Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-11 / 267. szám
Benke Valéria megtekintette a Gyermekegessségiigyi Központot „E nagyszerű létesítmény gyönyörű lehetőségeket ígér’ lőtt, Legsúlyosabb a munkaerőgond az építőiparban. Kaoa- citásának bővítése, technikai felszereltsége elmaradt a város igényeitől. E munkaterületen legtöbb a bejáró — a 27 —30 ezer ingázónak negyede — és a legnagyobb a fluktuáció is (3 százalék). A kereskedelem, a szállítás és a nem anyaei agazatok munkaerőhelyzete főleg a 44 órás munkahét bevezetése óta okoz gondot. Jobb felnőtt szakmunkásképzést! A következő években — a számítások szerint — nem csökken, hanem tovább nő a munkaerőgond Miskolcon. Sok lesz a nyugdíjba vonuló, ugyanakkor, főként a fizikai állomány utánpótlásában, a fiatalok eltérő szakmai összetétele — az igényszakmák rovására — komoly fejtörést okoz. Számolni kell az újabb — a vonzáskörzetIliiig a készlet lati... A tábla („Amíg a készlet tart!”) a Bajcsy-Zsi- L.. út egyik üzletének kirakata előtt állított meg. Nem tudtam, hogy fenyegetésnek vagy biztatásnak vegyem-e a szöveget. Aztán olvastam, hogy „Vásár a szezonban! Vásár a Centrumban!” jelszóval november 8-tól 13- ig húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatok női ruhát és blúzt. A közelmúltban mesélte az egyik műszaki bolt vezetője, hogy a „Régit ad, újat kap!” kezdetű, s örökbecsű akció mennyit lendített a televíziós készülékek forgalmán. Továbbá: értesültem arról is, hogy kétszeresen jól járok, ha most, és nem a csúcsforgalom ideje alatt vásárolok játékot. Nincs tumultus, de — ha elég magas a céh — van vásárlási utalvány, amelyet a karácsonyfa alá szánt játék mellé adnak . . . Ezen kívül felszólít a TÜZEP, hogy vásároljak vaskaput és kerítésbetétet (persze, reklámáron), ne várjak tavaszig. Forduljak bizalommal az Öra és Ekszerkereskedelmi Vállalathoz, s győződjek meg a gazdag választékról! Vásároljak Márka üdítőt! Vegyek részt a Mezőkövesden rendezendő kötő- és varrógép-bemutatón . . . De vásárolhattam volna férfi- és női fésűs szövetet húsz százalékkal csökkentett áron ... És persze a MER- ívuK is oiztos vevő. Nem titkolom: nekem tetszik ez a hirdetés-döm- ping. jó érzéssel tölt el, hogy a kereskedelem számít rám és a forintjaimra. Szent meggyőződésem, ha engem hívnak, akkor várnak is. s szokatlan udvariassággal fogadnak, árut kínálnak, kiszolgálnak. Annak eldöntése, hogy most az áru sok (tehát a készlet nagy), vagy a kereslet kicsi: jó ürügyül szolgálna egy alapos meditációra. De én nagyvonalú vásárló vagyok. Nem firtatom az okát. hogy miért hívnak, hízelegnek. Tény, hogy császár lehetek a boltban . . . Amíg a készlet tart:; (brackó) Bányászok koiiiunists műszakja November 21-én vasárnap kommunista műszakot tartanak a Borsodi Szénbányák valamennyi üzemében, aknájában, három műszakban. A munkabért a lakásalap bővítésére, valamint szociális létesítmények (iskolák, óvodák, bölcsődék) támogatására fordítják. Gasztronómiai Társaság alakul Miskolcon Holnap délután fél négykor a Tokaj étteremben megalakul a Miskolci Gasztronómiai Társaság. Az alakuló ülésen részt vesz Ve- nesz József, a Magyar Szakács-Cukrász Szövetség elnöke. Mintegy 27—30 ezer ingázó Miskolc Oda irányítsuk, ahol arra a legnagyobb a szükség Nagy iparvárosunk gazdálkodó egységei az utóbbi évek gyors fejlődése következtében felemésztették a munkaerő- tartalékokat. A foglalkoztatottság gyakorlatilag teljes. Ha a kínálkozó, de el nem fogadott lehetőségeket tekint ' . a ‘ ’tegy kétezer nem dolgozó női munkaerő esetében is igaz a megállapítás. Nincs szükség újabb, úgynevezett női munkahelyek létrehozására. A városi párt-végrehajtóbizottság a napokban tárgyalt — a városi tanács jelentéstétele alapján — Miskolc munkaerő-gazdálkodásának helyzetéről. Pontosabban azokról a politikai teendőkről, amelyek révén valamelyest enyhíthető a feszültség. Ez a feszültség mindenekelőtt a nehéz fizikai munkaterületeken — az úgynevezett igényszakmákban : kohászat, építőipar stb. — érezhető. A helyi tartalék-munkaerő elfogyott, az ifjúsági munkaerőforrás sokként; 1970 óta a vonzáskörzet tartalékai is — a környéken telepített munkahelyek miatt —- fokozatosan kimerültek. A