Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-20 / 43. szám

belföld A lottó 8. heti nyerőszámai: 39 55 64 85 86 RENDELETTERVEZET. Két készülő jogszabálynak, a közművelődésről szóló tör­vénynek és a könyvtárakkal foglalkozó törvényerejű ren­deletnek a tervezetét vitatta meg tegnap az országgyűlés kulturális bizottsága. Dr. Or- tutay Gyula elnökölt az ülé­sen, amelyen mindkét napi­rendi témának Garamvölgyi József kulturális miniszter- helyettes volt az előadója. VÍZMÜIRÁNYÍTÖ KÖZ­PONT. A Hajdú-Bihar me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat üzemmérnökségét átad­ták rendeltetésének tegnap délelőtt Berettyóújfaluban. A 4,5 millió forintos beruházás­sal készült központból 14 te­lepülés vízmüvét irányítják, s onnan ellenőrzik az 1977 végéig megvalósuló további 12 községi vízmű építési munkálatait is. „DEBRECENÉRT.” A Deb­receni városi Tanács tegnapi ülésén értékelte és összegez­te az elmúlt esztendőben a lakosság által végzett társa­dalmi munkát, és megjutal­mazta azokat, akik a legtöb­bet tették a város szépítésé­ért. A tanácsülésen hyszon- egyen kapták meg a „Deb­recenért” emlékérmet, míg a Társadalmi munkáért jelvényt csaknem hétszáz személynek adományozták. VETÉLÖFOGÖ. A szövőgépek 70—SO kilométeres sebességgel száguldó, és esetleges műszaki hiba miatt kirepülő acélhegyü ve- télöje gyakran okozott sérülése­ket. A SZOT felhívására a sze­gedi textilmuvekben dolgozták ki a legjobb módszert az ilyen balesetek elhárítására. Az újítók gömbvasakból, lamellákból álló „vetélöfogót” szerkesztettek, amely minden esetben meggá­tolja ennek a veszélyes gépalkat­résznek a kirepülését. A textil- müvekben már sikeresen alkal­mazzák az újítást. A módszer or­szágos elterjesztését megkezdték. MAGYAR PANOFIX JA­PÁNBA. öt világrész 40 or­szágába exportálja a hazai bőr- és szőrmeipar terméke­it a TANNIMPEX Külkeres­kedelmi Vállalat. Legjelen­tősebb tőkés partnerei Euró­pában a nyugatnémet, hol­land, angol, svájci, osztrák, svéd, belga és francia cégek. A magyar bőrkonfekció-ipar cikkei a tengerentúlon is ke­resettek. így az USA-ban és Kanadában valamennyi ter­mékét vásárolják, Japánban a panofixet és a juhszőrmét. Afrika számos országában pedig a cipők és a táskák iránt nagy az érdeklődés. JÓ VADÁSZIDÉNY. Kedvezően alakult a Kis­alföld vadásztársaságainak és állami vadászterületeinek legutóbbi mérlege. Az el­múlt szezonban 1000 szarvast — köztük 300 bikát —, 3300 őzet — köztük 850 bakot —, 700 vaddisznót, 5600 nyulat, 44 000 fácánt, 1800 foglyot, 5500 vadkacsát, 300 vadlibát és 30 erdei szalonkát kap­tak puskavégre. A zsákmányt növelte 'továbbá, hogy élve befogtak 11 000 nyulat, 2100 foglyot és 900 fácánt. Ezen­kívül 1600 balkáni gerlét is lő.ttek. . I. . . .c , ...... Az ügyész: a társadalom védője Az igazgató és a targoncavezető esete Az ügyészségi munkát a kevéssé tájékozott nagyközönség főként a büntetőperek révén Ismeri. Az ügyészt ezért első­sorban úgy tekintik, mint a vád képviselőjét. S csak kevesen ismerik fel, hogy tulajdonképpen a legigazibb védő az ügyész. A társadalom védője a bűnözővel szemben, a törvényesség védője a tövénytelenséggel szemben. D. Györgynek is az ügyész­ség közreműködése segített abban, hogy jogait érvénye­sítse. A fiatalembernek mind­két lábát le kellett vágni két és fél évvel ezelőtt. Kocsi­kísérő volt, s árulerakodás közben üzemi balesetet szen­vedett. Megrokkanását köve­tően — 18 hónappal később —, kárigényt jelentett be munkáltatójánál a keresetki­esés, az ápolási költse'’, az át­lagkeresete és a rokkantsági nyugdíja közötti különbözeire. Ugyanakkor 100 ezer forint általános kártérítésre való jo­gosultságának megállapítását kérte. ból eredő jogokkal és kötele­zettségekkel összefüggő mun­kaügyi viták törvényességé­nek figyelemmel kísérése is. A legfőbb ügyész sajtótá­jékoztatóján felhívta a figyel­met: több területi ügyészség jelezte a múlt évben, hogv a munkaügyi fegyelmi jogkör gyakorlói helyenként ritkán élnek jogaikkal, s ha eljá­rást indítanak, gyakran eny­he a büntetés. Taxi, magáncélra A vállalat fizet A kárigényt a vállalat igaz­gatója és a munkaügyi dön­tőbizottság elutasította, mond­ván : tényleges kárát az Álla­mi Biztosító megtérítette, ál­talános kárigénye viszont nem megalapozott. Az illetékes munkaügyi bí­rósághoz fordult D. György jogorvoslatért, ahol előadta: még csak 20 esztendős, üzemi balesete miatt a korábbitól merőben más életmódra kell berendezkednie. Ahhoz, hogy