Déli Hírlap, 1976. június (8. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-14 / 139. szám

Győzelemmel zárult a 45000 perc 120 - 60 Magyarország—Ausztria 2:0 (l.O) Ahol csak lehetett, három számmal jelképezték a szombat esti, népstadionbcli futballünnepet. A magyar válogatott 500. hivatalos nemzetek közötti mérkőzését játszották, az MLSZ fennállásának 75. éves jubileuma alkalmából, a 120. magyar —osztrák mérkőzésen. És a mérkőzés végén odakerülhetett a 60-as szám is, hiszen válogatottunk 60. győzelmét aratta Ausztria ellen. A szomszédok elleni mérlegünk tehát pozitív, s a szombat esti győzelemmel éppen a felét nyertük meg az 1902. október 12. óta játszott 120 mérkőzésnek. A mérleg: 120 60 26 34 273-224 S ha netán sikerült volna még két gólhelyzetünket ki­használni, akkor a 275-ös, szintén jubileuminak számító számot is felírhattuk volna a többi mögé — a rúgott gó­lok számát. Sőt: 4:1 lett vol­na az „igazi”, mert akkor a kapott góljaink száma 225 lett volna . .. Egyáltalán nem hiányzott sok ahhoz, hogy ez a gól­arány alakuljon ki Ausztria ellen, hiszen a végig fölény­ben játszó magyar váloga­tottnak volt annyi helyzete, amiből még nem kettőt, ha­nem akár 3—4 gólt is sze­rezhetett volna. De Krankl, P. Koncilia vagy Haider is belőhette volna azt az egyet, csakhát az irányzók ezúttal hibás volt, na és Kovács L. — jó! A mérkőzés jubileumi, ba­rátságos jellegű volt, de ezt Bozsik kezdőrúgása után már nem nagyon lehetett felfe­dezni a játékban. Hiába, a magyar—osztrák meccsek különös jelentősége, hangu­lata egyszerűen lehetetlenné teszi a békés játszadozást. Sárga lapok, kiállítás, 11-es, számtalan szabadrúgás tette „élessé” a küzdelmet, s je­lezte osztrák barátaink lab­darúgásának gyengeségét. Ügy tűnik, ők még kevésbé tudták megtalálni a felfelé ívelés módszereit, s ha mi nem tartozunk a világ élvo­nalába, ők még kevésbé. Az 500. (?) magyar váloga­tott mérkőzést közvetítő Sze­pesi György (akinek — va­lószínű — ez volt a 250.) azt mondotta, hogy ez után a mérkőzés után nekikezdhe­tünk az újabb félezernek. Nos, ez azért nem egészen stimmel. Annak már ugyan­is nekikezdtünk! Május 26- án, a Szovjetunió elleni ta­lálkozón. Az volt ugyanis az 501. mérkőzés! Csak „hama­rabb játszottuk le” ... Mert, ha valaki megvette a Labda­rúgás jubileumi különszámát, abban olvashatta, hogy válo­gatottunk 1976. április 17-én, Banja Lukán Jugoszlávia el­len játszotta a 497. mérkőzé­sét. Ez után jött május 1-én Svájc, 22-én Franciaország, majd 26-án a Szovjetunió. Tehát: 498., 499., s ha az Ausztria elleni mérkőzés, szombaton az 500. volt, ak­kor a Szovjetunió elleni ta­lálkozó csakis az 501-es sor­számot kaphatja. Ez a ke­gyes csalás azonban megbo­csátható, hiszen valóban úgy illett, hogy azok ellen játsz- szuk a jubileumi mérkőzést, akik ellen 73 és fél éve az elsőt... A magyar válogatott büsz­ke lehet mérlegére. 