vállalatok közötti szervezett munkaerő-átcso- portositásra, illetve vállalat, vagy üzemrész kitelepítésére, visszafejlesztésére nem került sor. Ily módon a IV. ötéves terv második felében a munkaerőhiány elérte az 1500— 2000 főt. Az építőiparban a legsúlyosabb A befelé, tehát a városba ingázás Csökkenésén túl tetézte a gondot a demográfiai apály okozta ifjúsági munka- erőforrás csökkenése; a Kis létszám pályára irányítása sem történt a társadalmi szükségletnek megfelelően. A hiány okai között szerepel továbbá az egyes szakmákban és segédmunkásod esetében a káros munkaerő- mozgás (körülbelül 20—25 százalék). Végül, de nem utolsósorban az a tény. hogy a gazdálkodó szervek többsége a célszerű és korszerű üzem- és munkaszervezés helyett az alkalmazotti létszám növekedésével próbálta megoldani feladatát. A munkaerőhelyzet feszültségeit nem csökkentették az intenzív fejlődést célzó beruházások sem. Azért nem — ismét viszatérve az iménti megállapításra —, mert a termelőkapacitások korszerűsödésével nem tartott lépést a szervezésben -ej'lő hatékonyság, sőt esetenként az állóeszköz-kihasználás romben — telepítendő beruházások elszívó hatásával is. Meg kell tehát jelölni az ellensúlyozás legszükségesebb feladatait. Nagy vonalakban ezek az alábbiak. Nemcsak célszerű, de elengedhetetlenül fontos is a munkahelystruktúra erőteljes fejlesztése, korszerűsítése. A körülményekhez kell igazítani a munkaerőgazdálkodást - is. Nem lehet cél a munkaerőszerzés (csábítás!); a munkaerő megtartása a fontos, de ne ígéretekkel történjék ez hanem a kölcsönös érdekek alapján. Hosszabb távon kizárólag az segít, ha kialakulnak a gazdálkodási szemlélet változásával a fejlesztési koncepciók és tárgyilagosan átértékeljük a képzés szerkezetét. A szükségletnek megfelelően kell kialakítani — az iskolatípusok figyelembevételével — a beiskolázási arányt, a felvételi keretszámokat. És ennek érdekében alaposan megjavítani a pályaválasztási tanácsadás mechanizmusát! A hiányszakmákat illetően maguk a ”ál- lalatok is segítenek önmagu- kon, úgy, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítanak a felnőtt szakmunkásképzésre! Ehhez a szállítás és anyag- mozgatás gépesítése adja a leet őséget. Körültekintő tervezéssel A tanácsnak is feladata, hogy tökéletesítse a munkaerőtervezés módszereit. Az egymást átfedő, párhuzamos tevékenységet végző szerveze- ■ tek szűnjenek meg. • s a felszabaduló munkaerőt irányítsák produktív területre, illetve oda. ahol arra a legnagyobb a szükség. A végrehajtó bizottság sokoldalúan, behatóan vizsgálta Miskolc munkaerőhelyzetét részletesen kidolgozta a feszültség enyhítésének politikai feladatait, amelyeket a város pártszerveinek és -szervezeteinek figyelmébe ajánl. Hegesztő (Ágotha felv.) Hajón és Hévízen Hányan üdülhetnek? A 1977-es üdültetési évben 17 349 beutaló jegyet osztanak e! a szakszervezeti szervek Borsod szervezett dolgozói között. A szakszervezeti tagság 5,8 százaléka üdülhet. Túlsúlyban vannak (11 353) a kedvezményes felnőtt beutalójegyek. A családos felnőtt üdültetésben 2013-an, a családos gyermeküdültetésben 1535-en vehetnek részt, szanatóriumokban 606-an gyógyulhatnak, pihenhetnek. A belföldi hajóra szóló üdülőjegyek száma 770, a külföldi hajóra szólóké 422, s végül: 386-an mennek majd külföldi csereüdültetésre. A 11 353 kedvezményes felnőtt beutalóiegy nagyobb része gyógyüdülőhelyekre, magaslati üdülőkbe szól. Kisebb részével a Balaton mellé és egyéb helyekre lehet eljutni. A szanatóriumi beutalók Hévízre, Párádra és Ba- latonfüredre szólnak. A gyerekek Parádsasváron, Tóalmáson, Kőszegen, Fonyódlige- ten, Zamárdiban, Szántódon, s néhány más helyen üdülhetnek. Rendelkezésre áll 704 iskolás gyógybeutalójegy, S' eltilthatnak üdülőhelyekre a GYES-en levők is. A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa felhívta az alsóbb szintű szakszervezeti szervek fi eveimét a fizikai dolgozók üdülési arányának növelésére, s azok bevonására, akik még nem vettek részt szervezett üdültetésben. Felszólított az SZMT az üdültetésben részt vevő fizikai dolgozók és nasvcsaládosok anyagi támogatásának növelésére is. Televíziós rontjen... * Benke Valeria, a Gyermekegészségügyi Központ vezetőinek kíséretében Benke Valériát dr. Velkey László, a Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosa, a Megyei Kórház helyettes főigazgatója tájékoztatta az új egészségügyi intézet történetéről, feladatairól, s az ott dolgozó kollektíva szép terveiről. Tulajdonképpen öt év alatt épült fel a gyermekkórház, azzal a hivatással, hogy Miskolc és Borsod végre olyan gyermekegészségügyi bázist kapjon, amely valóban alkalmas a sokrétű feladat ellátására. A 400 ágyas intézeti egység — a szervezetileg hozzátartozó 130 ágyas koraszülött- és újszülött-patho- lógiai osztállyal, összesen tehát 535, ággyal — olyan minőségi változást teremt a szakágon belül, amely végre biztosítja a tárgyi feltételeket a megyén belül nyolc évvel ezelőtt kezdett, újfajta szemlélettel kialakított megelőző, gyógyító és rehabilitációs munkához. Lesz még alkalmunk rá, hogy részleteiben bemutassuk a Gyermekegészségügyi Központqt. .amelyet jeles vendégünk tegnap megtekintett. A televíziós apparáttal felszerelt röntgenrészleget, a genetikai és immunológiai vizsgálatokra is alkalmas mikrobiológiai laboratóriumot. a nyolc munkahelyes, konzultációs rendelő-traktust, amelyben a megye és a város krónikus betegségben szenvedő gyermekeinek gyógyítását; gondozását irányítják mától a szakorvosok, s amelyről Velkey dr. így szólt: á körzeti gyermekgyógyászok munkáját segítő részleg ez. Ám szólni kell azokról az újdonságokról, amelyek országosan is egyedülállóak. s amelyek a vendégkönyvbe jegyzett sorokra inspirálták Benke Valériát. A betegfelvétel rendje minden korábbitól eltérő itt. Kilenc, külső bejáratú „boxba” érkeznek a betegek, s nem kell végigidegeskedni a kicsiknek sem, de hozzátartozóiknak sem a felvételi procedúrát. Itt soha. senkinek se kelljen várakozni a ..sorára” — óhajtják a központ dolgozói. A felvételi scobába megy az orvos és az adminisztráció, s itt kapja meg a szülő a látogatási jegyet, miután eldől, melyik osztály hányas kórtermébe kerül a kis beteg. Látojíalóíolyosnk... Rendkívüli újdonság az is, hogy merőben másként alakítják a látogatások rendjét, mint a régi gyermekkórházainkban volt. A hozzátartozók nem léphetnek be a kórtermekbe. A gyermekeket roppant körültekintéssel óvják a kintről fenyegető fertőzésektől. Látogatófolyosókon kapnak hát helyet az érdeklődők, akiket már ott is orvos fogad, teljes és részletes tájékoztatással a beteg gyermek állapotáról. S ablakon keresztül bizonyosodhatnak meg: valóban nincs ok aggodalomra. Jellemző a fertőzés veszélyének kizárására tett intézkedések szigorára: az ápoló személyzetnek is kétféle öltözőt biztosítottak, hogy sem kifelé, sem befelé ne hozhassák-vihessék a kórokozó baktériumokat. > Aprócska ötlelek... Ami a legkedvesebb, s talán éppen ezért a legnagyobb tetszést aratta a látogatók körében: a gyermek- kórház minden szögletéből kivirít, hogy kikért létesült. Egy labda a kórterem polcán. sok-sok társasjáték az apró társalgókban — a gyerekeké azok is —, virág, kézimunka az asztalkákon, babák és autók, mind-mind szeretetten gondoskodásról szólnak vigasztalóul, feledést kínálva a betegség gyógyulásáig. A MEDICOR ötlete: ágyasztal. Lehet, hogy apróság, de mi nagyra tartjuk, ezt meg kell mutatni — mondta Velkey dr. — Nemcsak étkezhetnek rajta a fekvőbetegek, de rajzolgathatnak is, sok mindenre jó . .. Benke Valéria erre is utalt, amikor a látogatás végén, búcsúzóul mondta: — Sok-sok ilyen apróságot kívánok maguknak, amelyek segítik a gyógyítókat és a gyógyulókat egyként. Mert végül is ezek az ..apróságok”. ezek a semmiségnek tűnő ötletek rögződnek maradandóan felnőttben, gyermekben, hiszen már önmagában az is némi megnyugvást ad. hogy ilyen környezetben gyógyítják beteg csemetéinket. R. É. (Folytatás az 1. oldalról) A Megyei Kórházban létesült új, csodálatosan szép Gyermekegészségügyi Központ vendégkönyvébe az első sorokat Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja jegyezte be. tegnap délelőtti látogatása alkalmával. „A Gyermekegészségügyi Központ, e nagyszerű létesítmény, gyönyörű lehetőségeket ígér. Remélem és kívánom, hogy jól éljenek vele, szívből kívánom azt is, hogy az odaadással végzett munkában legyen sok öröme mindenkinek. aki végzi.