Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-30 / 306. szám

❖ Hatféle pezsgőből válogathatunk (Solymos felv.) Kocsonyahús, virsli, kenyér, fe/ Jó ellátás STOP! KÖZLEKEDÜNK! Újesztendei jókívánságok Holnap Szilveszter napja. Az ünnepre felkészült a ke­reskedelem is. Miskolci Élelmiszer Kiske. reskedelmi Vállalat, Kohár "nd-- igazgatóhelyettes: — Alapvető élelmiszerekből minden igényt ki tudunk elé­gíteni. Tejből állandóan fel­töltjük a boltok készleteit, folyamatos ellátást biztosí­tunk. Kenyérből — annak el­lenére, hogy csak egynapos ünnepről van szó — a szoká­sos szombati 470 mázsával szemben most 583 mázsát ren­deltünk, amiből 25 mázsát tartalékolunk arra az esetre, ha valamelyik üzletünkben a vártnál gyorsabban fogyna a kenyér. Kocsonyahúsból sike. rült olyan nagy mennyiséget beszereznünk. ami hosszú évek óta először, valószínű­leg, meghaladja a keresletet. Páros debreceniből és virsli­ből az árufedezet a korábbi évekénél 30 százalékkal na­gyobb; több mint 210 mázsa várja a vásárlókat. Mustár és torma is megfelelő mennyi­ségben áll a vásárlók ren­delkezésére. Borból bőséges a készlet, import és hazai sö­rökből — főként minőségi ki. vitelűekből — igény szerinti mennyiség áll rendelkezésre, míg pezsgőből 62—63 000 pa­lack várja a szilveszter bú­csúztatását. Miskolci Vendéglátóipari Vállalat, Sugár János igazga­tóhelyettes: — Nálunk ilyenkor külö­nösen nagy az igény a hideg- konyhai készítmények, süte­mények, torták iránt. Ennek megfelelően készültek üze­meink az igények kielégítésé­re. Különlegességként' már áruljuk a belvárosi üzletek­ben a grillás malacot, ugyan­akkor tegnap kezdtük meg a Széchenyi utcai ínyenc fala­tozónkban a malacsütést, itt bárki vásárolnat malacsültet. Az óév búcsúztatására 10 má­zsa virslit és mintegy 8000 üveg pezsgőt is beszereztünk. Üjév reggelén a szokott he­lyeken ezúttal is árusítunk tejet, kenyeret, péksüteményt íz süteményeket. Eger—Mátravidéki Borgaz­dasági Kombinát miskolci pincészete, Révai László pin­cészetvezető: — Az egri borok széles vá­lasztéka mellett pincészetünk 140 000 palack pezsgőt szállí­tott ki a borsodi és miskolci üzletekbe. Emellett a közked­velt Márka üdítőital-család­ból is a szokásosnál nagyobb mennyiséget értékesítettünk, elsősorban a keresett meggy és málna fajtákból. Borsodi Sörgyár, Bognár Gyula kereskedelmi főosztály, vezető: — Az ilyen jellegű ünne­peknél elsősorban a minőségi sörök iránt nagy az érdeklő­dés, éppen ezért két hete már Kinizsi és Rákóczi sört palac­kozunk, de a sokak által ked­velt barna sörből is jelentős mennyiséget palackoztunk. Ügy érezzük, hogy az igé­nyeknek megfelelő ellátást tudunk biztosítani sörből és üdítőből egyaránt. Értesítjük az utazóközönséget, hogy az előző evekhez hason­lóan 1977. december 31-én, szil­veszter éjszaka a villamos- és autóbuszjáratokat az alábbiak szerint közlekedtetjük: VILLAMOSFORGALOM: 24.00- tól Tiszai pályaudvarról induló 1-es villamosjáratok: 24.00 , 0.30, 1.00, 1.25, 1.50, 2.15, 2.40, 3.05 , 3.30. 