Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-06 / 236. szám
belföld Peru, Venezuela, Panama, Kuba Losonczi Pál lÉ-airikai körútra indult Elnöki Tanácsunk elnöke, Losonczi Pál, ma latin-amerikai körútra indult. Vele utazott dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Ga- rai Róbert, a külügyminiszter első helyettese és Nagy Miklós, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének helyettes elnöke. Nem sokkal reggel öt óra előtt indult el útjára államfőnk és kísérete. Búcsúztatásukra megjelent dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Cse- terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Államfőnk hivatalos látogatást tesz Peruban, Venezuelában és Panamában, ahol a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a nemzetközi kérdésekről tanácskozik, majd hivatalos baráti látogatásra érkezik Kubába, útjának befejező állomására. Losonczi Pál több mint 16 órás út után érkezik meg első állomáshelyére. IKARUSOK. Az Ikarus gyár futószalagjairól az év első kilenc hónapjában több mint 8600 autóbusz gördült le-— mintegy 400-zal több a tervezettnél, jórészt a szocialista brigádok munkaver- seny-felajánlásainak teljesítése nyomán. A kész buszok nagy részét már értékesítették. A Szovjetunióba sok száz Ikarust szállítottak határidő előtt, köztük az oren- burgi gázvezeték építéséhez speciális munkásszállító buszokat. Az Ikarus az év végéig még körülbelül 2500— 3000 autóbuszt állít elő. 1980- i-g — a vállalat ötéves terve szerint — 60 000 autóbusz gördül ki a gyár kapuin. KÖZVETlTI-E A TV A GÖRÖG-MAGYAR MÉRKŐZÉST? Á Magyar Televízió sportosztá- fyának közlése szerint, az október J-i, athéni Görögország— Magyarország világbajnoki selejtező televíziós közvetítéséről ntég folynak a tárgyalások a Görög Labdarúgó Szövetség és a Görög Televíziós Társaság között. Ha meg tudnak egyezni, akkor a Magyar Tv-nek is lehetősége lesz az athéni közvetítésre, ez azonban csak péntekre válik ismertté. Ha meglesz az adás, akkor a szombati programban 17.50-kor szereplő olasz film kerül le a műsorról, és helyette kapják a nézők a VB- seiejtezö 90 percét. TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tegnap tartották meg a tanévnyitó ünnepséget. Várkonyi Zoltán Ódry Árpád születésének 100. évfordulójáról emlékezett meg, majd a főiskola 29 új hallgatójának eskütétele után Major Tamás mondta el Petőfi Levél egy színész barátomhoz című versét. A főiskola negyedéves hallgatói Jókai Thespis kordája című színművét adták elő. GYASZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér és rokon. RADVANYI TIVADAR, hosszú és igen sUlyos szenvedés után, életének 44. évében meghalt. Temetése 197«. október 7-én, délután 2 órakor lesz a Deszkatemető főteréről. A gyászoló család Tadatjuk, hogy RADVANYI TIVADAR műszaki igazgatóhelyettes temetése október hó 7-én, csütörtökön 14 órakor lesz Miskolcon, « Deszka-temetőben. A MÁV Miskolci Igazgatósága Előadások négy helyen Nemzetközi felnőtt bábfesztivál Pécs egy hétre fesztivál- város lett: a nyolc ország bábművészeinek részvételével Mecsekalján tartják a IV. nemzetközi felnőtt báb- fesztivált. Az ifjúsági házban tegnap ünnepélyesen nyitották meg a fesztivált, amelyen tizenkét magyar bábegyüttes, valamint az angol, a francia, a japán, a jugoszláv, az osztrák, a román és a szovjet bábszínház tagjai vesznek részt. A mostani találkozó az eddigi legnépesebb, leggazdagabb tartalmú: mintegy 450 résztvevője van a .ne- mecsekaljai bábparádénak. Egyszerre négy helyen peregnek az előadások, külön Mint már tegnap hírül adtuk, Spanyolországban, a Baszkföldön, agyonlőtték a koronatanács egy tagját, Juan Maria de Araluce y Viliárt és több kísérőjét. A Spanyol Kommunista Párt provokációnak minősítette és elítélte a terrorista merényletet. Viliár ugyanis a mérsékelt jobboldaliakhoz tartozott, a gyilkosság viszont lehetővé tette, hogy a rendőrség máris több mint száz személyt tartóztasson le. Részeg lovoldozo Egy rosztovi lakóház ablakából a késő éjszakai órákban lövések dördültek el; mire azonban a rendőrség a helyszínre ért, az utca elcsendesedett. Így a sokemeletes házban