Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)

1976-11-01 / 258. szám

*. . • -* ..... Egészségűé velési hónap kezdődött (CIKK A 3. OLDALON) Vili. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1976, NOVEMBER 1., HÉTFŐ RRI: 1 FORINT Befejezte munkáját az MSZBT VI. országos értekezlete Tegnap a Parlament kong­resszusi termében folytatta tanácskozását a Magyar— Szovjet Baráti Társaság VI. országos értekezlete. Az el­nökségben Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára is helyet fog­lalt. A vitában többek között felszólalt dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Duschek Lajosné, a SZOT titkára, Barabás Já­nos, a KISZ KB titkára. A vitában elhangzottakra Nagy Mária, a társaság főtitkára válaszolt. Ezután az értekezlet elfo­gadta az országos elnökség beszámolóját, majd megvá­lasztotta az MSZBT 177 tagú új országos elnökségét. A társaság elnöke ismét Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, főtitkára pedig Nagy Mária lett. Az elnökség első ülésén megválasztotta a 15 tagú ügyvezető elnökséget. Ennek tagjai között van töb­bek között Koszti Lajos, az LKM személyzeti és szociá­lis igazgatója. Verseny a pult mögött Az úttörőparlament ünnepélyes megnyitását, a zászlóbevitelt vidám éneklés előzte meg, amelynek gitáros kísérőzenéjét KISZ-esek adták. Eefeiezöditt a inegyei iipailanl Mint arról lapunkban már beszámoltunk, szombaton és vasárnap százezer Borsod me­gyei kisdobos és úttörő kép­viseletében a csanyiki KISZ- iskolában tanácskoztak a me­gyei űttörőparlament küldöt­tei. A szombat esti lenyűgö­ző kulturális program után, vasárnap reggel záró plená­ris üléssel folytatta munká­ját a tanácskozás. A hat szekció — törvényeink Szel­lemében; otthonunk az isko­la; úttörőtetteink; a közösség szolgálatában: játsszunk együtt!; menj ünk a szabadba! — vezetői beszámoltak a szombat délutáni szekcióülé­sek munkájáról. Ezt köve­tően a parlamenten 'elfoga­dott felhívások ismertetésére, majd’az országos úttörőpar­lament küldötteinek megvá. lasztására került sor. Vendégjáték Szoboszlón A miskolci „hagyományok” szerint, miskolci példára, idén már a nyíregyházi és hajdúszoboszlói szociális ott­honok is megrendezték az öregek hetét. Korábban csak a debreceni és a miskolci in­tézmény között volt rendsze­res együttműködés. Ebbe kapcsolódott be az utóbbi két évben Hajdúszoboszló és Nyíregyháza. Csütörtökön népes, 19 ta­gú küldöttség indult Mis­kolcról Hajdúszoboszlóra. Az otthon kultúrcsoportia adott műsort Hajdúszoboszlón. A szereplők és a nézők korátlaga meghaladta a het­ven évet. de a játékos ked­vet, a közönség lelkesedését bármely hivatásos művész- csoport megirigyelhette volna. Alig egy hónap leforgása alatt ez volt a kultúrcsoport hatodik előadása. Szilvást Lajos és dr. Hadai Sándor otthonigazgatók a két intézmény kapcsolatainak to­vábbi bővítéséről tárgyaltak. Üdülőket fogad Miskolc, hi­szen a szoboszlói szociális otthonban még mindig élnek olyanok, akik sohasem láttak hegyet. Miskolcról a fürdő gyógyvizét igénylő gondozot­tak mehetnek majd Szobosz- lóra. Csipkeka iqcn, halinacsinna nem Sózzák a váltókat tjabb nehézségek Libanonban és Rhodesia körül Ki lesz az úr a Fehér Házban? A megváltozott útviszo­nyok miatt lassabban