Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)

1976-11-18 / 273. szám

>jc Finom ... (Kerényi László felvétele) Fuss, de nem érdemes Moesúnat! Mi warn a ssúhbau? A zödségpiacon: — Uram ez „kisvárdai rózsa”... — Aztán lehal­kítja hangját az árus — Alig termett krumpli az idén ... Elteszi a tizenhat forintomat két kiló krump­liért és mosolyogva fordul a másik vevőhöz, aki tíz kilót kér ugyanebből. És nyolc forint a gülbaba burgonya is, s a termelőszövetkezetek földjeiről rnezgerélt, de a háziasszony fülének ismerős fajtanevekkel dicsért krump­lik kitója is. — Asszonyom! Mit visz­nek a zsákban? — Krumplit, valamennyi gyökeret. . . — Hol laknak? — Bér házban. Kitesszük az erkélyre, aztán ... Az eladó: — Október-novemberben legalább háromszor annyi burgonyát adtam el. mint tavaly ... Kiss Lajos, az AGROKON- ZUM kereskedelmi főosztály­vezetője : — Az eladónak igaza van. Éves szinten harminc száza­lékkal fogyott idén több burgonya, mint tavaly. Az említett hónapokban, itt Miskolcon, az új lakótelepi boltokban háromszoros is volt a forgalom. — Ennyivel többet eszünk? — Nem. Valóban az erké­lyen raktároznak néhányan. Amióta a lakosság tudja, hogy import burgonyára is szükség van a hazai igények kielégítéséhez, megnőtt a vá­sárlási kedv. Ezt. a mi ára­inktól függetlenül, megérez­ték a piaci árak. A városi háziasszony, aki valójában nem ismeri a fajtákat, a jói hangzó nevekért fizet más­fél-kétszeres árat. holott va­lójában azok a fajták már ..elromlottak”, gazdaságosan nem is termelhetők. A szakember: — Ha egy gazdasági' év nehéz, nálunk nem titok. A burgonyagondról írt a sajtó, szólt a televízó. a rádió. És ezeket nemcsak a vásárlók, hanem az eladók is olvasták. Ha a vásárlási kedv most nagyobb, akkor azt ez ma­gyarázza. Más dolog, és én ezt a háziasszonyok kedvé­ért mondom el: a tárolt zöldségnek, burgonyának bi­zonyos vesztesége van. A legkorszerűbb légbefúvásos tárolási módok mellett is legalább 1.5—20 százalék ez a veszteség. — Egy erkélyen tárolt zsákban? — Ahhoz elég egy várat­lan kiadós fagy., hqgy ... — A megyében mennyi burgonya fogy egy évben, mennyit tárolunk korszerű­en, mennyit tároltunk ta­valy, tárolunk idén? — Tavaly december else­jétől újig 800 vagon burgo­nyát tárolt az AGROKOJM- ZUM. Idén 1(050 vagonnal tárol, s ebből ezer vagon mái' a raktárakban van. Hadd tegyem hozzá: az idei tárolókapacitás-bővítéssel szinte a teljes mennyiséget a legkorszerűbb módon tá­rolhatjuk. Lényegében ugyanez vonatkozik más árukra * is. Hagymára, ká­posztára, gyökéire, sárgaré­pára, almára. Harminc száza­lékkal több árufedezetünk lesz, mint tavaly. Ez 1956 vagont jelent, de számítunk az elhúzódó betakarítás mi­att előfordulható nagyobb romlásarányra is ... — Miből lesz kevés? — Talán fokhagymából, de lesz elég fokhagymaporunk. súlyos hiányra ebből sem számítunk. — Tanácsol-e valamit a háziasszonyoknak? — Én csak azt tudom, hogy milyen a várható ellá­tás. és legfeljebb azt sajná­lom. ami otthon ‘önkre- megy... Egy árus (súgva): — Tudja, mi lesz tavasz- szai? Úgy tűnik, tudom. A pia­con is lejjebb megy az ál- gülbaba és a „mű-rózsa” ára. A háziasszony: — Az erkélyen talán . .. Ez valódi kisvárdai... Engedjék meg, hogy az első fagyokig ne adjak ta­nácsot! Utána meg minek is adnék? A rosszabb termést ugyanis legfeljebb a krump­li ' szabványméreteinek vál­tozása jelzi. És néhány új fajta, amit talán meg is sze­retünk. És akkor jövőre majd így suttog a piaci árus: — Ez kicsit drágább, de valódi import-áru, kérem ... B. G. A korszerű, légbefúvásos tárolókban bármilyen óriásiak a burgonyahalmok,-állan ?f- • i, tudják a a hő­mérsékletét ... Az ingatlankezelő munkájáról Fűtés, karbantartás, ügyintézés Kommunális szolgáttúszok (§L) Csaknem 25 ezer bérlemény gazdája a Miskolci Ingatlan­kezelő Vállalat. Ezek közé tartozik az a 13 7ÖÖ lakás is, mely távfűtéssel van ellátva. Valószínűleg nem sokat tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a távhőszolgáltatás okozza a legtöbb gon­dot a vállalatnak és ezzel kapcsolatban érkezik hozzájuk a legtöbb kifogás, panasz is. Jóllehet a hőszolgáltatás zökkenői (például az idei őszön az avasi lakótelepen) nem írhatók ki­zárólag az ingatlankezelő rovására. Régi téma Miskolcon, hogy e vállalat maradjon-e to­vábbra is a hőszolgáltatás gazdája, avagy hívjanak elei­re egy külön testületet. A távfűtött lakások számának gyors szaporodása (a Ixázgyá- ri épületekben kizárólag ezt a fűtési módot lehet alkal­mazni) előbb-utóbb szüksé­gessé teszi egy távhővállaiat életre hívását. Így foglalt ál­lást a városi pártbizottság gazdaságpolitikai és város- politikai munkabizottsága is, mely a közelmúltban — a többi kommunális szolgálta­tó vállalattal együtt — fog­lalkozott az ingatlankezelő munkájával. Nőtt a panaszok <záma S ha már a panaszokat említettük ... Elgondolkozta­tó, hogy a jogos bejelenté­sek száma az 1970. évi 921- ről 1975-ig 2823-ra emelke­dett. Meglehetősen sok pa­nasz illeti a karbantartó te­vékenységet. Nemrégiben mi is foglalkoztunk a pereces! lakók ügyével, akiknek a fe­je fölül lebontották a tetőt és beáztak a lakások. így nem szabad felújítási mun­kát végezni! A vállalat nehezen birkó­zik meg azzal a feladattal, amit az évente növekvő fenntartási keret gazdaságos felhasználása jelent. Nehéz kivitelezőt találni a munká­A hivatal nyelve A szebb, közérthetőbb, egy­szerűbb hivatali nyelvről tar­tottak ankétot tegnap Szom­bathelyen. Közalkalmazottak, a tanácsok és különböző hi­vatalok, intézmények dolgo­zói folytattak eszmecserét a nyelvművelés kérdéseiről. Dr. Gonda György, a Vas megyei Tanács elnökének megnyitója után dr. Kemény Gábor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Nyelvtudo­mányi Intézetének tudomá­nyos munkatársa, a Hivatalos nyelvünk kézikönyve című. nemrég megielent kötet egyik szerzője szólt a résztvevők­hez. A hivatalos nyelvnek a köz- érthetőséget veszélyeztető ne­hézkessége. az élet nyelvétől eltávolodott stílusa. írás- és beszédmódja politikai, erköl­csi, sőt gazdasági károkat okozhat — hangsúlyozták az an keton. A nehezen érthető, túlzottan szakmai, esetenként homályos, cikornyás szóhasz­nálatot jogos bírálatok érik. A hivatalos nyelv egyszerű­sítésével is növelhető a hiva­tali munka hatékonysága, csökkenthető a bürokrácia. Az említett kézikönyvben a Pénzügyminisztérium Állam- igazgatási Szervezési Intézete összegyűjtötte a hivatali nyelvhasználat fonákságait és helyettük jobb, egyszerűbb, magvarabb meg-■'> tótokat ja­vasol. ra, es igen kevés cserelakás áll rendelkezésre. Évente 500—ö00 lakás teljes felújí­tása a feladat, ezzel szem­ben mindössze 87 olyan la­kás van, ahova átmenetileg átköltöztethetik a lakókat. Ügy kell tehát végezni a munkát, hogy közben leg­alább az otthon egy része lakható maradjon. Ha aztán elhúzódik a felújítás —mint Perecesen is — és az építők sem állnak feladatuk magas­latán. akkor megindul a pa­naszáradat. Kevés a szakember Az ingatlankezelő vállalat­nak van saját karbantartó részlege is. Am, mint az em­lített tanácskozáson elhang­zott, bérezési és egyéb prob­lémák miatt nehéz jól kép­zett iparosokat találni erre a munkára. Igen nagy a rész­legnél a fluktuáció: a dol­gozók 54 százaléka cserélő­dik rendszeresen! Régi panasza az ingatlan­kezelő vállalat vezetőségé­nek, hogy nincs megfelelő telephelyük. 38 részleg, mű­hely, anyagtelep működik a város különböző pontjain, szétszórtan. Könnyű elkép­zelni, milyen nehéz ilyen körülmények között jól meg­szervezni a munkát, haté­„líi minek mestere? ’ A Borsod megyei Gyógy­szertári Központban tegnap délelőtt rendezték meg a ..Ki minek mestere?” szakmai­politikai vetélkedő közép­döntőjét. Az elődöntőbői továbbju­tott 12 résztvevőnek húsz tesztkérdésre kellett vála­szolnia. majd 3 •! -»eve «o->­dolkodási idő letelte után szakmai gyakorlati feladató kát oldottak meg. Bizonyí­tani kellett felkészültségükéi a gyógyszerészeti készülékek összeáUitásévan. iártasságu­A Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőházban ma délután 3 órától az irányítása alá tar­tozó tanintézeti KlSZ-bizott- ságok titkárai számára tar' értekezletet a KISZ Miskolc városi Bizottsága. Elsőkén! jelentést hallgatnak meg a 101. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet KISZ-bi­konnyá tenni az ellenőrzést Ám minden gondot figye­lembe véve sem fogadható el. hogy túlságosan hosszú ideig húzódnak el a karban­tartási munkák. Baj van a dolgozók munkafegyelmével is! Az erenvői telephely 1977 végéig elkészül — a városi tanács tájékoztatása szerint de a lakossági panaszok in­tézését addig is javítani kell. Kívánatos továbbá, hogy folytassák a már megkezdett belső szervezést, és alakítsa­nak ki egy olyan középveze­tő gárdát, mely képes meg­birkózni a feladatokkal. Kabarélréfának is unalmas Tegnap egy másik kom­munális szolgáltató vállalat (Miskolci Vízművek, Fürdők, és Csatornázási Vallalat) te­vékenységével kapcsolatban megjegyeztük: közvetlenül befolyásolja a lakosság köz­érzetét. Legalább ennyire igaz ez az ingatlankezelő vállalatra vonatkoztatva is! Amíg a lakók rettegve vár­ják a felújítást, a fűtési sze­zon beköszöntél, s csak hosz- szas utánajárással lehet el­végeztetni a legkisebb belső szerelési munkákat, nem mondhatjuk, hogy a Miskol­ci Ingatlankezelő Vállalat egyértelműen jó Irányban befolyásolja közérzetünket. Csekély vigasz, hogy az in­gatlankezelés országosan sem tartozik a jól szervezett szol­gáltatások közé, és ma már kabarétréfának is unalmas, ha valaki például a házke- zelőségek ügyintézését figu­rázza ki. íbekes) kát a Gyógyszerkönyvben és egyéb szakmai kiadványok­ban, de számot kellett adni politikai ismereteikről is. A zsűri véleménye szerint a versenyzők jól felkészültek a középdöntőre. A maximáli­san elérhető 80 pontból Bar­na Győzőné, a kazincbarci­kai 19 94-es gyógyszertár asszisztense 79.5 pontot ért el. így ő képviseli Borsod megye fiatal gyógyszertári dolgozóit Sopronban decem­ber 16—17-én, az országos döntőn. zoUságanak irányító, segítő, ellenőrző tevékenységéről. Ezt követően a tanintézeti KISZ-bizottságok titkárai ad­tak tájékoztatást az iskolai diáknapok előkészületeiről, az iskolai tanulmányi verse­nyekről. valamint az iskolai diákújságok helyzetéről. KözépÉiiiő a Gyógyszertári Központban Tanintézeti ÜlSZ-titkárok értekezlete

Next

/
Thumbnails
Contents