24.00- tól Diósgyőr végállomás­ról induló 1-es villaiúosjáratok: 0,15, 0.35, 1.05, 1.35, 2.00, 2.25, '2.50 , 3.15, 3.40. A Vasgyár forgalmát ebben az időben 0-ás körjáratokkal biztosítjuk. Január 1-én 3.40-töl valameny- nyi járat ünnepnapi menetrend szerint közlekedik. autObuszforgalom : 31-én 24.00-ig valamennyi vi­szonylatban a járatok szabad szombati napokra érvényes me­netrend szerint közlekednek. Ja­nuár 1-én 0.00-tói az alábbiak szerint indítunk autóbuszokat: 1- es vonal: Tiszai pályaudvarról indulnak: 0.15, 0.50, 1.25, 1.55, 2.25, 3.00. Majális-parkból indulnak: 0.21, 0.46, 1.25, ,2.00, 2.30, 3.00, 3.31. 2- es vonal: Búza térről indulnak: 0.20, 0.40, 1.10, 1.40 , 2.10 , 2.40, 3.10. Tapolcáról indulnak: 0.40, 1.00, 1.30, 2.00, 2.30, 3.00, 3.30. 3- as vonal: Búza térről indulnak: 0.02, 0.40, 1.40, 2.40, 3.40. Szirmáról indulnak: 0.17, 1.00, 2.00, 3.00, 4.00. 4- es vonal: Búza térről indulnak: 0.05, 0.50, 1.40. 2.40. '3.40. Görömbölyről indulnak: 0.25, 1.10, 2.00, 3.00, 4.00. Végére értünk az esztendő­nek. Számvetést végeznek az autósok is: mit hozot szá­mukra 1977? , Ezzel együtt mérlegeli a gépjárművezetők dinamikusan növekvő tábo­ra: vajon mit hoz 1978, az új esztendő? Hadd nyújtsunk át rovatunk, lapunk nevé­ben „előlegként” egy jókí­vánság-csokrot. Olyan., az autósokkal, a közlekedéssel hivatalból foglalkozókat kér­deztünk meg arról, vajon mit kívánnak a miskolci, Miskol­con közlekedő gépjárműve­zetőknek 1978-ra, akikkel vagy akiknek intézkedéseivel év közben többször-kevesebb- szer találkoznak az autósok, motorosok. Pável János, Miskolc me­gyei város Tanácsa építési és közlekedési osztályának vezetője: — Kívánom mindenekelőtt, hogy közlekedhessünk 1978- ban jobb körülmények között, mint arra az óesztendő lehe­tőséget adott. Kívánom, hogy időre befejeződhessenek, idő­ben megkezdődhessenek azok az útfelújítások, útépítések, amelyek — talán nem is so­kára — jelentősen megköny- nyítik Miskolcon a közleke­dést. így például a 3-as út bevezető szakasza, az Északi tehermentesítő út, a Búza téri aluljáró és így tovább. Horváth István, az ATI miskolci igazgatója: — Ha jót kívánhatok azok­nak, akik még ezután, az ATI-nál szereznek majd jo­gosítványt, szívleljék meg az elméleti és gyakorlati okta­táson hallottakat. Évente 6— 7000 gépjárművezetőt képe­zünk ki különböző kategóri­ákban, s célunk az, hogy az oktatás színvonala megköze­lítse, elérje a vizsgáztatás színvonalát. A közút, a gép­5-ös vonal: Majális-parkból indulnak: 0.48, 1.23, 1.58, 2.28, 2.58, 3.30, 4.01. Lillafüredről indulnak: 0.10, 1.00, 1.35, 2.10, 4.13. 2.40, 3.10 , 3.45, 6-os vonal: Marx térről 0.45, 1.45, 2.45. indulnak: 0.05, Perecesről indulnak: 0.21, 1.05, 2.05, 3.05. 7-es vonal: Búza térről indulnak: 0.17, 1.00, 2.00, 3.00, 4.00. Felsőzsolcáról indulnak: 0.30, 1.15, 2.15, 3.15, 4.15. 19-es vonal: Marx térről indulnak: 0.05, 0.45, 1.45, 2.45, 3.45. Komlóstetőről indulnak: 0.20, 1.00, 2.00, 3.00, 4.00. 14-es vonal: Repülőtérről indulnak: 0.17, 0.47, 1.17, 1.47, 2.17, 2.47. Cementgyártól indulnak: 0.10, 0.35, 1.05, 1.35, 2.05, 2.35, 3.05. 31-én üzemzártától 1-én üzem­kezdetig nem közlekednek jára­tok az l/D, 101, 101/B, 103, 4/A, 8, 9, 10, 11, 12, 15, 16, 21, 121, 23, 24, 29, 32-es vonalakon. Január 1-én minden viszony­laton a járatok ünnepnapi me­netrend szerint közlekednek. Jegy- és bérletpénztáraink 19.00-ig tartanak nyitva, ez időn túl menetjegyek - a Búza téri és a Tiszai pályaudvari jegyki­adó automatáknál vásárolhatók. A szilveszter éjjeli forgalomra való tekintettel a Szemere ut­cai és a Marx téri jegypénztá­rainkat egész éjjel nyitva tart­juk, a Búza téri és Tiszai pá­lyaudvari jegykiadó automaták folyamatosan üzemelnek. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT jármű egyre veszélyesebb üzem, s rajtunk sok múlik, hogy a jövő, a holnap gép- járművezetői milyen képessé­gek birtokában ülnek először kormányhoz. So. at segítene az oktatás színvonalának emelésén, ha végre elkészül­hetne az ATI oktató-tanpá­lya. Kívánom, hogy mielőbb ott gyakorolhassanak a leendő gépjárművezetők. Juhász János, az AFIT miskolci vállalata hejőcsabai szervizének vezetője: — Ebben az évben 50—60 ezer ügyfelünk volt, s nem lesz kevesebb, sőt talán több is lesz 1978-ban. Azt kívánom ügyfeleinknek, hogy kölcsö­nös udvariassággal segítsük egymást. Tekintsenek nyu- godtabban a javítással járó várakozás, tennivalók elé. Kívánom, hogy legyen jobb az anyag- és alkatrészellátás, hiszen mi is csak így végez­hetünk jobb munkát. Kívá­nom, hogy közlekedjünk vá­rosunkban kevesebb szabály­talansággal, csökkenjen a balesetek száma, még akkor is, ha ez nekünk kevesebb munkát jelentene... Truppolai József, a KPM Autófelügyelet Borsodi Gép­járművizsgáló Állomásának vezetője: — Nálunk előbb, vagy utóbb minden gépjárműtulajdonos megfordul. Az állomás vala­mennyi dolgozója nevében azt kívánom, hogy távozzanak tőlünk sikeres vizsgaered­ménnyel, elégedetten. Ez nem rajtunk múlik. A mi célunk nem az ember, hanem a gép­jármű vizsgáztatása, az, hogy az egyre veszélyesebbé váló közlekedésben megfelelő mű­szaki állapotú gépjárművek vegyenek részt. Ez valameny- nyiünk érdeke. Ezért kívá­nom ügyefeleinknek, hogy le­gyen több türelmük, nyugal­muk. Dr. Gaál Zoltán, az Állami Biztosító Borsod megyei Igaz­gatósága miskolci, gépjármű­kárrendezési fiókjának veze­tője: — A magam és munkatár­saim nevében az 1977. évinél szerencsésebb közlekedést kí­vánok a miskolci gépjármű- vezetőknek, autótulajdonosok­nak. Az idén mintegy 18 000 ügyféllel álltunk kapcsolat­ban. Kívánom, hogy 1978-ban ez a szám csökkenjen! Jó Japánban Saitama tarto­mányban az egyik ottani la­kos kertjében él egy fácán, amely nagy hasznára van a környékbelieknek: a föld­A Magyar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetsége, a KISZ és a Magyar Üttörők Szövetsége egyetértésével az Országos Ifjú­sági Bélyeggyűjtő Bizottság az 1977/78-as tanévben negyedik al­kalommal hirdeti meg az ifjú­sági tilatelista vetélkedőt. A két korcsoport tagjai, 10—14 és 15— 18 évesek, két fordulóban mér­hetik össze tudásukat a területi vetélkedőbe jutásért, szóban és írásban. Jó, ha időben felkészül­nek a szakkörök, mert a köri, városi és megyei vetélkedők megrendezésének határideje 1977. december 31. A területi fordu­lókra 1978. január 5-ig kell el­juttatni a nevezéseket a MA- BEOSZ területi irodájának ve­zetőjéhez. A versenyt 1978. Ja­nuár 1«. és február 8. között lenne ugyanakkor az is, ha minél kevesebb ismeretlen gépjármű okozna kárt. Sokan elmennek a koccanás, ütkö­zés helyszínéről, holott a köz­lekedési morál azt követelné, segítsünk autós, motoros tár­sainkon. Áron Balázs, az AUTÓKER