Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-29 / 256. szám
Hét végi kalauz TISZTELETADÁS BARTÓKNAK Gink Károly es Keresztury Dezső Tiszteletadás Bánodnak című kiállítását tegnap este 6 órakor nyitotta meg Csótai János, a városi pártbizottság osztályvezetője. A József Attila Klubkönyvtár kiállítótermében megrendezett tárlaton Gink és Keresztury Bartók három művének —r A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin, A ké’-<=~?>- kállú herceg vára — ihletésére született fotói, illetve kinagyított verskéziratai láthatók. A megnyitó ünnepségen részt vett a két művész is. A közönséggel együtt meghallgatták Bartók I. Hegedűversenyének 3. tételét a Miskolci Vonósnégyes eioa^^^an. majd a kiállítás megtekintése és most megjelent könyvöd dedikálása után elmesélték a könyv, a kiállítás létrejöttét, Bartók zenéjéhez fűződő élményeiket. Miskolcra (egyenesen a Kossuth nyomdából' a Kazinczy könyvesboltba és a József Attila Könyvtarba érkezett néhány darab a változatok Bartók színpadi műveire című könyvből, mely hamarosan nagyobb számban is kapható lesz. A kiállítás (rendezte Fejér Ernő) vasárnap kivételével 12 órától este 8 óráig tekinthető meg. MONDAVILÁG ÉS VALÓSÁG Három előadás lesz a hét végen, amely vonzó lehet a régmúlt és a Föld távoli tájai iránt érdeklődök számára. A Molnár Béla Ifjúsági és Üttöröházban ma délután négy órakor dr. Végvári Lajos művészettörténész beszél a fiataloknak a görög kultúra legszebb maradványáról, az athéni Akropoliszról. Október 30-án, szombaton este 7 órakor a Mondavilág cs földtörténet című előadásra a Vörösmarty Mihály Művelődési Házba várják a Magányosok klubja tagjait és vendégeit. A harmadik programot pedig a TIT-ben találják meg az érdeklődök; a Nyolc hónap alatt a Föld körül című szabadegyetemi sorozat keretében Kockcnbauer Pá*, ^ Magyar Televízió munkatársa ma este <> órakor az Antarktiszról tart előadást. KI MIT TUD? Egy héttel ezelőtt kezdődtek meg Miskolcon a Ki mit tud? vetélkedő válogatói. Első alkalommal a versmondók állták a bíráló bizottság elé. ezen a hét végén a megye es a város irodalmi színpadai következnek. A szombaton délután 2 órakor kezdődő elődöntőket vasárnap , délelőtt 9 órakor folytatják a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. FIATALOKNAK A koppá«)i as» testame uunnt című magyar filmet vetítik a Vasas Művelődést Központban a vasárnap délelőtt lü órakor kezdődő matinén; a régi film az if- jabbaknak jó szórakozás lehet. Ami pedig a későbbi programokat illeti: este «-kor ugyanitt, 5 órai Kezdettel » Gárdonyi Géza Művelődési Hazban lehet táncolni. rfc Egy kép a kiállításról: Gink Károly illusztrációja A kékszakállú herceg várához BÁBSZÍNHÁZ Néhány hét óta ismét várja közönségét a Régiposta utcában működő Városi Bábszínház. Az előadás ezen a vasárnapon, október 31-én is délelőtt 10 órakor kezdődik. Ezúttal a tiszalúci bábegyüttes mutatja be Hetet egy csapásra című műsorát. A HÉTEN OLVASTUK Az Europa Könyvkiadó több új kötete került a kezünkbe ezen a héten. Elsősorban egy cseh írónak, Frantisek Langernek rendkívül eredeti történeteire hívnánk fel a figyelmet. A Haidarabadi légiposta hőse Ignác Kral filatelista, és történetei — látszólag —• bélyeggyűjtőknek szólnának. De csak látszólag! A bélyegek láttán Ignác Kral híres filatelista és ismeretlen tisztviselő olyan történeteket mond el. amelyek érdekességükkel mindenkit lebilincselnek, mert sokkal több közük van az emberek életéhez általában, mint a bélyegekhez. Egy egész korszak, a századforduló Csehországának világa elevenedik meg a bélyegek gyűjtőinek életében és számos távoli földrészt is bekapcsolnak a sztorikba a bélyegek. Vlagyimir Tyendrakov, a népszerű szovjet író Tavaszi tótágas című, három történetet tartalmazó kötetének legérdekesebb darabja a Feljegyzés az erdőben, amelyet magyar tv-játék formájában is láthattunk. A novella egy erdőbe kitett csecsemő megtalálása körül támadt pszichológiai probléma színes leírása. Ugyancsak lelki problémák bontakoznak ki a címet adó törtéhet, a Tavaszi tótágas soraiból: egy kamasz lelkivilága tárul elénk kellemesen egyszerű elbeszélésmódban. Végül Alfred Andresch nyugatnémet regényíró könyvéről szólnánk, amely- nem könnyed, de annál szenzá- ciósabb olvasmány. Efraim a mű címe. A hőse, Georg Efraim Berlinben született, de Hitler elől gyermekkorában Angliába menekített zsidó újságíró, aki beutazta a fél világot és jelenleg — a Szerző szavaival — „Rómában él, mint lapjának, az újságírástól megcsömörlött ottani tudósítója”. Efraim, a bolyongó nyugat-európai polgári intel- lektuel önvizsgálatot tart, és — ugyancsak Andresch szavad szerint — „életével ül szemközt egy asztalnál, pókerezik és veszít. Higgadtan veszít ugyan, de amikor föláll ' és elmegy, tönkrement ember”. (máté) Hol voít csoda, hol nem volt csoda A garabonciás Egyszer volt. hol nem volt, a villanyrendőrön is túl, van egy Miskolci Nemzeti Színház. Ez a színház — dicséretes módon — évek óta gyermekeknek szóló darabokat is bemutat. Nemrég megkérte az Üveghegyen túl lakó Benedek András bácsit, lenne olyan jó és írna nekik egy mesejátékot. Hipp és és hopp, a mesejáték megszületett. ripsz és ropsz, be' is mulattatott. Tika. a szegény, ám okos és jólfésült garabonciás diák, csellel, ügyességgel megszerzi (ellopja) Debella királynő féltve őrzött csodalámpáját és menyjelöltjét, hogy aztán saját, korlátolt királyától visszanyerje őket, no és persze annak trónjába is beüljön. Mindezt teszi — rímben beszélve — jobarátja, Tücsök udvari bolond segítségével, sok-sok ármány és ellenség legyőzésével. Itt a vége. fuss el véle... a ruhatárba. Aztán sipirc haza g5re- rekek, remélem, ágyban vagytok már. A színház maga is csoda (kell, hogy az legyen). Hát még a meseszínház! Benedek András mesejátékában — rendezte Sallós Gábor — vannak csodák. A lámpa, mely megmutatja Angéla királynőjének, Debellának mesés kincstárát; a hinta, mely szikrát hányva röpíti a slusszkulcs-varázsige ismerőit. És csoda a stroboszkóp villogásának kísérteties fényében seprőnyélen lovagló amazonok távozása is. Ezzel kész. Persze ennyi csodával is lehetne élvezetes, szórakoztató, gördülékeny az előadás — de nem az. Hosz- szú, unalmas monológok lan- kasztják nemcsak a gyerek, hanem a felnőtt néző figyelmét is; különösen a — meglehetősen elnyújtott — első részben. A nép — az istenadta nép — sután statisztál a színen; jelenlétük inkább zavaró, semmi nthogy segítene a cselekmény előbbrevitelét. A humor. Ez is fontos — ennek is szűkében van a darab. Néhány szellemes rím, egy-két színpadi geg (ezek is főleg a felnőtteknek szólnak) kevés a gyerekek meg- nevettetéséhez. Több poénlehetőség kihasználatlanul marad, elsikkad. Varga Gyula (Burkus, Burkisztán királya) és Bősze Péter (Debella bugyta, ..mamakedvence" fiacskája) azok, akik a legtöbb „életet” viszik a mesébe. (szabados) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Deli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népdalok. — 14.00: A tamburma- jor lánya. Részletek Offenbach operettjéből. — 14.25: „Nyitnikék". — 15.00: Hírek. — 15.10: Aida. Részletek Verdi operájából. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Ki várja? Szél Júlia dokumentumműsora. — 17.00: Hírek. — 17.03: Beszélni nehéz. — 17.17: Beethoven összes zongoraszonátái. -~ 18.16: András Béla: Magyar népi játékdalok. — 18.25: Új könyvek. — 18.28: Hallgatóink figyelmébe! — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Világszín- ház. A pénz rabja. 