Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-17 / 244. szám

Hogy járjon a száj? Szeretem a töltött csirkét. De ha a tányér piszkos, ha az evőeszközök nincsenek eltörölve, ha a töltött csirkében legyet találok, akkor nem eszem meg. Még akkor sem. ha tudom, hogy a csirke ízletes, tápláló. Egy értekezleten voltam, ahol az egyik hozzászóló a kö­vetkezőket mondta: Kedves Elvtársak! Ami elhangzott, azzal általában egyetértek. Amivel nem értek egyet, azzal általá­ban nem értek egyet. Különben, ami a dolog érdemi részét illeti, az egyfelől új is, meg nem is, (s meg tíz percig mond­ta). Az értekezlet után megkérdeztem, hogy mit szeret jobban: a töltött csirkét vagy a körítést. Az előbbit választotta. Arra viszont már nem tudott választ adni, hogy akkor miért csak a körítést mondta. Nem tudott, mert benne él egy megrög­zött. rossz gyakorlat: hozzá kell szólni, különben baj lesz. Egyébként nem róluk, nem a megrögzött hozzászólókról kívánok írni. Sokkal inkább azokról, akik hivatalból, munka­körüknél fogva kell hogy megszólaljanak. Nem mindegy, hogyan teszik. Ma már nem az a lényeg, hogy ki mondja, sokkal inkább az, hogy mit és hogyan. Ám — sajnos — haldoklik a retorikai műveltség. Pedig újra­élesztését két kitűnő könyv (a Fischer- és a Deme-féle) meg­kísérelte. De azok forgatják legkevésbé, akikre a legjobban ráférne: a középszintű vezetők. Ebben persze a különböző politikai, tanácsi, gazdasági iskolák, továbbképzések is luda­sak, mert a tematikában minimális óraszámban tervezik a szónoklástant. vagy — ha ez így csúnya és kellemetlen ki­fejezés — akkor a nyilvános megszólalás felelősségét. De nézzünk tovább egy példát! Az alaphelyzetet az egyik vállalat értekezlete adta. Mint később megtudtam (az előadásból nem derült ki!), arról volt szó, hogy a Gagarin brigád a munkaidőben dolgozik, figyel­nek az anyagfelhasználásra, a minőségre, segítik egymást a munkában. Ehelyett az alábbi hangzott el: „A Gagarin bri­gád az egész vállalatunk volumenében a lehetséges munká­latokat (így!) vállalva előrerukkolt a termelésben, ami a mindennapi gyakorlatot és a havi mutatót illeti.” Mivel tolmács nem volt kéznél, ezért utána megkérdeztem, mit akartak mondani. Nem is ez volt a nagyobb baj. Nem­csak én nem értettem; azok sem, akiknek a beszámoló tar­tatott. De nézzünk egy másik példát, ahol a hiba is más jellegű. Egy KISZ-csúcsvezetőségi ülésen vettem részt. A titkár mondandója két percbe belefért volna. Arról akart beszélni, hogy a betakarítási munkákban eddig hányán vettek részt, és milyen munka vár még reájuk. A beszámoló azonban majd egy órára nyúlt, mert a lényeg helyett először ismer­tette az idevonatkozó állásfoglalásokat, határozatokat, a fel­sőbb szervek végrehajtási javaslatait, és csak azután tért a tárgyra. Nem zavarta, hogy közben tizenegyen aludtak, ket­ten társasjátékot játszottak, a többiek pedig halkan duru­zsoltak. Sokszor megfogalmazott retorikai alapszabály, hogy a hall­gató türelmét egy percig sem szabad próbára tenni. Az em­lített példák előadói mégis ezt tették. Ezzel a kívánt hatás ellenkezőjét érték el. A nyitó példára visszatérve, körítést adtak töltött csirke helyett. Csak körítést. Itt a nyilvános megszólalás aranyszabályaiból kettőre hívnám fel a figyelmet. Az egyik a megfogalmazás, a nyelvi formába öntés. Ezt meg kell hogy előzze a témával összefüggő, alapos anyag- gyűjtés. Tényeket kell felsorakoztatni, hogy hihetővé, elfo­gadhatóvá váljon a mondandó. De sokkal több anyag gyűlik össze, mint amennyire a rendelkezésre álló idő lehetőséget ad. Ezért fontos művelet a szelektálás. Valóban csak azok az információk maradjanak a mondandóban, amelyek nélkülöz­hetetlenek. És most