Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-28 / 304. szám
sjc Gyártószalagon a Minimat 65. Minimat és Midimat Mit tud az automata mosógép ? Mit tervez a I JKBT Miskolc közlekedési helyzetének javítására? Több megértést! Alighogy az üzletekbe került, és máris hiánycikk a Hajdúsági Iparművek új automata mosógépe. A tavalyi BNV-d bemutatott helytakarékos mosóautomatát sokan várták, s ma már gyártják a Minimat 65 jelzésű változatot, előbb-utóbb tehát mégiscsak megvásárolható lesz. (A Midimat 85 —, amely kb. 20 centiméterrel magasabb, egyébként azonos a Minimattal — a későbbiekben kerül a gyártószalagra. Az új és a régebbi Hajdú-automata összehasonlítását leghelyesebb a gyári adatokra és a konstrukciók jellemzőire támaszkodva megtenni. Az új, 39,5x56x66 cm-es méretű, kb. 85 kg súlyú gép hozzávetőleg 24 cm-rel keskenyebb és 21 cm-rel alacsonyabb. de 10 kg-mal nehezebb, mint a régi — s nagyjából ugyanannyi (4,5 kg) ruha tehető bele egyszerre. A villamos teljesítményfelvétel a Minimat esetében valamivel magasabb, de a szerviz szerelője úgy is be tudja kötni a készüléket, hogy az áramfelvétel azonos legyen a Hajdúéval, így azonban valamivel hosszabb a mosási idő. Két jelentős különbség, amely az új gép mellett szól: a Minimat dobja centrifugá- láskor körülbelül 560-at fordul percenként, a régié csak körülbelül 350-et, az új gép tehát lényegesen kevesebb vizet hagy a ruhában; a Minimat mosóüstje rozsdamentes acéllemezből készül. Az új gép valamivel több vizet fogyaszt, a kímélő moA Márka üdítőital-család egyre népszerűbb a borsodi fogyasztók körében is. Egy év alatt megduplázódott e termékek fogyasztása megyénkben. Ennek is szerepe van abban, hogy az Eger- Mátravidéki Borgazdasági Kombinát megkezdte Má- lyiban — a kistokaji útelágazásnál — egy új Márka palackozóüzem építését. A 150 millió foyint értékű beIzsófalva nagyközség Tanácsa ma tartja decemberi ülését. A tanácstagok jóváhagyják a testület 1978. évi munkatervét, majd a nem sások, öblítések alkalmával magasabb vízszint mellett dolgozik, ez. javítja a tisztító hatást, s nem gyűri annyira a ruhát. A két gép programozási módja eltérő. A Minimaton 18 kötött, fix programból lehet választani, ehhez két forgatógombot kell kezelni. A régi Hajdún tetszés szerinti mosólé-hőmérsékletet lehetett beállítani, a Minimat 04. 60 vagy 95 hőfokra melegíti j vizet a mosáshoz, a kiválasztott programban a hőfok is benne van. Az lúj mosógép, mielőtt a mosóiét a csatornába engedné. lehűti a vizet, ezzel kíméli a csatorna esetleges műanyag csöveit, s a gyűrődések sem rögzítődnek any- nyira a mosott ruhában. Hazai tapasztalatok híján, érdemes egy külföldi lap segítségét is igénybe venni. A Minimat az NSZK-beli AEG- Telefunken cégtől vásárolt licenc alapján készül ugyanis, az alaptípus az AEG Lavamat 64 SL. Ez a gép szerepel egy — a hazai „Nagyí- tó”-hoz hasonló — nyugatnémet tesztlapokban. A sok vizsgált készülék között az említett típus „jó” minősítést kapott (a mezőnyben egy „kiváló” és két „még megfelelő” akadt). Technikai szempontból általában „jó” és „kiváló” értékelést kapott a ruházás kivitelezése jó ütemben halad, a földmunkák befejezése után a napokban megkezdték az MEZÖPA- NEL előregyártott elemekből az üzemcsarnok építését is. Itt 1979 júliusától egyórán- ként 15 ezer palackot töltő gépsor dolgozik majd, amely egyaránt alkalmas lesz a 2 deciliteres és a literes palackok töltésére is. tanácsi szervekkel kötött- együttműködési megállapodásokról szóló jelentést vitatják meg. gép („kiváló”-nak értékelték például a 114 percnek mért mosási időt), csupán a vízfelhasználást és a stabilitást minősítették „közepes”-nek. Ami