Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-28 / 100. szám

y Vámos Judit filmrendező, a fesztivál igazgatója (jobb olda­lon) válaszol az újságírók kérdéseire lévéfesztivcíl Három ősbemutató Kiváló lett a Közúti Építő Vállalat 4 Wózes-brigád kitüntetése belföld RÉSZVÉTTÁVIRAT. Ká­dár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Fái, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, az MNK Mi­nisztertanácsának elnöke Grecsko marsall elhunyta alkalmából táviratban fejez­te ki részvétét L. I. Brezs- nyevnek, az SZKP KB fő­titkárának, N. V. Podgomij- nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnöké­nek és A. N. Kosziginnak, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének. KIVÁLÖ VÁLLALAT. 1975-ben elért gazdasági eredményei alapján kiváló vállalat lett a Tiszai Erőmű Vállalat. A kitüntetést iga­zoló oklevelet a ma 13 óra­kor kezdődő ünnepségen ad­ják át. A múlt évben vég­zett kimagasló munkájukért a vállalat dolgozói közül nyolcnak a NIM Kiváló Dol­gozója kitüntetést, egynek pedig SZOT-oklevelet adnak át. Ezt követően a vállalat vezetősége több dolgozót megjutalmaz. GYŐRÖTT ÜJ SZÍNHÁZ EPÜI-. Győrött vállalkoztak arra, hogy megépítik a megjelenésében, fel­szerelésében egyaránt korszerű színházat. A munkák már több éve folynak és 1978-ban fejeződ­nek be. A Győr-Sopron megyei Tanács meghívásos alapon pá­lyázatot hirdetett az új színház nyitódarabjának megírására. A pályázatra hat szerző küldte be alkotását. A díjakat tegnap, ün­nepélyes külsőségek között ad­ta át Győrött Lombos Ferenc, megyei tanácselnök. A zsűri úgy dijqtött, hogy nem ad ki első, második és harmadik díjat, ha­nem az elfogadott öt darab szer­zőit egyenként 15 ezer forintos díjjal jutalmazza. A nyertes szerzők: Cserhalmi Imre, Gal- góczi Erzsébet, Maróti Lajos, Páskándi Géza és Vészi Endre. ÜJ TÉVÉJÁTÉKOK. Rövi­desen új tévéjátékok kerül­nek a televízió képernyőjére. Egyebek között Örkény Ist­ván és Karinthy Frigyes mü­veit láthatja a közönség. ÖTVENEZER KARDÁN­TENGELY. Teljes kapacitás­sal termelnek a Mezőgazda­sági Gépgyártó és Szolgál­tató Vállalat győri új kar­dángyártó csarnokában. A kardánüzem célgépeit a vál­lalat mérnökei tervezték. .Az idén 50 ezer kardántengely készül az üzemben; 35 ezer darabot exportálnak belőlük. Ilyen ütemű termeléssel az új csarnok berendezései más­fél év alatt megtérülnek. A SZABADSÁGHARC „ESEMÉNYNAPTÁRA”. A Komárom megyei Levéltár dolgozói, a Rákóczi-év alkal­mából elkészítették a sza­badságharc Komárom megyei ..eseméhynaptárát”. A gyűj­temény kilenc esztendő — az 1703-tól 1711-ig terjedő évek — mintegy 250 eseményét foglalja magában. Az össze­állítás bemutatja, hogyan vált Bottyán János császári ezredes kuruc hadvezérré. Számos adat utal az eszter­gomi, a tatai és a komáromi vár harcaira. ÜJ AUTOSCSARDA. Autóscsár­dát épített a pásztói Béke Tsz a 21. számú müút és a Galya­tető felé vezető út keresztező­désénél. A környéket uraló mu­cii domb tetején már messziről látszó, érdekes architektúrájú, szép kivitelű Cserhát csárda ét­terme kétszáz személyes, bár- borozója 150 vendég logadására alkalmas, teraszán százan fog­lalhatnak helyet, még hetven- személyes különterme is van. ta­nácskozásoknak, zártkörű ren­dezvényekre. A csárdához ter­mészetesen megfelelő autópar­koló tartozik. PAVILONAVATÁS. Űj kórházi pavilont avatott fel tegnap Szolnokon a megyei tanács a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Hetényi Géza Kórházában dr. Zsögö.i Éva egészségügyi államtitkár. Az Iparterv által tervezett ötszintes épületet a Szólnék megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói jó minőség­ben, hat hónappal a határidő előtt építették meg. A 268 ágyas új beruházás jelentő­sen enyhíti a kórház zsúfolt­ságát, betegellátási gondjait. (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Televízió szék­házában tartott sajtótájékoz­tatón