Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-08 / 290. szám
belföld TERVEN FELÜL A TRIÖ- SORON. Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerműve triósorának szocialista brigádjai tegnap a délelőttös műszakon határidő előtt teljesítették éves tervüket. A három műszakban dolgozó hengerészbrigádok — tervelö- irásuknak megfelelően — 124 600 tonna hengerelt árut készítettek. Az év hátralevő részében a triósoron terven felül további nyolcezer tonna hengerelt árut gyártanak, amelynek értéke mintegy ötvenmillió forint. SZERELESGEPESITES. A Kohó- és Gépipari Technika Hazában tegnap „Szerelésgépesítés” címmel ötnapos kiállítás nyílt. A bemutatón 12 vállalat, köztük a Bakony Müvek, a Kontakta Alkatrészgyár, és a Gépipari Technológiai Intézet mutatja be alkalmazott szereléstechnológiai berendezéseit, tizem közben látható a kontakta komplex szere- löasztala, az Orvosi Műszer Szövetkezet Lanco-rendszerű szere- löasztala, valamint a Mosonmagyaróvári Fémszcrelvénygyár sze- telovonala. A mostani kiahiius elősegíti a szerclésgépesítés gyorsabb elterjedését, hiszen a vállalatok szervezőinek alkalma nyílik megismerni a már eredményesen alkalmazott módszereket s az új fejlesztéseket. TÉVÉ-VIZSGÁZTATÖ A SZOVJETUNIÓBA. Fontos exportszállítmányt csomagolnak a Híradástechnikai Szövetkezet Temesvár utcai üzemében. A hét KITU-be- rendezés részeire bontva, több száz ládában indul útnak. előreláthatólag még ezen a héten a Szovjetunióba. Ezek a színes- és fekete-fehér- tévé-gyártó berendezések a KGST műszaki tudományos együttműködés keretében készülnek a budapesti ipari szövetkezetnél a szovjet televíziógyárak részére. Szállításuk egy 1980-ig szóló, több mint 10 millió rubel értéket képviselő szerződésen alapul. Az új KITU-berendezések segítségével a szovjet televíziógyárakban sokoldalúan „vizsgáztatják”, megbízhatóan ellenőrzik a forgalomba kerülő színes és fekete-feher televíziós készülékeket ÉPÍTŐMŰVÉSZEK JUBILEUMA. A Magyar Építőművészek Szövetségének vezetősége tegnap a társadalmi szervezet alapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi ülést tartott a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, amely az egykori alakuló gyűlésnek is helyet adott. azonosítottak a hétfői KARAMBOL ELHUNYTJAIT. A hétfőn délután a Budapest, XVII. Pesti út 368-as számú ház előtt történt közlekedési baleset következtében a helyszínen elhaltak személyazonosítása megtörtént. Az elhunyt személyek: Bekő Balázsné 56 éves, Bugyi Lajosné 38 éves, Gyenes Gábor- né 48 éves, Nagy Józsefné 41 éves, Zollai Jánosné 44 éves, özv. Bellovai Antalné 54 éves, valamennyien a honvédség polgári alkalmazottai és kókai lakosok voltak, továbbá Szűcs Imre 23 éves honvéd, az autóbusz vezetője. A szerencsétlenség körülményeinek vizsgálata tovább folyik. FENYŐK ZALÁBÓL. A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 110 ezer, karácsonyfának való fenyőt szállít az alföldi városokba. A bánokszentgyörgyi, zalabak- sai erdészetekben kitermelt, 1—4 méter magas fenyőfákból Szolnokra szállítanak a legtöbbet, 60 ezret. Zalában nevelt fenyőt díszíthetnek a szegediek, a szentesiek, a kalocsaiak és a kiskőrösiek is. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Tohai Istvánná (Pesti Veroni- Ji\) ; Vojtilla Jánosné (Donka Franciska); Pinczés Károly; Horváth Gyulánc (Lengyel Irma); Osztroha József; Oláh László; Hornyák Pál; Vágó István; Pintér Ferencné (Lévai Erzsébet); Nagy Elek; Fockó András; Molnár Jánosné (Baksa Mária); Bögöly Lajosné (Huri Julianna) ; Dunai László; Kozák János; Er- dödi József, Divatprognózis T077—7© őszre—télre Derékig nyitott j szoknya, csőnadrág ... és kapucni minden meny- nyiségoen. Kapucni a kabáton, a ruhán, a pulóveren és a pelerine a . . . A Magyar Divat intézet az Észak-magyarországi Texti- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalattal együttműködve rendezett divatbemutatót tegnap délelőtt a Júnó-szálló Matyótermében. Ezúttal az 1977— 1978. őszi—téli divat legjellemzőbb stílusirányzatát mutatták be a szakmai közönségnek, a kereskedelem szakembereinek. Megkezdődtek a magyar—indiai tárgyalások Lcsonczi Pál Új-Delhiben A felvonultatott női, férfi- és gyermekruhamodellek minden újszerűségük mellett lényégében erősítik az idén már elfogadott divattendenciát, leékivált a réteges öltözködés irányzatát. Nincs új a nap alatt — mondhatnánk a divatprognózis ismeretében. Már csak azért is, mivel a két pralko- dó stílus tulajdonképpen hagyományokra épül. Jövő ősszel és télen ugyanis a neoklasszikus és az avant- garde vonalvezetés teljesedik ki a divatos öltözékben. A neoklasszikus szabászatban újraéled a férfias stílus, amit anyáink angol szabászatnak neveztek. Az avant- garde a szabad vonalvezetés stílusa, a vidékies, népies irányzat folytatása. Kényelmes, mindennapi öltözködésben valósul meg. Színben és formában felhasználja mindazt, ami a mai ember számára is kényelmes, szép és célszerű. Merészebb újításnak számít néhány bemutatott modell az avantgarde irányzaton belül. Ilyen például az ingruha, vagy kétrészes megoldás, amelynél azonos mintázatú anyagból készül az ing jellegű blúz és szoknya. Ennek a tetejére kerül az egyszínű textíliából készült, derékig nyitott szoknya, amelyből az alatta levő alj minden lépésnél kivillan oldalt. Felsőrésze derékig érő mellénnyel egészül ki. Igen változatosan hordható kombináció. Divatosak az úgynevezett lapszoknya, amely elütő anyaggal bélelt, a népies jellegű blúzok, egyenes 2^ Ismét divat a mellény az öltönyöknél. A neoklasszikus, avagy férfias vonalvezetés. vonalú nadrágok. Ismét feltűnik a bokacsontig érő csőnadrág, az overall és a térdnadrág. Ez utóbbiakhoz rövid, illetve hosszú szárú csizma dukál. Ami igazán szép, az az ajánlott alapanyagok milyensége. Divattervezőink legfőbb követelményként a nemes kikészítést, a lágy fogást, a természetes hatást írják elő. Divatos lesz a bolyhozott, szőrös felületű textília és az úgynevezett strukturált felület, amelyet díszítőszálak, kötéseffektusok, nyüstös minták alkalmazásával érnek el. Kedvelt lesz a csíkos, a folklórmintás kelme, gyakoriak lesznek a perzsa, indi, török, maya és inka motívumok. A jövő őszi—téli idényre az INTERCOLOR Nemzetközi Színbizottság 12 színt fogadott el, ezek: a tűzpiros, a gesztenyevörös, rózsafavörös, mazsolabarna, mustársárga, borostyánsárga, gyöngyzöld, gyöngyrózsaszín, gyöngysárga, petrolkék, zománczöld és petrolxöld. R. É. A Mátrában megállapodott a tél. A csapadék az utóbbi napokban itt havazásba ment át. Tegnap elállt á havazás, s a hotakaró vastagsága elérte a 18 centimétert. Ez már kitűnően alkalmas sportolásra. Mivel a hőmérséklet az Losonezi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke délelőtt hivatalos látogatásra Üj-Dclhi- be. az Indiai Köztársaság fővárosába érkezett. A magyar államfő és felesége Fahrud- din Ali Ahmed indiai köz- társasági elnök meghívásának tesz eleget. Losonezi Pál kíséretében van dr. Zsö- gön Éva egészségügyi államtitkár, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes. Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes és dr. Ga- ramvölgyi József kulturális miniszterhelyettes. Indira Gandhi miniszterelnök-asszony 16 órakor kereste fel szálláshelyén a maAz éjszaka folyamán ismét jelentős mennyiségű csapadék esett az északi megyékben. A legtöbbet — 36 millimétert — Sírokon mérték, míg a legkevesebbet — 14,2 millimétert — Sajónémetiböl jelentették. Miskolcon 20,5 milliméter eső esett. A csapadék jelentős mértékben befolyásolta folyóink vízállását is, így az apadás helyett újabb árhullám indult meg valamennyi folyószakaszon. Az Eszak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság főmérnökétől, Stéfán Mártontól ma reggel meg- tudluk: ismét árad a Sajó és a Tárná. A Sajón —mint ismeretes —, tegnapra már I. fokúra mérsékelték a készültséget, az éjszaka folyamán kialakult helyzet azonban szükségessé tette, hogy ma hajnalra már II. fokúvá változtassák. A folyó Sajóoüspöki- nél éjfélkor 220 centiméter volt, reggel 6 órára már 42 centimétert „ország tetején” napközben is nulla fok alatt maradt, így a mátrai síparadicsom remélhetően az elkövetkező napokban kellemes szórakozást nyújt a téli sport kedvelőinek. gyár államfőt. Tárgyalásuk a magyar tolmács jelenlétében folyó négyszemközti eszmecserével kezdődött, majd kerékasztal mellett került sor a két tárgyaló delegáció plenáris ülésére. A rövid plenáris ülés után a tárgyalópartnerek Külön eszmecserére vonultak vissza a szakterületüket érintő kérdések megvitatására, Losonezi Pál és Indira Gandhi folytatta négyszemközti megbeszéléseit. Helyi idő szerint 20 órakor F. A. Ahmed köztársasági elnök és felesége az elnöki palotában díszvacsorát adott az Elnöki Tanács elnöke és felesége tiszteletére. áradt. Ennél is jelentősebb a Tárná áradása. Verpeléten este lü órakor 86 centiméteres értéket mértek, ma reggel 6 órára viszont már 350 (!) centimétert mutattak a vízmércék! Így a Tárnán a korábban megszüntetett készültséget ismét visszaállították; itt I. fokú készültség vigyázza a gátakat. Gondot okoz a vízügyi szakembereknek. hogy, jóllehet, ma reggelre elállt az esőzés, Csehszlovákiából is árhullámot jelentettek. Itt ugyanis az esőzés még a magasabban fekvő helyeken korában leesett havat is megolvasztotta, így lényegesen több csapadék jut a folyókba . . . Az elmúlt 24 órában 330-an vigyázták a veszélyeztetett szakaszokon a gátakat, munkájukat 25 gépjármű és munkagép segítette. Folyamatosan dolgozott a vízügyi igazgatóság kilenc szivaty- tyútelepe is az elöntött területeken, ezek óránként mintegy 60 ezer köbméter vizet emelnek vissza a folyók medrébe. (tóth) Felhős idő Felhőátvonulás, itt-ott eső. várható mára. A nappali hőmérséklet 6—11, az esti 2—6 fok között alakul. Hó a Mátrában Vjahh árhullám a Sajón és a Tárnán DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 2527 Miskolc. Bajcsy-ZsUtnszky u. 15, Postacím: 3501 Miskolc Pl. 39 Telefonközpont: S6-132. 18-672. 35-380, Titkárság 18-223: bel- 'e* várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: g Borsoo megyei t»ap- ktado Vállalat. .