a működést illeti: tisztítóképesség — „jó”, fehérítés — „kiváló”, ruhakímélés — „jó”, Öblítés — „jó”, víztelenítés (centrifugálás) — „közepes”. Gyapjúmosáskor a tisztítás „közepes”, de az anyag kissé zsugorodik, ezért e tekintetben az eredmény — „még megfelelő”. A . kezelhetőséget ,jó”-nak tartják, de az idézett lap szerint nehéz megállapítani, hogy a gép a kiválasztott programnak éppen melyik szakaszánál tart. Végül — visszatérve a hazai Minimatra — egy vonatkozásban mindenképpen csúcstartó az új gép —: ára ugyanis 11800 Ft, a Midimat 85 ára pedig 12 000 Ft. Terveznek részletakciót is a későbbiekben. Az ötéves terv időszakában hazai és külföldi piacra 85 000 darabot, gyártanak majd s a gépek továbbfejlesztésén, korszerűsítésén is folyamatosan dolgoznak. Jó néhány éve már, hogy beszélünk róla: több megértésre van szükség Miskolc közlekedési helyzetének javítása érdekében. Gondjaink közismertek: egyre növekvő gépjárműforgalom, viszonylag rossz úthálózat, olyan nagy közlekedési beruházások megvalósítása, megvalósulása, mint volt a Gömöri felüljáró, a Beloiannisz—Corvin Ottó utca átépítése-építése, vagy lesz a Búza téri aluljáró, a Zója tér, a Marx téri csomópont, az Északi tehermentesítő út építése. A rövid, vázlatos felsorolásból már kitűnik, hogy még mindig sok és nem is kicsi nehézséggel kell szembenéznünk. Hiába történt az utóbbi években a korábbi évtizednél is több Miskolc közlekedési helyzetének javítása érdekében, s noha eredményeink szembetű- nőek, helyenként mutatósak, a „nagy átalakulásnak” még mindig az elején tartunk, még mindig megértésre, további kitartásra kell biztatnunk a miskdlci közlekedés résztvevőit. Annál is inkább, mivel a rengeteg erőfeszítés ellenére sem javul tartósan a közlekedési baleseti helyzet. Még mindig soki tekintetben laza a közlekedési fegyelem, nem a kívánatosnak megfelelő a közlekedési morál, korántsem lehetünk elégedettek. Mindezt számba véve lapoztunk bele a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel a Miskolc városi és járási Közlekedésbiztonsági Tanács 1978. évi munkaprogramjába. Vajon mit tervez, mit tesz ez a mostantól fogva talán minden eddiginél többre hivatott testület Miskolc közlekedési Tizenkét millió évet fognak át a Borsoddal, Miskolc- cal kapcsolatos legutóbbi írások a hazai sajtóban. A tallózás tudatos formabontással nem a szoros id "rendet, hanem a szubjektív sorrendet követi. A ..F-JKENDÖS FŐISPÁN” Illő, hogy először Miskolc első díszpolgár asszonyáról közöljük a róla szóló méltatás hírét a Hétfői Hírek 51. és közlekedésbiztonsági helyzetének javítása érdekében? Az előzetes adatok szerint a közlekedési balesetek száma városunkban és járásunkban emelkedő tendenciájú. Érthető, hogy ezek miatt a VJKBT is egyik fő feladatának tekinti a baleset-megelőzési munkát. Ennek egyik fontos momentuma a közlekedési fegyelem, a közlekedési morál szilárdítása. Sokszor és újra meg újra beszélünk erről. Hogy szükség van rá beszélni róla, azt a közúti baleseti statisztika adatai bizonyítják bárki számára. Ezért szorgalmazza 1978-ban is a VJKBT — a TIT-tel közösen — a gépjárművezetők továbbképzési rendszere hatékonyságának növelését. Üjabb előadások kezdődnek majd a magángépjármű-ve- zetők és motorkerékpár-vezetők részére a KRESZ-isme- retek bővítése céljából, a szabályos közlekedésről szóló előadásokat hallgathatnak meg a segédmotor-kerékpárosok, a fogatolt járművek hajtói, vagy például a gyalogosok. Ma már köztudott, hogy utóbbiak a baleseti statisztikában, mint a balesetek okozói az első helyen állnak. Vajon ezt figyelembe véve jelentkeznek-e majd önként az ő érdekükben megrendezésre kerülő