jelenlevők nagy tet­széssel fogadták a közönség- találkozók, illetve kihelyezett vetítések (Űzd, Leninváros, LKM, miskolci Gyermekvá­ros, Nehézipari Műszaki Egyetem) hírét, s úgy tűnik, nagy érdeklődésre tart szá­mot a két szakmai ankét is. Az első szakmai összejöve­tel május 11-én lesz. „A do­kumentum és riport műfaji és formai problémái műso­rainkban” címmel Máriássy Judit, az Élet és Irodalom rovatvezetője és Zsugán Ist­ván, a Filmvilág rovatveze­tője tart előadást, melyet vita követ. Május 14-én Grósz Károly, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője — a zsűri elnöke — „Napjaink politikája a képernyőn” cí­mű referátumát hallgathat­ják meg a fesztivál meghí­vottal. Üjdonsága lesz a feszti­válnak az a három ősbemu­tató, melyre május 15-én 20 órakor — a fesztivál záró­akkordjaként — kerül sor. (Mi van a zsebünkben — razjfilm; Viharos olimpia — dokumentumfilm; Üzenet egy papírhajón — Szabó Vladimir-portré.) A vendéglátó város több kiállítással és színházi be­mutatóval igyekszik kiegé­szíteni a gazdag filmprogra­mot. * A fesztivál megnyitó ün­nepsége május 10-én, hétfőn 17 órakor lesz, a Rónai Sán­dor Művelődési Központ színháztermében. A 16. mis­kolci tévéfesztivált Rózsa Kálmán, városunk tanácsel­nöke nyitja meg. Tegnap délután az Avas Fehér termében ünnepi ter­melési tanácskozáson adta át a Kiváló Vállalat kitüntetést Pápai Mártonnak, a Miskolci Közúti Építő Vállalat igaz­gatójának Emri József, az építők szakszervezete megyei titkára és Csermendi László, a KPM Közúti főosztályának vezetője. A vállalat Mózes Mihály vezette szocialista brigádját pedig A Magyar Népköztársaság Kiváló Bri­gádja címmel tüntették ki. A miskolci vállalat egyike az Ülepítő Tröszt 13 válla­lata legjobbjainak — mon­dotta köszöntőjében Újvári István vezérigazgató. Ezt bi­zonyítja. hogy eddig már ki­lenc alkalommal nyerték el az Élüzem. s öt alkalommal a Kiváló Vállalat címet. A mostani kitüntetés is méltán került hozzájuk, hiszen a tröszt egyetlen vállalata sem képes azt produkálni, mint a 977 dolgozót foglalkoztató, 2500 km útszakasz felújításá­ról, karbantartásáról gondos­kodó miskolci vállalat. Rá­adásul ennek a vállalatnak van egyedül olyan nagyszerű szocialista brigádja, mint a Mózes Mihály vezette kubi­kos brigád, amely az ország legjobb brigádjai közé küz­dötte fel magát eredményes munkájával, emberi helytál­lásával. Meleg szavakkal gratulált a kitüntetett vállalat dolgo­zóinak. vezetőinek és a Mó­zes Mihály vezette brigád­nak Novák József, a városi pártbizottság titkára is. Hangsúlyozta; a szocializmus építésében egyaránt szükség van a munka olyan hőseire, mint Mózes Mihály és társai, s az olyan közösségekre, mint a Kiváló Vállalat címet nyert Miskolci Közúti Építő Válla­lat kollektívája. A kitüntetést, a gratuláció­kat Medve Gábor szb-titkár és Pápai Márton igazgató köszönték rreg, ígéretet téve arra. hogy a jövőben is az elvárásoknak és az eddigi bizalomnak megfelelően dol­gozik a vállalat. Elsőként a „ műszak ” érkezik... Minden tévéfesztiválok műszaki vezetője, Südi Nándor, csak most érkezett vissza kőszegi „kirándulásáról”, s máris a miskolci fesztivál műszaki forgatókönyvét mutatja. Miköz­ben peregtek a kőszegi fesztivál eseményei, már formálódott a műszakiak miskolci programja is. — Ez már a tévé természetéhez tartozik; esztétikai dol­gokon lehet vitatkozni, műszakiakon — legalábbis munka közben — nem szabad. — Mekkora a miskolcra készülő stáb? — Szám szerint nem nagy, de — nyugodtan állíthatom — legtapasztaltabb szakembereinket visszük. Tizenöt tagú cso­portunkat azután kiegészítik a miskolci szakemberek is. — A MŰSZAK természetesen már jóval a nyitás előtt megérkezik . . . — A filmtechnikai berendezések, illetve a jubileumi ki­állítás anyaga, s a szakemberek már 6-án Miskolcon lesznek. A rögzítő kocsi 10-én reggel indul Budapestről; már a meg­nyitó előtt