Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
Szobormosás, takarítás, gereblyézés Szűkölködő intézmények „A levélnek megtiltani nem lehet...” a Mit tudunk belvárosról? hiszen kiszolgálják a vidékről bejárókat, sőt — a boltok esetében — a külföldről érkező turistákat is. Az élelmiszerboltok forgalma olyan nagy — az elmondottak következtében —. mintha a belváros minden lakója mindennap vásárolna, a csecsemőktől a legöregebbekig. Tradicionális kö/Dontok De nemcsak a boltok, patikák. hanem az általános iskolák is igen zsúfoltak a belvárosban. Miért? Azért, mert az új lakótelepek oktatási intézményei — befogadó- képességüket tekintve — nem elégítik ki az ottani igényeket, ezért a gyerekek égy ré- a belvárosi intézetekbe jár. Található itt olyan általános iskola is, mint a Fazekas utcai, mely a maga nemében egyedülálló a városban (tagozatos osztályok működnek, köztük az immár országos hírű zenei tagozat), így érthető, hogy kisdiákjai nemcsak a közvetlen környéken lakók közül verbuválódnak. A belvárosban tradicionális intézményközpontok találhatók (például Tanácsház tér), melyeket nyilvánvalóan megtartanak a rekonstrukciós tervek készítői is. Hagyományosnak nevezhető a belváros bevásárlóközpont jellege is. Azt a hagyományt viszont remélhetőleg nem ápoljuk tovább, ami az intézmények szűkös körülményeit illeti. (Folytatjuk) BÉKÉS DEZSŐ a lengyelek Augusztus óta Sí ö kény szezon A kökény a „szezongyümölcs” ezekben a hónapokban az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vál lalat 4-es számú miskolc üzemében. Egyre bővül a kül földi megrendelők köre: Ka nadába és Svédországba szamócát. málnát és szedrei szállítanak, a finnek pedig a magas vitamintartalmú fekete ribizlit kérik. Jelentős külföldi megrendelő a lengyel partner: ebben az évben /00 tonna vegyes erdei gyü- nölcsszörp szállítására kötöt- ek szerződést. Az üzem —- x porttevékenysége mellett — maradéktalanul kielégíti i belföldi igényeket, sőt a '.ovemberre megrendelt <zörpmennyiséget már el is zállították a forgalmazó vállalatok. Örülünk az idei hosszú ősznek, de a köztisztasági vállalatnak gondot okoz. Október 4-én kezdték meg a nagytakarítást, és az előzetes tervek szerint 40 napon belül be kellett volna fejezni a város minden zugának seprését. Az őszi leveleknek azonban parancsolni nem lehet, hullanak azóta Is rendületlenül. — A felkészülés még október 1-én kezdődött. Nyolc seprőgép, 3 rakodó- és 6 sózógép áll rendelkezésünkre a város 070 ezer négyzetméternyi területének megtisztításához. A 80 kilométeres miskolci úthálózat takarítására alkalmi munkásokat is felvettünk . — hallom Babla Györgytől, a vállalat főmérnökétől. A köztisztasági vállalat eddig 2448 órát fordított seprésre, gereblyézésre, szemét-, hulladék- és lombeltakarításra. Ezenkívül 1920 órát vett igénybe a város külső és belső füves területeinek kaszálása. Az őszi nagytakarításra szánt összeget nem használják fel teljes mértékben, mivel sok segítőjük akadt. A postaigazgatóság dolgozói, a Nagyváthy utcai általános _ iskola tanulói, a köztisztasági vállalat KISZ- szervezetének, valamint a vállalat szocialista brigádjái- hak tagjai összesen 1300 munkaórát áldoztak fel szaMa liarmadízben idézünk néhány érdekes megállapítást abból a vizsgálatból, melyet az ÉSZAKTERV kollektívája végzett Miskolc belvárosában. A felmérés célja az volt, hogy támpontul szolgáljon a kollektívának, mely végül megbízást kap az új városközpont