudnak, hanem azért, mert a feltételek szigorítása elriaszthatná a vállalkozókat. Előrelépést jelent viszont, hogy — a határozat szerint — felülvizsgálják a kaució összegét, sőt kísérletképpen néhány árverést is rendeznek a lebontandó épületekre. * Mindehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy nem csupán adminisztratív intézkedésekkel lehet javítani a helyzetet. A beruházási vállalat egyik-másik ügyintézője — tapasztalatunk szerint — kissé eltúlozza a bontók nehézségeit, és ezzel magyarázza elnéző magatartását. (békés) Erzsiké néni üdül A téli időjárás sem akadályozza, csupán lassítja a sza- bolcs-szatmári alma exportálását. A lényegesen nehezebb szállítási körülmények ellenére naponta 500—600 tonna almát exportálnak a megyéből. A legnagyobb tételeket továbbra is a Szovjetunióba küldik. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága szép ajándékkal kedveskedik a szociális otthonban lakó Fölföldi Erzsiké néninek. A 74 éves néni életében második alkalommal megy üdülni. A beutaló a Duna-kanyarban levő, dömösi Szárnyaskerék SZOT- üdülőbe szól. De hogy az üdülőjegy se kerüljön Erzsiké néninek külön kiadásba, a villanyrendőri illatszer- boltban dolgozó Március 8. szocialista brigád ajándékoz, ta neki. Erzsiké néni már meg is köszönte a figyelmességet, s izgalommal készülődik a december 15-i útra. Az egyhetes pihenés minden bizonnyal emlékezetes napokat jelent az életében. Jó vélemények Borsodról, Miskolcról Kéményseprők egymás között Szocialista brigádvezetők tanácskoztak Pécsett Ady Endrére emlékeznek az egyetemen Aranyvasárnapkor lesz December 18-a, aranyvasárnap még kissé távol van. de reméljük, addig sok üzlet, bolt csatlakozik a BIK kezdeményezéséhez. E napra a Széhcenyi úti Üveg-porcelánbolt Dobó Katica brigádja, amely a vállalat kiváló brigádja is, kommunista műszakot 'szervezett. A műszak alatt minden BIK- bolt nyitva lesz, s az eladókon kívül a pult mögé állnak az adminisztratív munkakörben foglalkoztatottak is. élükön az igazgatóval. A dologzók az aranyvasárnapi keresetüket a miskolci műjégpályáért ajánlják fel. apr6hírdetéé ados-uetel Eladó Preíó autóverseny-pálya, 11 méter, játéknak — hobbinak. Benedek u. 11., Tóth, 17 órától. A Kéményseprőipari, Tüzelés- technikai Társulás és a HVDSZ Központi Vezetősége az elmúlt napokban Pécsett rendezte meg a kéményseprő szocialista brigádok vezetőinek I. országos tanácskozását. városunk és megyénk kéményseprő szocialista brigádjait hattagú delegáció képviselte. Vezetőjük dr. Majoros Barna igazgató, a társulás elnökségi tagja volt: — Az ország minden részéről mintegy százan jöttünk össze Pécsett, s egy nagyon jól rendezett, nagyon jól sikerült tanácskozáson vehettünk részt. Az alaphangot Biróczi Gyula, a társulás elnökének referátuma, illetve Péter István, a HVDSZ titkárának korreferátuma adta meg. Jellemző a szocialista brigádvezetők aktivitására, hogy a két előadáshoz húszán szóltak hozzá! — Volt-e szó külön Miskolcról, illetve Borsodról? — Bár a tanácskozás fő célja az volt, hogy a szakma mindennapos gondjaival, a legfőbb tennivalókkal foglalkozzon, szó volt az előadásokban az egyes vállalatok, így a borsodi KÉTÜSZ tevékenységéről is. örültünk, hogy vállalatunkról jó véleményeket hallottunk. A sorseprési munkák, a kéménykorrózió, a gyári munkák, a levegőtisztaság-védelemmel kapcsolatos feladatok sok-sok gondot okoznak nekünk is, sőt talán — a megye és a város ipari jellege miatt .— többet is, mint másutt. Feladatainkat nem tudnánk megoldani a szocialista brigádok helytállása nélkül. — Hangzott-e el borsodi felszólalás a pécsi tanácskozáson? — Szocialista brigádvezetőink képviseletében Makai István, az encsi körzet Petőfi Sándor szocialista brigádjának vezetője köszöntötte a tanácskozást. Saját brigádja tevékenységének bemutatása mellett szólt a miskolci-borsodi szocialista brigádok együttműködéséről. E nélkül nem lehetett volna megoldanunk például olyan fontos munkát, mint a Tiszai Hőerőmű kazánjainak, kéményeinek tisztítása. Vagy például éppen ez a brigád vállalta, hogy a miskolciaktól a miskolci járás területéről „átvesz” néhány községet, hogy a miskolci brigádok több gondot és időt fordíthassanak a megyeszékhely növekvő szakmai gondjainak leküzdésére. összességében csak azt mondhatom, hogy nagyon jól sikerült az I. szocialista bri- gádvézetői tanácskozás. Remélem, ugyanilyen jól sikerül majd a jövő héten az az országos műszaki konferencia is, amelyet mi rendezünk Mezőkövesden. Ny. L A Nehézipari Műszaki Egyetemen ma délután ünnepi megemlékezést tartanak Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mond Gyárfás Imre, a Magyar Rádió Miskolci-körzeti stúdiójának nyugalmazott igazgatója. A műsorban a Miskolci Nemzeti Színház művészei és a Miskolci Bartók Kórus működnek közre. Reményi János vezényletével. ikis HELYEN ELFÉR. liMgj lELJESÍTMÉNYŰ. ii nagycc olcsó az IMPORTALT nagjns olcsó iSEtrifaga. II ARA: 1150 Ft OTP-hitel. CRK a HERflVIUnfilkaphotó. VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZALUT: 11053 Bp. V, Kossuth Lajos u. 2.