Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-16 / 91. szám

Jövőre Magyarországon ♦ Johansson két arca. .. A képek a szerdai asztalitenisz Európa Liga mérkőzésen készül­tek. Bal oldalon: a szervánál szinte szuggerálja a labdát... Jobbról: elégedetten figyeli a labda útját egy sikeres pörgetés után. (Szabó István felvételei) Mani akarnak az US M Az MVSC Egerben a Vasas el­len akarja bizonyítani, hogy leg­utóbbi gyenge teljesítménye csak „időleges hullámzás” volt, és a játékerejét tekintve legalább az egyik pont megszerzésére még idegenben is esélyes. A HCM gárdája az érdemtelenül nagy­arányú barcikai vereségre keres „gyógyírt” otthonában a jó for­mában levő Gyöngyös ellen. S ha ősszel a Mátra aljában győzni tudtak, miért ne sikerülne ez most, hazai pályán is? A B. Vo­lán szintéi# régen érezte már a siker ízét. Most erre itt a jó al­kalom a lényegesen gyengébb, sereghajtó Balmazújváros elle­nében. — A győzelem ellenére is sze­retnénk, ha csak a puszta ered­mény maradna meg az emléke­zetben — gyakorolt bírálatot még tegnap is csapata vasárnapi teljesítményét illetően Tóth Jó­zsef, az MVSC edzője —, mert még egyszer nem akarjuk kö­zönségünk jogos bosszankodását tapasztalni. Sajnos, beigazoló­dott a ZVSC ellen, hogy Kere- csényivel még a 4-3—3 is tá­madóbb, mint nélküle a 4—2—4. Persze, tudom, hogy egy „fecs­ke” nem csinál nyarat, s közép­pályás játékunknak nagyot kel! javulnia ahhoz, hogy Egerben ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés. Pillanatnyilag két- három játékos formahanyatlása ugyan érthetetlen, de remélem, ez valóban csak „időleges”. Né­mi módosítást az összeállításon mégis tervezek, mert Ijgalább egy ponttal szeretnénk Egerből hazatérni. A pályára lépő 11 a következő keretből kerül ki: Kun (Serföző) — Hajdú, Locher, Le- iszt, István — Kerecsényi, Szabó Gy„ Szilágyi (Bukovenszky) — Rozgonyi (Vodicska), Galló, Kor­hűt (Madarász). — Mi most úgy vagyunk — ke­sergett Karetka László, a HCM technikai vezetője —, mint az a bizonyos szegény ember, akit még az ág is húz. Nem volt elég a barcikai nagyarányú vereség, még sérültjeink száma is szapo­rodott. Lackó és Várnai bizto­san nem játszhat, s Várkonyi pályára lépése is bizonytalan. Pedig a Gyöngyös most ugyan­csak lendületben van, s bizonyá­ra visszavágásra is készülnek el­lenünk az őszi hazai vereségük miatt. De mi sem „adjuk fel”, s miután ez totó-meccs, javaslom a tippelőknek, hogy 1, vagy x jelet írjanak a szelvényükre! A valószínű összeállításunk a kö­vetkező lesz: Szőke — Zajácz, Temesvári. Kuzma, Szabó i. — Kunfalvi, Várkonyi. Szabó L. — Jáger, Krisztián, Vodicska. Cse­1 i véne sportewei A STADIONBAN szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik a középfokú iskolák körzeti futó-csapatbajnoksága, s ugyanakkor „kiegészítésként” if­júsági és felnőtt dobóversenyt is rendez a DVTK. A KUBIKBAN szintén szombaton délután 2 óra 30 perckor a második körzet kö­zépfokú iskoláinak futó-csapat­bajnokságát binyolítja le a szö­vetség. A NEPKERTBEN vasárnap 16 órakor a B. Volán— Balmazújváros NB III-as labda­rúgó-mérkőzést játsszák le. HEJÖCSABAN szintén NB III-as futball-talál- kozóra kerül sor vasárnap 16 órakor: a HCM együttese látia vendégül a Gyöngyös gárdáját. A MEGYEI KÖNYVTÁR melletti parkírozóhelyen autós ügyességi versenyt rendez szom­baton 13 órától az Autóklub mis­kolci csoportja. reként Salamon, Lévai és Feke­te áll készenlétben. — A sikertelen rajtról beszélni már túlhaladott okfejtés — mond­ta tegnap Balázs András, a B. Volán edzője —, ám tény, hogy az utóbbi két nagy vereségünk­nek ez a magyarázata. Nincs ön­bizalom a fiúkban ahhoz, hogy egy kapott gól után fordítani próbáljanak, s természetesen a vereség nagysága ezzel arányo­san nő. Ebből a letargikus álla­potból kell felrázni őket, s fel­készíteni a jövő évi megyei baj­nokságban való sikeres szerep­lésre. Ennek érdekében újabb szerkezeti változtatást hajtunk végre a csapatban, s nagyon re­méljük, hogy ez már most, a Balmazújváros ellen „kamatoz­ni” fog, A Czibere — Fazekas, Körösi, Jónás II., Takács — Var­ga, Petrovics, Kállai (Lója) — Babus (Pálur), Jónás I„ Prcvit- zer összetételű gárda lép pályá­ra, cserekapusként pedig Selme- czi ül majd a kispadra. Vasárnap valamennyi mérkő­zés 16 órakor kezdődik. (monostori) 4 DH tippjei Legutóbb a papírforma igazo­lódott a totó-mérkőzéseken —, aminek különösebben nem is örültek a tippelők. A 16. hét szelvényén szereplő mérkőzések esélyeinek latolgatása jóval ne­hezebbnek tűnik, hiszen az él­csoportban levők idegenben lép­nek pályára. Mindenesetre az uralkodó tippnek az x látszik! A DH ÍGY LATJA: 1. Szolnoki MTE—Dunaújv. x 2. Komló—Nagykanizsa x 3. Bábolna—Kossuth KFSE 1 4. Oroszlány—Bp. Volán 2 5. DMTE—Egri Dózsa X 6. Hejőcsaba—Gyöngyös 1 7. Sátoraljaújhely—Ózd x 8. Egri Vasas—MVSC x 9. Sz. MÁV—Ganz-MAVAG x 10. Napoli—Juventus x h. Ascoli—Internazionalc 2 12. Cagliari—Verona I 13. Roma—Bologna 1 PÖTMÉRKÖZÉSEK : 14. Sambenedettese—Genoa 2 13. Foggia—Ternana x 16. Atalanta—Pescara 1 Jóllehet „csak” Európa- bajnokságot rendeztek Ber­linben, a küzdelmek színhe­lyén mégis megjelent a Nem­zetközi Súlyemelő Szövetség teljes vezérkara, az osztrák Gottfried Schödl elnökkel az élén. Az NSSZ vezetője új­ságíróknak nyilatkozott a sportág időszerű kérdéseiről. Elmondta, hogy a sportág az elmúlt esztendőkben sok színes eseménnyel bővült, s különösen nagy sikere volt a tavaly Montreálban megren­dezett Európa—Amerika via­dalnak. Ezt a nagy versenyt rendszeresen megrendezik — esetleg Ázsiával kibővítve — és a jövő évben Magyaror­szág ad a viadalnak otthont a népszerű Pannónia Kupa keretében! (Gondoljuk — az eddigi tapasztalatok alapján — Miskolc eséllyel kérhetné e verseny megrendezésének jogát a Magyar Súlyemelő Szövetségtől!) Az elnök azt is megemlí­tette, hogy az 1972-ben eltö­rölt nyomás-gyakorlatot nem állítják vissza, a súlycso­portok kérdésében azonban változás lesz. A Montreál­ban sorra kerülő kongresz- szuson napirendre kerül a tizedik súlycsoport ügye. A félnehéz- (90 kg) és a nehéz­súly (110 kg) felső határa között ugyanis 20 kg a kü­lönbség, s ezt fel kell oszta­ni. Szinte bizonyosra vehető, hogy a kongresszus megsza­vazza a tizedik súlycsoport bevezetését, s 1977-ben Stutt­gartban már ezek szerint rendezik meg a világ- és Európa-bajnokságot. FIN-TOTÓ IV. 1. Mi volt a címe az első magyar kommunista ifjúsági lapnak? 1. Ifjú Kommunista 2. Ifjú Proletár x. Kommunista 2. Ki vett részt a Szocialista Ifjúsági Internacionálé első kongresszusán a Magyarországi Ifjú­munkások Szabadszervezete képviseletében? l. Alpári Gyula 2. Lékai János x. Lővy Sándor 3. Mettől-meddig működött a Dolgozó Ifjúság Szövetsége? 1. 1950—56 2. 1952—58 ... ... x. 1*49—56 4. Milyen fórum, illetve testület a KISZ legfelső irányító szerve? 1. Intéző bizottság 2. Központi bizottság x. Kongresszus 5. Mióta van érvényben a KISZ jelenlegi szabályzata? 1. 1957 2. 1967 X. 1971 6. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúsági sző­vétségé, a magyar ifjúság önkéntes 1. kommunista-politikai szervezete 2. tömegszervezete x. politikai tömegszervezete 7. A Magyar Üttörök Szövetsége és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség között milyen kapcsolat van? 1. egymástól függetlenül működő szervezetek 2. az úttörőszövetség a KISZ irányításával szervezetileg önállóan működik x. A KISZ egyik rétegszervezete a MÜSZ 8. Kire vonatkoznak a szervezeti szabályzatban megfogalmazott kötelességek? 