közle­kednek a járatok. A csúszós sín. a rossz látási viszonyok, a meghosszabbodott fékulak fokozottabb figyelmet köve­telnek a villamosvezetőktől. A Miskolci Közlekedési Vál­lalat téli intézkedési tervet dolgozott ki. — Téli intézkedési tervünk száz feladatpontból áll; s az épületekre, járművekre vo­natkozó teendőkön kívül a szociális létesítményekre is kiterjed. Ezek: a fűtés beál­lítása, az öltözők téliesítése, ami körülbelül 700 dolgozón­kat érinti. A járművezetők és a külső területeken dolgo­műszaki főosztályának veze­tője. — Régebben, a hagyo­mányos nyitott kocsikon, a tél beálltával halinacsizmát húztak a villamosvezetők. Erre az új csuklós szerelvé­nyeken már nincs szükség. A múlt évben saját újítással megoldottuk a vezetőtér fű­tését. Hideg napokon sok gondot okoz a váltók fagyása. A szakemberek már foglalkoz­nak a gondolattal, hogyan le­het a jövőben elektromos fűtéssel elhárítani az ilyen veszélyt. Sajnos, egyelőre még nem született megoldás, s így 0 °C alatt, esős, havas Ki lesz az úr a Fehér Ház­ban? — ezt kérdezi ma, egy nappal az elnökválasztás előtt, mindenki Washington­ban, de senki sem tud jósol­ni. — Közben Libanonban is­mét nehézségek mutatkoznak és a Rbodesia-tárgyalások is akadoznak. „Túl szoros eredmény vár­ható ahhoz, hogy előre je­lezhetnénk” — mondja min­den közvéleménykutató az USA-ban. Ford ugyanis mára már jóformán egy százalék­tott. Egyelőre azt sem tud­ni, milyen lesz a szavazók aktivitása, mert egyes véle­mények szerint legfeljebb a felük él majd választási jo­gával. Most már kérdéses, ez az 50 százalék melyik jelölt szurkolója. A Kairóban „szentesített” rijadi megállapodás ellenére ismét voltak harcok Liba­nonban és a jobboldali par­tok ellenkezése miatt nem jött létre a szembenálló fe­lek találkozása Bejrutban.— A Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat klubjá­ban tartották meg a1 szak­munkástanulók versenyének ünnepélyes eredményhirde­tését. Mint már arról lapunkban beszámoltunk, a kereskedel­mi tanulók három szakmá­ban mérték össze tudásukat a BIK Vállalat miskolci bolt­jaiban. A háztartási felsze­relés, „vasszakmában” a má­sodévesek közül Tőcilc Mária, a 106-os számú vasbolt ta­nulója lett az első. A harmad­évesek közül Horváth Ibo­lya, aki a 104-es boltban ta­nulja a szakmát. A kozmeti­ka-vegyi szakon a másod iko, sok közül a 26-os bolt ta­nulója, Varga Mária, a har­madévesek közül Horny ák Zsuzsa, a 361-es bolt tanu­lója vitte el a pálmát. Kul- túrcikk szakágban három el­L jabb földrengés Indonéziában Négy hónapon belül im­már harmadszor rázta m-:g erős földrengés Indonézia Irian-Barat tartományát, Üj- Guinea szigetének nyugati részét. A földrengés erőssége ezúttal elérte a Richter-ská­la szerinti 7.1 fokozatot. A tartomány több városában számos épület összedőlt, a hegyekről hatalmas sziklák váltak le, több mint száz embert temetve maguk alá. Több száz ember hajlékta­lan maradt. ső díjat adtak ki: Miski Eri­ka és Kolláth Zsuzsa \ máso­dikos, valamint Cservák Ka­talin harmadéves tanulók kapták a jutalmat. zó karbantartók védőitalként forró csipketeát kapnak a végállomásokon — tájékoz­tat Fiiló Sámuel, a vállalat Hirosik (Bp. Honvéd) a kellemetlen helyzetek sorozatát kényszerült elviselni a CSB diósgyőri