a lőporfüst szaga alapján keresték meg azt a lakást, ahonnan a lövések elhangzottak. A fegyveres huligán a letartóztatására érkezett különítményt újabb lövésekkel fogadta s lakása ajtaját nehéz bútorokkal torlaszolta el. A részegről a későbbiekben kiderült, hogy „magánháborút” akart indítani szomszédai ellen, akikre már régen haragudott. Végül is a tűzoltóság, segítségével sikerült ártalmatlanná tenni. Libamáj Munkavédelmi külföld i • Müncheni ámokíütó i i Nem egzotikus vidéken, i mint Stefan Zweig híres jrá• sában, hanem Európa köze- 1 pén tört rá az ámok egy • színészre. München mellett, 1 egy kisebb városban, az ! egyik művész egyszerűen el- » felejtette előadás közben a J szerepét. Ettől olyan izga- I lomba jött, hogy dühöngeni J kezdett, nem tudták lecsilla- I pítani, és félő volt, hogy 1 megsebesít valakit. — Miután { a roham megismétlődött —» t mert többször felejtette el a J szerepét —, idegszanatórium- I ba kellett szállítani. I M. I. • I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I f f I koníerencia a DIGEP-ben a szakmabelieknek és külön a közönségnek. Ezenkívül „tájolnak” is a bábosok: Pécsett hat művelődési házban, iskolában, munkásszálláson lépnek fel és ellátogatnak hét baranyai faluba is. Hegedűs Mihály 40 éves mályi lakost bírósági ítélet kötelezi, hogy két kisgyermeke után havonta 900 forint tartásdíjat fizessen, amit ő rendre elmulasztott. Az év elején jogerősen 6 hónapi büntetést szabtak ki rá, amelynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztették. A büntetés nem -hozott semmi eredményt, Hegedűs azután sem fizetett gyermekei ellátásáért és márciustól megint 5400 forint hátraléka gyűlt össze. A Miskolci Járásbíróság Hegedűs Mihályt most ismét 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte és kötelezte a korábban kirótt büntetés letöltésére is. Az ítélet nem jogerős. Ugyancsak két alkalommal került bíróság elé Paksi Imre nyékládházi lakos, a tartásdíj fizetésének elmulasztásáért. Házassága felbontása során egyezségben vállalta, hogy kisgyermeke után havi 460 forintot ad volt feleségének, ám hamarosan másik gyermek is született, s Paksit a bíróság további 460 forint fizetésére kötelezte, amit azonSZÜLETETT: Mészáros Andrásnak és Bárány Ilonának Zsolt; Varga Lászlónak és Kiss Annának Anikó; Szabón Józsefnek és Üjházi Máriának Mária; Fiir- jész Péternek és Arday Máriának Judit; Nyakas Dezsőnek és Kocsmáros Irénnek Csilla; Bartók Ferencnek és Bodnár Erzsébetnek Beáta; Kubalek Ferencnek és Szígyártó Juliannának Julianna Éva; Léka Lászlónak és Polgár Máriának Mónika; Fehérvári Józsefnek és Tatár Katalinnak Zsuzsa; Pásztor Imrének és Munkácsi Máriának Emese; Vascsák Gézának és Kis- pál Piroskának Roland; Trézsi Lajosnak és Rudak Máriának Lajos Norbert; Oláh Jánosnak és Sallai Idának János; Mak- ranczi Lászlónak és Kudzia Ildikónak Ildikó Diána; Fehér Lajosnak és Varga Ilonának Agnes; Bajnok Istvánnak és Herczeg Ilonának Adrienn; Vá- radi Bélának és Balogh GizelAz, ország legnagyobb libamáj-exportálója, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat két gyárában — Kecskeméten és Kiskunhalason — évente 350 ezer pecsenye, és mintegy félmillió májlibát dolgoznak fel. Ezt a mennyiséget 1977-ben tovább növelik. ban nem teljesített. Mikor 1975-ben háromhónapi —felfüggesztett — szabadság- vesztésre ítélték, azonnal munkát keresett, s egy ideig hiánytalanul fizette a kirótt összeget. Ez év áprilisától azonban megint nem dolgozik, alkalmi munkából él és több mint 3600 forint hátraléka van. Paksit a bíróság most öthónapi szabadságvesztésre ítélte és korábbi büntetését is le kell töltenie, szigorított börtönben. A vádlott enyhítésért fellebbezett. Hörömpő Tibor 25 éves miskolci lakos első alkalommal került bíróság elé tartási kötelezettség elmulasztásáért, amit dologkerülő életmódja miatt nem teljesített. Tavaly augusztus óta nincs munkahelye, és semmiféle jövedelme sincs, még alkalmi munkát sem végez. Két kisgyermeke után eddig több mint 7400 forinttal tartozik. A bíróság Hörömpő Tibort nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. M. A. Iának Mónika; Lehoczky Ká- rolynak és Detvai Katalinnak Zoltán; Hajós Gyulának és Mező Margitnak Krisztina; Katona Istvánnak és Gyüre Anikónak Viktória; Takács Ferencnek és Hankó Lillának Zsuzsa; Sáfár Istvánnak és Imri Máriának Ágnes; Kakuk Lászlónak és Molnár Mónikának Mónika Bernadett; Horváth Ferencnek és Zsiga Rozáliának Ibolya; Rontó Aladárnak és Jónás Ilonának Mária; Kundra Jánosnak és Somosi Katalinnak Szabolcs; dr. Pabis Györgynek és Borbás Saroltának Eszter; Zelei Miklósnak és Menyhárt Rózának Attila; Barna Jánosnak és Bódi Irénnek Ferenc; Zsindely Tibornak és Szabó Emíliának Györgyi; Török József Istvánnak és Harda Évának Karolina Eszter; Szendrei Józsefnek és Dudás Ilonának Anett; Németh Mihálynak és Szolnoki Évának Anett; Kovács László Istvánnak és Fótos Katalin Gizellának László nevű gyermeke. (Folytatás az 1. oldalról) Nem hallgatták el a munkavédelmi konferencián a hiányosságokat sem. Bosszantó — mondotta Mónus Antal —, hogy miközben a gyár milliókat áldoz munkavédelmi felszerelésekre, a dolgozók egy része nem használja azokat, a gazdasági vezetők és a művezetők pedig szemet hunynak efölött. Jó, azaz rossz példa erre az F-egység, ahol a dolgozókat védősisakkal szerelték fel, ám azokat senki nem használja. Vagy: hiába előírás, hogy targoncát csak jogosítvánnyal rendelkező személy vezethet, olykor falra hányt borsó az utasítás. A zajos munkahelyek dolgozói részére Is hiába vettek sok-sok ezer forintért fülvédőket, füt- dugókat, azokat nem használják. Ebben az E-egység és az Almástér jár elöl... Ami a jövőt illeti, a DI- GÉP-ben a munkavédelmi helyzet javulásának anyagi feltételeit megteremtették. Az V. ötéves terv időszakában minden eddiginél többet, 224 millió forintot fordítanak közvetlen munkavédelmi célokra. Ebből már 14,4 millió forintot felhasználtak az idei első fél év során. A kijelölt 31 munkavédelmi feladat helyett 40-et oldottak meg. Megvalósult például a konténeres anyagszállítás, a tmk-sok a melegüzemben ■ samott-tégla- vágó berendezést kaptak, minimálisra csökkentve ezzel a szilikózisveszélyt, a kovácsüzemben újabb manipulátorokat helyeztek működésbe. A vita során több üzem képviselője szólalt fel. Elmondta véleményét, észrevételeit, kívánságait Dojcsák János vezérigazgató is. Egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a 224 millió forintot gondosan kell felhasználni. A konferenciával egyidőben nyílt meg az a kiállítás, amely a DIGÉP munkavédelmi helyzetét szemlélteti. HÁGA. Díszelőadáson mutatkozott be Hága közönségének a budapesti Fővárosi Operettszínház együttese, amely második hete vendégszerepel Hollandiában. Az est műsorán — természetesen — a Csárdáskirálynő szerepelt, amelyet a magyar művészek német nyelven, Kirobbanó sikerrel adtak elő. A nagy siker egyik következménye: máris tárgyalások folynak egy újabb hollandiai körút lehetőségéről. NEW YORK. Púja Frigyes külügyminiszter az ENSZ székházában megbeszélést folytatott Sadoon Hammadi- val, Irak külügyminiszterével időszerű nemzetközi, valamint a két országot érintő kérdésekről. TEHERÁN. A francia küldöttség szóvivője szerint Giscard d’Estaing francia elnök Teheránban kétórás megbeszélést folytatott Reza Pahlevi iráni uralkodóval a libanoni kérdésről. Giscard készségét nyilvánította ki, hogy kerekasztal-konferen- ciát rendezzen Libanonról abban az esetben, ha valamennyi arab állam ezzel egyetért. Ugyanakkor Gui- ringaud francia külügyminiszter egy interjú keretében elmondta, hogy Giscard üzenetet intézett Szadat egyiptomi elnökhöz — válaszképpen arra a levélre, amelyet Fahmi egyiptomi külügyminiszter hozott neki Szadattól —, de Asszad Szíriái és Szárkisz libanoni elnökhöz is küldött üzenetet. STOCKHOLM. „Soha nem gondoltam arra, hogy lemondok és most sincs szándékomban ez” — nyilatkozott Julianna holland királynő svéd újságírók előtt, akik a svéd uralkodó hollandiai látogatása előtt utaztak Hágába. Ezzel a nyilatkozattal a 67 éves uralkodónő első ízben foglalt állást azokkal a híresztelésekkel szemben, amelyek szerint visszalépni készül a Lockheed-ügyben férjét, Bernhard herceget ért bírálat miatt. BRIGHTON. A tengerparti