miskolci, Zsolcai kapui üzle­tének helyettes vezetője: — Kívánom, hogy boltunk kapjon Budapestről az idei­nél több, jobb összetételű árut — az autósok érdeké­ben. Mindenki tudja, hogy az alkatrészellátás — egy sor objektív ok miatt is, például a külföldi szállítások akado­zása miatt — nem a legjobb. A mi érdekünk az lenne, hogy minden vevő maximá­lis elégedettséggel távozzon tőlünk. Hever István, rendőr alez­redes, a megyei rendőr-főka­pitányság osztályvezetője, a Borsod megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács titkára: — Azt kívánom minden miskolci—borsodi, illetve me­gyénkben, városunkban köz­lekedő autósnak, gépjármű­vezetőnek, hogy közlekedjünk 1978-ban kevesebb balesettel. Az idén megyénkben jelentő­sen csökkent a halálos köz- v i közlekedési balesetek szá­ma, ám némiképpen emelke­dett az egyéb közúti balese­teké. Jó lenne, ha 1978-ban „megálljt!” tudnánk paran­csolni a növekedésnek! Ehhez az kell, hogy mindenki úgy közlekedjen, ahogyan azt a KRESZ rendelkezései előír­ják. Az kell, hogy legyünk egymással szemben udvaria­sabbak, javuljon a közleke­dési morál. S végül hadd szoljai: néhány szót arról is: ha intézkedő rendőreinkkel találkoznak a gépjárműveze­tők, gondoljanak arra: az el­-nőrzés, intézkedés, amit olykor egyesek zaklatásnak vesznek, az ő érdekükben történik. Azért, hogy még biz­tonságosabban közlekedhes­sünk Borsod megyében, a megye településein, székhe­lyén. Ehhez kívánok még egyszer sok szerencsét az MKBT és magam nevében is 1978-ra minden, a megye út­jain közlekedőnek, gépjár­művezetőnek és gyalogosnak egyaránt. NYIKES IMRE rengések bekövetkezése előtt „Idegeskedni” és kiáltozni kezd, és ezzel felhívja az emberek figyelmét a közel­gő veszélyre. bonyolítják le. Bővebb tájékoz­tató a Filatéliai Szemle szep­temberi számában található. ★ A MABÉOSZ közösen a Magyar Postával, vállalta a 8. SZOCFI- LEX bélyegkiállítás megrende­zését, 1978. május 7—16-ig Szom­bathelyen, a művelődési és sport­házban. A szocialista országok bélyeggyűjtő szövetségeinek kép­viselői a Berlinben ez év au­gusztusában megrendezett SOZ- PHILEX ’77 nemzetközi bélyeg- kiállítás keretében tartott tanács­kozásokon elfogadták a SZOC- FILEX nemzetközi bélyegkiállítá­sok általános rendezési szabá­lyait. E szabályzat alapján a szövetség létrehívta a SZOCFI- LEX ’78 nemzetközi bélyegkiál­lítás rendező bizottságát, amely kidolgozta a kiállítás feladatait, célját és részvéten feltételeit. V. Gy. Az MKV tájékoztatja az utazóközönséget, hogy a tatárdombi 4-ES JELZÉSŰ VILLAMOSJÁRAT MEGSZÜNTETÉSE IDEJÉN ÁTMENETI IDŐRE: • a 9-es autóbusz viszonylaton Marx tér—Tatárdomb, 9 a 21-es cutóbusz viszonylaton Kandó K. u.—Tatárdomb között ENGEDÉLYEZETT VILLAMOSBÉRLETJEGGYEL VALÓ UTAZÁS fi. december 31-én mwMM megszűnik 1978. január 1-én üzemkezdettől fenti útvonalrészeken már csak a viszonylatokra érvényes autóbusz-bérletjeggyel lehet a járatokat igénybe venni Bérletigazolványok felülbélyegzésével, vagy cseréjével kapcsolatbar a bérletpénztárak adnak bővebb tájékoztatást VÁLLALATVEZETÖSÉG (tóth) Szilveszter éjszaka II fans- és autóbuszjára! közlekedési rendje Fácán jelzi a veszélyt BÉLYEGGYŰJTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents