Déli Hírlap, 1976. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
„Halló! Anya, te is hallasz?..Telefon-összeköttetés a látogMófolyosó és a kórtermek között. Életünk minősége I. Mivé lehet az ember? Berházi hangok: — Az én szüleim falun éltek, a nagyszüleim pedig tanyán. Gondolom, hogy nem a megszépítő múlt teszi, de úgy emlékszem vissza, hogy két, egymástól kilométerekre levő tanya lakói közelebb voltak egymáshoz, mint azok, akiket most egy fal választ el. — A múltkor a kilencediké i meghalt egy néni. Eddig nem i.s tudtam, hogy itt lakik. Mondtam is a feleségemnek: furcsa dolog, a halál kell ahhoz, hogy az- életről tudomást vegyünk. — Ö, én már vagyonokat kerestem ezzel a fogadással. Megkértem partnereimet, hogy sorolják fel azokat, név szerint, akikkel egy lépcsőházban laknak ... Még egyszer sem vesztettem. Kéaék t és k**éraá •— A kérdést, hogy hogyan élünk a lakótelepeken, s hogy egyáltalán hogyan élünk, az érvek és ellenérvek fókuszába kell helyeznünk... Persze, a kérdés úgy is fogalmazható, hogy tudunk-e élni megnövekedett lehetőségeinkkel? Vagy, megint másként mondva: a gazdagodásunkat, gyarapodásunkat jelző mennyiségi mutatók milyen minőséget takarnak? Egyszerre, együtt nőnek-e ? Javul-e olyan arányban életünk minősége, mint amilyet az anyagi lehetőségek biztosítanak? A kérdéskör végül is a« életmód zárját nyitogatja. Az életmód, sok más mellett — mondta egyszer a Szociológiai Kutató Intézet igazgatója —, magába foglalja azt, hogy az emberek hogyan laknak, táplálkoznak, ruház- kodnak, mivel töltik a szabad idejüket, mit jelent számukra a munka, hogyan vesznek résat a közéletben... De: életmód-kódex nincs. Társadalmunkban nem beszélhetünk egységes életmódról. És — amint azt Aczél György írja — a munkasha- talom önmagában, automatikusan nem hozza világra az új szocialista embert. Az egyének millióinak megújuKívül rekedi a köd lásáért. a társadalomnak, az egyéneknek még nehéz és hosszú harcot kell vívniuk. fcérdiüekket rak November végén ..A család és áz életihód” címmel ahke- tot tartottak Budapesten. A hazgazdák egyike, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod rhegyei titkára azt mondotta, hogy a nagy közösségben, a társadalmi közösségben igazán .jöl Csak akkor érezhetjük magunkat (és éz az útja a tágan értelmezett szocialista kollektivizmusnak), ha a kisebb közösségekben — a családban, a brigádban, a bérházi ismerősök körében —, sikerül az egyénnek gyökeret vernie, s barátokra szert, tenni. Okkál vállalkozott a HNF arra, hogy gazdája, irányítója legyen annak az egyre több embert megszólaltató eszmecserének, amely mindennapi életünk, életvitelünk, életmód-szemléletünk után kérdőjeleket rak. Gergely Mihály író úgy vélekedett, hogy felkészületlenül ért bennünket a gyorsuló idő. Megnövekedett szabad időnket, anyagi lehetőségeinket, lakáskörülményeinket, az ismeretszerzés új forrásait, a közügyekben való részvétel sanszait nem használjuk ki eléggé. Tudom, tudjuk: a nemzeti jövedelem meghaladja az évi négyszáz milliárd forintot; soha nem épült annyi lakás Magyarországon, mint napjainkban; soha annyi hazánkfia nem utazott külföldre, mint most; évenként nyolcvanezerrel gyarapodik a személygépkocsik száma; soha ennyi