1. a KISZ tagságának teljes körére 2. az újonnan felvett KISZ-tag okra x. a vetőségi tagokra 9. Hány tagja van a KISZ-nek? 1. kb. 300 ezer 2. kb. 800 ezer x. kb. 1,5 millió 10. Hogyan foglal állást a Szervezeti Szabályzat a KISZ-be való belépés felső korhatárát ille­tően? !• 26 ®v 2. 30 év x. nincs felső korhatár 11. Mikor jött létre a MADISZ? 1. 1945 ápr. 2. 1944. dec. x. 1944. okt. 12. Hány KISZ-tag szükséges minimálisan ahhoz, hogy aLapszervezetet lehessen létrehozni? 1. 2 fő 2. 5 fő x. 10 fő 13. Mit jelent a pártirányítás a KISZ-ben? 1. eszmei-politikai irányítást 2. a szervezeti élet szabályozását x. a feladatok kitűzését-f-1 Mikor határozatképes a KISZ-taggyűlés, a vezető szervek ülése? Ha tagjainak 1. 50 százaléka 2. kétharmada x. 40 százaléka van jelen A helyes válaszokat kérjük aláhúzni. A lapból kivágott totószelvényt április 24-ig kell be­küldeni a következő címre: Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház, 3531 Miskolc, Győri kapu 27. A borítékon kérjük feltüntetni: FIN-TOTÓ, valamint a nevet és pontos lakcímet! A helyes megfejtők között minden héten öt könyvet sorsolunk ki. ★ A FIN-TOTO II. heti nyertes szelvénye: 2, 2, 1, x, l, 2, 2, x, 1, 2, x, 1, 1, 2. Ebben a fordulóban négy helyes megfejtés érkezett, ezért csak négyen nyerhettek könyvet: Hegyaljai László, 3527 Miskolc, Szinva u. 9.; Lang Arnoldné, 3533 Miskolc, Második út 6/2. Üj telep; Mészáros Endre, 3534 Miskolc, Dorottya u. 2. L/5.; Csudái Pál, 3533 Miskolc, Árvíz u. 2/C. VI/3. Súlyemelő kontinem­váloaatottak mindenféle így tudták meg a honfoglalás évét A napfogyatkozás még a történelemkutatóknak is tám­pontul szolgál egyes dátu­mok pontos meghatározásá­hoz. A múlt század derekán például még nem tudták egé­szen pontosan, hogy melyik évben volt a honfoglalás. A kutatások sor/ i azután rá­bukkantak egy feljegyzésre, miszerint annak idején Bi­záncban érdekes jelenséget észleltek; a nap éjre fordult, majd ismét láthatóvá vált. A csillagászok kiszámították, hogy ez a napfogyatkozás 891-ben volt, és a visszaper­getett eseményekből a törté­nészek kikövetkeztették, hogy öt évvel később, azaz 896- ban jöttek be elődeink a Kárpát-medencébe. Sziporkák Jó, ha minden asszonynak férje van, de még jobb —, ha saját férje. * Annyira ragaszkodott a hi­vatalához, hogy még. amikor nyugdíjba ment, akkor is be­járt, hogy nevessen a főnök viccein. Legrosszabb, ha valaki semleges. Az ilyen ugyanis a válságos pillanatban nem tud átállni a másik táborba. I * I Napjainkban a válás egyet­len szükséges kelléke: a há­zasság. Infarktus-hajlam Ajánlatos ellenőrző vizs­gálat alá vonni azoknak a gyermekeit, akik 50 éves ko­ruk előtt kaptak szívinfark­tust. Könnyen előfordulhat, hogy a gyermekek vérében túl sok zsírt találnak, ami azt bizonyítja, hogy ők is hajlamosak az infarktusra —1 jelentette ki Cincinnati egye­temének orvosa, C. J. Giu- ceck. Témája: az euthanasia Andrzej Trzos-Itas- tawiecki lengyel filmrendező munka- módszere, melyet legújabb filmjében, „Az el£iélt”-ben al­kalmazott, annyira érdekes és nem min­dennapi, hogy érde­mes bővebben be­számolni róla. A film hőseinek, a Bielczky-fivéreknck képzelt történetét (a rendező írta a for­gatókönyvet is) sa­játságos „igazság- tesztnek” vetette alá. Először is bemutat­ta a Legfelsőbb Ügyészség ügyészé­nek, Skoneckinek, aki arra a kérdésre, mit tenne, ha a his­tória valóban meg­történt volna, így felelt: „Vádat emel­nék”. S ezt a rende­ző kérésére meg is tette. A kész vádiratot és ugyanezt a tény­anyagot a rendező ezután előterjesztet­te az ismert varsói ügyvédnek, Tadeusz de Virionnak. azzal a kérdéssel, vállalná-e a védelmet. Az ügy­véd habozás nőikül vállalta. Később a vádiratot hivatásos bíró kapta kézhez, aki előkészítette és levezette a pert. Ez a bűnügyi eljárás minden elemének megőrzésével történt; tanúként természete­sen a rendező által összeválogatott em­berek szerepeltek, akiket Trzos-Rasta- wiecki előzőleg pon­tosan betanított rá, mit kell mondaniok. A vádlott maga Trzos-Rastawiecki volt. A perről ké­szült jegyzőkönyv szolgált alapul a film dialógusainak kidol­gozásához. A bíró, az ügyész és az ügy­véd szerepeit színé­szek alakították, de csupán azt mondták, ami a valóságban is elhangzott a tárgya­lóteremben. A for­gatókönyv az ítéletet nem tartalmazta. Vagyis a film szer­zője a munka meg­kezdésekor nem tud­ta, hogyan végződik a történet. A per tárgya ofyan tett volt, amelynek megítélése még ma is hatalmas viharo­kat kavar az egész világon. A film bőse nem akadályozta meg, hogy gyógyít- hatatlanul beteg, iszonyatos szenvedé­sekre ítélt bátyja ön- gyilkosságot köves­sen el. Szabad-e megrövidíteni egy ember szenvedéseit A film e kérdésre akkor, ha egyértel­műen a halál várrá? nem ad egyértelmű választ. A bíróság a törvény betűje alap­ján foglal állást, a nézőknek pedig a sa­ját lelkiismeretük szerint kell megke­resniük a helyes megoldást. A szinte doku­mentumszerű hűség­gel forgatott film, a hiteles, átélt színészi remeklések „Az el­ítéltjét az utóbbi időszak legértékesebb és legérdekesebb filmjei közé emelik. Diákházaspároknak A Drezdai Műszaki Egye­tem százhatvan diákházas­párnak és négyszáz gyerme­kes anyának biztosított la­kást a speciálisan erre a cél­ra épült toronyházakban. A lakbér személyenként havi tíz márka. A lakásokon kí­vül, az épületekben közös dolgozószobákat és társalgó­kat rendeztek be. a házi munkát mosógépek és hűtő­szekrények könnyítik meg és akinek szüksége van rá. gye­rekkádat és melegvíz-tárolót is kaphat. Az egyetemnek a város két pontján saját böl­csőde-óvoda „kombinátja” van. apróhirdeté alias A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz építő ipari gyakorlattal rendelkező fér fi időelemzőt. Bérezés: megegye­zés szerint, minden második szombat szabad. Jelentkezés: a munkaerő-gazdálkodáson, Mis­kolc, I„ Partizán u. 2. sz. Rekonstrukció alatt álló tex tilüzemünkbe előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelé­sére, 15 éven felüli női dolgozó­kat fonó, szövő betanulónak fel­veszünk. Felvételre keresünk to­vábbá tervezésben is jártas mű­szaki rajzolót, épületgépészt technikusi végzettséggel, eszter­gályos, lakatos. villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács. bádo­gos. kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi se­gédmunkásokat. Cím: PTM Bu­dai Gyára, munkaerő-gazdálko­dás, Budapest. XI.. Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502 Bp., Pf. 43. Takarítónőket veszünk fel a Patak utcai telephelyünkre és az úttprőparki munkásszállásra. Tá­jékoztatást az ÉMÁSZ-tizemigaz- gatóság gondnoksági csoportja ad, Miskolc, Patak u. 7 sz. alatt. A CSŐSZER i. sz. üzeme felvé­telre keres víz-, gázszerelőket, Uözpontifütés- és csőhálózat- szerelőket, lakatosokat, minősí­tett és minősítés nélküli ív- és lánghegesztőket, betanított mun­kásokat és segédmunkásokat. Minden héten szabad szombat, munkásszállást, különélést pót­lékot biztosítunk. Tiszapalkonya —Oszlár—Nemesbikk — Heiőbába —Sajószöged útvonalon fakók »•észére naponkénti hazautazást bérelt autóbuszunkkal biztosít­juk. Jelentkezés: Miskolc, Ka­bar út 16., Leninváros, CSŐSZER i sz. üzem, munkaügyi csoport. adős-uetel Eladó UP rendszámú kék színű Zsiguli. Érd.: 16-913, vagy du. 37-104. tel. Skoda S—100-as IS rendszám­mal jó állapotban eladó. Szath- máry, Tclkibánya.

Next

/
Thumbnails
Contents