20.JO: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 20.50: Hírek. — 20.55: Mendelssohn: Szentivánéji álom — kísérőzene. — 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22.00: Hitek. — 22.13: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A kamarazene-irodalom remekeiből. — 24.00: Hírek. .— 0.10: A Stúdió 11 műsorából. Petőfi rádió: 12.00: Az élő népdal. — 12.10: Fúvószene. — 12.30: Hírek. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.00: Nőkről, nőknek. — 13.30: Hírek. — 13.33: Természet. Részi. Miloslav Kabelec gyermekkar-ciklusából. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől ötig... —17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.30: Hírek. — 18.33: Victoria de Los Angeles énekel.- — 18.45: Barátság slágerexpressz. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Népdalcsokor. — 20.30: Hírek. — 20.33: 139-660.. A Magyar Rádió automata közönségszolgálati. — 22.30: Hírek. — 22.33: A Rádió Dalszínháza. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.03: Művelődés és kultúra Borsodban. Az Egri Tanárképző Főiskola és Borsod megye. — 17.20: Kórusmuzsika. — 17.35: Fegyveres erőink életéből. — 17.41: örökzöld melódiák. — 17.53: Hol töltsük a hétvégét? Programjavaslat és sportműsor. — 18.00: Borsodi Tükör — a stúdió krónikaműsora. — 18.15; A dzsessz kedvelőinek. — 18.25: Hírösszefoglaló. Televízió. 1. műsor: 17.28: Műsorismertetés. — 17.30: Hírek. — 17.35: Milánói magyar napok. A tv-híradó riportfilmje. — 18.05: Öt perc meteorológia. — 18.10: Tízen Túliak Társasága. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.30: Tv-híradó. — 02.00: Építem a csatornámat... — 20.35: Delta. — 21.35: To.iás- patkoló. A Televízió népművészeti vetélkedője. — 22.50: Tv- híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Fiatal üzemi újságírók műsora. Mozgalomból jöttem . . . 20.35: A szeszélyes időjárás. NDK rövidfilm. — 21.00: Tv-hiradó 2. — 21.25: A kitaszított. Svéd film. Szlovák televízió: 17.10: Fiatalok tévéklubja. — 18.00: Rövid- filmek. — 19.00: Híradó. — 19.35: Inspiráció. Zenés műsor. — 20.35: Harminckilenc fok árnyékban. — 21.25: Híradó. — 22.00: A torreádor (tévéjáték). — 22.55: Zenés szórakoztató műsor. — 23.40: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színházi (7): Struccok estelye. Kiállítások: Herman Ottó Muzeum (10—18) : Ember és munka. — Görög kereskedők Miskolcon. — Herman Ottó-emlékház (10— Mit jelent az ember számára az öregség, mi marad meg egy mozgalmas, szép életből, és hogyan tovább, ha az izmok már nem, csak a lélek erős? A kérdésekre igy adja meg a választ Fabio Carpi A békesség kora című színes olasz filmjében: „Nem szükségszerű, hogy az öregkor a békesség, a mindennel való megbékélés kora legyen”. Különösen akkor nem, ha az öregember a spanyol polgárháború harcosa volt. és élete tanulság, példa lehet. A lírai szépségű filmet a hét végén Miskolcon a Kossuth mozi vetíti. Bizalom Nem tudom, hogy végződik a mai nap, de jól kezdődött. Mindjárt az első munkaórák sikerélménnyel ajándékoztak meg, s nem is valami csak nekem szóló elismerés derített fel; a sikerélményt mint társadalmi ember éltem át. Egyszerűbben: mint hírlapíró, aki már számtalanszor szóvá tette, hogy a jó légkörnek milyen elengedhetetlen feltétele a bizalom. Hogy a bizalmat még azok számára is szavatolni kell, akik kisebb- nagyobb tévedés után állnak közénk. Igenám, csakhogy ezeket a meglévőket — kiknek szivéből nem hiányzik a bűntudat, s az elpazarolt erkölcsi értékek visszaszerzésének vágya — gyakran nem fogadják megértéssel. Közöny, nemegyszer bizalmatlanság jut osztályrészükül; féltik tőlük a közösség vagyonát, erkölcsi tisztaságát és igy tovább. De hát úgy látszik, megtört a jég. Éppen most hallom (ez az élmény forrása), hogy X-et — aki befejezte sikerrel kecsegtető alkohol-elvonókúráját — örömmel és megértéssel fogadták új munkahelyén (ez már a kilencedik), s rögvest reábiztak egy 3 milliós értékű raktárkészletet. Hát nem megható? Kell-e nálunk ezentúl bizalomra ösztönözni?! Világos, hogy az öröm (bár X-et nem ismerhetem úgy, mint munkaadója) nem maradhatott bennem; gyorsan elmeséltem másoknak is. Valaki aztán —• mindig vannak skrupulózus emberek — kicsit lelohasztotta lelkesedésemet. Mint mondta — bőséges élettapasztalat alapjan — két kérdést kíván feltenni. Csak tessék — válaszoltam könynyedén. Az első kérdés: Próbaidőre vették fel az illetőt, vagy azonnal véglegesítették? — Természetesen próbaidőre — mondtam, hiszen azért mégiscsak van határa a bizalomnak. A második kérdés így hangzott: Az előző raktáros — akinek X. a helyébe lép — hogyan távozott? Egyszóval volt-e hiánya vagy sem? Ezen a ponton megakadtunk. Helyesebben csak én, mert — bőséges élettapasztalatú — barátom igy folytatta: — A próbaidő lejárta után könnyen kiderülhet, hogy hiányzik néhány tíz- vagy százezer. — Ügy érted, hogy X. a kilencedik munkahelyén sem becsüli meg magát? — Nem erről van szó. Inkább arról, hogy ki hiszi el X-nek, hogy megjavult, ha mégiscsak van hiány ... Mi “tagadás, bőséges élettapasztalatú barátom bogarat tett a fülembe. De emellett is őrzöm azért a sikerélményt. Miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? Ámbár talán a bizalmat sem árt szűkebben mérni. Annál is inkább, mert ez a 3 millió nem magánvagyon. És ez még inkább növeli csáberejét. Vagy nincs is már meg igazából ez az érték? Hagyjuk, a végén még rossz kedvem lesz ... (gyarmati) 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Herman Ottó Muzeum Képtára (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás — Koszta József festményei. — Diósgyőri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9— 19) : Déryné Széppataki Róza- es Lévay József- emlékszobák. — Kossuth Művelődési Ház kiállítóterme (10—18): Miskolci ötvösművészeti és fémműves quadn- annele. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Gink Károly —Keresztury Dezső: Tiszteletadás Bartóknak. FILMSZÍNHÁZAK: BÉKE Vértestvérek Mb. szí. NDK film Kezdés: Í4, hn6, 8 órákor KOSSUTH A békesség kora Mb. szí. olasz film Kezdés: f3 orakor Éjfélkor indul útjára a gyönyör Mb., szí. olász film 16 éven felülie«.néK; Másfél helyér: Kezdés: hnö, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Blokád l—II, Mb. szí. szovjet film Másfél helyár! Kezdés: ö orakor FÁKLYA Ellenintézkedés Szí. szovjet film Kezdes: tő, f7 orakor PETŐFI Drága John! 18 éven felülieknek; Svéd film , Kezdés: tő, n orakor SZIKRA »linden bizonyíték ellene szol Szí. szovjet film Kezdés: 5, 7 órakor TAN UStCS A pillanat embere ingni ilii.i Kezdés: tő, f7 órasoi TAPOLCAADY A nagy Caruso Szí. amerikai film Kezdés: 7 órakor HÁMOR Fehér farkasok Mb. NDK—jugoszláv film Kezdés: 8 órakor SZIRMA Fehér farkasok Mb. NDK—jugoszláv fiiul Kezdés: f7 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Müsorismertettetés. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 8.35: Uányok, asszonyok. — 9.00: A nárciszok völgye. — 9.30: Mindenki iskolája. — 10.00: Hírek.— 10.05: Faust. Részletek Gounod operájából. — 11.04: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeit. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Mescserin együttes játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Zenés játékokból. — 9.30: Hírek. — 9.33: 300 másodperc... — 9.38: Verbunkosok. — 10.30: „Ember- mesék”. Riport. — 11.30: Hírek. 11.33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.48: DzsesszfelvéteieJc- ből.