tanfolyamokra, előadásokra?! Sok gondot okoznak a közlekedés biztonságával foglalkozóknak a jövő nemzedék, a gyerekek, ám ugyanakkor az idősebb korosztályok képviselői is. Előzőek közlekedési ismereteinek bővítését szolgálja majd a VJKBT által is megszervezésre kerülő Nemzetközi Iskola Kupa, számából. Berki Mihályné—; aki férjével együtt az 1920- as évektől ott '-üzdött a munkásmozgalom tűzvonalában, s aki 1948-ban Zemplén megye főispánjaként alapozza az új, szocialista közigazgatást —, mint Miskolc város IV. kerületének tanácselnöke ment nyugdíjba 1963-ban. Ám ezután is még tíz évig dolgozott a városért tanácstagként. „Ma is csupán egy pihenőnapot tart hetente, a többi napja a népfronté, a tanácsé, a pártmunkáé, a közügyeké.” S megszívlelendő vallomása a közéleti emberről: „ ... sose tudtam nagyképűs- ködni — mondja ma, egy nagyváros díszpolgáraként. — Most is nyugtalanít, ha olyanokkal találkozom, akik magas beosztásba kerülve megváltoznak, elfelejtik régi emberi tulajdonságaikat.” „OLCSÓBB A RÖVIDEBB” Mindenkit közelről érint; hogyan lehetne olcsóbban, s gyorsabban hoz^jutni az új árukhoz? Ezért számíthat szélesebb körű érdeklődésre a Munka című szakszervezeti folyóirat .Jézett című cikke az Észak-magyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalatnál bevezetett kísérletről. A cikk arra a kérdésre keresi a választ: Milyen lehetősége van egy nagykereskedelmi vállalatnak az áru útjának rövidítéséhez? A vállalat él azzal a lehetőséggel, hogy a nagykereskedelem folytathat közvetlenül kiskereskedelmi tevékenységet is. Ezenkívül kiskereskedelmi vállalatokkal közös üzleteket létesített. A saját és a közös boltok révén így mód van a piac igényeinek, „mozgásainak” gyors érzékelésére. A jövő tervei között pedig — egyebek között a Nemzetközi Segédmotorkerékpár Kupa, az Iskolák a közlekedés biztonságáért, vagy például a Gyerekek hete a közlekedésben című akciók. Az idősek érdekében zajlik majd az Idős emberek hete a közlekedésben rendezvénysorozat, minden közlekedő érdekében a Közlekedésbiztonsági hetek akciósorozat. Még mindig megdöbbentően sokan vezetnek ittasan. Nemcsak magán-, hanem hivatásos gépjárművezetők is. Utóbbiak ismét benevezhetnek a Vezess biztonságosan! versenybe. A Kerékpárosok hete című akció, az állati erővel vont járművek vezetői részére meghirdetésre kerülő Látni és látszani!, az esti kivilágítást szorgalmazó akció is sokat segíthet a balesetek számának csökkentésében. Mindez, amit fentebb elmondottunk, csak egy kis része a rendkívül gazdag programnak. De vajon olyan eredménnyel valósul-e meg mindez, amilyen céltudatossággal, megfontolással készült? Vajon rádöbbenünk-e. mi, gépjárművezetők, kocsihaj tók, kerékpárosok, és gyalogosok, hogy elsősorban rajtunk. a közlekedésben részt vevőkön múlik, hogy kevesebbszer legyen szükség a szirénázó mentőkre, a helyszínelésekre, a balesetek utáni kétségbeesett pillanatok, sírások megismétlődésére? Mert, ha újra és újra átszaladunk az úttesten, ha nem adunk elsőbbséget, akkor, amikor kell, ha szabálytalanul előzünk, gyorsan hajtunk, hiába a leggondosabb program is.., ______Ny. I. — az szerepel, hogy a vállalat tárgyal „a minta utáni értékesítés bevezetéséről. A tartós fogyasztási cikkek értékesítésének ideális módja ez. A vevő az üzletben kiállított választékból... kiválasztja a neki megfelelőt és azt megrendeli. Az árut ezután kiszállítjuk a vásárló lakására, központi raktárunkból. Ez önmagában is rövidíti az áru útját, s az így megtakarított költségek nyújtanak fedezetet a, házhozszállításra.” A 12 MILLIÓ ÉVES ELŐEMBER A 12 millió éves „téma” ez alkalommal az Üj Tükör legutóbbi számában szerepel. „Minél több