takarékbetétje nem volt az embereknek; s mégis, most azt kérdezzük, magunktól, és egymástól is — a „Mivé lett az ember?” kérdésen átlépve —, hogy mivé lehet az ember? Aczél Gyógy egy évvel ezelőtti karácsonyi üzenetét ismételjük meg: ..Mivé lehet az ember? Mivé lehet, ha az összefogás, a munka alkotó ereje felszabadítja. mivé lehet, ha kiszabadul nemcsak a szegénység, de a lelki szegenvsés, a tudatlanság. a tévhitek bék- f lyóiból...” Maki és marsaübot • • • tJrniep és fény a „fehér távban” Napokon át tartott az izgalmas készülődés. Az új Borsod megyei Gyermekegészségügyi Központban — vagy ahogy terjedőben a beceneve: a Szentpéteri kapui kórház „fehér házában” ■— az első karácsonyi ünnepség az igazi, nagy esemény. SZTANIOLBA, SZÍNES PAH&BA A gyerekek a csupa ablak, csillogó kórtermekben — bár inkább szobákat mondanék, hisz oly barátságosak — szinte Mikulás óta rajzolgat- tak-ügyeskedtek, készítették a karácsonyfára való díszeket. Sztaniol és színes papír, ceruza, vonalzó, és sok-sok aprócska „asszisztens” vette körül a művészkedőket- bűvészkedőket, s majdcsak taps fogadta a mester-remekeket. És persze nemcsak a gyerekek, a kis betegek, de a fel. nőttek is a karácsonyvárás előre érzett örömében éltek. Az ajándékokat szortírozták, kinek mit is adjanak, a szaloncukrot kötözgették. narancsot számolgattak, elég lesz-e a fa alá tekintgető. dí- zisamás-köpenyes ünneplőknek. — A szocialista brigádok lepték meg a gyermekkórházat. Az ÉMÁSZ-tói 20 kiló szaloncukrot hoztak, a Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalattól 4500 forint értékű ajándékot, amelynek nem az ára. hanem a figyelem adja a legnagyobb értékét. A Centrum Áruház, a hejőcsabai 912-es ÁBC-áru- ház Kossuth brigádja, a Benin KohászoM Művek VörösA Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság lillafüredi pisztrángtelepén a közelmúltban befejezték az őszi lehalászást, s a sebespisztráng te- nyészállomány próbáiejését is. December első napjaitól kezdve minden hétfőn a kora reggeli órákban leeresztik a tavakból a vizet, a költőház , válogatóedényeibe hordják a halakat, (nemek szerint ,szétválogatva), majd megkezdődik a mesterséges megtermékenyítés. Az ikrás és tejes pisztrángoktól masz- szírozással fejik le az ivarterméket, amelyet víz hozzáadásával néhány percig állni hagynak. Ez idő alatt következik be a megtermékekeresztes brigádja, no meg az ÉVM szocialista brigádjai gondoltak a beteg gyermekekre. A műsorról pedig az ifjúsági ház gyermekszínpada gondoskodik. Természetesen ők is baráti alapon — sietett tájékoztatni dr. Marosi Pálné, az ambulancia vezető asszisztense. AKIKHEZ JÖNNEK ÉS AKIKHEZ NEM A „fehér ház” külső folyosója látogatási időben megtelik. A szülők, a rokonok foglalják el az oda nyíló ablakok négyszögét, integetnek, mosolyognak — nyelve a könnyet, amit az egyelőre szokatlan, ámbár mindenképpen megnyugtatóan észszerű látogatási mód is segít visszaszorítani, ne lássa a beteg gyermek. És megcsör. rennek a fehér telefonok a kórtermekben, sorra adják egymásnak a gyerekek, hogy nyülés. Végül az ikrák a kilencfokos, kristálytiszta forrásvízzel táplált keltető edényekbe kerülnek, ahol 52 nap múlva kibújnak belőlük a gyufaszál vékonyságú ivadékok. Tavasszal csaknem félmillió sebes — és ugyanennyi szivárványos pisztrángivadékra számítanak a szakemberek. Ezek nagy részét az erdőgazdaság kezelésében levő pisztrángos vizekbe, kisebb részét pedig a horgászegyesületek vizeibe szállítják népesítésre. A fennmaradó mennyiségből 2—3 év múlva étkezési pisztráng lesz, s ebből pótolják a kiöregedett anyahalállományt is. mindenki beszélgethessen kicsit a folyosóról betekintő Édesékkel. Ám van olyan, akihez nem jönnek, aki nem vár senkit. Ilyenköt- is inkább a nővér, az orvos, valamelyik takarító néni kezébe, szoknyájába kapaszkodik. Mint Setét Laci. ö — csaknem huszadmagá- val — állami gondozott. — Mit akarsz karácsonyra? Sokára érkezik a válasz, előbb végimustrál, csak aztán szól: — Megyék a Gyermekvárosba ... — Van ott valakid? Testvéred? Megint csend, és hosszabb szünet, majd: — Nincs. Csak barátom. — És mit akarsz majd csinálni karácsonykor? Felcsillant a szeme végre. — Televíziózok . .. BUBO DOKTOR ÉS TÁRSAI Televízió. A legtöbb gyerek nyilván ez után sóvárgott, amikor bekerült a kórházba. S a „fehér ház” vezetőinek gondoskodása, lám, előteremtette azt is. Az osztályok folyosóin kialakított kis társalgókban állványra kerültek a bűvös masinák. A gyermekműsorokat kiválogatják. a lábadozókat a készüBaktattunk a ködben. Valószínűtlen fantom volt minden szembejövő. Munkáscsaladot kerestünk a József Attila telepen . .. — Kerüljenek beljebb! Kívülrekedt a köd, a hideg és valamiképpen kívül maradt a? idegesség is. ■ ■ — Nézze! Az ember a maga életét úgy csinálja, és úgy végzi, ahogyan azt kell. Egyszer megjelent egy riport, hogy az itteni lakásokban a patkány bemászik az ablakon. A riporter kifejtette, hogy nem minden ablakon. — Lakáskérvény? — Nincs. Nem adtam be. Az már a napjaink történelmének dolga, hogy egyszer felszámolódják ez a telep. Nem azért, hogy az én életem job legyen, hanem azért, mert ez van a történelemben. Kívül rekedt a köd, és a barátságos lakásba be sem fért volna már az idegenség. Házigazdám, Kovács László, a 3. sz. Volán Vállalat szerelője, felesége a Volán konyhájának dolgozója. Iá-» nva a Volán gépirodáján dolgozik . .. — A nagyobbik lányomnak két gyereke, nekem két unolék köré ültetik, aztán pereghet a képsor. A Il-es gyermekosztályon — ahol már a nagyobbacskák foglalják el a két-három- ágyas szobákat — megtalálják a másfa] (*d szórakozást is Árvái Erzsikéék. Kedvenc a VI. osztályos Erzsiké, kedvenc a gyerekek körében l©g_ kivált. Csodás rajzokkal lepi meg társait, Bubó doktort szinte sokszorosítania kell, a nővérek aztán kiállításra válogatják ki a színes remekeket. A társalgókban függesztik majd ki a rajzokat, hogy kinek-kmek az ügyességét dicsérje. ENVWÍfENI A HIÁNYT A kórház nem az otthon, nem a család, bármennyire szép, bármennyire kényelmesnyugalmas is. Feledtetni, ha csak órákra is, enyhíteni a szülök hiányát (s nemcsak karácsonyikor!) — 500 felnőttnek a közös törekvése a fehér házban”. Ennyien dolgoznak — orvosok, ápolók, konyha- és takarítószemélyzet, la. borosok és asszisztensek. És sikerül nekik! A tegnap délutáni fenyőünnepség, a karácsonyi menü, a gyerekek fölé szeretettel hajlók szeme, a takarókat igazgató kezek, hajat borzoló simogatások nyomán fakadó mosolyok árulkodnak erről. Itt