Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
S/akközépiskolások tanúi mányi versenyei Ho'naptol: országos úitöropariament Elutazlak a borsodi küldöttek Zalaegerszegen holnap délelőtt 'kezdi meg tanácskozását a VI. országos úttörőparlament. A 19 borsodi delegátus ma délelőtt kelt útra. Városunkat két úttörő — Szapszon Ágnes és Eperjesi Judit —, valamint egy kisdobos — Kopácsi Zsolt — képviseli az országos tanácskozáson. A pajtások hat szekcióban és plenáris ülésen vitatják meg az úttörőélet időszerű kérdéseit. Javítják a Keleti-főcsatorna ★ Sikátor a belvárosban ... A városközpont rendezése (Kerényi felv.) Befutottak a pályaművek Másodízben hirdette meg az idén az Oktatási Minisztérium a szakközépiskolások képzésében érdekelt szaktárcákkal egyetértésben egységes elvek alapján, egységes szerkezetbe foglalva az országos szakmai tanulmányi versenyeket. A néhány éve erőteljes fejlődésnek indult verseny mozgalom résztvevőinek köre az idén tovább szélesedik: először írtak ki országos vetélkedőt könnyűipari szakközépiskolásoknak is, és így már 25-féle versenyben vehetneK reszt a szakközépiskolák tanulói. A szakmai versenyeken kimagasló eredményt e'ért tanuk.; az érettségi, illetve a felvételi vizsgatvon kedvezményekben részesülnek. A versenyeket többségében komplex, illetve szaktárgyi kategóriákban rendezik meg. A versenyeket a nevezési létszámoktól és a szakjellegétől függően két vagy há-' rom fordulóban bonyolítják le. Az iskolai selejtezők többségét februárban tartják, a középdöntőkre őiklá- ban márciusban, a döntőkre pedig április végén, május első két hetében kerül sor. Üj vonás, hogy az idén első alkalommal már valamennyi iskolai versenyen Dénes Zsófia alapítványa Ady-jutahnakat adtak át Dénes Zsófia Ady-jütalmat alapított a, nagy költő munkásságának kutatásában jeleskedő, életművét legérzékletesebben, legigazabban tolmácsoló irodalomtörténészek, műfordítók és színészek számára. A jutalmat tegnap. — Ady születésének 99. évfordulója alkalmából — az Író- szövetség székházában adták át a kitüntetetteknek,, akik valamennyien irodalomtörténeti munkásságukkal érdemelték ki a bíráló bizottság — az adományozó, továbbá Király István akadémikus és Tóth Gyula, a Kulturális Minisztérium irodalmi osztályának vezetője — elismerését. A jutalomátadási ünnepségen Király István méltatta a jutalom jelentőségét, az adományozó gesztusát. Kovalovsziky Miklós, Gál István, Láng József és Schweitzer Pál személyében olyan irodalomtörténészeket ért a kitüntetés, akik — megfelelve a kiírás szempontjainak — sokat tettek az Ady- hagyomány élővé tételéért, s hű kommentátorai művészetének. Kovalovszky Miklós tudományos munkássága elválaszthatatlan Adytól. Gál István is több könyvvel tette ismertté nevét, Láng József és Schweitzer Pál pedig, a fiatal nemzedékhez tartozó két kutató különösen Ady kritikai kiadásának munkálatai terén vált ismertté. Vili. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM 1976. NOVEMBER 23., KEDD flRß:80 FILLER Bukarestben Brezsnyev—Ceau sescu tárgyalás Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Nicolae Ceauscscu, a Komán Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke hétfőn Bukarestben megkezdte tárgyalásait. Nicolae Ceausescu melegen üdvözölte Leonyid Brezsnye- vet, és meggyőződését fejezte ki, hogy látogatása hozzájárul a két párt és állam közötti barátság és együttműködés továbbfejlesztéséhez. Leonyid Brezsnyev köszönetét mondott a baráti fogadtatásért, amelyben a román fővaros lakosai a Szovjetunió Kommunista Pártjának képviselőit részesítették. Ebben a román népnek a Szovjetunió népei iránti testvéri érzéseinek őszinte megnyilvánulását látjuk — mondotta Leonyid Brezsnyev. > Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu meleg, elvtársi légkörben lezajlott találkozóján véleményt cserélt néhány kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésről. ★ Leonyid Brezsnyevet szívélyesen üdvözli Nicolae Ceau sescu. iióciuiaium igen« vgj tat tózkodás (USA) és egy távoliét (Kína) — ez a mérlege a BT tagnapi szavazásának: Angola tehát tagja a világszervezetnek. Mint a-rádió ENSZ-tudósí- tója jelentette: az éjszakai (magyar idő szerint) BT-ülé- sen a nyári arányban ismét 13 BT-tag szavazott az Angolai Népi Köztársaság felvétele mellett, Kína nem vett részt most sem a szavazáson, éppenúgy, mint előzőleg, az USA. viszont a régebbi vétóval ellentétben, ezúttal tartózkodott. Mint az USA küldötte indokolta: országa nem támogatja a felvételt, de nem is tesz ellene semmit. — A kínai delegátus szerint a legutóbbi szavazás óta semmi sem változott, ezért Kína most sem vesz részt abban. (Kína annak idején a szaka- dárokat támogatta a győztes szabadságharcosokkal szemben.) Hírmagyarázat. Amikor az USA az előző BT- üiésen megvétózta a népi Angola felvételét a világszervezetbe, még nem volt rhodésiai kérdés, még nem állt késhegyen Kissinger utolsó ingázásának „eredménye’', a dél-afrikai