Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-20 / 247. szám
a miskolciaké a szó A Bodó-tetö aljában A Király-pince mellett elhaladva kapaszkodom fel a Bodó-tetőre, ahol már őszi szellő zörgeti a lábon álló kukoricaszárat, szorgos kezek takarítják be a földekről a még kint levő termést. A hegygerincet elhagyva, régi emlékek után kutatva ereszkedem le a völgybe, mely harminc év alatt nem sokat változott. A lüktető forgalmú várost körülölelő idillikus dombvidék gyöngyszeme a Be- tíegh-völgyi gulyakút. Végtelenbe torkolló rét, lankás domboldalok, a Pece-patak mentén hatalmas mocsári fazék tarkámnak aranysárgán, a déli fekvésű domboldal cserjéit, fáit ezernyi színűre festette az ősz. Fenn, a homokbánya világos okkersárga omladékos faia néz farkasszemet a délutáni nappal, felette kocsiút, balra a magaslaton kis akácos. 1944 nyarán ide vezényellek ki bennünket, diákokat gabonaérés idején tüzfigyeiönek. Itt bujkáltak azok a katonaköteles fiatalok is, akik nem akartak fegyvert fogni a németek oldalán. A szemközti domboldalon volt egy magyar légvédelmi üteg. Egy éjszakai tűzijátékot erről a magas megfigyelőről izgultunk végig. Légiriadót jelző szirénák vijjogása verte fel a város és a dombvidék nyugalmát. A berepülő gépeket fényszórók tucatjai kutatták a csiliagfén:/es égbolton, nyom jelzős lövedékek adtak irányt az össztűznek, s a várost körülvevő légvédelmi ágyúk fülsiketítő csaholása űzte el az éjszakai betolakodókat. De ez már régen volt. A tájon nyári meleg napokat idéző októberi verőfény. Okörnyálak utaznak a levegőben, s akadnak fenn egj'-egv bokron, a gulyakút melletti tisztáson egy kiránduló család, a szemközti szőlőhegyről szüretelek vidám esivitelését lopja felém a szellő, a város felől szirénázó mentőautó éles hangja siklik át a dombháton. Idillikus, romantikus környezet, de ki tudja, meddig? A városlakók már felfedezték, mert a közeli, parcellákon ízléses és ormótlan ví kend házak nőnek ki a földből. A városfejlesztési tervek egyelőre a Bodó-t'ető beépítését ígérik. Pár év múlva talán ezt a sok lehetőséget magában rejtő, a városhoz közeli völgyet is felfedezik a várostervezők. Mert lehetne itt a homokkőbánya alatt természetes környezetben akár állatkert is, meg vidámpark, a lejtőkön természetes lesiklópályákkal, s a környező dombokon többszintes társas- házak nyújthatnának sok családnak egészséges környezetet. Most még csend honol a vidéken, de a gulyakút mögött már elő- fehérlenek a betonpaloták. Visszakapaszkodom a Bodó-tetőre, ahonnan szalmakazlak, iitött-kopott bódék, kukoricaföldek mögül a lenyugvó nap fényében elém szalad a város, mely talán már jövőre felkúszik erre a domhátra is, elűzve az idillt, a romantikát. Meg vagyok nyugodva De csak miután kiderült, hogy nem helyi „skótság” miatt zsugorodik egyre a csomagolópapír. Lám, a napokban a Rádió reggeli krónikája is foglalkpzott vele, tehát országosan feltűnt. S én balga azt hittem; kivételes pechemnek köszönhetem. A napokban ugyanis — teljesen véletlenül — betértem a BIK Széchenyi úti vasboltjába. Csábítónál csábítóbb portékák, böngészés, no még ezt is, meg azt is, jó néhány — kisebb-nagyobb térfogatú — vasipari cikk került a kosaramba, míg a pénztárhoz értem. Blokkolás, fizetni, kosaram odébb került a csorm golóhoz, aki egy pillantás -al felmérte: nincs nálam cekker. Nem épp szívélyesen létépett két zsebken- dőnyi cégjeles „göngyöleget” az állványról, s megpróbálta belegyömöszölni a holmit. Nem ment, a két végét ösz- szefogta hát, s nyújtotta felém. — Ne haragudjon, de ezt én így elvinni nem tudom. Szétpereg az úton ... — szabadkoztam. Ismét nem szívesen, de visszavette, megpróbálta zsineggel átkötni, ám az sem használt, adott végül egy nagyobb papírt. Aztán: — Ha vásárolni megy, vigyen szatyort — okított ki. míg átadta a csomagot. Ezúton ünnepélyesen fogadom : önkritikát gyakorolok, s a jövőben — bármily ingerlő