Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-08 / 262. szám
a miskolciaké a szó Miért és meddig? Meghiúsult az ómassai út műszaki átadása Az Ömassára vezető utat három hete lezárták, az útburkolat javítása miatt. A munkát a Miskolci Mélyépítő Vállalat végezte, s adta át a napokban. Illetve adta volna, ha az megfelelne a követelményeknek. A műszaki átadás-átvétel nem sikerült. Úmassáról mindeközben bejutni Miskolcra csak úgy lehet, ha több mint két kilométert gyalogolva, lemegyünk a dédcstapolcsányi útelágazásig. Eddig tud ugyanis az autóbusz feljönni. Sokan járnak naponta innen munkába, és nagy gond a gyermekes szülőknél, ha a piciket akár orvoshoz, akár más «matt be kell hozni a városba. Az iskolásokat is oltásra, fogászatra kellett volna vinni, de ez is elmaradt. Kérdezzük: hogyan végezhetnek olyan munkát az építők, ami közlekedési szempontból nem felel meg? — telefonált szerkesztőségünkbe Herczeg István Ömassáról. * A Miskolci Közlekedési Vállalattól Szilágyi István forgalmi főosztályvezető adott részletes tájékoztatást az ómassai útjavításról. „Az átadás-átvételnél én is jelen voltam. Az ott tapasztaltak alapján mondhatom: az ómassai út jelenleg egyértelműen alkalmatlan kétirányú közlekedésre. Az út szintjét kh. 20—30 centiméterrel megemelték, ezért az út és a kiépítetlen padka közötti magasságkülönbség 30—40, de van ahol 60—70 centiméter. Az amúgy is keskeny út így az egyirányú közlekedés szempontjából is veszélyes. A műszaki átvételnél jelen levők — a városi tanács, a III. kerületi tanács, a kivitelező és az MKV szakemberei — megállapították, hogy csakis az útpadka megépítésével lehet használhatóvá tenni az utat. A hegy felőli oldalon nincs probléma — a városi tanács képviselője erre, 10 napos határidővel, kötelezte is a kivitelezőt —, de a Szinva felőli oldal továbbra is balesetveszélyes marad. Ezért a városi tanács képviselője — Seres Péter — megígérte: a legrövidebb időn belül mindkét irányba kihelyeznek egy-egy behajtani tilos táblát, s csak az MKV-autó- buszok lesznek kivételek! A téli, havas, csúszós idő beálltáig tehát az autóbuszok Ömassáig közlekedhetnek. A közlekedési vállalat nem engedheti meg, hogy a kocsik feljárjanak a jeges úton, mert a Szinva felőli kiépítetlen padka és az utána levő egy-másfél méter mély Szinva-mcder nagy balesetveszélyt jelent.” (Az illetékesek minden bizonnyal megtalálják a módját annak, hpgy téren se legyenek elzárva á külvilágtól az ómas- saiak. Hiszen ennél sokkal nehezebb feladatokkal is megbirkózott már az utat is építő építőipar. A szerk.) A járdán közlekednek a teherautók, s telehordják sárral Kifejezetten örültünk, amikor lakást kaptunk, s beköltözhettünk az Avason a Bokányi Dezső utcába. A lakásnak azóta is egyfolytában örülünk. Megértjük azt is. hogy ez még építési terület Ügy vélem azonban, ez sem indokolja az utak állaootát (Nemcsak a Bokányi Dezső utcáról van szó. hanem lejjebb. a Középszer utcáról is Ott sem lehet közlekedni anélkül, hogy bokáig érő sarat ne dagasszon az ember!) Sok tehergépkocsi közlekedik errefelé a járdán! Felhordják rá a vastag sarat. Reggel, munkába igvekezve — legtöbben egy-két kisgyermekkel —. mire beérünk a városba, szégyellünk végigmenni az utcán. Hiába van járdánk! Kérem és javaslom: gondoskodjanak a iárda rendszeres tisztításáról, a gépkocsi- vezetőket pedig figyelmeztessék arra. hogy a gyalogjárda nem az ö részükre készült. Most. amikor szinte naponta számíthatunk az esős, sáros időre, feltétlen több figyelmet és nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy az ott lakók nyugodtan közlekedhessenek. Juhász Sándor Miskolc. Bokányi Dezső u. 16. Ünnepi ebéd Hogy hogy csinálták, ők tudják, tény, hogy a hét végén az üzemi étkezdékben ünnepi ebédet tálaltak a dolgozóknak. A tányérokon virított a rántott borda, illatoztak a különféle sültek, s egy- egy szelet torta, sütemény dúsította az ízes menüt. Szóval: kitettek magukért az üzemi konyhák kalkulátorai, szakácsmesterei. A 10— 12 forintos kosztpénzből remekeltek olyan választékot, amilyet otthon a duplájából ha kihoz az ember. És hogy drukkoltak! Kétszeresen kedves volt az adagoló, s a kisegítők sem vették le szemüket az asztalokról: ne hiányozzék a só, bors, paprika, friss vízről árulkodjék a bepárásodott kancsó. Az ünnepi ebéd jókedvét legkivált ez a kettőzött figyelem, ez a nagy-nagy igyekezet tartósította. Gondolom, nemcsak nálunk volt így. S az sem csak nálunk esett meg, hogy az étkezde dolgozói meglepetten kapták fel a fejüket a szóra: köszönjük az ebédet! Máskor nemigen kényeztetjük őket; ritkán jut eszünkbe megköszönni munkájukat. '' . '••• " ' Balogh Imréné Lenin Kohászati Művek Hónapokkal ezelőtt elzárták a forgalom elől a Hunyadi ií, utcai járda egy szakaszát. Azóta is akadályozza a gyalogos- tf; forgalmat, amely pedig nem csekély ezen a részen. A bosz- szantó legkivált az, hogy a járókelő nemcsak azt nem sejti, hogy miért kellettek ide ezek ’az esztétikusnak éppen nem mondható korlátok, hanem azt sem, meddig maradnak így? Hiszen az elzárt területen sem, fölötte sem láttam még senkit, aki dolgozna netán az épületen. Lehet, hogy alatta van valaki? — írja Pusztai László, aki a felvételt készítette. Még mindig sötét az utca Mindenki annyit kér, amennyit akar? A napokban habszifonhoz való gumit kerestem Miskolcon. Mivel nemcsak azt „kutattam”, több illatszer- és háztartási boltot bejártam. S lám csak. meglepetéssel szolgált barangolásom. Három üzletben háromféle áron vettem gumit: 1.60-ért, 2,50-ért és 3,20-ért! Nem nagy ösz- szegről van szó, de bosszantó, hogy ilyen differencia legyen árban egyazon cikknél. Vagy nincsenek talán tisztában a pénztárosok az árral, s annyit kérnek érte, ameny- nyit akarnak? Juhász Miklósnc Felsőzsolca, Sajó u. 15. A Vologda lakótelepen még mindig hiányzik a közvilágítás. Az iskolából esténként — most már teljes sötétben — sok gyerek jár haza. Csak nehogy bekövetkezzék egy kéz- vagy lábtörés ... Ezen a területen még vannak fedetlen aknák, mély gödrök, amelyeket megfelelő világításnál észrevennének. Többször előfordult már, hogy a sötétben motorozó vagy kerékpározó fiatalok elől csak az utolsó pillanatban sikerült félreugrani. Sok szó esik arról: előzzük meg a baleseteket. Ügy érzem, még idejében szólunk! Szépvölgyi György Miskolc, Vologda u. 20. Az ÉMÁSZ válasza: A Vologda városrész elején már van 1 közvilágítás, a Major utca környéke azonban még sötét. Sajnos az iskola itt van, tehát a panasz jogos. A BÁÉV a kivitelező, s a szerződés értelmében az év végére kigyullad a fény ezen a területen is. ígéretet kaptak rá, hogy a határidőt a BÁÉV lerövidíti. De ez csak rajtuk múlik. A BÁÉV vélasza: Ha rajtuk múlna, jóssal határidc előtt kigyulladna a fény ezer. ai a városrészen is. A kandeláberek beszerzése azonban ezt nem teszi lehetővé. Sajnos, csak az év végére tudják a munkát elvégezni. (Egyszer már foglalkoztunk a Vologda utcaiak panaszával: Akkor az ÉMÁSZ és a Beruházási Vállalat az út- bontási engedélyre hivatkozott, amelynek a megadása — szerintük — késett. Most a kandeláberek hiányozna/?. Indoklás viszont