megtervezésére. E megbízást egyébként a városi tanács állal kiírt tervpályázatban való sikeres részvétellel lehet elnyerni. a lakásokról Erdei vegye'et kérnek Emlékeztetőül ennyit: voltak olyan időszakok, amikor több száz. teljesen kész otthon állt zárt ajtóval, és előfordult. hogy hosszú hónapokig. esetleg évekig sem költöztek be az új lakásokba. Ehhez képest valóban nagy javulás következeit be, de — a végrehajtó bizottság álláspontja szerint — továbbra is vizsgálni kell. hogy mióta állnak üresen lakások függetlenül attól, milyen kévés van belőlük. 1 Évről évre építészeti nívó- díjban részesíti a tanács a legjobban sikerült létesítmények tervezőit, kivitelezőit. A tavaly átadott épületek közül a Domus Áruház alkotói és azok a tervezők, illetve kivitelezők érdemelték ki a dijat, akik az új házgyári tervcsaládot kialakították. A város irodalmi ösztöndíját Kalász László költőnek, irodalmi nívódiját pedig Serfőző Simon költőnek adományozták. A zenei nívódíjat Vrana József zenetanár, illetve a Fazekas utcai általános iskola gyermekkara érdemelte ki. A végrehajtó bi^- zottság egyhangú helyeslésével találkozott, hogy a soksok hazai és külföldi sikert elért gyermekkórust ne pénzzel, hanem lengyelorszé-. gi üdüléssel jutalmazzák. (bekes) volt vendéglő épületében zsúfolódott össze, patikáink zöme 50—80 évvel ezelőtt épült, s akkoriban lényegesen kisebb forgalmat kellett lebonyolítani ezekben a hr ínségekben. A pénzintézetek általában a volt miskolci bankok épületeibe költöztek', s valószínűleg senkinek sem kell bizonygatni, hogy — a régi keretek között — gyökeresen más' feladatokat kell ellátniuk. Van olyan regionális jelentőségű vállalat, melynek adminisztrációja faházba költözött. Bizonyára azt is kevesen tudják, hogy a MÁV-igazgatóság épülete valaha bérház volt. Regionális feladatok Az épületek eredeti funkcióját tekintve ilyen képet kaptak a vizsgálatot végzők: a belvárosi intézményeknek körülbelül 27 százaléka lakásban működik, 8,9 százaléka üzlethelyiségben, 3,5 százaléka pincében, és — mint már utaltunk rá — faházak, raktárak s egyéb épületek. helyiségek „gazdagítják” a listát. Az intézményeknek otthont adó épületeknek 17,8°,o-a készült csak arra a célra, amire ma használják, de — mint a oénzin- tézeteknél rávilágítottunk — ezek sem felelnek meg a mái követelményeknek. Tulajdonképpen alapfokú közintézménynek számítanak a gyógyszertárak és a boltok. Valójában azonban regionális feladatot látnak el, (Folytatás az 1. oldalról) ajc Munkában öcsi, a seprőgép Ércet, szenet keresnek Három helyszínen végeznek kutatási munkákat az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat észak-magyarországi üzemvezetőségének dolgozói. A Tatabányai Szénbányák Vállalat, és a Központi Földtani Hivatal megbízásából Recsken. Mátraal- máson és Nagyegyháza körzetében " érc- és szénmező után kutatnak. A közeljövőben az egyik fúróállomás Sárospatakra költözik, ahol az eddigi vizsgálatok, alapján aluritréteg található. Ha a kutatómunka sikerrel jár, újabb csiszolóporbányát nyitnak (Kerényi felv.) MSZBÍlagcsopcrisk, ifjúsápeiiüka Ma délután a Szondi György utcai székházban ülést tart a miskolci szolgáltatóipari párt-végrehajtóbizottság. A testület tagfelvétel javaslatok megvitatása után a pártbizottság hatáskörébe tartozó vállalatoknál működő MSZBT-tagcsoportok munkájáról. tevékenységük továbbfejlesztéséről hallgat meg tájékoztatást. Ezt követően az ifjúságoolitikai hn. tározat végrehajtásáról tájékozódnak a végrehnúó bizottság tagjai. Főleg a lakásokról, az idei tervfeladatok végrehajtásáról volt szó abban a tájékoztatóban is. melyet a tervosztály készített a végrehajtó bizottság számára. Az idei évre tervezett 1518 állami lakás közül 810-et adíak át napjainkig. Megfeszített munkával el tudják érni az építők — hallottuk Lipták Balázs osztályvezetőtől —. hogy körülbelül 300 otthon kivételével, az év végéig befejezzék az összesét. A lemaradás tehát vaalmivel kisebb lesz. mint amekkorára — a nyár derekára kialakult helyzet alapján — számítottunk. A művészlakások átadása még mindig késik. A '’leütésben november 15-i határidő szerepel (ki tudja, hányadik?). ám félő. hogy ezt sem tudják tartani a kivitelezők. ■ a Még mindig a lakásokról, pontosabban az üresen álló otthonokról A szigorú intézkedéseknek van foganatja, mert mint a vitában elhangzott: „A lakásügyi hatóság és az ingatlankézelő vállalat tevékenységének javulása kö- )vetkezőében az üresen álló b rlemények száma 1976. au-; p isztus 1. óta reális szintre sokként.” Október 1-én egyébként 57 lakás állt üresen. közülük 31 új. 26 pedig régi bérlemény. Egy és más A miskolci intézmények zöme azon, a körülbelül 150 hektáros területen található, melyet északon a Jókai és Fazekas utca, valamint a Zsolcai kapu, délen a Népkert, keleten a Kun Béla, nyugaton pedig az Avasalja és a Dayka Gábor utca határol. (Ide soroljuk az állam- igazgatást, oktatást, művelődést, egészségügyet szolgáló intézményeket és a boltokat is.) Iroda a volt vendéglőben & A hatalmas porszívó megtisztítja a zegzugokat is. bad idejükből. A köztisztasági dolgozók ezenkívül kommunista műszakban mosták, csinosították az emlékműveket, szobrokat. — Az Avas, a Tetemvár, Tapolca és Lillafüred nagytakarításával már végeztünk. Folyamatosan közelítünk a belváros felé — folytatja a főmérnök. — A belvárosi építkezések, például a Vologda lakótelep és a Győri kapu, valamint a 3-as számú főútvonal Zsolcai kapui szakaszán folytatjuk a fű kaszálását. A Népkert, valamint a zöldövezeti parkok tisztítása a kertészet' vállalat feladatkörébe tartozik. Az őszi gyümölcsszüretet követően a magánházak kertjeiben a fákról lehullott levelek, valamint az elszáradt gallyak a gyűjtőedényekbe kerültek. A jelek szerint a háztulájdono- sok nem voltak restek elővenni a seprőt. A kukákban összegyűlt őszi lombot dolgozóink folyamatosan elszállították. V. R. Általánosságban azt állapították meg a vizsgálat alapján az ÉSZAKTERV szakemberei, hogy minden olyan intézmény megtalálható a centrumban, mely egy ilyen nagyságú, regionális központ szerepét betöltő városban kell. Nagy részük azonban igen szegényes körülmények között működik. Példaként említették a Rónai Sándor Művelődési Központot, mely az SZMT-székházban lényegesen kisebb területen kénytelen eleget tenni sokrétű feladatának, mint amekkoiá- ra ténylegesen szüksége lenne. A Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat központja egy A városi tanács vb tegnapi ülésén ^ZE^STECHNIKAI IPARI SZÖVETKEZEI 1394 BUDAPEST X*.HAJDÚ U 9 KAZÁNOK, KEMENCÉK TERMÉNYSZÁRÍTÓK tűzálló falazatéinak kivitelezése javítása. rendszeres karbantartása rövid határidővel ELEKTROMOS KEMENCÉK javítását, teljes telujitásat vállaljuk A íelújitásro garanciát adunk ÍÜZELÉSTECHN1KAI ÉS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Cim: 1394 Budapest XIII.. Hajdú u 9 Ügyintéző: Karády László. Telefon: 290-632