dolgozni kezd Tanos Tamás irányításával. A fesz­tiválpalota előcsarnokában négy monitort helyezünk el, eze­ken szemlélhető majd a „házi híradó”. — A fesztivál folyamán elektronikus rögzítésű műsoro­kat is látunk, ezek közvetítése külön gondot okoz . .. — A nagyteremben nyolc vagy 12 monitort helyezünk el, a nézők tehát a legideálisabb körülmények között élvezhetik az elektronikus versenyprogramot. Veszprémben egyébként mindig monitoron láthatja a közönség a produkciókat. — Ha már Veszprémnél tartunk: a miskolci fesztivál után aligha pihenhet a MŰSZAK . . . — Igen, ez is a tévé természetéhez tartozik. Május végén Veszprémbe utazunk. De ezzel még nem fejeződött be ván­dorló stábunk számára az év. Hátra lesz még az egri rádiós- tévés konferencia. De hát egyelőre csak Miskolcra koncent­rálunk. Gy— Felkészült az MKV Autóbuszok a majálisra Az előzetes tervek szerint május elsején mintegy 25 ezer miskolcit várnak a ren­dezők a csanyiki Majális­parkba. Hogyan oldja meg szállításukat a Miskolci Köz­lekedési Vállalat? Barna József, az MKV for­galmi osztályvezetője: — Az „Egy nap Miskol- cért” akció keretében végzik a szállítást vállalatunk dol­gozói; mind az autóbuszveze­tők, mind a forgalmi irányí­tó személyzet kommunista műszakban fognak dolgozni. Ezt egyébként autóbuszain­kon, villamosainkon kis táb­lák is jelzik majd. Akárcsak mindenki más, mi is jó idő­re számítunk. Mintegy 40 autóbusszal több rója majd Miskolc utcáit, mint más na­pokon. Természetesen az 1- cs vonalra koncentrálunk. A szokásosak mellett bete jára­tokat is közlekedtetünk a Bú­za tér és a Papírgyár, vala­mint a Marx tér és a Papír­gyár között. A húsvét hétfői tapasztalatok alapján ismét elindítjuk a gyorsjáratot is. Az 1-es jelzésű autóbuszok és a betétjáratok kétpercen- ként követik egymást, míg a gyorsjáratok délelőtt 10, dél­után pedig 6 percenként in­dulnak. Megerősítjük a lilla­füredi forgalmat — itt öt percenként indulnak majd az autóbuszok —, s szükség ese­tén a tapolcait is. Ugyancsak megerősítjük a villamosjára­tokat, ha a szükség úgy kí­vánja. A dolgozók képzésére, to­vábbképzésére sokat áldoz­nak a MÁV Miskolci Jár­műjavító Üzemében is. Év­ről évre beindítják saját hároméves szakmunkáskép­ző tanfolyamukat. Ennek hallgatói főként a szocialis­ta brigádok szakmával még nem rendelkező tagjai. Az idén 44-en szerzik meg a szakmunkás-bizonyítványt, és 107-en tanulnak a többi év­folyamon. Lakótelep a végvár közelében Szigetváron új városrész születik; Lenin nevét viselő lakótelep. Ez lesz az első új kerülete a történelmi múltú dunántúli városkának. A la­kótelepet a híres végvár — a Zrínyiek sasfészke — kö­zelében alakítják ki, oly mó­don, hogy harmonikusan il­leszkedjék bele a sajátos han­gulatú környezetbe. Hornyák Ferenc (LMTK) Ifjúsági világcsúcsodat javított A magyar ifjúsági súly. emelő-válogatott a napokban az NDK hasonló korú ver­senyzőivel vette fel a küz­delmet. A mieink ugyan 5:4 arányban vereséget szenved­tek, ám a leninvárosi Hor­nyaik Ferenc — ifjúsági vi­lág- és Európa-bajnoki bronz­érmesünk — szenzációs eredményeket ért el. Szakí­tásban 97,5 kilogrammal be. állította az ifjúsági Európa- csúcsot, majd a lökésben 122,5 kg-ról 125-re javította korosztálya világcsúcsát, ösz- szetett eredménye — 222,5 kilogramm — öt kilogram­mal jobb a japán Imamura ifjúsági világcsúcsánál. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT; Kreutzer KárolynaK és Kaie- szár Juditnak Judit; Szilagyi Istvánnak és Cziko Valériának Anita; Martinovszky Tamásnak és Székely Margitnak Tamás; Maiak Zoltánnak és Imre Irén­nek Zoltán Attila; Fáy János­nak és Csőri Juliannának Anna; Czinbul Attilának és Fcdor Má­riának Katalin Mária; Barczi Mátyásnak és Takács Máriának Attila; Marion Istvánnak és Má- tyus Ágotának Viktória Ágota; Végh Józsefnek és Réti Eriká­nak Tímea; Szabó Bélának és Jablonovszky Margitnak Gábor Ferenc; Hubay Bélának és Ko­molya Dórának Dóra; Hódi Zol­tánnak és Borbás Annának Zol­tán; Oprendek Sándornak és Kiss Lujzának Viktor; Simon Istvánnak és Gajda Editnek Esz­ter Réka; Czingula Józsefnek és Juhász Erzsébetnek Zsuzsanna; Matyi Istvánnak és Orgon Kata­linnak Katalin Mária; Gallyas Józsefnek és Csóka Herminá­nak László; Szemán Ernőnek és Laczai Ottiliának Ottilia; Rigó Jánosnak és Magyari Annának Attila; Kiss Károlynak és Kor- láth Erzsébetnek Klaudia Krisz­tina: Hegyi Ferencnek és Tt#m- pa Máriának Krisztián Tamás; Brindza Ottónak és Róka Edit­nek Ádám: Üveges Sándornak és Nagy Erzsébetnek Sándor; Szi­la rvi Lászlónak és Szabó Júliá­nak Szilvia Edina; Császár La­josnak és Hamar Erzsébetnek Emese; Rendes Gézának és Csíkivá Évának Attila: Benke Jánosnak és Száva Olgának Ól­ra; Kovács Istvánnak és Jakab Mártának Edina Gabriella nevű gyermeke. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városa Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39 Telefonközpont: S6-132. 16-672. 35-380. Titkár­ság; 1B-223; bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsod megy« Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-zsüinszky u. 15. Postacím 350] Miskolc. Pf. 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető * belvt postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült © Borsod megyei Nyom­daipari vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld NEW YORK. A Virgin- szigetek chanotlc An.aiie nevű repülőterén szerencsét­lenül járt Boeing 723-es amerikai utasszállító gtp 78 utasa és héttagú személyze­te közül összesen 45-cn hal­tak meg, 32 személy, kór­házba szállítottak, ti sze­mély sorsa ismeretlen. LUANDA. A népi Angola kormánya átmenetileg letil­totta portugál állampolgárok angolai beutazását. Az erről szóló intézkedést Lopo do Nascimento miniszterelnök ismertette kedden este Lu­andában. A jövőben portu­gál állampolgárok csakis úgy juthatnak beutazási ví­zumhoz, hogy kérésükkel a luandai Tájékoztatási és Biz­tonsági Igazgatósághoz for­dulnak. A lisszaboni Angola, házat, ahol eddig a vízumo­kat adták, becsukták. RANGOON. Este Rangoon- ban hivatalosan bejelentet­ték: Burma és Kambodzsa április 24-én nagyköveti szinten felújította a múlt év. ben megszakadt diplomáciai kapcsolatai t­BÉCS. Tegnap ünnepélye­sen megnyitottak Béesoeu a magyar logyasztasi szövetke­zeteit árubemutatójával es vasarával egybekötött szö­vetségi hetek programját, ür. Nagy Lajos nagy kő vet, a bé­csi magyar nagykövetség ve­zetője mondott megnyitót, niaju Bar Lolák Mitiaty, a SZUVOsA einöknclyettese ismertette a fogyasztási szö­vetkezetek fejlődését, Man- lred Kadits, a bécsi Fogyasz­tási Szövetkezetek Központ­jának elnöke bejelentette: a Konsum áruházaiban és boltjaiban 160 magyar áru­csoporthoz tartozó termékek várják a bécsi vásárlókat. WASHINGTON. A Penta­gon hivatalos bejelentése szerint az 5800 tonnás, irá­nyítható rakétákkal felsze­relt Mahan nevű amerikai romboló szerdán négynapos * látogatásra Haifa kikötőjébe fut be. A Mahan 1963 óta az első amerikai hadihajó, amely izraeli kikötőbe láto­gat. Alig egy hónapja annak, hogy egy másik amerikai ha­dihajó, az ugyancsak irá­nyítható rakétákkal felsze­relt Dahlgren, az egyiptomi Alexandria kikötőjébe láto­gatott. ÜJ-DELHI. India és Pa­kisztán képviselői hamaro­san tárgyalásokat kezdenek a két ország közötti diplomá­ciái kapcsolatok normalizálá­sáról — jelentette be az in­diai külügyminisztérium szó­vivője. Mint ismeretes, a két ország 1971-ben, a közöttük kirobbant háború során sza­kította meg a diplomáciai kapcsolatokat. A szóvivő sze­rint a tárgyalások érintik majd a légi, vasúti és közúti kapcsolatok kérdéseit is. Olaszországban a gazdasági helyzet rohamos romlásával szaporodnak a sztrájkok. Tegnap Milánóban rendez­tek munkaDeszüntetést a ke. reskedelmi alkalmazottak.-

Next

/
Thumbnails
Contents