nagyon szeretik a gyerekeket... R. É. kam van. Varok harmadikat is, mert a fiam, aki asztalos, már megnősült. Most éppen katona. .. A család pénzügyminisztere természetesen az asszony. — A karácsony? Magunk fajtájú emberek szeretik az ünnepet. Mert különös dolog az ünnep. Nem annak örül az ember, hogy nem dolgozik, hanem most ha egyetlen egy estére is, összejön a család . .. Hogy mennyibe kerül? Tegnapelőtt öltünk disz. nőt; nekünk annyiba nem kerül, mint másnak. A karácsony így is elvisz legalább 1500—2000 forintot... A fiú kiváló katona. — Könnyű neki. Én 17 éve vagyok szerelő, ötvenévesen, mióta az eszemet tudom, munkás. Tizenhét éve munkásőr. Ezenkívül még vadászok is. Ez az egy bolond szenvedélyem van. Jó szenvedély: mire a gyerek bement a katonáékhoz, a vadászpuskámat megtanulta szétszedni és összerakni. .. Behozták közben Beát, az unokát, s a tejszagú csöppség elfelejtette velünk, hogy most tulajdonképpen riaort készül, eg" munkáscsalád ka- rácsonváról. — Elszámolása mindenkinek van az életében, nekem is. Én nem tudom elmondani. hogy milyen irtózatosan szép érzés, ha egy teneteilen vastömeg, egy halott gépkocsi újra mozogni kezd. Higy- gye meg! Alkot az ember... e a Csak ültünk es beszélgettünk, mert hiszen fel lehetett volna írni, hogy ki sálat, ki kesztyűt kap, fel kellet volna írni, hogy mit kap a két unoka, de disznótoros sistergett kint a konyhán, s kóstoltunk hozzá hazai bort. — László bátyám, milyen az a világ? — Amég veszekedni merünk vele, addig jó nagyon. Tudod mi most odabent azon marakodunk, hogy kevés a reggeli időnk. Aztán az ember gondol egyet, és a most behozott tej, felvágott, zsemle mögé odaképzeli a nem is régen újságpapírba csomagolt zsíros kenyeret... Én három «-"ereket neveltem. Ennek a világnak három becsületes embert. Karácsony estén majd leülünk. Terített asztalhoz, mert szép volt a levágott malac." És koccintunk is. — Mire? — Maga mondta nekünk, hogy kívül rekedt a köd. Mivé lehet az ember? A nyugdíjas kohász ünnepi alkalmakkor kétszer vacsorázik, mert „előző” életében sokat éhezett. A DIGEP-ben dolgozó esztergályos apa és közgazdász fia víkendházat épít. Az apa kezét a szerzés vágya és öröme, az alkotó teremtés utolsó lehetőségének szorongató kínja mozgatja, míg a fiút a másfajta erőkifejtés, a fesztelen házi bulikra lehetőséget adó helyszerzés ösztönzi az építésre. Az öregek másként becsülik a jelent, mert ők a múlt tudói. A fiatal nem ájul el az újmódi statisztikától; mert ő a lehetőségekhez mér. Aki vályogfalú házban lakott, annak az összkomfortos bérház az álmok netovábbja. És aki ciberelevesen nőtt fel, annak még mindig ünnep, ha hús kerül az asztalra Ám, az indulatoknak nemcsak mélysége, hanem előjele is van. Ismerünk boldogtalan „milliomost” és boldog ..koldust”. A szociográfus úgy fogalmaz, hogy ellentmondásos korunk ellentmondásait hordjuk magunkban; s rajtunk a sor, hogy lépjünk, hogy változzunk, hogy társadalmi tapasztaltainkat átmentsük egyéni életünkbe, hogy méltók legyünk a korhoz, amelv mindnyájunk tarisznyájába dugta az egyéniség kiteljesedésének marsall- botját. (Folytatjuk) BRACKŐ ISTVÁN BAR»HA GÁBOR A nővérke itt pótmama is (Kerényi László felvételei) Pisztráng-nász Ikrák kilencfokos vízben