is legyen egy kirakat csak úgy spontán, véletlenül nem ugrok be körülnézni egyetlen üzletbe sem! Csak felkészülten, alapos megfontolás után, előre megtervezve, cekkerrel aközben vásárolok. Szégyellem magam! (réva) Kriston Béla Miskolc, LKM Miért nem lehet kapni... Palma sarokgumit (nagyméretűt) sem a cipészkellékeket árusító üzletben, sem a háztartási és iparcikkboltokban? A kisiparosoknak honnan van? —kérdezi Asztalos Kálmán, Miskolc, Kuruc u. 35. sz. alatti olvasónk. * Valóban nem lehet kapni, de nemcsak az üzletekben hiánycikk, a kisiparosok is kénytelenek nélkülözni. A Palma Gumigyár ugyanis beszüntette a gyártását. A cipészek más anyaggal pótolják — s való igaz, már nagyon kevesen keresik az üzletekben. „Legalább kátyúzzanak” címmel szeptember 26-i számunkban közöltük K. J. miskolci olvasónk észrevételét a Zsigmondy utca állapotáról. Levélírónk kérte; zúzalékot szórjanak az úttestre, hogy a nagyforgalmú úton a tengelytörés veszélye nélkül lehessen közlekedni. Eddig ez ügyben semmi sem történt. Legfeljebb , annyi, hogy újabb közérdekű bejelentés érkezett szerkesztőségünkbe. Sárosi Gábor miskolci olvasónk hívja fel a figyelmet rá; a Gömöri felülA kalauznak igaza volt Október 10-én este a Tiszai pályaudvarról 13.15-kor induló, Füzesabony—Sátoraljaújhely között közlekedő vonathoz siettem. Sajnos, az utolsó percben érkeztem, a jegyet már nem tudtam megváltani. Örültem, hogy a vonatot elértem. A felszálláskor közöltem a kalauznővel: jegyem nincsen. Ó nagyon udvariasan szólt: szálljak csak fel nyugodtan, majd ő ad nekem jegyet. A vonat indult, a kalauznő ki is állította részemre a vonatjegyet — de 20 forint pótdíjat is hozzászámított. Bevallom, nem akartam kifizetni és tudomásul venni a büntetést, hiszen az induláskor a kalauznő biztatott: szálljak csak fel. Máig sem értem, s nem tartom helyesnek, hpgy megbüntessenek azért, mert nem tudtam megváltani a jegyemet. B. I.-né Monok * A MÁV Igazgatóságától Mikola György adott választ a panaszra. Eszerint a kalauz helyesen járt el. Az utazásból nem lehet kizárni azt az utast, aki jeggyel nem rendelkezik. De a vonaton váltott jegy után minden esetben —- mindenkinek! — pótdíjat kell fizetnie. A ROVAT LEVÉLCÍME: Déli Hírlap Szerkesztősége A miskolciaké a szó 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. III. em.‘- 305. szoba Telefonszáma: 18-221 járó átadása után is — amikor ezt az útvonalat már mentesítik a nagy forgalom alól — igen sok gépjármű használja majd szükségszerűen ezt az útszakaszt, hiszen az ott' levő vállalatokhoz is el kell jutni. Semmiképpen sem veszít tehát időszerűségéből a korábbi javaslat. Fotóriporterünk „dokumentálja”, hogy mennyire figyelmet érdemel a bejelentés: jó lenne legalább zúzalékkal feltölteni, járhatóvá tenni a Zsigmondy utcát — még a tél beállta előtt Még mindig kátyús Hálásak volnának a gyerekek Hol játsszunk? — kérdezhetnék a Vologda lakótelep 3—4 éves kicsinyei. Talán a lakásban? De hiszen levegőre is szükségünk van .. . Nem minden édesanya ér rá órák hosszat lent lenni gyermekével, s többnyire egyedül engedik le őket az utcára játszani. Am olyan gyakran hallatszik az autók fékcsikorgása, hogy az ijedős szülők azonnal lent teremnek, s felviszik a gyerekeket a lakásba. Az eddig még üresen maradt területekre — ahol a kicsinyek játszhattak — kitették a parkírozást megengedő táblákat. A Vologda utcán minden bérház mellett, van egv parkírozó. Sok veszekedésre ad ez okot a szülők, a gyerekek és az autótulajdonosok között. A napokban is szemtanúja voltam ilyesminek a Vologda u. 10. sz. ház mellett. Vasárnap délután volt, s a gyerekek — jobb híján, szokás szerint —, a parkírozónál játszottak. Jött egy Wartburg személygépkocsi. A tulajdonosa beállította a parkírozóba, de nem a már ott levő autók mellé, hanem a másik sarokba, külön a többitől. Töt gyermek játszott már ott, s a nagyobbak közül páran odamentek a vezetőhöz, szépen kérték; legyen szíves, álljon a többi autó mellé. Ám a felnőtt nagy hangon veszekedni kezdett a gyerekekkel, mondván: oda áll, ahová akar. Ebben igazat kellett neki adni. Bár — miután a gyerekek olyan szépen kérték — lehetett volna kedvesebb^ is. Már csak azért is, mert — mint később kiderült —, a másik házban lakik. Csakhogy az ottani parkírozóban nagyobb fiúk futballoztak. A kicsiket könnyebb letorkolni. Jó volna elérni, hogy az autós felnőttek is megértsék a gyerekeket. S legalább annyira ügyeljenek rájuk, mint a gépkocsijukra. Higgyék el; a kicsik hálásak volnának érte! Gál Éva Miskolc, Vologda u. 10. sz. A turistajelzések forradalma Vargahegyiek panaszolták: a Ruzsin-dűlőben, ma már művelt kertek, felépült, vagy épülő víkendházak^ között találni két autót. Egy Warsza- vát és egy Moszkvicsot. A roncsok rontják a hegy képét, hangulatát, oda nem valóak, s ha két gépkocsi találkozik, akkor még a forgalmat is akadályozzák. Én megnéztem az autó- roncsokat, se ajtó, se ablak már azokon és leírom a panaszt, de félek: holnapután levelek' tömegét hozza majd a posta. Kialakult ugyanis nálunk az a gyakorlat, hogy aki szabadulni akar a már értéktelen roncstól, teherautóra rakja, és addig megy vele, amíg senki se látja. Ott leteszi. Rossz nyelvek szerint a Bükkben számos ilyen autó van. A gazdáikat megtalálni ma már lehetetlen, de ha ez így tart tovább, akkor a mai autószám azzal fenyeget, hogy 10—15 év múlva nem a fákra pingált jelek, csíkok, hanem a különféle márkájú autóroncsok vezetik el a természetimádókat Bükkszent- keresztre, a Csermőke-dűjő- be, Bánkúira .., Ahogy ö vezet... Autóbuszt lehet úgy is vezetni, hogy az utas azt hiszi, versenypályán száguld vele a busz.' Gyors indítás, hirtelen fékezés, éles kanyar. Az álló utasnak kevés még a két keze is a fogódzkodáshoz, sok esetben az ülő utasok sem érezhetik magukat biztonságban. Viszont lehet úgy is vezetni, ahogyan azt több alkalommal Tóth Miklós gépkocsivezetőnél tapasztaljuk. Óvatosan indít, észrevétlen fékez, a kanyart is a megengedett sebességgel veszi, a fel- és leszálló utasokat türelmesen megvárja, a szaladó utasokat is bevárja. és ami talán egyedülálló a miskolci autóbuszközlekedésben: minden alkalommal bemondja a soron követ-j kezö megálló nevét. Az idősebb utasoknak, a kisgyermekkel utazóknak nagy biztonságérzetet ad, ha meghalljuk jól ismert hangját, mert tudjuk: olyan gépkocsivezető ül a volán mellett, aki tudatában van annak, hogy embereket szállít, s hivatásának érzi foglalkozását. özv. Szabó Gyuláné Miskolc, Wesselényi u. 42. Hegedűs Józsefné, Miskolc, Pacsirta u. 52. sz.: Türelmét kérjük. ígéretünknek megfelelően hamarosan sor kerül a ,,kísérletre”. Egy „01vasónk”-nak: Fényképezőgéppel felszerelve néztünk körül a Rudas László utcában. Lehet, hogy szerencsénk volt, de ottjártunkkor tiszta volt az utca. Még a kukák is üresen sorakoztak. Panaszát alaptalannak tartjuk. Kizárt dolog, hogy hónapok óta nem takarították volna az utat. Így már érthető, miért nem közölte sem nevét, sem címét a levelében. Nyilván nem számított rá, hogy ellenőrizzük a leírták valóságát! Ebben is tévedett. Nem köszönjük meg! Páldeák István, Miskolc, Jánosi Ferenc u. 8. sz.: Szakszerű helyesbítéséért hálásak vagyunk. Legközelebb már nem feledjük el: a kisülő lámpa nem magasnyomású, hanem nagynyomású. Monostori Ferencné, Miskolc, Szamuely u. 11. sz.: Kérdésére — több, hasonló jellegű panasszal együtt — rovatunkban rövidesen válaszolunk. Mit kellene tenni? Szerintem egyszer össze kellene szedni a roncsokat. Ezután helyet, kellene találni nekik. Egy helyet, ahová az újabb roncsok is kerülhetnek. És, ha ezután máshová is kerülne roncs, akkor sem találgatni, hanem keresni kellene azt, aki odatette. És büntetni is. A büntetési pénzekből festéket vehetnénk a turistajelzésekhez. Szerintem ugyanis a hagyományos jelzés a szebb! B. G.
