Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-29 / 280. szám

-‘.»mpfo­# Varázslatos téli táj, a kocsi ablakából (Kerényi László felvétele) Hómaróval Bánkúira Az UNMOG idei első próbája Az üzemegészségügy: közügy Gyógytornász a kohászatban A Lenin Kohászati Mű­vekben 18,5 ezer ember dol­gozik. Nincs olyan nap, hogy valamennyien munkába áll­nának ... Egészségügyi problémáik­kal az üzemorvosokat kere­sik fel. Egy ilyen nagy lét­számú, veszélyes, s a mun­kahelyi ártalmaktól sem mentes üzemben nem közöm­bös, milyen körülmények kö­zött dolgoznak az üzemegész­ségügyi szolgálat dolgozói, s milyen ellátást kapnak a kohászok. \ Nem népszerű Á múlt héten széles körű eszmecserére került sor a Lenin Kohászati Művekben, amelyen részt vett az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének képviselője, ott voltak a mepvei, a városi ta­nács egészségügyi osztályá­nak vezetői, képviselői, az OEDSZ Borsod megyei Bi- izottságának tagjai és a ko­hászat szakszervezeti vezetői. A tanácskozást a vállalat tűk lenne —, de a túlterhe­lés miatt kevés erre a lehe­tőségük. Lakás is kell A beszámolót követő vitá­ban ki-ki a maga posztjáról — ahogy mondani szokás — helyére tette a dolgokat. Cá- csi Ferenc, a vállalat szak- szervezeti bizottságának tit­kára nem rejtette véka alá véleményét, így a résztvevők kissé borús képet kaptak az üzemegészségügy helyzetéről. Gáesi Ferenc elmondta, hogy épül egy új rendelőjük, amelyben korszerű körülmé­nyek között végezhetik majd munkájukat az üzemorvosok. Szólt arról, hogy a vállalat bérlőkijelölési jogot szeretne vásárolni, hogy lakáshoz jut­tassa az itt munkát vállaló üzemorvosokat: Bejelentette, hogy egy nemrégen megje­lent miniszteri utasítás lehe­Hétfő, délelőtt fél tíz. Las­san szállingózik a hó, de mi­re a KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának gépkocsijá­val Diósgyőrbe érünk, már szinte hózápor van. Hollós­tető előtt — mert ide tar­tunk — sót nyalogató őzcsa­patot riasztunk meg az úton, azután meglepetésünkre de­rült égbolt, napsütés fogad Hollóstetőn. Dávid Tivadar, az igazgatóság osztályvezető­je rövid megbeszélést tart az igazgatóság téli készenléti épületében a bükki ügyele­tessel, röpke pillantást ve­tünk a készülő bográcsgu­lyásra, amellyel az itt dol­gozókat várják ebédre, meg­várjuk, amíg homok kerül a^z UNIMOG platójára, s elin­dulunk Bánkút irányába. A Bükkben már minden telet idéz. Amerre csak el­haladunk, 40—60 centiméte­res a hó, ekével felszerelt tehergépkocsik — melyek az utakat igyekeznek minél jobb állapotban tartani —, mele­gen öltözött turisták és átéli sportok szerelmesei mellőz­nek minket. Lillafüred felé egy ZIL-tehergépkocsi ment ki a hó „fogságából” egy Zsigulit. Lillafüreden egy po­hár forralt bort iszunk, s in­dulunk tovább a dédesi el­ágazás felé. A Bánkút felé vezető úton már régen eltűntek az első ekézés nyomai. Az igazgató­ság kocsija ugyanis vasár­nap délelőtt „lerobbant” munka közben. Most kisza­badítására, s a további mun­kák elvégzésére érkezik a hó­maró. Kedvünkért „bemuta­tót tart” az ómassai elága­zásnál, pillanatok alatt egy sávon szabaddá teszi az utat. Azután nekilódul, s meg sem áll a bánkúti turistaházig. Kísérőnktől megtudjuk: itt más erőgép aligha boldogul­na. Veszélyes az út, hiszen tele van kanyarral, s meg­lehetősen nehéz a nekiru­gaszkodás is. Az UNIMOG viszont hathengeres Diesel- -Mercedes motorjával, első­hátsó meghajtásával simán boldogul a terepen is. Pedig ezen az útszakaszon a hóré­teg vastagsága már megha­ladja a 60 centimétert! Az első erőpróba jól sike­rült. Még nem alkonyodik, a hómaró már ismét az útke­reszteződésben van, járható­vá vált a Bánkúiig vezető út. T. Z. Ha a vonat elindul... A vendég szemével- és a magunkéval A rádiós kollégáktól hallottam a miskolci nap után: „Kri­tikus szellemű emberek lakják ezt a várost”. Magyarázat­képpen hozzáfűzték, hogy bármerre jártak, bárkivel beszél­tek, mindig elhangzott kritikai megjegyzés is a városépítéssel kapcsolatban. Még azok sem állították — bizonyították az elhangzott riportok, nyilatkozatok —, hogy nálunk minden a legnagyobb rendjén van, mindennel tökéletesen elégedettek lehetünk, akik maguk is tevékeny résztvevői, irányítói a fej­lesztési munkának. De ha így is van, Miskolcon sem gon­dolja komolyan senki, hogy más városokban gondok nélkül haladnak előre, vajúdás nélkül születik az új. Beszámoltunk a fővárosi párt- és tanácsi vezetők miskolci látogatásáról. Említettük, hogy jártak több új lakótelepen is. Érdekes és tanulságos volt hallgatni a lépten-nyomon el­hangzó összehasonlító véleményeket. Nálunk átlagosan 9—10 hónap alatt készül el egy lakóház. (Bár volt már olyan is, amit öt hónap alatt tető alá hoztak.) Az építési idő Buda­pesten sem rövidebb, jóllehet ott lényegesen jobb domborzati és talajviszonyok mellett építkeznek, mint itt, például az Avason. A lakások nettó költsége sem kisebb. És az sem miskolci specialitás, hogy az intézmények (üzletek, szolgál­tatóházak, bölcsődék, iskolák) jóval később készülnek el, mint a lakóépületek. Tetszettek vendégeinknek a házgyár re­konstrukciója óta épített lakások, és Szépvölgyi Zoltán, a Fő­városi Tanács elnöke szerint az építők munkájának minősége sem rosszabb nálunk, mint a fővárosban. Impozánsnak nevez­ték a sportcsarnokot, a Gyermekegészségügyi Központtal megismerkedve pedig őszintén megmondták: nagyon elége­dettek lesznek, ha ilyen korszerű lesz az a hasonló rendel­tetésű egészségügyi létesítmény, melyet ezután építenek. Jólesett hallani e véleményeket, akkor is, ha tudjuk, hogy Miskolc nemcsak új lakótelepekből áll, és egészségügyünket sem az említett új létesítmény színvonala jellemzi. Nem bizony. A Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint Miskolcon mindössze 57,4 százalékos a korszerű lakások aránya, ugyanakkor Budapesten 95,7; Egerben 96,2; Pécsett pedig 87,7 százalék. Igaz, hogy számos városban, így például Szolnokon, Nyíregyházán, Kecskeméten és Békéscsabán még rosszabb az arány, de ez vajmi kevés vigaszt nyújt szá­munkra. Sajnos, nagyon rossz örökséget kapott a múlttól a városunk és még sok évre van szükség, amíg — a lakásállo­mány minőségét tekintve — felzárkózunk az élvonalhoz. Vo­natkozik ez többé-kevésbé a „városiasság” sok más mutatójá­ra, így például a közművesítettségre, vagy az intézményekkel való ellátottságra is. S ha mindehhez hozzászámítjuk a köz­lekedési viszonyokat, akkor azt mondhatjuk, hogy a miskol­ciaknak van mit