>527 Miskolc. Balcsy-Zsülnsz.ky u 15, Postacím: 350t Mtskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u. 15—n Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahlvataloknáL Előfizetést dl) egy hónapra? 20 Ft, - index: 25 951. — Készül» a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld > i A bevándorlón i i csattan j t Régi mondás, hogy ha erő- ] scuock vereKednett, az ostor ( gyakrán a kéznél levő gyeit- , gclibeken csattan. Elvégre is , lizikai törvény, hogy az erő a , legkisebb ellenállás irányába i hat, ha lehet. Es hát véreké- t dés esetében ez a legveszély- I telcnebb is. — Valahogy így l van ez most Nyugat-Európá- > ban, ahol — mint az Inter- ■ national Herald Tribune ír- 1 ja — egyre többször kerül- 1 nek szembe a régi európaiak [ a bevándorolt — nagyobb- részt — színesbörűekkel. Va- ] laha — a konjunktúra évei- t ben — a nyugat-európaiak , szívesen vették, hogy a be- t vándoroltak „elvégzik a | munkát, amit ok nem ve- i geznének el”, de ma, a gaz- i dasági pangás idején, már a i bevándoroltak a „bűnbakok”, I akikre a „társadalom bajai- i ért” haragjukat ontják. — 1 Ma már nem azt nézik, hogy * helyettük dolgoznak, hanem 1 azt, hogy azok is lakni akar- [ nak valahol, és gyermekeik- j nek — akik már az új ha- ( zában születtek — munkául- ( kaimat keresnek. M. I. ! * I HAVANNA. Elutazott Havannából az a magyar parlamenti küldöttség, amely Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével, a kubai kormány meghívására részt vett a Kubai Köztársaság nemzetgyűlésének első, megnyitó ülésén. NEW YORK. Hírügynökségi jelentések szerint az ENSZ-közgyülés jelenlegi ülésszakának szerda délelőtti ülésén (helyi idő), a BT ajánlatának megfelelően újból megválasztják Kurt Wald- heimet a világszervezet főtitkárává. Az aktus — a gyakorlatnak megfelelően — tulajdonképpen formaság. A közgyűlés várhatóan egyhangúan bízza meg újabb öt évre az eddigi főtitkárt. Az ülésszak ezután folytatja a vitát a közel-keleti kérdésről, illetve befejezésképpen rátér a szavazásra az egyheti vita után. TOKIÓ. Miki Takeo japán kormányfő néhány napon belül bejelenti lemondását — közölte ma a japán kabinet főtitkára. Mint mondotta, a miniszterelnök tanulmányozza az uralmon levő Liberális Demokrata Párton belül végrehajtandó reformokra tett javaslatokat, s ezeket két vagy három napon belül a párt végrehajtó testületé elé terjeszti. A szóvivő szavai szerint e lépés a lemondási szándék hivatalos bejelentésével egyenlő. Miki egyébként már kedden közölte, hogy pártjának a parlamenti választáson elért gyenge eredménye miatt le fog mondani. DAMASZKUSZ. A Palesztin Felszabadítási Szervezet Központi Bizottsága vasárnap este iontos ülést tart Damaszkuszban — jelentette be a damaszkuszi rádió. A Központi Bizottság a szervezet legfőbb politikai irányítója, 25 tagból áll. Az ülésen részt vesz Jasszcr Arafat, a KB elnöke és inás palesztin vezetők. A MENA hírügynökség jelentése szerint Jasszer Arafat Bukarestből jövet kedden Damaszkuszba érkezett. BRÜSSZEL. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kedden este különrepülő- gépeh Brüsszelbe érkezett, ahol részt vesz a NATO miniszteri tanácsának ülésén. A hírügynökségek külön hangsúlyozzák, hogy ez Kissinger utolsó európai ténykedése külügyminiszteri minőségben. ^ A gyerekek divatja is közelít a felnőtt szabásvonalhoz. (Kerényi László felvételei)