következne a legnehezebb rész. A hogyan. Hogyan mondjuk el. hogy oda is figyeljenek, érdekelje őket, meg is jegyezzék, el is fogadják. Mindössze kettőt emelnék ki a sok­sok ismérvből: a rövidséget, tömörséget és az érthetőséget. Ha el tudom mondani egy mondatban, ne tízzel próbálkozzak. A legnagyobb udvariatlanságnak számít az emberek idejével való visszaélés. Ha a rövidség párosul az érthetőséggel is, a siker százszázalékos. Egy jól előkészített, jól elmondott beszámoló, beszéd, elő­adás után a hallgatók éppoly kellemes érzéssel veszik tudo­másul az elhangzottakat, mint az a vendég, aki a töltött csirkét is megkapta, és a körítés is kifogástalan volt. D. TÖTH BÉLA A pénzügyőrség ..archívuma”. Liíerszámra sorakozik a ül tott szeszfőzdék nedűje ... \ jjc Kígyózik a spirál a főző belsejében Közlekedésbiztonság Holnap délelőtt ülést tart a Miskolci városi-járási Köz­lekedésbiztonsági Tanács el­nöksége. A testület megvi­tatja azt a tájékoztatót, amely a VJKBT 1977. évi munkaprogramjának időará­nyos végrehajtásáról, vala­mint Miskolc és a miskolci járás közlekedésbiztonsági helyzetéről ad képet. '"M'íi&k III. kerületiek süliéi Az első fél évben 8 millió 793 ezer 556 forint értékű társadalmi munkát végzett városunk III. kerületének lakossága. A munkához a kerületi hivatal műszaki osz­tálya 27 ezer darab járda­lapot, 15 ezer tonna mészkő-' zúzalékot és 600 köbméter ágyazó anyagot biztosított. Fehér történet A földhát dombra és völgybe le ka­nyargó rossz útjain zölyög a sátoros sze­kér. Ősi mesterség mai folytatója, mész­égető tartja a gyeplőt. Nézi az álomra készülő fákat, az ég madarait, a ballagó lovak patáit. Erős lovak húzzák az erős szekeret. A ponyva alatt a hátsó sarog­lyábán ring néhány porció takarmány. A szekér teknőjében, takaró alatt nehe­zedik az égetett mész. A szekér első fe­lében a lapát és a kiskalapács rázódik, az oldaldeszkán fénylik a húzósmérleg réz-arca, mellette a mérőtarisznya és a kissé pro. Az első saroglyába kényszerí- tett szalmakötegen csak egyetlen egy embernek van helye. Itt ül a mészégető. Közel fél évszázada bányássza, égeti, szállítja a követ. Ezt csinálta a nagy­apja és az apja is. Gyerekkorától ismeri az utakat, a falvakat, Bükkszentkereszt- töl a csehszlovák és a román határig. Ismeri és érti a követ is, ami életének kenyere és mérge. Mi, a fehérre azt szoktuk mondani, olyan, mint a mész. ö a mészre azt mondja, fehér, mint az édesanyja zsebkendője. Fakón, holtan-fehér az égetett mész­kő, mint a templomi gyertya. Mintha a tűz kiszippantotta volna belőle az életet. Majd a víz, a tűz ellensége, ha oltják a követ, ismét élénk fehérséget ád neki, életet lehel belé ... Az első saroglyábán ül a mészégető, hallgatja a szekér nyikorgását. Teste együtt mozdul a szekérrel, s nyitott sze­me ellenére is olyan, mintha aludna. . Egy hete indult el hazulról. Hét-nyolc mázsa kővel rakta még a szekerét. A fele még most is megvan. Egy faluban jó, ha húsz kilót ki tud mérni. Hét nap és hét éjszaka úton van. Ha van rá módja, este beköt valahová, valamelyik portára, s akkor neki is jut fedél a feje fölé. De van úgy, hogy a szekéren hál, ahol az éjszaka éri. Fölötte a sátor, alatta a mész. Azt szokta mondani, amióta a vi­lág világ, ez az élet jutott mindig a me­szeseknek. Otthon, a Bükkben kiterme­lik. a követ, behordják, aztán rakják a sok fát a kemencébe. És minden hónap­ban, majd’ minden hónapban útra kel­nek egy vagy két hétre. Addig mennek, amíg el nem fogy a szekérről a kő. Ezt csinálta a nagyapja, ezt csinálta az apja, és ezt csinálja ő is. A fia? ... Amikor a falu első házainak ráköszönt, a mészégető életre kel: — Meszeet!... — kiáltja. S a lovak alig tízszer