Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
'fZ lOJL , V, 2 / ' Szovjet nyiláikozol és NA10-közlemény Az enyhülés, és akik ellenzik Két jellegzetesen egymásnak ellentmondó közlemény látott napvilágot: szovjet kormánynyilatkozat az enyhülés mellett és NATO-köz- lemény — ellene. A szovjet kormány nyilatkozatot tett közzé, amelyben figyelmeztet rá, hogy az NSZK bizonyos körei megpróbálják tönkretenni mindazt a jót, ami az utóbbi időben a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokban történt. Eltorzítják a Szovjetunió külpolitikáját, pedig az SZKP XXV. kongresszusa megerősítette, hogy a kapitalista államok irányában folytatott szovjet politikában változatlanul a legfontosabb az enyhülésért vívott harc. A Szovjetunió szándéka: türelmesen és következetesen keresni a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés együttműködést, ezen az alapon alakult ki a szovjet—NSZK viszony is. Most viszont a hidegháborús körök azt kívánják, hogy a Szovjetunió és szövetségesei békeszeretetük bizonyítékaként eszmeileg fegyverezzék le magukat. Sőt, egyesek olyan erkölcsöket és szokásokat akarnak kényszeríteni a Szovjetunióra. amelyek összeegyeztethetetlenek a szocialista törvényesség és a demokrácia normáival. A Szovjetunió békeszerető állam, nem készül senkinek a megtámadására, saját biztonságának védelmében azonban szükséges lépéseket kell tennie, amikor a másik fél fegyverkezési hajszát folytat, visszautasítja a leszerelési javaslatokat — mondja a szovjet kormánynyilatkozat. A NATO oslói ülésszakáról kiadott közlemény ugyanekkor hangsúlyozza, hogy „fenn kell tartani az. atlanti szolidaritást” és a szövetség katonai erejét, folytatni kell ugyan ,.9 feszültség enyhítésére irányuló törekvéseket, de meg kell őrizni a szövetség összetartását és erejét”. A Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erejének „növekedésével” indokolják ezt a NATO-tagok, ugyanekkor azonban a közép-európai csapatcsökkentési tárgyalásokról meglehetősen egyoldalú képet festenek, meg sem említik a szocialista országok békeszerető javaslatait. Sztkszervezeli bizalmiak továbbképzése (Ágotha felv.) Kétnapos továbbképző tan. folyam kezdődött tegnap reggel a Cement- és Mészművek hejőcsabai gyára szak- szervezeti bizalmijainak részére. A tanfolyamot Eperjessé László szb-titkár nyitotta meg. Délelőtt két, délután egy előadást hallgattak meg a bizalmiak. Az előadók a párt- és a szak- szervezetek országos kongresszusai határozata megvalósításával, a bizalmiak feladataival foglalkoztak. Ma reggel a szakszervezeti bizalmiak hatás- és jogkörét ismertető előadással folytatódott a tanfolyam. A záróelőadást ismét Eperjes- sy László szb-titkár tartotta, s ebben a cementgyár szakszervezeti életéről adott számot, majd a szakszervezeti bizalmiak munkáját értékelte. Végül a legjobb munkát végző bizalmiakat megjutalmazták. A gazdaság és szociálpolitika egysége Folyíatódott az NSZEP kongresszusa A gazdasági és szociálpolitikai feladatok együttes megoldása az NSZEP legfontosabb feladata. Horst Sindermann, az NSZEP PB tagja, az NDK miniszterelnöke ismertette a kongresszuson az 1976—80-as népgazdasági fejlesztési tervet. Mind az előadásból, mind a vitából az csendült ki, hogy a szocialista termelés gyors fejlesztésének, a hatékonyság emelésének, á tudományos-műszaki haladás meggyorsításának, a munka termelékenysége növekedésének alapján kell emelni a lakosság életszínvonalát. Mindennek szolgálnia kell a szocialista közösség gazdasági erejének növelését. Olaszországi földrengés * POLITIKAI NAPILAP # «a'S I ÁRU: 80 fiLLÉR Műszaki kelek: Borsod útépítésének helyzete Közérdeklődésre számot tartó témával foglalkozik az az ankét, amelyet a XIV. borsodi műszaki hetek keretén belül rendez május 25-én délelőtt 10 órakor a megyei tanács osztályvezetője, és Csáji Csaba, a Miskolci Közútépítő Vállalat főmérnöke. Az előadás magába foglalja a megye úthálózatának I<iazolat!au távoliét va«y háromezer ember Építők az építésről Tegnap délelőtt az építők tanácskoztak az építőiparról. A borsodi műszaki hetek keretében rendezett „A termelésszervezés fejlesztése az építőiparban” című ankét mentes volt az ilyen alkalmakkor szinte elkerülhetetlen szakmai elfogultságtól. Tükröt tartott e nagy hagyományú, a közvéleményt manapság igencsak foglalkoztató, tisztes ipar elé. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium osztályvezetője, Galgóczi József néhány statisztikai kimutatást ismertetve utalt azokra az okokra, amelyek miatt az építőiparban is az inten- zifikálás egyik — ha nem alapvető — követelményévé lett a szervezés fejlesztése. A szándék megvalósítását a szükség kényszere ösztönözte. A fővárosban például már nemcsak a budapesti székhelyű vállalatok többnyire bejáró vagy hetenként hazajáró emberei építenek, hanem egyre nagyobb számban vidéki vállalatok munkásai is. Még így is kevés a kéz. Az építőiparban az átlagos mü- szakszám 1975-ben 1,12 volt. (Egyszer egy Magyarországon építkező külföldi cég képviselője megtekintette a felvonulási területet, megkérdezte, hogy hol vannak a reflektorok ... Azt hitte, hogy éjjel-nappal folyik majd a munka.) Az építőipari munkafegyelemről két adat árulkodjon, előrebocsátva azt, hogy ez nem rosszabb az átlagnál. Az egy dolgozóra jutó, ténylegesen teljesített munkaórák száma 1970-ben 2047 volt. Tavaly már csak 1969. A különbség betudható a jogos és jogtalan táppénznek, az anyaghiánynak, az igazolt és igazolatlan távollétnek. Az igazolatlan távoliét öt esztendővel ezelőtt, s egy dolgozóra számítva 1,1 nap volt. Tavaly már 1,8 nap. Ha valami csoda folytán az igazolatlan távoliét nullára csökkenne, akkor az annyit jelentene, mintha egyik napról a másikra 3000-rel növekedne a munkára fogható építőipari dolgozók száma. (Folytatás a 3. oldalon) Hegyalja kapja a legnagyobb támogatást Szőlőtelepítés 15 ezer hektáron Az ötödik ötéves tervidőszakban tovább fejlődik a szőlőtermelés és a borászat. Az előirányzat szerint öt év alatt 15 000 hektáron telepítenek szőlőt, ennek eredményeként a nagyüzemi terület tovább növekszik és eléri a 90 000 hektárt. A szőlőtermelés létesítményeire, valamint az ültetvények telepítésére és korszerűsítésére 20 százalékos állami támogatást folyósítanak. A telepítéshez szükséges úgynevezett meliorációs munkákhoz 50—70 százalékos • támogatást vehetnek igénybe a termelők. A Tokaj-hegyaljai borvidéken a lejtős területeken az átlagosnál nagyobb támogatást kapnak a nagyüzemek, itt az állami támogatás mértéke 40 százalék. A korszerűsített ültetvények termésfokozó hatását kihasználva a nagyüzemek 1980-ban a tervek szerint 70 mázsás hektáronkénti átlagtermés elérésére lesznek képesek. Ily módon 1980-ban — 1975-höz képes — mintegy egyötödével fokozódik a szőlőtermelés és csaknem ilyen mértékben a bortermelés. 935 halott Az olasz hatóságok hivatalos adatai szerint az Udine körzetét megrendítő földlökéssorozat halálos áldozatainak száma 935, a sebesülteké 3072. Az észak-olaszországi településeken még nem minden épületromot vizsgáltak át és félő, hogy újabb holttestek kerülnek elő a romeltakarítási munkák során. MTESZ miskolci székházában a KTE Borsod megyei Szervezetének közúti szakcsoportja. A vitaindító előadást Husi Márton, az Űt- tröszt vezérigazgató-helyettese és Varga József, a KPM miskolci Közúti Igazgatóságának vezetője tartja: Az V. ötéves terv útépítési fejlesztési programja Borsod megyében címmel. Felkért hozzászólók: Báthori Gábor, a jelenlegi helyzetét, állapotát és számot ad arról a koncepcióról, amelyet az V. ötéves terv időszakában tervez megvalósítani a KPM miskolci Közúti Igazgatósága. A közúti szakcsoport minden érdeklődőt szívesen lát az ankéton. ■■■ ■■■ ™ 1 1 ....... 1 ■ ' 1 ' Hűvös hétvége Borult reggelen a hőmérséklet 10—14 fok volt országszerte. Hűvös hétvége várható esővel, záporral. Ma a nappali hőmérséklet 14— 18, az esti 11—16 fok között alakul. Hétfőn: Tanácskozik a HM városi küldöttértekezlete A Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága hétfőn délután két órától az ÉMÁSZ nagytermében tartja városi küldöttértekezletét. A népfront városi küldött- értekezletét megelőzték a körzeti népfrontbizottsági választások, majd a kerületi küldöttértekezletek. Három kerületünkből 300- an gyűlnek össze hétfőn az ÉMÁSZ nagytermében, hogy meghallgassák és megvitassák a városban tevékenykedő népfrontbizottságok négyéves munkájáról készült beszámolót, megbeszéljék a mozgalom további feladatait. A küldöttek ezt követően megválasztják az újjáalakuló városi bizottság tagjait és a megyei küldöttértekezlet küldötteit. Taskentben ezekben a napokban rendezik meg az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok nemzetközi filmfesztiválját. A képen: Zaba AU pakisztáni filmszínésznő autogramot ad. Parlamenti küldöttségünk Torontóba utazik Trudeau a magyar A Kanadában tartózkodó magyar parlamenti küldöttséget, amelyet Péter János, az országgyűlés alelnöke vezet, tegnap fogadta Trudeau kormányfő és Sharp miniszterelnök-helyettes. A magyar delegáció a kanadai kormányfővel folytatott megbeszélés előtti napon a parlament két házának vefogadta delegációt zetőivel tanácskozott, majd Péter János nyilatkozott a CBS kanadai rádióadónak. Tegnap a kormányfőnél és helyettesénél tett látogatás után Péter János kötetlen beszélgetést folytatott a kanadai és a külföldi sajtó képviselőivel. A küldöttség ma Torontóba utazik. Az Országos Takarékpénztár május 26-án és 27-én Münnich Fe'renc utcai központjában rendezi meg a gépkocsi nyeremény- betétkönyvek idei második, sorrendben a 60. sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30-án még érvényben volt 3000 és 10000 forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Szerdán délután a Budapesten váltott betétkönyveket, csütörtökön délután pedig a vidéken váltottakat sorsolják. A kétnapos húzáson összesen 742 személygépkocsi talál gazdára. Az ötezer forintos betétkönyvekre 525, a tízezer forintosokra 217 autó jut. A Budapesten váltott könyvek között 304, a vidékiekre pedig 438 személyautót sorsolnak ki. A kétnapos húzás összesített eredményét május 29-én teszik közzé.