mindig van. Mindenesetre javasoljuk: a Vologda utcaiak fogjanak össze és takarják le legalább a nyitott aknákat. Eggyel kevesebb baleseti forrás. A gödrökről már nem is merünk semmit mondani. Legfeljebb kérjük a Miskolci Beruházási Vállalatot: néhány taliga troszkát küldjenek a betemetésükre. A szerk.) I. ■ ön Ij SK ót Csalafinta „vándormester” Döglött aknák A ROVAT LEVÉLCÍME: Déli Hírlap Szerkesztősége A miskolciaké a szó 3527 Miskolc, Bajcsy-Hsilinszkv út 15. III. em. 305. szoba Telefonszáma: 18-221 Korántsem Csurka István szellemes vígjátekának címét idézem, hanem azokról a miskolci csapadékvíz-elvezető aknákra hívnám fel újólag az illetékesek figyelmét, amelyeknek mintegy 60 százaléka színültig eltömődött állapotban van, s képtelenek a rendeltetésüknek megfelelő funkciót betölteni. Visszatérő téma ez városunkban, akár a köztisztaság helyzete. A kettő össze is függ. A város köztisztaságához ugyanis szorosan hozzátartozik a csapadékvíz-elvezető kanálisok rendszeres tisztán tartása. A szomszédos Egerben ezt locsolóautó magasnyomású vízsugarával végzik. Nálunk viszont — tisztelet a kivételnek — nem egy köztisztasági alkalmazott söpri bele a szemetet. Talán két esztendeje nyáron, egy felhőszakadás alkalmával, komoly problémát jelentett az utcákon hömpölygő csapadék, amely már akkor is alig talált szabad lefolyóaknára. Akkor a városi tanács építési osztályának vezetője úgy nyilatkozott a Déli Hírlapnak, hogy a város infrastruktúrája elavult. En inkább úgy fogalmaztam volna, hogy eldugult... Ám addig is, míg súlyos milliókat költenénk az elavult infrastruktúra korszerűsítésére, jó lenne a város csapadékvíz- elnyelő aknáit végre kitisztítani, hogy azok rendeltetésüket betölthessék. Ha lehet, még a tél beállta előtt! K. B. Miskolc (A közérdekű jelzést a városi tanács szakigazgatási szervének figyelmébe ajánljuk. A szerkj Példaadó figyelmesség Egy követésre méltó példa szem-, illetve fültanúi voltunk október 26-án 15 órakor. A Kazincbarcika felöl Miskolcra tartó GC 59-53 forgalmi rendszámú autóbuszra Sajókeresz- túrnál szálltunk fel. A gépkocsivezető minden megállóban bemondta a megállóhelyek nevét, s amikor a Szentpéteri kapui kórházhoz értünk, így szólt a mikrofonon 'át a leszálló utasokhoz: „Köszönjük az utazást Viszontlátásra!” Több utastársammfil együtt szinte meghatódtunk a kedves figyelmességen. Szeretném, ha a Volánnál követésre találna ez a példa. Jászberényi Zoltán Miskolc Az udvarunkba október 27-én estefelé beállított eay „maszek” esernyőjavító. Én is kivittem neki egy női esernyőt, amit pillanatok alatt szétszedett, pár percig „dolgozott” rajta, majd visz- szaadta és közölte: fizessek 120 forintot. Érthetően sokalltam az összeget, de mondtam neki: szó nélkül fizetek, ha ad róla nyugtát. Természetesen ezt nem tette, de míg a nevét sem volt hajlandó megmondani. (A kerékpáron — amivel jár — sem volt névtábla!) És ekkor elkezdett velem alkudozni. Jó félóra múlva már ő tartott 50 forintnál, míg én ragaszkodtam a 120-hoz és a számlához. Mire fogta az esernyőt, a drótjait összehai- lítgatta — teljesen használhatatlanná tette —. majd elment. Ennél tijbbet azóta sem tudok róla. De azt igen: megengedhetetlen, hogy emberek percek alatt jussanak olyan összeghez, amelyért nem dolgoztak meg! Nem lehet ez ellen tenni? ■ Ragó Miklós Miskolc, Munkácsy utca (De igen. Az ilyen „vándor-szolgáltatás” igény bevét tele előtt kell tisztázni; van-e iparengedélye a „mesternek”, s azt is, mennyiért vállalja a munkát. Csakis a megelőzéssel lehet védekezni! A szerk.)