273 győ­zelem, 104 döntetlen, s mind­össze 124 vereség. Mindez 65 százalékos teljesítménynek felel meg, s ilyennel kevés ország válogatottja dicseked­het. De talán még ennél is kedvesebb számunkra az a körülmény, hogy a tavaszi szezont most záró A-váloga. tott (a brazilok ugyanis nem jönnek) 1976-ban még veret­len, s trófeái között szerepel az 1978-as VB-t rendező Ar­gentína „skalpja” is. A jubileumi mérkőzés szerep­lői: Játékvezetők: Taylor (Baker, Faulkner), mindhárom angol. Magyarország: Kovács L. — Török, Bálint, Rab, Lukács — Nyilasi, Ebedli, Pintér — Pusz­tai, Fazekas, Magyar. Csere: Pusztai, Magyar, Török és Rab helyett Fekete, Váradi, Kereki és Csongrádi. Ausztria: F. Koncilia — Sara, Ilorvat, Pezzay, Weber — Pro­haska, Schwarz, P. Koncilia — Haider, Pirkner, Krankl. Csere: P. Koncilia, F. Koncilia és Hai­der helyett Daxbaclier, Fleisch­mann és Cerny. Góllövők: Magyar (35. p.) és Váradi, 11-esből (75. p.). Kiállítva: Pirkner (70. p.). Sárga lap: Pezzay (36. p.) és Török (70. p.). Szögletarány: 12:3 (8:3) Ma­gyarország javára. (horváth) Mlinárcsik (2-es) volt a DVTK legeredményesebb játékosa a Mátészalka elleni 21:13-ra megnyert mérkőzésükön. Mlinár­csik 5 gólt szerzett, s képünk az egyik előkészítését mutatja be. (Szabó István felvétele) Megváltozott kezdés Labdarúgó Ol B- döntők Holnap, kedden délután kezdő­dik a diósgyőri stadionban a labdarúgó országos ifjúsági baj­nokság döntője A-csoportjának körmérkőzés-sorozata. Az álta­lunk korábban közölttel szem­ben megváltozott a mérkőzések kezdési időpontja. A program tehát a következő: Június 15. kedd; 15.45 óra: PMSC—Vasas Izzó, 17.30: DVTK -SZEOL. Június 16. szerda; 15.45: V. Iz­zó—DVTK, 17.30: PMSC—SZEOL. Június 18. péntek; 15.45: DVTK —PMSC, 17.30: SZEOL—Vasas Izzó. „Előzetesként” csupán egyet­len mondat a DVTK területi baj­nokságot nyert fiataljainak szak­vezetőjétől, Fekete Fercnctől: „a döntő párosítása ez lesz: Ferenc­város Sí—DVTK!” Totóeredmények 1. Oroszlány—Komló 1:1 x 2. Budafok—BVSC 3:1 1 3. Várpalota—Nagykanizsa 2:2 x 4. Pécs—KKFSE törölve 5. MVSC—Gyöngyös 2:0 1 6. Salgótarjáni KSE—űzd 0:0 x 7. Balassagyarmat—KV SE 1:0 1 8. Borsodi B.—Leninváros 0:0 x 9. Záhony—Debr. MTE 1:2 2 10. Egri Vasas—Rudabánya 5:2 1 11. H. Vasas—Egri Dózsa 3:4 2 12. Sabaria—Ajkai B. 0:0 x 13. AURAS—Körmend 1:0 1 14. Kecském. SC—Sz. MÁV 1:1 x plusz 1: 15. Gyula—SZVSE 1:1 x hírek - eredmények LABDARÚGÁS A négyfrontos magyar—osztrák találkozó a mi szempontunkból szép sikerrel zárult, hiszen há­rom mérkőzésen a magyarok győztek, egy pedig döntetlen eredménnyel ért véget. A nagy­válogatottunk 2:0 (1:0), a katona­válogatott 3:1 (1:0), az öregfiúk csapata pedig 4:3 (2:2) arányban nyert, a B-válogatottak találko­zója 1:1 (0:0) eredménnyel ért véget. Az NB Il-ben két rangadót is játszottak tegnap, amelyeken a hazai gárda — a Dunaújváros, illetve Budafok — biztosan győ­zött. Nyert a Dorog is, és most már szinte biztosra vehető a Bányász-együttes felkerülése. Eredmények: MÁV DAC—Bá­bolna 4:1, Oroszlány—Komló 1:1, Szolnoki MTE—Szekszárd l :1, Budafoki MTE—BVSC 3:1, Va­sas Izzó—Nagybátony 3:0, Dorog —FÖSPED Szállítók 3:0, DVSC —Bp. Spartacus 4:1, Várpalota— Nagykanizsa 2:2, Pécsi MSC— Kossuth KFSE 1:0, Dunaújváros —Volán SC 3:1. A bajnokság élcsoportja; 1. Dunaújváros 36 22 11 3 75-28 95 2. Dorog 36 21 9 6 70-37 51 3. Budafok 36 21 6 9 84-52 48 4. BVSC 36 17 11 8 65-41 45 5. DVSC 36 18 9 9 61-42 45 Az NB IU. Északkeleti csoport­jában — két fordulóval a zárás előtt — tegnap minden lényeges kérdés tisztázódott. Az Egri Dó­zsa Tégláson aratott győzelmé­vel bebiztosította magának a baj­noki címet, s jogot szerzett az NB n-be történő visszakerülésre. A Rakamaz, a Hejöcsaba, a Haj­dú Vasas, a B. Volán és a Bal­mazújváros viszont elbúcsúzott az NB m-tól! Egyébként szoros és heves küzdelmek jellemezték a 36. fordulót: négy találkozón volt pontosztozkodás, és három mérkőzés hozott l—l gólos győ­zelmet . Eredmények: Borsodi Bányász —Leninváros 0:0, Sátoraljaújhely —Hejöcsaba 2:0, Nyíregyháza- Borsodi Volán 0:0. Záhony— DMTE 1:2, Egri Vasas—Rudabá­nya 5:2, Hajdú Vasas—Egri Dó­zsa 3:4, Rakamaz—Balmazújvá­ros 3:3, MVSC—Gyöngyös 2:0, Balassagyarmat—KVSE 1:0, Sal­gótarjáni KSE—Özd Őrt). A bajnokság állása: 1. Egri Dózsa 99-40 55 2. Ózd 56-22 48 3. DMTE 72-40 44 4. Gyöngyös 67-42 43 . 5. LMTK 60- 52 43, 6. MVSC 53-37 40, 7. SKSE 66-52 39, 8. Balassagyarmat 61- 50 39, 9. Egri Vasas 63-53 39, 10. KVSE 83-53 38, 11. B. Bá­nyász 48-54 38, 12. Sátoraljaúj­hely 46-56 38, 13. Nyíregyháza 61-43 37, 14. Rudabánya 52-66 33, 15. Záhony 47-74 33, 16. Rakamaz 41-51 30. 17. Hejöcsaba 46-75 26, 18. Hajdú Vasas 44-69 24, 19. B. Volán 36-78 23, 20. Balmazújvá­ros 32-126 10. Salakmotor csapat-VB Szőkéét továbbjutoílak Krsko, ez a jugoszláviai kis község tulajdonképpen nincs is messze Magyaror­szágtól, de tegnap este szá­munkra mégis elérhetetlen maradt. Természetesen tele­fonon. A leglényegesebbet azonban — a Volán Tröszt menetirányítói szolgálatának segítségével — sikerült meg­tudnunk: a magyar salak­motoros válogatott továbbju­tott, s így ott lehet az NSZK- beli Landshutban, június 26- án este 8 órai kezdettel meg­rendezésre kerülő elődöntő­ben. Az információ csupán ennyi volt, s így — a papír­forma ismeretében — csak tippelni lehet. Az erőviszo­nyokat tekintve az látszik a legvalószínűbbnek, hogy a Sziráczki, Szőke, Jakab, Za- horán (tartalék: Pcrényi) összetételű magyar együttes a csehszlovákok mögött a má­sodik helyen Végzett — meg­előzve Jugoszlávia és Bul­gária együttesét. Tekintettel arra, hogy a jugoszlávok által megadott telcfonszám még este 10 óra­kor sem volt elérhető, való­színűnek látszik, hogy a rész­letekről már csak verseny­zőink hazaérkezése után tu­dunk beszámolni. F&Iw@sz£i$%k, lakatos szak- és