hiteles lelet kerül elő az ember elődeiről, annál nehezebb megalkotni az emberré válás naptárát. . . Legújabban éppen magyar eredmények keltetlek vihart az előember kutatásában.” A cikk két színes fényképpel illusztráltan ismerteti a Rudabányán, egy külszíni ércfejtésnél előkerült előem- beri maradványok tudományos szenzációját, hiszen ezek a leletek „új megvilágításba helyezik az emberré válás folyamatát.” A maradványok arról tanúskodnak, hogy mai Ru- dabánya haidani helyén élt előemberek tökéletes átmenetet képeznek „az ősi emberszabásúak és a jégkori, majd a mai” emberekhez. S van még egy fontos tudományos tanulságuk: „Ne keressük a bölcsőt és ne kísérletezzünk naptárral . .. Az emberré válás nem egyetlen, magában álló, példa nélküli folyamat a Világegyetemben ... További vizsgálatok hivatottak bebizonyítani, hogy „Rudi”-t61 milyen út vezet ... a mai emberhez.” Összeállította: BERECZ JÓZSEF R. P. A nagy manőver Valamelyik vidéki kis csapatban kergeti a labdát Fü II. labdarúgó. Törőcsik is labdarúgó. De melyikük játszik nagyobb felelősséggel? Az, akit egy ország szeme figyel, vagy az, akinek tíz-húsz néző drukkol? Pedig lehet, hogy Fü is ugyanannyi energiát használ fel a mérkőzéseken, mint az élvonalbeli társa. Igazgató a neve annak is, aki kétszáz ember munkáját igazgatja es annak is, aki 18 ezer ember mindennapjairól, holnapjáról töpreng, s milliárdok fölött „diszponál”. A sportból vett példa az élet sok más területén igaz. Ha Fü II. átkerülne egy másik csapatba, talán többen élvezhetnék a játékát. (No, persze, ott nem lenne csapatkapitány. De még másodhegedűs sem!). Miskolc gazdasági életében megkezdődött egy egészséges folyamat. Kis vállalatok csatlakoznak a nagyokhoz; a köz javára. A kapitánynak egy egész csapattal kell átevezni egy másik hajóra. A manőver persze nem könnyű. De így kívánja valamennyiük, valamennyiünk érdeke. A kapitánynak egy pillanatig sem szabadna sorsára hagyni a legénységet. Felelőssége teljes tudatában kell helytállnia mindaddig, amíg az utolsó embere is révbe ér. Félre kell tenni a hiúságát, hiszen a tengerjárón már nem ő lesz a kapitány. De azok sem lesznek valamennyien tisztek, akiknek edddig arany- paroli csillogott a váll-Iapján. No persze, nehéz a titulusoktól megválni. Biztosan lesznek, sőt vannak olyanok, akik egy harmadik hajó felé úsznak a pozícióért. A gépeket, a berendezéseket sorsára lehet hagyni, de egyetlen embert sem szabad elveszteni. így hajózik át január l-től jó néhány vállalat legénysége egy nagyobb hajóra. Van olyan kapitány, aki inkább kiadja kezéből az utolsó pillanatokban a kormánykereket, mintsem kisebb pozíciót vállaljon. Sajnos, a „tisztek hada” sem mindenütt egységes. A többség, a legénység, de főleg a fiatalok üdvrivalgással fogadják a tengerjárót. Üj vizekre, távoli vizekre evezni az ő álmuk, az ő vágyuk. Ezek a hajók Európa-hírűek. Valamennyi társaság tudja, bizton számíthat az általuk szállított árura. Tudja a legénység, hogy az eddigi kis bárkától biztonságosabb hajót kap. Nem lesz annyi matrózmunka, mint eddig, dolgozik majd helyettük a technika. Egy munkásgyűlésen ezt ígérte az egyik vállalat kollektívájának az új kapitány. A fiatalokat nem kell félteni. Az új hajóút az övék. Csak azokat kell félteni azokat, akik nehezebben barátkoznak az új technikával, az elektronikával, a mindent tudó csodamasinákkal. Megértik ők is; jó az irány, de félnek a sebességtől . .. A kapitány figyelő szemének a célon kell lenni, hanem rajtuk is. Ettől függ a nagy m» OLÁH ERZSI Népszerűbb a Márka Palackozóüzem épül lályiban Egyiittműhödés a nem tanácsi széniéi Hírünk az országban Tallózás lapokban, folyóiratokban