Brightonban a közeli választási győzelem reményének jegyében nyílt meg az angol ellenzéki konzervatív párt 93. országos konferenciája. Margaret Thatcher pártvezér arra számít, hogy a Világbank újabb kölcsönével a munkáspárti kormány már csak rövid időt vásárolhat magának, s a mélyen megosztott kormánypárt az elkerülhetetlen újabb fontválság súlya alatt, összeroppan. apróhirdetés alias Betanított munkakörbe férü- és női dolgozókat, villanyszerelő szakmunkásokat felvesz a BVM Alsózsolcai Gyára, Alsózaolca, ANYAKÖNYVI HÍREK Tévékommentár; Társadalmi munka Ma már nem kell különösebben bizonygatni, hogy a nevelés és az iskola ügye az egész társadalomé. A „Pedagógusok Fóruma'’ tehát ólján „rétegműsor”, amelyet nem csupán megnézhet mindenki, de igen üdvös is lenne, ha minél többen látnák. A legutóbbi (október J-i) adásban érintett kérdések közül csupán egyet, a legaktuáli- sabbat emelnénk ki; a társadalmi munkáét. Szót kell ejteni erről mert a tévében látott kép túl derűs és nem pontos. A gyerekek szívesen dolgoznak, ha látják a célját, hasznát (s itt nem csupán az egyén hasznára gondolunk!), ha a munka jól szervezett és azt meg is becsülik. Belátják, tudomásul veszik, hogy ma már munkaerőgondokkal küzd a mezőgazdaság, a csúcsidőben kevés a munkáskéz. Csak azt nem látják be, veszik tudomásul, ha rossz szervezéssel, hanyagsággal, sőt helyenként cinizmussal találkoznak. Ha azt látják, hogy a leszedett, kiválogatott alma, szőlő stb. napokig ott áll a fák alatt; ha nem tudnak elegendő ládát, szállító- eszközt biztosítani; ha azt tapasztalják, hogy a gazdaság emberei csak velük szemben „szigorúak”, miközben maguk rosszul teszik a dolgukat. Ilyen esetben valóban „fegyelmeznie” kell a kísérő pedagógusnak, aki bosszankodik és szégyenkezve próbálja magyarázni a felnőtt társadalom gyarlóságait. Ilyen esetben aligha beszélhetünk pedagógiai, erkölcsi, politikai haszonról. A tizenéves gyerekek nyitott szemmel járnak a világban: látnak és következtetéseket vonnak le. Igaz, ezek az ítéletek sokszor túlzóak, de nem alaptalanok. A pedagógusok viszont tudják, ilyenkor ősszel tapasztalják is, hogy a rosszul szervezett mnuka hónapok nevelési eredményét rombolhatja le éppen azzal, hogy a gyerekek bizalma megrendült a felnőttekben, az értelmes munkában, annak hasznában, céljában. Az iskolában megszokták, hogy ki-ki felel az okozott kárért. Ám ha azt látják például, hogy több száz hold sárgarépa a földben rohad, mert „nem éri meg kiszedni” (miközben állandóan a zöldséggondokról hall!), akkor a saját fegyelmezetlenségét nyilván nevetségesnek tartja az össztársadalmat ért kárhoz viszonyítva. Mert ne feledjük el azért: a diákgyerekek, noha hasznos munkát végeznek, még nem felnőttek; durva hiba lenne csupán munkaerőnek tekinteni őket. Majd azok lesznek, de most dől el, hogy milyenek. Ne lássanak rossz példát! És még valamit. Rossz szolgálatot tesznek az ügynek ott^ahol a munka szervezetlensége miatt adódó zökkenőkért a pedagógussal vitatkoznak a gazdaság emberei. Előfordul — sajnos — ilyen eset is. A pedagógusok valóban érzékeny emberek (aki nem érzékeny, az alkalmatlan is erre a pályára), de sokszor fölösen próbára is teszik ezt az érzékenységet! Ha kérhetünk valamit a tévétől, akkor azt, hogy n e vegye le ezt a kérdést a napirendről, mert a társadalmi munka pedagógiai, politikai hatékonysága, röviden: a jövő legalább annyira fontos ügy, mint az idei termés betakarítása. (horpácsi) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika) napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: SS21 Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky u 15. Postacím: 3501 Miskolc Pí. 39 Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkár- ság; 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 13-226: spor!rovat: 18-322: levelezés: 18-221. — Kiadja: a BorsoO megyei Lapkiadó Vállalat. 5527 Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pt. U8. - Felelős fcLadő: VERES MIHÁLY. Telefon: 86-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetés) díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Nem fisették a tartásdíjat