Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
STOP! EGY PERCRE fi közlekedés kiváló dolgezáia Autósok, motorosok rovata November 6-án kormány- és miniszteri kitüntetéseket adóit át a városi pártbizottság székhazában dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság e.so titkára. Az ünnepeltek soraiban ott iiit a megyei pártbizottság Jobb gépkocsivezetője, köztük Berdó István, aki a közlekedés- és postaügyi miniszter áltál adományozott, a Közlekedés Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. Csendes, szerény, hallgatag ember. Amikor meglátja kezemben a jegyzetfüzetet, tiltakozik: ne írjak róla. Van egy kohászati ismerőse — mondja —, aki 1 millió kilométert vezetett már baleset nélkül, legyen ő a riportalany. Aztán kiderül: bizony ő is az 1 millió kilométer közelében „evezget” már. — Idestova húsz éve vezetek gépkocsit. A tűzoltóságnál kezdtem, rövid időre a megyei tanácshoz kerültem, majd jó 18 évvel ezelőtt a megyei pártbizottsághoz. Azóta egyfolytában itt dolgozom. Mi pedig tegyük hozzá: azóta is az egyik legmegbízhatóbb, legt'egyelmezettebb, legrutinosabb gépkocsivezető. Több mint fél millió kilométert vezetett már baleset nélkül, amikor — 1970-ben történt — országúti előzésnél eléje vágott egy teherautó. Megsérült, nyolc napig feküdt kórházban. — Máig emlékezetes nap maradt számomra. Még jobban megerősítette bennem azt az elvet, hogy nem elég nekem vigyázni, mások hibáit is ki kell tudni védeni. Tudja, ilyenkorra — összesen 800—900 ezer kilométert vezettem már — kikristályosodnak az emberben a jó. megbízható vezetési technika alapkövetelményei. Én azt vallom: közlekedjünk mindig óvatosan, figyelmesen, fegyelmezetten. betartva a KRESZ előírásait. Mind többen vagyunk az országutakon, a város útjain, s egyre nagyobb a veszély. Mindenkinek csak egy élete van ... Berdó István jó munkáját elismerték már vállalati kiváló dolgozó kitüntetéssel, miniszteri kitüntetést azonban most kapott először. — Mi tagadás, nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy kitüntetnek. S nemcsak én, a feleségem; a gyerekeim is. Nős fiam van, Í8 éves lányom, akik velem együtt örültek és örülnek. S hogy mi következik most? Járom tovább a megye útjait, s remélem, hogy baleset nélkül. Jó lenne eljutni a sok gépjárművezető számára bűvösnek tűnő, egymillió levezetett kilométerszámig. Beül a pártbizottság Zsigulijába s indít. Most éppen Szerencsre, Sárospatakra és Sátoraljaújhelybe visz az útja ... Ny. I. fill® .■:ív>x--R;.:y5fz Alii Gyártörténet üvegekből. A méret valaha nem volt törvény. AZ ÜVEGHEGYEIN TÚL Jegyzetek a sajószentpéteri üveggyárból Filtercsonk Lurginak a Évente jelentős mennyiségű fémszerkezeti anyagot szállít külföldre a Miskolci Vasipari Szövetkezet. Termékeiket ismerik több európai és afrikai országban, sőt nemrégiben dél-amerikai megrendelés is érkezett. Állandó kapcsolatot tartanak a partnervállalatok szakembereivel. Tegnap például az NSZK- beli, komplex berendezéseket gyártó vállalat, a Lurgi MEO-vezetője és a kooperációs ügyek intézőjével megbízott szakembere látogatott a szövetkezet vasipari üzemébe. A jövő év második negyedétől kezdődően 600 tonna elektrofilter ki- és bevezető csonkot szállítanak a Lurgi cégnek. A vállalat képviselői ismertették a gyártó üzem szakembereivel a különleges műszaki előírásokat és a minőségi követélményeket. BÉLYEGGYIJTÉS November 11-én került forgalomba a szovjet Vénusz-kutató Vcnyera-programról és az amerikai Mars-kutató Viking-prog- romról megemlékező 40, 00 filléres, 1, 2. 3, 4. 5 forintos címletekből álló bélyegsorozat és a 20 forint névértékű blokk (képünk). A bélyegsorozat 432 ezer fogazott és 11 ezer fogazatlan, a blokk 300 ezer fogazott és l-töJ 11 500-ig terjedő sorszámozással (a sorszámozás a blokk hátoldalán felül helyezkedik el) 11 500 fogazatlan példányban, több színű mélynyomással az Állami Nyomdában készült. Vertei József grafikusművész terve alapján. V. Gy. ,.Mi az üveg? Dísztárgy vagy szükségleti cikk? Mindkettő. Az üveget először használó ember annak hasznos tulajdonságait ismerte fel. és csak később használta dísztárgyként...” Az idézet a Magyar Üvegipari Művek Sajószentpéteri Gyárának prospektuásból való. Reklámízű mondat, de pontosan utal a gyár szerepére: — Gyártunk befőttes-, kon- zervesüvegeket, sörös- és borospalackokat... Áruink jó része külföldre kerül, de mi ezt már nem is tudjuk, hiszen az üvegek tartalma viszi az árut... Persze van exportunk is ... — A gyár rangja? — Nézze, külföldiek mesélik, hogy a tokajis palackot sokan megfordítják odakint. Ha rajta van a mi védjegyünk, az S betű. akkor biztos. hogy a bort nem kint hamisították. A borkombinátot ugyanis mi látjuk el üveggel. Az üzemben több idősebb munkás kis nosztalgiával beszélt az üveggyártás hőskoráról : — Akkor még szép dolgok születtek. Ki-ki mestere lehetett az üvegfúvásnak ... A gyár évenként félmilliárdos értékben mintegy 300 millió szabványüveget, palackot termel. Ez gépek nél. kül, százszázalékos gépesítés nélkül lehetetlen volna. A fiatálabbak a gépekre esküsznek : — Berendezkedtünk szitanyomásra. Olyan szép palackokat tydunk csinálni, ami az egész világon versenyképes ... Számoltunk: egy-egy szita, nyomásos üveg nyolcvan fillérrel, egy forinttal kerül többe a hagyományos üvegeknél. Egy szép címke legalább ugyanennyi, de azt minden újratöltésnél cseréin] kell. — Mit szólnak a megrendelők a szitanyomásos üvegekhez? — Külföldön lesz piac ... — Itthon? — Nehezebb. Nincs igény, pedig márkajelzésre kiválóan alkalmas ez a módszer. Csomagolástechnikailag minden igényt kielégít. A gyár tanácstermének vitrinjeiben egymás mellett láttuk a századfordulón készített, ma már .ritkaságnak szá. rnító üvegeket és a legmodernebbeket. Bent az üzemben a gépsor egymás után tette a szállítószalagra a kész, de még vörösen izzó palackokat. — Talán a kép is elmondja: hajdan nem volt baj, ha a befőttesüveg szája nem volt éppen egyenes. Ma milliméterek számítanak, szabványok írják elő a külön. A MERKÚR biztos vevő/ KÉNYELMESEN GYORSAN JO ÁRON ADHATJA EL HASZNÁLT KOCSIJÁT A MERKUR-NAL Nem kell naphosszat a piacon állnia, vagy apró- hirdetéseket feladnia. A MERKUR várja az Ön használt kocsiját. Tapasztalt szakemberek vizsgálják át autóját, és reális árat állapítanak meg. A vételárat azonnal kézhez kapja. Amennyiben ön kívánja megszabni a kocsija árát. a MERKUR bizományba is átveszi a kocsit. Ma már nem érdemes Budapestre utaznia. Keresse fel a MERKUR miskolci telephelyét! Címe: Lorántffy Zsuzsanna u. 49 Nyitva: S—15 óráig, szombaton: 13 óráig Oil csak telezze kocsijai fin nlimm? ni nvnl 1 D es M Z! ez dien filemur Ha a szoknya induif megy utána a nadrág is Ilonka 27 éves és hat gyermek édesanyja. Most éppen gyermekgondozási szabadságon van, a legkisebb csemete ugyanis alig két hónapja született. — Mit tud csinálni ennyi csöppséggel? — sopánkodnak a fiatalasszony körül a tájékozatlanabb ismerősök, akik nem tudják, milyen roppant precízen szervezett a nagy család. — Hogy-hogy mit tudok csinálni vellik? — méltatlankodik ilyenkor Ilonka, aztán sorolja: — Mindenkinek meg van szabva a feladata. Ki mennyit bir, annyit tesz a családért. Igaz, van amikor teljesen tanácstalanná válók. Itt volt például Robika. A tízéves fiam. Az utóbbi hetekben az úristennek sem akarta levinni a tárolóba a