mérkőzésén, mert Sza- lontai Imre — mint képünk is bizonyítja — úgy tette-vette, csomagolta, ahogy éppen kedve tartotta, s ezek után a győz­tes személyének megtippelése már nem látszik nehéz feladat­nak... (A hét vége sporteseményeiről számolunk be a 4. ol­dalon.) (Szabó István felvétele) időben sózással oldják meg ezt a gondot. A fagyás a leg­több problémát a Tiszai pá­lyaudvar villamossínéinél okozhatja a külső-belső kör­re való átállásnál. A Marx téren, a piaci elágazásnál már villanyváltók helyette­sítik a kézi munkát, az üj- győri sínváltót pedig csak az esti órákban kell kezelni. * Eirvhe idő *> Változóan felhős. enyne idő várható, elszórtan esővel. A nappali hőmérséklet 19— 15, az esti 5—10 fok között alakul. kai sem áll Carter mögött, holott a nyáron még 33 pon­tos lemaradással számolha­Genfben egyelőre kibékíthe- tetlenek az ellentétek Smith és a néger vezetők között. * Hírmagyarázat: A libanoni helyzet továbbra sem teljesen nyugodt: az Izrael által támogatott jobboldal nem akar tárgyalni, nem enged abból a „kész helyzetből”, amelyet — nagyrészt izraeli támogatással — szerzett magának. Ez pedig ne­hezíti a politikai rendezést. — A genfi tárgyalások fő akadá ya to­vábbra is az, nogy &nntn meg- másítliatatlannak tartja a K'ssin- ger-tervet, a négerek viszont csak alapnak, me-t nem akar­nak kétéves előnyt adni a koalí­ciós kormányzással a fehér tele­peseknek és mögöttük a Dél-Af­rikai Köztársaságnak. — Mindez azonban — legalábbis egy napig — másodrendű kérdés a világban a mögött: ki lesz az úr a Fehér Házban? Sőt: hogyan alakul a két párt aránya a képviselőház- ban (amelyet teljes egészében új­raválasztanak) és a szenátusban (amelynek egyharmada újul meg.) Miután a választás még sohasem volt talán ilyen szoros, mint amilyennek ma látszik, kér­dés, hogyan alakul az elektorok aránya. Az USA-ban ugyanis közvetett a választás és előfor­dulhat, hogy aki a legtöbb elek­tort (elnököt választót) adó Kali­forniában, New York államban győz, az elnök lesz akkor is, ha az egész országban elnyert sza­vazata kevesebb, mint a másiké. Az elektorokat ugyanis az álla­mok nagysága, lakosainak szá­ma szabja meg és erekne!: sza­va dönt végül is, nem a közvet­len népakarat. így dől el azután, ki lesz 1977. január húszadikától a Fehér Ház ura. MÁTÉ IVAN A népek barátságának hete Pécs társadalmi-kulturális hagyományai közé tartozik a népek barátságának hete. amelyet az idén az Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójához kapcsolódva rendezett meg a tanárképző főiskola és a Hazafias Nép­front. A főiskola hét külföl­di testvérintézménnyel tart fenn barátsó°'i kapcsolatot, s hallgatói — a magyar mel­lett — orosz, német, szerb- horvát és angol nyelvet is tanulnak. Az egyhetes kul­turális eseménysorozat a né_ pék közötti barátság és egyetértés eszméjét szolgálja azáltal. hogy(. az érdeklődő­ket megismerteti más népek életével, kultúrájával. Jól iolioMak a csavargyáriak Kiemelkedő munkát végez­tek ez évben a Lenin Kohá­szati Művek csavargyárának dolgozói. A kollektíva 13 200 tonna csavart készített el, ami mintegy 600 tonnával haladja meg a múlt évi tér* melést. Ezáltal nagymérték­ben hozzájárultak ahhoz, hogy a csavarhiány mérsék­lődjön.

Next

/
Thumbnails
Contents