kritizálni. És az is természetes, hogy — mert szeretnénk meggyorsítani a fejlődést — néha türelmetlenek vagyunk. Türelmetlenek, jóllehet tudjuk, hogy gondjaink nagy részében a többi nagyváros is osztozik. (békés) Lobogózzuk fel az épületeket! A Miskolc megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakos­ságát, az üzemek, intézmé­nyek, vállalatok vezetőit, hogy december 3-a, a város felszabadulásának 33. évfor­dulója tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zászlódísz december 2- től 5-ig köszöntse az ünnepet. . Fordítói szakosztály szakszervezeti bizottságának kérésére megelőzte az a vizs­gálat, amelyet az OEDSZ Borsod megyei Bizottsága végzett az üzemegészségügyi szolgálat működéséről. Meg­állapították, hogy az LKM- >ben az orvosi rendelők mére­te, elrendezése nem felel meg az alapvető építési normatí­váknak. Elhelyezésük miatt porosak, zajosak. A várók szűkek, s a ' rendelőkben nincs vetkőzőfülike. A tanácskozáson szó esett arról, hogy még ma sem nép­szerű dolog az orvos-társada­lomban üzemorvosnak lenni. A vizsgálat időszakában ugyanis mindössze nyolc or­vosállást töltöttek be a ko­hászatban, de folyamatosan csak hatan dolgoznak. Súlyos probléma, hogy az elsősegély- nyújtók közül tizennégynek semmilyen szakmai képzett­sége sincs. Feladatuk pedig több lenne az egyszerű seb­kötözésnél, ellátásnál. Az üzemorvosok szeretnék szorosabbra fűzni a kapcso­latot a vállalat és a gyáregy­ségek vezetőivel, dolgozóival. Erre viszont csak a munka- védelmi szemle biztosít lehe­tőséget. Több gondot szeret­nének fordítani a megelőző munkára — ami a fő felada­Jegyet s helyet tőséget ad arra is, hogy ju­talomban s más anyagi jut­tatásban részesíthessék az üzemorvosokat. A vállalat vette Dr. Ditrói Sándor kórház- igazgató főorvos örömmel je­lentette be, hogy december­től 12 főállású üzemorvos dolgozik majd a kohászatban. Tulajdonképpen ő vázolta dióhéjban, hogy- mit sikerült elérniük néhány év alatt az üzemegészségügy fejlesztésé­ben. Az eredményeik a vál­lalatot, a jó gazdát is dicsé­rik. Ügyes készülékekkel — a MEDICOR táskadiagnosz­tikai berendezéseivel — vé­geznek szűrővizsgálatot. Az okos masinát be lehet vinni az üzembe, s négy órán be­lül „megmondja”, milyen egészségügyi problémái van­nak a dolgozónak. A vállalat fizikoterápiás készüléket vá­sárolt. Az országban nő a mozgásterápiára szorulók szá­ma, itt pedig lényegesen csökken. A kohászat gyógy­tornászt alkalmaz, s a régi egészségügyi fürdőt gyógy­fürdővé alakították át. A pulmanológiai rendelő és az üzemi pszichqlógia különleges berendezéseit is a vállalat vásárolta. Minden újfelvéte­les dolgozó audiológiai vizs­gálaton esik át, a hallássé­rülteket pedig félévenként ellenőrzik. O. E. — Kérek egy helyjegyet az Óperenciás-tengeren is túlra! — Oda sajnos nem adha­tunk — veszi a lapot a stáb —, csak az Üveghegye­ken innenre. — Jó, akkor addig kérek! — Jöjjön be, megnézzük! Bementem. EGY FEDÉL ALATT Lakószobányi terület; asz­talokkal, telexgépekkel, tele­fonokkal No meg kartonok­kal! — Higgye el, feletteseink is ismerik helyiséggondunkat. Kicsi, zajos, zsúfolt — so­rolja Zemplényi Endréné, a Tiszai pályaudvar helyjegy­elosztó központjának csoport- vezetője. — Nézze meg! — fűzi hozzá