segédmunkásokat, villanyszerelő, ács-állványozó, kőműves, festő-mázoló, valamint hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. lelentkezés: GÉP- ÉS FELVONOSZERELO VALLALAT kirendeltségén, Széchenyi út 28. NB 1IL: fiz MVSC nyeri, a Volán pontot szerzett A tegnapi, 36. fordulóban — a miskolci szurkolók nem kis örömére — felborult a papírfor­ma. A Kubikban rendezett ta­lálkozótól ugyanis inkább egy, mint két pontot vártak, az erő­viszonyokat jól ismerők, a HCM és a Volán szereplését illetően pedig csak a tisztes helytállás­ban bizakodtak. Ezzel szemben: győzött az MVSC, és döntetlent csikart ki a B. Volán Nyíregy­házán ! MVSC—GYÖNGYÖS 2.*0 <2rt>) Ideális íutballidő, hosszú hetek óta jól szereplő hazai gárda, do­bogós helyen levő ellenfél . . . Egyszóval minden „kellék” együtt volt a Kubikban; mégis alig 1000 néző köszöntötte a Ser­főző — Szabó Z., Locher, Leiszt, Lipták — Bukovenszky, Szilágyi — Varga (Korhűt), Szabó Gy. (Kerecsényi), Nagy, Madarász összetételben utolsó tavaszi itt­honi mérkőzésére pályára lépő zöld-fehér gárdát. Nos, akik a lelátókon helyet foglaltak; az eredménynek örültek, a játék­nak már kevésbé. Dehát a 2 baj­noki pont volt most a lényeg, s az Miskolcon maradt! Némi meglepetésre a gyöngyö­siek kezdtek nyugotítabban, s tervszerűbb játékukat az is se­gítette, hogy az MVSC labdarú­gói nem fogtak szorosan em­bert. Több, szerencsére pontat­lan lövés is ment ennek követ­keztében Serfőző kapujára, az MVSC támadói viszont ritkán veszélyeztettek. Rengeteg volt a szabálytalanság mindkét részről, így folyamatos játék nem ala­kulhatott ki. A 17. percben az­tán Szabó Z. megunta a tétlen­séget: a felezővonaltól indult a hátvéd, majd négy védőt is ki­cselezve, és a kapust elfektetve a jobb felső sarokba lőtt, 1:0. Á gól után nagyon rákapcsol­tak a vendégek, ám lendületük csak a hazaiak 16-osáig tartott, mert — Leiszttel az élen! — jól zárt a zöld-fehér védelem. A kö­zéppályások és a támadók vi­szont gyengén „ügyködtek”. Egy ellentámadásból a 40. percben mégis az MVSC növelte előnyét: Varga jobbról beadott labdáját két védő is elvétette, és a jól érkező Szabó Gy. a léc alá lőtt, 2:0. A második félidő Vasút-roha- mokkal indult, és Madarász na­gyon biztossá tehette volna a győzelmet, ám 2 lépésről (!) az „égbe lőtt”. Tíz perc elteltével kiegyenlítődött a játék, és mind­két kapusnak bőven akadt vé- denivalója. A hajrában erősen szorongatott a vendégcsapat, de az eredmény már nem változott. Az MVSC együtteséből Serfőző* Szabó Z., Locher és Leiszt játé­kát dicsérhetjük. NYÍREGYHÁZA—B. VOLÁN 0:0 A miskolci közlekedési gárda az esélytelenek nyugalmával lé­pett pályára, s ez meg is lát­szott a játékán. Nagyon jól szer- veze meg védekezését a Volán, s a szoros emberfogás bizony nem ízlett a hazaiaknak. Igaz, végig a Nyíregyháza játszott fö­lényben, ám támadásaiból hiány­zott a tervszerűség. A nyolcadik percben Kozma lövése nyomán a kapufa is segített az egyéb­ként jól védő Cziberének hálója megőrzésében, és szinte ez volt a hazai együttes egyetlen igazán komoly gólszerzési lehetősége. Ezzel szemben a Volánnak el­lentámadásokra is futotta erejé­ből, s a 80. percben Kertész a győzelmet is biztosíthatta volna. A középcsatár már a kapust is kicselezte, ám megcsúszott, és a kapu mellé gurított! A hazaiak játékára egyébként az is jellem­ző volt, hogy a 90 perc letelte után a levonuló együttest saját közönsége kifütyülte! A B. Volán Czibere — Sza- lánczi, Körösi, Lója, Takács — Ruszó, Petrovics, Farkas — Pet­ras (Kónya), Kertész, Pálur (Bu- kovics) összeállításban szerzett pontot Nyíregyházán, és az együttesből Czibere, Ruszó, Pet­rovics és Kertész nyújtott jó tel­jesítményt. SÁTORALJAÚJHELY— HEJÖCSABA 2:0 (2:0) A HCM együttese az LMTK- tól elszenvedett veresége követ­keztében már egy héttel koráb­ban elbúcsúzott az NB OT-tól, tehát a mérkőzéshek csak a Sá­toraljaújhely szempontjából volt tétje. Ez ugyan a játék képe . alapján nem nagyon tűnt lei, hiszen a hazaiak sem „tündö­költek”. Rendkívül alacsony színvonalon folyt a végig csap­kodó, igen sok hibával telített játék, melyben végül is a két szerencsés gólt lövő hazai gárda diadalmaskodott. A második percben Dutkievicz érintés nél­küli szögletrúgása nyomán ke­rült a labda a HCM hálójába, majd a 25. percben ugyancsak Dutkievicz fejelt 6 méterről az elmélázó csabai védők között a hálóba. A HCM-nek is akadt helyzete, de Jáger fölé, Zajácz pedig mellé durrantott. A HCM Szőke — Zajácz, Te­mesvári, Kuzma, Béres — Szabó L., Laczkó, Várkonyi — Jáger (Simonyi), Krisztián, Vodicska összetételű együtteséből csupán Kuzma játékát lehet dicsérni. MONOSTORI GYULA apróhirdetés «állass Pénzbeszedőket felveszünk. Er­kölcsi bizonyítvány szükséges. Tájékoztatást az ÉMASZ behaj­tási csoportja ad. Miskolc, Pa­tak u. 7. szám alatt. A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: ké­pesítéssel és gyakorlattal ren­delkező energetikust. Jelentke­zés a személyzeti előadónál. Miskolc, L, Partizán 2. sz. Rekonstrukció alatt álló textil­üzemünkbe előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelésé­re 15 éven felüli női dolgozókat fonó, szövő betanulőnak felve­szünk. Felvételre keresünk to­vábbá tervezésben is jártas mű­szaki rajzolót, épületgépészt technikusi végzettséggel, eszter­gályos, lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádo­gos, kőműves szakmunkásokat, és 18 éven felüli női és férfi se­gédmunkásokat. Cím: PTM. Bu­dai Gyára, Munkaerőgazdálkodás, Budapest, XI. Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502. Bp. Pf. 43. Azonnali belépéssel női és fér­fi munkaerőket alkalmazunk ta­karítói munkakörbe, Miskolc- Tapolca munkahelyen. Jelentkez­ni lehet: Idegenforgalmi Hivatal, Miskolc, Széchenyi út 35. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents