Déli Hírlap, 1976. május (8. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
1 mini valók a BM-ről A Dobi István úti vásár- központban, május 19-én nyílik meg, és 9 napon át, május 27-ig tartja nyitva kapuit a beruházási javakat bemutató harmadik tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A szakmai programoknak szentelik a legtöbb időt; így öt alkalommal, május 20, 21, 24, és 25. és 26-án szakmai napot tartanak, amikor délelőtt 10 órától délután 2 óráig csak szakmai jeggyel lehet megtekinteni a vásárt. A nagyközönség délután 2 órától lehet a vásár vendége a szakmai napokon, de a hét végén, szombaton és vasárnap egész napon át. tehát délelőtt 10 óra és délután 6 óra között. A belépőjegyek ára nem változott. A nagyközönség változatlanul 15 forintért kapja, a városban, a metró és a BKV pénztárainál is megvásárolhatja. Az egyszeri belépésre érvényes szakmai jegy ára is változatlanul 60 forint. Az ipari tanulók és egyéb iskolák tanulói, továbbá a katonák belépőjegye csoportos látogatás esetén személyenként 5 forint. Bár a hűvös esőt hozó fagyosszentek lehűtötték a korai nyarat remélő kedélyeket, azért ez már a nyár... Zöldek a fák, napozni is lehetett, több lett az egyelőre fehéren villogó, harisnyátlan láb. mint a harisnyás, s a megrögzött napimádók már beszerezték az új fürdőruhát és a napolajat, az utazni készülők programfüzetet, prospektust nézegetnek. Megkezdődött az idegenforgalmi szezon: van aki utazik, van aki utazni készül. A „füstnélküli ipar” — ahogy egy találékony nyelvújító elnevezte a nemzetgazdasági szempontból is jelentős modern népvándorlást — mechanizmusának kerekei már forognak. Az Észak-magyarországi Intéző Bizottság áprilisi ülésén ismertetett vendégváró prognózis a korábbinál is nagyobb jövést-menést ígér Borsodban, s ebből következően még markánsabban jelentkeznek azok a gondok, amelyek már eddig is homlokráncolásra késztették az idegenforgalom helyi szakembereit. Tapolcának van Júnója, de Miskolcnak hiányzik a városhoz méltó városi szállodája. Felépült az Éden kemping, de még mindig nem fogadóképes. Az útjavításra, építésre fordított sok pénz is kevés. Miskolc belvárosának utcái, üzletei, vendéglátóhelyei, idegenforgalmi irodái túlzsúfoltak. A fizetővendéglátás — elsősorban a szobákiadók tavalyi jövedelemadó-változása miatt — némileg visszaesett... A panasz- és egyben kívánságlista hosszú, ám ez ne szegje kedvét az utazni készülőknek és az ide érkezőknek. Nem lebeszélni akarunk, hanem rábeszélni, hiszen egy nagy világjáró bölcs megállapítása szerint jobb egyszer látni valamit, mint százszor hallani róla. Ez a „füstnélküli iparról” szóló füstölgés abban a remény« ben íródott, hogy a tapasztalatok nem mondanak majd ellent a sokszínnyomású, vendégcsalogató prospektusok ígéreteinek. Kevés a szállodánk? Egy kicsit szorosabban eszünk, iszunk, szórakozunk? Navigare necesse est! Hajózni muszáj! Az igazi turista akkor is nekivág, ha nem várja összkomfort, ha könnyű a hátizsákja. Különben is; könnyű hátizsákkal köny- nyebb gyalogolni is. (brackó) iiiiiiiiimiimiimiiiiiiiiimiiiimiiiiiiiiimiii'iiiimi'iiMmmiimmi E HETI KÉRDÉSÜNK: iiiiiimiiiiiimiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiHiiimimiiiMHiii Mikor nyit ki a strandon a Birkacsárda? Ősz óta zárva van az Augusztus 20. strandfürdő területén levő Birkacsárda. Tegnap a korábbi üzemeltető, a muhi termelőszövetkezet és az új tulajdonos, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat aláírták az adásvételi szerződést. Miért került erre sor, mikor nyit ki a Birkacsárda? — kérdeztük Balogh Károlyt, az MVV osztályvezetőjét. — A Birkacsárdát a KÖJÁL záratta be. Mi 350 ezer forintért vettük meg a muhi tsz-tői, amely különböző okok miatt adott túl rajta. Fel kell azonban újítanunk a Birkacsárdát, különben a KÖJÁL nem engedné megnyitni. Ügy tervezzük, hogy legkésőbb a nyár közepén a strandolok rendelkezésére áll. Egyébként tegnap megvásároltuk a bekecsi tsz tapolcai borozóját is. — Hogyan? — Miután tudomásunkra jutott, hogy a tsz nem akarta fenntartani a borozót; 68 ezer forintért megvettük. A tokaj-hegyaljai borokat kínáló borozó mellett a mi pecsenyesütőnk üzemelt. A kettőt most egybenyitjuk, s így falatozó-borozóval bővül a tanács által létesített szolgáltató pavilonsor. A lillafüredi autóparkolónál is falatozó-borozót alakítottunk ki; tegnap volt a műszaki bejárás, s már e hét' végén a vendégek rendelkezésére áll. Ny. I. PermetezQ-szivaüyÉ Miskolcril A MEZŐGÉP Vállalat Miskolci Gyárában több éve foglalkoznak a mezőgazdasági permetezőgépek szivattyúinak gyártásával. Egyebek között a Veszprémben kifejlesztett és a szántóföldi növényvédelemben eredményesen alkalmazható NOVOR típusú permetezőgép szivatytyúit is Miskolcon gyártják, míg magát a gépet Veszprémben szerelik össze. A veszprémiek erre az évre eddig 400 darab szivattyút rendeltek, ezt a mennyiséget a miskolciak már le is gyártották. A megközelítően négymillió forint értékű megrendelés teljesítése után újabb szériát kezdenek. Laoosacél Korábban már hírt adtunk róla, hogy kísérleti jelleggel megkezdődött a Lenin Kohászati Művekben, a nemesacél-hengermű középsorán a laposacél gyártása. A kísérletek sikere után megkezdődött a próbagyártás, amely a mintegy 60-féle méret további kísérleteit volt hivatott segíteni. E munkálatok bebizonyították, hogy a gépsor alkalmas az új profilok gyártására, s mert egyre több megrendelés érkezett, mind bel-, mind pedig külföldről, megkezdték az üzemszerű la- posacél-termékek gyártását. Még ebben a negyedévben várhatóan 2100 tonna új termék kerül le a sorról, amelyből mintegy félezer tonna jut az ország határain kívülre. 40 éven és 60 kilón túl Mi a sikk manapság? Záhony Lujza — az Országos Iparművészeti Vállalat vezető divattervezője — szerint 40 éven és 60 kilón túl is az egyenes vonalú ruha. japán ujjszabással, csónakkivágással, a szoknyarészen valahol — mondjuk oldalt — magas hasítékkal. A tervezőnő lapunk számára az idei nyári divatvonalnak megfelelő modellt rajzolt, amely bármilyen könnyű kelméből — sikkes. Megelőzni a baleseteket Bőcsött, a Borsodi Sörgyárban a balesetmegelőző tevékenység egyik fontos eszköze, hogy a munkavédelmi szemléket következetesen megtartják. Az eddig tartott 46 munkavédelmi szemle alkalmával a szakemberek 325 hiányosságot tártak fel. amelyek közül 304-et határidőre megszüntettek: a többi kiküszöbölése folyamatban vatu Ha vizsgázik... A felnőtt is gyerek — Gyengén ment... — Két példám, azt hiszem, jó... Az osztályvizsga írásbelijéről kitóduló diákok remegő kézzel gyújtanak rá a cigarettára. Túl a matematika, és tíz perccel a magyar irodalom vizsga előtt, a szünetben a felnőtt is gyerek. — Azt hittem, észreveszi. Kétszer is rám nézett. Ott volt a puska a térdemen. Ha egy lépéssel előrejön, meglátja ... — Nehéz volt? — Nem. de a puskát bele ne írja ... Csak azért vettem elő, mert biztos akartam lenni... A Bláthy Ottó Villamos- energia-ipari Szakközépiskolában több mint száz „felnőtt diák” érettségizik az idén. Valamennyien dolgozó emberek, komoly családapák és édesanyák. — Nehéz volt eljutni eddig? — Egerből járok. Számolja ki a négy éven át tartó utazások kilométereit. De én még fiatal vagyok. A Fém- szerelvényárugyárban dolgozom. Készületlenül nem jöhet el az ember. Ami nem telt ki a nappalból, kitelt az éjszakából. Kovács István gyorsan átfut még egy magyar tételt. Három perc eltelt a szünetből. — Negyvenhárom éves vagyok. Sárospatakról járok. Én korábban kezdtem, mint a többiek, de közben áthelyeztek, és így időt vesztettem. — Nehéz volt? — Mit mondjak? A végén vagyunk. Emléknek szép lesz. Nem maradhattam el a család mögött. A feleségem is s)c Felfelé a lépcsőn (Ágotha jelv.) A Malomipari Vállalatnál Munka- és tűzvédelmi hónap A Borsod megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál májust munka- és tűzvédelmi hónappá nyilvánították. A filmvetítéssel kísért oktatás, a gyakorlati tűzoltási bemutató, a tűzvédelmi és biztonságtechnikai vizsgáztatás mellett megrendezik az üzemi munka- és tűzvédelmi vetélkedő elődöntőit — ezen 400 dolgozó részvételére számítanak —. majd a vállalati döntőt. Összesen mintegy 10 ezer forinttal jutalmazzák a legjobbakat. A holdlopók Kolumbuszról feljegyezték, hogy az öt barátságtalanul fogadó őslakosokat megfenyegette: „Elveszem tőletek a Holdat!” Kolumbusz tudta, hogy este holdfogyatkozás lesz. A hét legszelídebb sikkasztási története aligha kerül históriákba, de kedves. A rádió még a holdfogyatkozás >ntos percét is '•emondta reggel. Túl az este nyolc órán, késő volt annak a kicsi lánynak, akit aggódva várt odalent a srác. A mamák nem olyan meging athatatlanok, mint az égitestek, igy aztán a kislány csak lekönyörögte mafját. És elmentek hold- fogyatkozást nézni. Amikor én láttam őket, már elmúlt kilenc óra. Egymás mellett mentek és veszekedtek: — Nem is láttam a fogyatkozást ... Milyen volt? — Felhő volt előtte. — Nem volt felhő! — De volt felhő ... — Nem! — De! Mondom: veszekedtek. Minden nem-nél és minden de-nél összeütötték a kezüket és nagyon boldogok lehettek ebben a haragvásban. Irigyeltem a két nagyocska gyereket. A végtelen időből ők is elsikkasztottak egy holdfogyatkozást. (bartha) Sz első és misÉk díj a Bsrzeviezv diákjaié Az országos szövetkezeti pályázaton kiemelkedően sze_ repeltek a miskolci Berze- viczy Gergelv Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói. Az első díjat megosztva a miskolci Balogh Jolán és Novak Mária, kereskedelmi tagozatos ITI/A osztályos tanulók nyerték el. Második díjat érdemelt ki Strutinszky Alfréd, kereskedelmi tagozatos II. osztályos hallgató, Krivda Terézia 100, Deák Mária és Hallgató Gabriella pedig 50—50 forintos könyvvásárlási utalványt és elismerő oklevelet kapott. Táblán a kérdés. Kezdődhet a munka. (Ágotha Tibor felvételei) így érettségizett a közgazdaságiban. a kislányom gimnazista, van egy ötödikes fiam. Volt, hogy az egész család tanult. Másfél szobás lakásunk van, s bizony nem egy televízióműsorról le kellett mondani már. — Kötelezte az érettségire a munkahelye? — Nem, de azért más így dolgozni is ... J. István kéri, hogy csak így írjam a nevét. A riporthoz öreg diáknak érzi már magát. — Izgult? — Csak amíg nem látom a tételt. A férjem talán még jobban izgul, mint én. — ö is itt van? — Nem, ő tavaly érettségizett a gépipariban, most féléves tanfolyamra jár. Együtt kezdtük, de született egy kisfiam és. egy évet kihagytam. No meg, hogy végképpen ne maradjon' szabad időnk, építettünk egy házat is közben. — Megérte? Lassan túl lesznek rajta ... — A sajószentpéteri üveggyárban dolgozom. Három műszakban. Talán egy műszakra kerülhetek. Így is megéri, de maga az érzés is jó . .. — Felolvasom a tételt: József Attila... Hadházi Barna tanár a táblára is felírja a címet. Mély csend. Egy nagy sóhajtás, valaki már döntött, hogyan kezdi. Aztán megindulnak a tollak a papíron. B. G. JOBB EGYSZER LÓI