Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-23 / 301. szám
Diósgyőri gép düsseldorfi sikere A Diósgyőri Gépgyár ká- belgépgyártó családja ma már — mint erről közelmúltban megjelent sorozatunkban is olvashattak — világszínvonalú. S mert a világpiacon egyre nagyobb a konkurren- cia, a gépgyári tervezők, mérnökök a termékcsalád további fejlesztésére törekszenek. A közelmúltban került ki a gépgyár kísérleti és próbaüzeméből a DHLC—0,4 B típusú húzó-lágyító gépsor, amely az NSZK-beli LENZE-cég villamos vezérlésével működik. A két cég közötti jó együttműködés jegyében a prototípust egy Düsseldorfban rendezett gépipari kiállításon mutatták be először — nem várt sikerrel. Az itt bemutatott gépet ugyanis helyben megvásárolták, s a gyárnak nyugati cégek további rendeléseket Is adtak, amelyeket 1978-ban elégítenek ki. STOP! KÖZLEKEDÜNK! Biztosítási emlékeztető Ahogyan növekszik megyénkben és városunkban is a személyi tulajdonban levő gépjárművek száma, úgy nő az Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatóságának, fiókjainak és Miskolcon levő kárbecslési telepének dolga. A novemberi károk — Mennyi figyelmeztetés hangzik el az óvatos, fegyelmezett közlekedést illetően, s mégis újra és újra azt kell hallanunk, megállapítanunk, hogy a balesetek túlnyomó többsége vigyázatlanságból, a felületes nemtörődömségből következik be — mondja Szabó István, az ÁB megyei igazgatósága szervezési osztályának csoportvezetője. — Ha valahol, akkor nálunk igazán szembetűnő, hogy közlekedési ismereteink, a közlekedési morál fejlődése mennyire nem tart lépést a motorizáció kiterjedésével! Íme, itt van előttem a novemberi adatközlő lap. E szerint Borsodban a közutakon történt gépjármű-balesetek száma meghaladja az ezret, s anyagi károkra az Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatósága több mint négy és fél millió forintot fizetett ki! Mindannyian tudjuk, hogy az utak zsúfoltak, s a gépjárművek száma egyre nő, ám azt is tudjuk, hogy a közlekedési szabályokat még mindig sokan nem tartják be. Legtöbbjük azután a Kis Ernő utcai kárbecslő telepen köt ki, van is dolguk reggeltől estig a szakértőknek, az ügyintézőknek. Díjigazoló lap A kárbecslő telepen, vagy a CASCO, vagy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján jelentkeznek a károsultak. Utóbbi ezekben a napokban nagyon is aktuális téma. Mit kell tudniuk a gépjármű-tulajdonosoknak a felelősségbiztosításról? — kérdeztük Szabó Istvánt — A legfontosabb: 1978. január 1-től esedékes a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jövő évi díja. Változás, hogy a postai befizetéshez szükséges csekket ebben az évben nem küldték ki, azt az Állami Biztosító fiókjainál, kirendeltségeinél díjmentesen, korlátozás nélkül lehet beszerezni. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a befizetéshez kizárólag az Állami Biztosító gépjárművek kötelező felelősségbiztosítás díjbevételi számla elnevezésű 218—98873 —4396 számú csekk használható. Szükség van az idei esztendőben rendszeresített díjigazoló lapra is. A posta- utalványokra fel kell írni a gépjármű forgalmi rendszámát, s a befizetés előtt a díj igazoló lap megfelelő rovatát is ki kell tölteni, feltüntetve a befizetett összeget és a befizetés dátumát. Ezt a posta a díjigazoló lapon bélyegzővel ismeri el. Sokan a forgalmi engedéllyel együtt tartják a díjigazoló lapot. Erre nincs szükség. Azt csupán a gépjármű időszakos műszaki felülvizsgálatánál kell bemutatni igazolásként. Enélkül — s ez már nagyon is fontos, s nagyon sokan megfeledkeznek róla — nem lehet eredményes műszaki vizsgát tenni. Késedelmi pótlék Megkérdeztük az ÁB Borsod megyei Igazgatóságának csoportvezetőjét: van e változás 1978-ban a díjtételekben? — Nincs — hangzott a válasz. — A magánrendszámú gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának évi díja 1978-ban is változatlan, vagyis: személygépkocsiknál 460, motorkerékpároknál 100 forint. Fontos tudnivaló, hogy 3 személygépkocsik biztosítási díja két egyenlő részletben január 1-én és július 1-én is fizethető. A motorkerékpároknál azonban január 1-én egy összegben kell befizetni az egész »évi díjat. Mindemellett a biztosítási díj személygépkocsiknál az esedékességet követő fél éven belül, motorkerékpároknál pedig az esedékesség évén belül pótlékmentesen befizethető. Nem ajánljuk azonban ezt a lehetőséget igénybe venni, hiszen sokan megfeledkeznek róla, s a késedelmi pótlék személygépkocsiknál 200, motorkerékpároknál 1O0 forint az éves díjon felül! Hadd mondjam el még azt is, hogy a rokkantak által használt adómentes gépjárművek mentesülnek a díjfizetés alól. S jó odafigyelni arra is, hogy a gépjárműben történt tulajdonváltozás esetén a díjiga- zolő lapot is át kell adni az új tulajdonosnak. Ny. I. Mi változott tavaly óta? Békétlenek a Béke-szállón Szinte forrt a levegő tegnap délelőtt a tanács III. kerületi hivatalának kis tanácstermében. Dr. Gyimesi Béla kerületi tanácselnök megnyitó szavai, bevezetője és vitaindítója után az operatív bizottság tagjai szóltak hozzá az úgynevezett Békeszálló kérdéséhez. Nézzük az előzményeket! HATÁROZAT A RENDÉRT A Béke-szálló a tősgyökeres miskolciaknak az üveggyár, a Kiss Ernő utca környékének épületeit, lakásait jelenti. Pontosan 276 lakást, csaknem kétezer lakossal, akiknek többsége az LKM- ben, illetve a DIGÉP-ben dolgozik. Körülbelül háromnegyed részük cigány. Mint ismeretes, tavaly szeptemberben — tanácsi indíttatásra — határozatot hoztak az ottani tarthatatlan lakásviszonyok, beköltözési káosz, közrend, közbiztonság, egészségügyi állapotok javítására, továbbá arra. hogy az érdekelt szervek operatív bi. zottségot hozzanak létre a felmerülő kérdések megoldására. (Erről lapunk is beszámolt.) Eltelt egy év. Azóta nemcsak a bizottság ülésezett — többször is —, hanem hathatós és hatékony intézkedések születtek. Dr. Gyimesi Béla ezeket ismertette. A RENDŐRSÉG INTÉZKEDETT A tanácselnök beszámolójából az derült ki, hogy a közrend megszilárdítása a rendőrség feladata, ők tehetnek a legtöbbet. Az első felszólaló: Szűcs Lajos rendőr főhadnagy. Elmondta, hogy azóta száztíz személy ellen tettek feljelentést. Ezek egy részét a rendőrség jól ismeri, hiszen állandó rendőri megfigyelés alatt állnak. Harminchat — különböző szabálysértésekért — a helyszínen bírságoltak, tizenötöt javasoltak alkoholelvonó kezelésre. Elmondta, hogy létrehozták a panaszirodát, de két év alatt — 1920 rendőri munkaóra, állandó járőrszolgálat — mindössze tizenketten keresték fel különböző bejelentésekkel. Ugyanakkor kitért a szándékos rongálásra, a bolt előtti italozásra. Ez utóbbiról szólva javasolta, hogy Miskolc város Tanácsa hozzon olyan — hatáskörébe tartozó — rendeletet, hogy a boltok előtti italozás szabálysértésnek minősüljön. (Barcikai példával illusztrálva, ahol ezt sikerrel vezették be.) Ügy értékelte, hogy a közrend, a közbiztonság — a megerősített járőrszolgálat* eredményeként — nagymértékben javult. ISKOLA ÉS KÖZTISZTASÁG Ladányi Sándor, a területhez tartozó 40. számú Általános Iskola igazgatója az iskolába járás, a beiskolázás gondjairól szólt. Az iskola a cigánylakosság tanulását ruhával, tanszerekkel segíti. Ingyen nézhetnek mozit, kiállítást. 87 cigány jár az iskolába, de számuk állandóan változik. Nem könnyű a nevelőtestület munkája. A többségében női pedagógusok félnek a családlátogatástól (csak ketten mehetnek!), és sokszor kell eltűrniük a zömében túlkoros tanulók megengedhetetlen és kritikán aluli magatartását. Eredmény, hogy sikerült beindítani az iskolára előkészítő osztályt, tizenkilenc cigánytanulóval. Ezután is záporoztak a pa-. nászok Béke-szálló gondjairól. A továbbiakban azokat emeljük ki, amelyekre több hozzászóló is felhívta a figyelmet. Gyakori az önkényes lakásfoglalás. Nagy gond a lakások nem rendeltetésszerű használata: a zsúfoltság — olykor húszán egy szoba, konyhában —, egyenlő a visszaéléssel. A lakáskérdésen kívül a szemét lerakása, elhordása foglalkoztatta a résztvevőket. Egyértelmű volt a megállapítás, hogy a köztisztasági vállalat folyamatos, eredményes munkát végzett. Mégis, a lakók többsége a konténerek mellé hordja a szemetet... Többen foglalkoztak a játszótérrel, a lakóbizottság működésével, a lakosság segítségének megszervezésével. Ez utóbbi fontosságát hangsúlyozta dr. Gyimesi Béla problémát-oldó összegző zárszavában. D. T. B. BÉLYEGGYŰJTÉS Tiszai pu.-ról: 21.30. 22.00, 22.40, 23.10 Majális-parkból: 21.40, 22.10, 22.40, 23.15, 23.45 1/D-s vonal: Tiszai pu.-ról- 21.07, 21.15, 21.25 DIGÉP-től: 22.06, 22.12, 22.20 21-es vonal: Tiszai pu.-ról: 17.10, 17.35, 18.05, 18.35, 19.05. 19.40, 20.20, 21.10, 22.00 Kandó K. u.-ról: 17.45. 18.10, 18.40, 19.10, 19.40, 20.15, 20.55, 21.45, 22.30 2- es vonal: 18.00—19.40-ig 20 percenként, 19.40—20.40-ig 30 percenként. Utolsó járatok: Búza térről: 21.25, 22.10, 23.20 Tapolcáról: 21.45. 22.30, 23.40 3- as vonal: Búza térről: 18.12, 18.32, 18.52, 19.12, 19.42, 20.12, 20.42, 21.22, 22.28, 23.15 Szirmáról: 18.30, 18.50, 19.10, 19.30, 20.00. 20.30, 21.00, 21.40, 22.45, 23.30 4- es vonal: Búza térről: 18.09, 18.20, 18.40, 19.00, 19.20, 20.00, 20.40, 21.20, 22.10, 23.20 Görömbölyről: 18.32, 18.45, 19.05. 19.25, 19.45, 20.25, 21.00, 21.40, 22.30, 23.40 5- ös vonal: Majális-parktól: 19.10, 19.40, 20.40, 21.40. 22.35, 23.45 Lillafüredről: 19.23, 19.52, 20.58, 21.55, 22.46, 23.57 6- os vonal: 18.10—21.30-ig 30 percenként Utolsó járatok: Marx térről: 22.32, 23.32 Perecesről: 22.50, 23.5q Szabolcsban épült Két fontos létesítmény mű- r-c’ ' átadását kezdték meg Szabolcs-Szatmár megyében. Nyíregyházán a megyei kórház új rendelőintézetének, Záhonyban az új vasútforgal- mi szakközépiskolának átadására kerül sor ezekben a na- nokban. Mindkettőt a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat építette, s vállalásának megfelelően hat hónappal a határidő előtt adta át a megrendelőknek. Villamosok, autóbuszok karácsony este Értesítjük az utazóközönséget, hogy 24-én, karácsony este a villamos- és autóbuszjáratainkat az alábbiak szerint közlekedtetjük: Villamosforgalom! A szerelvények 18 óráig szombati menetrend szerint közlekednek. 18 00-tól üzemzárásig csak a Tiszai pu.—Diósgyőr viszonylatban indítjuk a járatokat. 18.00— 19.0ö-ig 7 perces, 19.00— 20.00-ig. 10 perces, 20.00—21.15-ig 15 perces, 21.15—23.15-ig 30 perces időközökben. Utolsó kocsik: Tiszai pu.-ról: 23.15, Diósgyőrből: 23.20. A Vasgyár forgalmát 18.00— 18.30-ig 2-es villamos biztosítja 6 perces indítási időközzel, 18.30- tól — 0-ás — körjáratok, melyek az 1-es járatokhoz csatlakoznak. Autóbuszforgalom: Az autóbuszjáratok a forgalomcsökkentés időpontjáig a szombati napokra érvényes menetrend szerint közlekednek. 1-es vonal: 18.00— 20.00-ig 15 percenként, 20.00— 21.00-ig 20 percenként. Utolsó járatok: 7- es vonal: Búza térről: 17.46, 18.05, 18.30, 19.05. 19.35, 20.05 21.05, 22.05, 22.40, 23.20 Felsőzsolcáról: 18.00, 18.20, 18.45, 19.20, 19.50, 20.20, 21.20, 22.20, 22.55, 23.35 8- as vonal: Repülőtérről: 17.35, 18.30, 19.30, 20.30, 21.30. 22.28 Húskombináttól: 17.55, 18.50, 19.50, 20.50, 22.10, 22.45 9- es vonal: Marx térről: 18.07, 19.07, 20.07, 21.07. 22.17 Tokaji F. u.-ról: 18.20, 19.20, 20.20. 21.20, 22.30 11- es vonal: Búza térről: 18.10, 19.00, 19.50, 20.50. 21.50, 22.40 Bábonyib ércről: 18.20, 19.10, 20.00, 21.00, 22.00, 22.50 12- es vonal: 18.10—20.10-ig 20 percenként Utolsó járatok: Repülőtérről: 20.50, 21.30 Egyetemvárosból; 21.11, 21.51 14-es vonal: 18.00—20.00-ig 20 percenként Utolsó járatok: Repülőtérről: 20.30, 21.10, 22.00, 22.30, 23.15 Cementgyártól: 20.53, 21.33, 22.23, 22.48. 23.35 16-os vonal: 18.00—20.00-ig óránként közlekedik. Utolsó járatok: Marx térről: 20.10, 21.10, 22.45 Lyukóbányáról; 20.30, 22.20, 23.02 19-es vonal: Marx térről: 17.50, 18.10, 18.30, 19.00, 19.30, 2p.00, 20.30. 21.15, 22.30 Komlóstetőről: 18.05, 18.25, 18.45, 19.15, 19.45, 20.15, 20.45, 21.30, 22.45 24-es vonal: Repülőtérről: 18.07, 18.37. 19.07, 20.07, 21.17, 22.27 Üttörőparktól: 18.30, 19.00, 19.30, 20.30, 21.40, 22.50 29-es vonal: Marx térről: 21.02, 22.30 Vargahegyről: 21.10, 22.40 32-es vonal: Repülőtérről: 18.13. 18.33, 18.53, 19.30. 20.30, 21.30, 22.30, 23.20 Avasi lakótelepről: 18.30, 18.50, 19.10, 19.45, 20.45, 22.35, 23.35 A 15-ös vonalon a járatok változás nélkül, munkanapi menetrend szerint közlekednek. A 23-as, 7/A-s és 101/B-s autóbuszjáratok 18.00- tól nem közlekednek. Jegy- és bérletpénztáraink 19.00- ig tartanak nyitva, ez időn túl menetjegyek Búza téri és/a Tiszai pályaudvari jegykiadó automatáknál vásárolhatók. Miskolci Közlekedési Vállalat December 28-án bocsátja forti galomba a Magyar Posta az „Európa transzkontinentális vízi útja; a Duna—Majna—Rajna” elnevezésű, 11 db, 2 forintos bélyegből álló 22 forint értékű bélyegblokkot. A blokk 271 300 sorszámozott fogazott és 17 300 sorszámozott fogazatlan példányban, több színtű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készült. Vertei grafikusművész terve alapján. A blokk fekvő téglalap alakú, külső vágási mérete 130x94 mm. Kerete fehér, amelyen lent balra 1977. évszám, jobbra a tervezőművész neve fekete színnel olvasható. A blokk középső része fekvő téglalap alakú, 60x40 mm nagyságú szelvény, amely a Duna—Majna—Rajna csatorna stilizált rajzát hegy-vízrajzi térképben és balra lent az Engels téri Danubius-kút felső részét barna színnel ábrázolja. A szelvény felső részén három sorban egymás alatt „EUROPA TRANSZKONTINENTÁLIS VÍZI ÜT JA : A DUNA—MAJNA—RAJNA” felirat fekete színnel olvasható. A középső szelvény körül ll db bélyeg és egy szelvény helyezke« dik el. amelyek fekvő téglalap alakúak, egyenkénti perforálás! méretük 30x20 mm. A szelvényen két háttérszínben a Danubius- kút alsó része barna színnel, a bal oldali függőleges szélével párhuzamosan DANUBIUS-KÜT, a jobb oldali függőleges szélével párhuzamosan BUDAPEST felirat, fekete színnel látható.