szemetet ... A csöppnyi asszony talán ki is kérné magának, ha ezért bárki megmosolyogná. Meri igenis, neki gond volt ez az apróságnak tűni. rendbontás. — Már-már ott tartottam, hogy elmegyei a nevelési tanácsadóba, s megkérdezem, mit tegyek a gyerekkel. Hanem amikorra végr< megtudtam, hogy hol is van a tanácsadás meg is oldódott a probléma. Kiderült ugyanis. Iwgv ct Ham akkoriban nézte meg a mo. ziban a Fej nélküli lovas című filmet. Ehhe hozzájött, hogy nem tudta, hol van a sze méttárolóban a villanykapcsoló, a sötétber pedig félt. No szóval, megmutattam a vil lanykapcsolót, azóta a gyerek leviszi a szemetet ... Semmiség? Persze, hogy az — most még. Később azonban láncreakciót építhet ki a gyerek magatartásában a példa: megtagadhatja a kötelességét. — Tetszik tudni, olvasom ezeket a gyermekpszichológiai könyveket. Sok minden mellett megtanultam belőlük, hogy ha a gyerek valamit nem akar megtenni, i:alami elöl elzárkózik, annali mindig meg kell tudni az okát. Hogy miért teszi. Szóval, ezekből merítem a ,,tudományomat’[... Ilonka jó fejű asszony, okos nő, akit minden érdekel. Nyolc általános iskolát végzett, de kevés olyan ismeretterjesztő mű létezik a gyermeknevelésről, vagy a mindennapjainkat érintő témákról, amelyet végig ne bön- jészett volna. — Feri, a férjem ugrat: mi az, tán tudós akarsz lenni?! Hanem most aztán meglepődött. Bejelentettem: míg a hároméves gyermekgondozási szabadságom tart, én bizony beiratkozom a közgazdasági szakközépbe . . . Elvégre csak 31 éves leszek, mire elvégzem. — No de, hat gyerek mellett? — kapkodtak levegőért, akik hallották. — Ugyan, nem olyan boszorkányság az. Hiszen kettő az iskolában és a ..apköziben '■an, kettő óvodás, csak a két kisebb van üllőn velem. Mellettük meg igazán elbírom . . Az önbizalmát, azt csodáltam. Aztán ra- lö’obentem. hogy taktikusnak is remek. A '.etetéstől a könnye is csordult, amikor megkeresett az újabb hírrel a minap: — Tessék képzelni! A férjem azzal jött jaza. hogy ö bizony jelentkezett a vállalat nál művezetöképző tanfolyamra. Ö. akit álU bírtam rávenni, hogy elvégezze a nyolc ál talánost! Hát tetszik látni. így van ez. Ha a szoknya indul, megy utána a nadrág is Ezel; a férfiak ... Képtelenek elviselni, hon az asszow okosabb" legyen (radványi) böző kiképzésű üvegek pontos adatait, az engedélyezett eltérést. A legnagyobb vevőnk a konzervipar. A szabvány, tehát a minőség törvény. Más dolog, hogy ezen túl előbb vagy utóbb mindenki a szépet fogja keresni. Egy-egy gazdaságnak nem mindegy például, hogy csomagolással felhívhatja-e a figyelmet valamilyen termékére. — Egy-egy állami gazdaság. ha kisebb, kis sorozatot is rendel... — A nagy sorozatok gazdaságosabbak. de a BNV-re készítettünk például egy óriási méretű beíőttesüvé- get a konzervgyár kérésére. Szépen mutatott '''"•’•ne az őrölt paprika ... Fiatalok, akik már itt tanultak, mondták: — Nincs a világon olyan műanyag, amely kiszoríthatná az olcsó üveget ... Számoltunk: megéri-e Sa- jöszentpéteren majd 1800 embernek az üveggyárban dolgoznia? — Van olyan hely, ahol jobban keresnek. Nem a nagyobb ’ órabérrel, hanem a különböző oótlékokkal. Itt viszont sokan vagyunk, akik már a családból hoztuk a mesterséget. Aki egyszer belekóstolt. az már nem hagyja itt... Az bárhova megy, megfordítja az üveget és keresi azt az S betűt... Gondolom, hogy mi, vásárlók is szívesen találkoznánk naponta a gyárral: mondjuk a magyar kereskedelem által is felfedezett márkát jelző szitanyomásos üvegekkel. Nem is kellene értük az üveghegyen túlra mennünk. BARTHA GÁBOR fc Aszúsüvegek, évfordulóra. Rendelés híján csak a minta- példányok készültek el. (Solymos László felvételei)