Török Anna. — Szimp­la ajtó, becsukhatatlan ablak. Vonatcsúcs idején a saját hangom sem hallom, nem­hogy a recsegő telefont (ami most éppen rossz!). Egy fe­dél alatt vagyunk az infor­mációval. — Ez az oka a duplex, a triplex jegyeknek? — Ez is! Ámbár a MÁV még mindig megelőz pontos­ságban, hely jegy biztonság­ban jó néhány partnert. — Londonba utaznék. — Várni kell! — Mennyit? Szilágyi Jánosné intézke­dik. A Tokajjal semmi gond. Négy hatalmas karton van előtte, azokon jegyzi — jól kivehetően — napra feltün­tetve a kiadott és a szabad helyeket. Párizsig, Londonig nehezebb, de Budapest meg­adja a kért információkat. Ha utaznék, most szerencsém volna, alig egy hét múlva lenne helyjegy. Mint meg­tudtam, az ülő- és hálóhe­lyek foglalása akkor zökke­nőmentes, ha időben kérik. — Mennyivel korábban ér­demes? — Belföldre — különösen nyáron — minimum egy hét. Külföldre egy hónap. — Visszafelé is biztosítják az utat? — Természetes! A vissza­utat is előjegyezzük. HELYCSERE — Valamikor — mondjuk, fél éve — kaptam állóhely­jegyet is: — Tudunk róla, de hát az utasok visszaéltek vele, és ellenkezik az elvvel: az ex­presszvonatok legyenek ké­nyelmesek, gyorsak, ponto­sak-••-r És mi az utas teendő­je akkor, ha ülőhelyre fog­lalt, és aki elfoglalta, annak is odaszól a jegye? — Kezdjük az egyszerűbb esettel! Ha úgy látja, hogy a vonaton. más kocsiban, más fülkében van szabad hely, üljön oda. Ha erre lehetőség van, a jegyvizsgálók is így oldják ezt meg. Ha nincs se­hol hely? Akkor sem célra­vezető a kiabálás. Általában van büfékocsi, s a helycserét is meg lehet beszélni emberi módon. Egyébként is, a bei-, földi vonatokon elenyészően kevés a tévedés. AZ UTAS VÁLASZT A nyilvántartást látva, el­hiszem. A beérkezett pana­szok viszonylag alacsony szá­ma — a panaszt minden esetben felülvizsgálják, a vétkeseket megbüntetik — is ezt bizonyítja. — Az utasnak lehet kíván­sága jegyvásárláskor? — Hogyne! Reggel fél hat­tól este 8-ig kérhet kocsira, menetirányra, ajtó vagy ab­lak mellé, dohányzó vagy nem dohányzó fülkébe. Per­sze csak addig, míg van jegy. Az utolsók már nem választhatnak. n. t. R. Oroszról — magyarra Fordítói szakosztály életre- hívásán munkálkodik az Orosz Nyelv- és Irodalom­tanárok Nemzetközi Szerve­zetének (MAPRJAL) magyar tagozata. Olyan szakosztály létrehozása a cél, amely va­lamennyi — orosz nyelvről fordító — szakemberre tá­maszkodva nemcsak a szép- irodalmi alkotások, hanem a műszaki és egyéb területek fordítóit is bevonja munká­jába. Az első próbálkozás si­kerrel járt: nemrégiben a szakfordítókat és a műfordí­tókat kerekasztal-beszélge- tésre hívták meg, ahol meg­vitathatták munkájuk közös gondjait. A tapasztalatcserén többek között szó esett a műfordítóknak gyakran ne­hézséget okozó speciális te­rületek szókincsének szaksze­rű átültetéséről, s a fordítás módszertani kérdéseiről. A tanácskozást a résztvevők va­lamennyien eredményesnek ítélték, s az érdeklődés is azt mutatta, hogy a szakemberek igénylik a MAPRJAL kere­tei között működő magyar fordítói szakosztály létesíté­sét A fordítás szakmai, módszertani kérdéseivel fog lalkozó kiadványok közre adását is tervezik, hogy ered ményesebbé tegyék a mos induló munkát. >»

Next

/
Thumbnails
Contents