rendezés angol—amerikai szájíz szerint való megvalósulása. Azóta azonban a kissingeri „kis lépeseket” rhodésiai, azaz saját ősi nevén nevezve zimbabvei többséget alkotó néger vezetők túlságosan is kicsinyeknek tartják. Smithék pedig — éonen ezért nyilván — ragaszkodnak hozzájuk. A genfi tárgyalások angol megbízottja — angol hagyományokhoz híven — kompromisszumos megoldást ajánl év alatt — mint zimbabveiek akarják — nem lehet kikiáltani a függetlenséget, de az amerikaiak által javasolt két évet 15 hónapra lehetne csökkenteni), de a feketék ebbe se akarnak belemenni. Miután a Ford—Kissinger duó „hattyúdalának” számít a dél-afrikai Zimbabte függetlenségének megteremtése, érthető, hogy az angolai vétó megismétlése nem segítené elő hatásos távozásukat a politikai színpadról. Ezért egyeztek bele abba, anvt úgysem tudtak már megakadályozni; hátba ez javít valamit másik megoldási kísérletük sorsán. MATf: ivan központilag kiado.tt feladatokat oldanak meg a diákok. Tavaly az országos szakmai versenyekre a szakközépiskolák negyedikeseinek több mint 40 százaléka, mintegy 10 ezer tanuló nevezett be. A komplex versenyekül helyezettje nyeri közvetlenül felvételt felsőoktatási intézménybe. Az idén a szervezők az érdeklődés alapján a tavalyinál lényegesen nagyobb részvételre számítanak. Hideg lesz Reggel mínusz 1 és plusz 3 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Nappal is hideg lesz, havas eső is lehetséges. A nappali hőmérséklet 2—5, az esti mínusz 2 és plusz 2 fok között alakul. E szempontok vezérlik a zsűrit is, melyben a tervpályázatot kiíró ÉVM és városi tanács szakemberein kívül helyet kaptak a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a Magyar Építőművész Szövetség, a Magyar Urbanisztikai Társaság, valamint az Építéstudományi Egyesület képviselői. A zsűri két társelnöke: Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes és Rózsa Kálmán, ■a városi tanács elnöke. November 19-én megkezdte munkáját a zsűri, és 28-ig lezajlik a tervpályázatok bírálata. Előreláthatólag december elején hirdetik ki az eredményt. A zsűri döntéséről tájékoztatjuk olvasóinkat. A 19 hónapig tartott véres libanoni polgárháborútól elgyötört lakosság nagy része megkönnyebbüléssel fogadta a napokban elért normalizálási eredményeket. A hét vé- . gén a fegyvernyugvást biztosító arabközi biztonsági erők csapatai fokozatosan kiterjesztették ellenőrzésüket az északi Tripoli és a déli Szi- don kikötővárosok térségére. Képünkön: tripoli fiatalok iidvözlik az egyik békefenntartó páncélos alakulatot. (CIKK A 3. OLDALON) , Megkezdte munkáját a zsűri November 15-én 24 órakor járt le a beküldési határideje annak a tervpályázatnak, melyet az Építésügyi cs Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Miskolc városi Tanács írt ki a városközpont rendezésére. A tanács építési és közlekedési osztályán nyert tájékoztatás szerint, 65 kollektíva váltotta ki a tervpályázatot, azaz kérte el az alaki és tartalmi követelményekéi taglaló kiírási, ezzel szemben pál> ázat érkezett be. A két szám közötti eltérés is jelzi, milyen nagy feladat elé állította a tervezőket a városközpont rekonstrukciója. Iiídját Tegnap délelőtt hozzálátták Hajdúszoboszló határában a Keleti-főcsatorna hídjának javításához, az új keresztkö- lés betonozásához. Erre a rendkívüli és sürgős munkára azért van szükség, mert szeptember elején egy engedélyezettnél magasabb rakománnyal közlekedett teherautó megrongálta a hidat, s a szakértők szerint a keresztkötést ki kell cserélni. A munkát a KPM Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságának szakemberei végzik el. A hídjaví- tás idejére a 4-es számú út forgalmát Nádudvar—Kaba felé terelték. A tervek szerint a hídzárás holnap délig tart. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy országos érdeklődést keltett a szóban forgó pályázat. Hatalmas területről van szó, hiszen — mint a közelmúltban befejezett cikksorozatunkban már közöltük — Miskolc belvárosa körülbelül 144 hektáron terül el. Több mint 5600 lakás mellett itt található a város közintézményeinek zöme, és nem kevesebb mint 17 ezer emberéi ezen a területen. A meglevő és a tervekben szereplő belvárosi utak pedig alapvetően meghatározzák a város közlekedési viszonyait. Kíváncsian várják a miskolciak is — sőt, talán ők a leginkább — a tervpályázat eredményét, hiszen a hatvanas évektől kezdve, amióta nagyobb arányokat vett a városépítő munka, tízezrével épülték új otthonok, új lakótelepek születtek, ám a történelmi városmag igen keveset változott. Számos rendezési terv készült az elmúlt években, de 1 ezekből igen kevés valósult meg. Azt várjuk mindannyian, hogy a pályaművek legjobb gondolatainak felhasználásával, végre olyan terv születik, mely megőrzi a belváros értékeit (műemlékek, a város történelmét idéző utcák, háztömbök stb.) ugyanakkor az ország második városához illő. modern centrumot ad Miskolcnak. Tizenhárom igen szavazattal Angola az ENSZ (agja