emelik lábukat, ismét felhangzik a kiáltás: — Meszeet! Senki nem nyit rá ajtót, kaput. Csak akkor jön elő néhány öregasszony, ami­kor a falu közepén megáll a szekér. Ku­tyák ugatják a lovakat, s csak akkor hallgatnak el, amikor a mészégető feláll a saroglyábán. Kék kötény takarja egész testét, állátói a csizmájáig. Egy öregasz- szony reszkető hangon: — De drága, ember!... — Ez nem terem, mint a barack. Ezt ki kell termelni, jól meg kell égetni, meg ide is el kell hozni. — Nem kő? — Ne féljen, ez nem' kő — és kala­páccsal ráüt a kőre. Van, aki a szemének nem hisz, csak a saját kezének. Méregeti a kő súlyát, az­tán a fényesre csiszolódott kerékráfhoz üti. Mert nem mindegy, miképpen törik. A jó kő fehér, mint a libák tolla a zöld mezőn. Fehér, mint a köd, vagy a dér, ami felébreszti a mészégetőt. Vesszőkosárba, szatyorba, fatálba, ke­rek fateknöbe és szakajtóba méri a me- szet. Jól megnézik a húzós mérleget. Olyan ez, mint minden vásár. Aki elad­ja, annak olcsó, aki veszi, annak drága. Fekete ruhás, idős nénik állnak a sze­kérnél. A fekete kendő alatt, a hajuk olyan fehér, mint a kő. A mészégető nézi az edényeket. Es eszébe jut, hogy a tek- nőknek és a szakajtóknak is megvan az életük, éppúgy, mint az embereknek. Ke­nyeret, kalácsot dagasztottak, szakajtot- tak beléjük, aztán ahogy megrepedtek, megcsorbult a szélük, tojást, gombát, gyümölcsöt raktak beléjük. És most mész lesz bennük. Ez már az öregség... A szekér körül elfogynak az öregasz- szonyok. Ismét becsukódnak a kapuk. A mészégető cigarettát sodor, barna do­hányt ágyaz a cigarettapapírba, amely fehér, mint a mész. Aztán elindul a sze­kér, kifelé a faluból. S amikor a szélső házak ablakai is elköszönnek tőle, a fe­hér ponyvás szekér lassan eltűnik a maga keltette fehér porfelhőben. Ezt csinálta a nagyapja, ezt csinálta az apja, ezt csinálja ő is. A fia vegyész- technikus. Kitünően érti. milyen kémiai reakciók játszódnak le, amikor hevítésre elbomlik a mészkő, s mi történik akkor, amikor vízzel oltják ... A mészégető miközben rázatja magát a szekérrel és hallgatja nyikorgását, nem gondol erre. Talán inkább arra, hogy mire az ő haja olyan fehér lesz, mint a mész, talán ez az ősi mesterség is meg­tér őseihez... OEAVEC JÁNOS Pálinkát főz titokban Azt nem lehetne monda­ni, hogy az Avas lejtőjén ál­ló kis házba könnyedén ju­tottunk be. Igaz, a gazda otthon volt, de a hívatlan látogatókat nem fogadta szí­vesen. Márpedig mi azok voltunk. — Pénzügyőrség! Mondja, kedves uram, van magának itthon bora? i — Van, hogyne lenne. Il­letve mégsincs. Most pré­selem. A tavalyi vagy há­rom napja fogyott el. Jöjje­nek, megmutatom, hol van! — És mondja, pálinkát szokott főzni? © A férfi mintha várta vol­na a kérdést. Kissé hadarva, de magabiztosan válaszolt: — Én? Dehogy szoktam! Nem szeretem én a pálinkát. Csak a bort szeretem. Mód­jával. Ha vesz az asszony fél liter pálinkát, eltart az egy hónapig is. A pénzügyőr hajthatatlan: — Mégis, hol a főző? Szé­pen mesélje el... — De nincs! Én nem... — Először várja meg, míg befejezem. Tehát, ha van, adja elő, mert ha mi talál­juk meg, akkor súlyosabb lesz a büntetés! A válasz most is: nem, nincs, hogy is lenne? S in­vitál a pincébe, nézzük meg, és higgyünk neki. — Az a pince ráér. Más­ra vagyunk kíváncsiak. Alma, körte, paradicsom ládaszámra. A lakásban be­főttek. Minden a fejetetején. — Meszelek ... A ház mögött hordók, le­takarva. A pénzügyőr egye­nesen rákérdez: , — Ez a cefre kié? — Hát...? A szomszé­dé... Várjon csak! Ez itt az enyém. Két hordó. A többi a szomszédé. — Hogy hívják azt a szom­szédot? — Én nem is tudom. Va­lamilyen Lajosnak. De hogy milyen Lajos? Mindenki így szólítja... Hat hordó cefre. Bátran kijelenthetem, hogy inkább moslék. Ebből pálinkát...? De még nincs meg a főző! — Most gyerünk a pincé­be. ha már annyira kért! Muslicák százai, és a must jellegzetes erjedő illata. — Látják! Préselem. A biztonság kedvéért egyet húz is rajta. A pénzügyőr te­kintete végigsiklik a tárgya­kon. Hoppá . ..! — Ez az! — majd’ negy­venliteres alumínium üstöt szed elő a lomok közül. — Mire használja? — Nem is tudom. Csak van. Hát mustnak. — Nem baj. Vigye ki. Meg ezt is. — Fül nélküli vájdlin- got nyújt át. A fürkésző tekintet még valamit keres. így még nem teljes a főző. Megvan! ösz- szezsugorodott kerékgumi. Az öreg mentegetőzik: — Én nem ... A meglepetés kint ér ben­nünket. A pálinkafőző ösz- szerakva az udvaron. — Ha maga nem főz, ak­kor hogy tudta összeállítani? — A szomszédok, ök főz­tek. Én csak megmutattam nekik, hogy fel ne robban­jon. — Na, most mondjon el mindent őszintén! Ez már a jegyzőkönyvbe kerül. — A szomszédok ... A szomszédok, a szom­szédok. ö semmit se csinált, csak kölcsönadta a főzőt. Teljesen ártatlan. Ártat­lan?... (illcsy) Kertészkedőknek ajánljuk Ültetőnk, ásunk Az őszi kerti munkák kö­zül első helyen említhetjük a hiányzó gyümölcsfacser-1- ték, szőlők pótlását, a táp­anyag-visszapótlást és az ásást. A gyümölcsfák számára 120x120 cm alapterületű és legalább 60 cm mély gödröt ássunk ki, és a gödör alját lazítsuk meg. A bokorcseme­ték számára 60x60 cm alap- területű és 50 cm mély gö­dör szükséges. A kiásott fel­talajt a gödör/egyik, míg az altalajt a másik oldalára halmozzuk fel. A gödör aljá­ra szerves trágyát szórjunk ki, ami nem csupán tápanya­got szolgáltat, hanem javítja a talaj víztartalmát is. (Egy- egy csemete alá 10—12 kg, bokor alá 3—4 kg szerves trágyát tegyünk.) Vegyes mű­trágyából (szuperfoszfát és káli) 1,5—3 kilogrammot, bokrok alá fél kilogrammot tegyünk. Miután a szerves trágyát és a műtrágyát ki­szórtuk a gödörbe, szórjunk ki reá tenyérnyi földréteget, nehogy a gyökerek érintkez­zenek a tápanyaggal, mert ebben az esetben károsodás éri őket. Belterületen és zártkerten belül a szőlő és a három mé­ternél nem magasabbra növő gyümölcsfa telepítését a ha­tártól 0,5 m-re végezzük, ma­gasabb gyümölcsfa esetén 2 méterre. Külterületeken sző­lő, köszméte és málna eseté­ben, a határtól 0.8 méterre, míg a többi bokros gyümölcs­nél 2 méterre, a magasabb fáknál 3—4 méterre, a cse­resznyénél 5 és a diófánál 8 méterre. Ásás előtt jó minőségű szerves trágyából, kétéven­ként 100 négyzetméterre 6 mázsát adjunk, műtrágyából pedig (évenként 100 négyzet- méterre számítva): szuper- foszfátból 10 kg-ot, kálisóból 6 kg-ot, pétisóból 8—10 kg- ot. Mihelyt elteregettük a trágyát, a talajlakó kártevők kipusztítására teregessünk el a talajra ásás előtt 100 négy­zetméterenként 30—50 dkg Basudint 5 G.-t. A bogyós gyümölcsöknél, a ribiszkénél és a köszméténél a 3—4 .évnél idősebb és erő-, sen bámuló hajtásokat tőből vágjuk ki, míg a feketeri­biszkénél a letermett hajtá­sok kétharmad részét metsz- szük vissza, egy kifelé álló rügyre. A feketeribiszkénél igen fontos, hogy legyen 1 és 2 éves, 3 és 4 éves vesz- sző. A negyedik, illetve az ötödik év után a feketeri- biszke-vesszőt is vágjuk ki. Ügyeljünk arra, hogy a fe­kete- és pirosribiszkénél tö­venként 14—16 hajtásnál ne legyen több. Ritkítás után kössük össze a bokrokat, majd arasznyi szuperfoszfát és káli műtrágya-keverékkel szórjuk körül és utána ka­páljuk meg a tőkét. A szőlő telepítése előtt a területre szórjunk ki 100 négy­zetméterre 8—10 mázsa szer­ves trágyát (kétévenként) és évente 30—40 kg szuperfosz­fátot. valamint 20—30 kg ká­lisót és 10—20 kg péti sót. SZOLNOKI JENŐ mezőgazdasági mérnök

Next

/
Thumbnails
Contents