közlekedni tudjon, speciális gépkocsira van szüksége. Bal­esete miatt elesett az alkalmi munka lehetőségétől, háztar­tási munkáit s kertjének hasznot hozó művelését sem tudja ellátni. Perében az ügyészség is fellépett. Közreműködésével a bíróság D. Gvörgy általános kártérítési igényének jogos­ságát elismerte, és kötelezte a munkáltató vállalatot a 100 ezer forint megfizetésére. Enyhe fegyelmi büntetések A legfőbb ügyész legutób­bi sajtótájékoztatója példa­ként idézte D. György esetét. Példaként arra, hogy — az elmúlt évi tapasztalatok sze­rint — sok még a kívánni­való az üzemi balesetekkel, a foglalkozási betegségekkel összefüggő kártérítési ügyek elbírálásának törvényessége terén. 1975-ben is gyakorta voltak kénytelenek az ügyé­szek keresetindítással, perbe­li fellépéssel és fellebezéssel segíteni a dolgozók jogainak érvényesítését. Nem csupán kártérítési ügyekben lépnek fel a mun­kajogi törvényesség oldalán. Alapvetően fontos feladataik közé tartozik a m unkaviszony­Egy igazgató esete példáz­za ezt a legkirívóbban. A példabeli igazgató két év alatt összesen 69 esetben használt magáncéljaira bérelt túrataxikat. Ezzel az álta­la igazgatott vállalatnak 19 000 ■ Ft kárt okozott. Felettesei fe­gyelmi eljárást kezdeményez­tek ellene. A fegyelmi bizott­ság az igazgatót szigorú meg­rovásban részesítette és — 750 forint kár megtérítésére kötelezte. Az illetékes fő­ügyészség hozta helyre azt, amit a fegyelmi bizottság el­mulasztott: hivatalból bünte­tő eljárást indított az igazga­tó ellen a társadalmi tulaj­donban kárt okozó, tehát bűn- cselekményt is megvalósító, magatartása miatt. Ennek ellenpéldáját mutat­ja annak a targoncavezető­nek az esete, akit — miután a munkahelyén tapasztalt szabálytalanságok miatt fel­jelentést tett —, „áthelyez­tek” egy, a lakhelyétől távol eső kirendeltségre. S mert a targoncavezető az áthelyezést nem fogadta el, munkamegta- gadáf címén felmondtak ne­ki. Panaszát a munkaügyi döntőbizottság elutasította, tehát a bírósághoz fordult, ahol is az ügyészség közre­működésével elrendelték munkaviszonyának helyreál­lítását az eredeti helyén. Az ügyésai munkának ezek nem „látványos” oldalai. Ám­de a leglényegesebb feladata­ik közé tartoznak: az általá­nos törvényesség felügyeleté­hez, a szocialista törvényes­ség biztosításához. RADVÄNYI ÉVA Vállalatunk személygépkocsija részére garázsbérletet a Győri kapui részen, az Eszperantó tértől az Örs utcáig terjedő, valamint a Kőporos és a Szinva patak közötti területen. Borsodi Vendéglátóipari Vállalat, Miskolc Szabadság tér 2. sz. Telefon: 37-111, 4-es mellék. if: A szovjetunióbeli Huszton épül az orenburgi gázvezeték egyik nyomásfokozó állomása. Ugyanitt az állomás személy­zete részére a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat, valamint a Hajdú megyei Állami Építőipari Válla­lat 141 lakást épít. Az SZKP XXV. kongresszusa tisztele­tére az építők vállalták, hogy az első 30 lakást már április 4-én átadják. Rendelet a parkolási díjakról A Magyar Közlöny 12. száma közli a közlekedési és postaügyi miniszter rendeletét az autópar­kolási díjakról. A rendelet kimondja, hogy a közúti járművek várakozásáért díjat csak engedély alapján sza­bad szedni, engedélyt a főváro­si. a megyei és a városi taná­csok illetékes szervei adhatnak ki. Csak olyan várakozóhelyen lehet parkolási díjat szedni, amely alkalmas a járművek köz­lekedésére és korlátozott látási viszonyok mellett is kellően meg­világított. Magánszemély nem- kaphat engedélyt parkolási díj szedésére. A várakozó helyeken a jármű­vezetők által könnyen észreve­hető táblán — fel kell tüntetni, hogy a járművekért parkolódí­jat kell fizetni, továbbá a vára­kozási díjak összegét járműfaj­tánként és az esetleges pótdij összegét. Ki kell írni az engedé­lyező hatóság nevét és az enge­dély számát is. A várakozási díj fizetése szempontjából minden megkezdett óra teljes órának számít. A parkolási díj megállapításá­nál figyelembe veszik, hogy a parkolóhely őrzött vagy őrizet­len, a fővárosban, megyeszékhe­lyen, üdülőkörzetben, illetve más településen van-e, s hogy meny­nyire forgalmas. A parkolási dí­jat a helyi árhatóság állapítja meg, a minisztérium iránydíjai­nak figyelembevételével. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Simon Sándornak és Kánya Etelkának Tamás; Rücker Atti­la Józsefnek és Petrovics Máriá­nak Attila; Bodolai Kálmánnak cs Zay Irénnek Mónika; Brcn- dács Bélának és Kurucz Vero­nikának Krisztina; Tóth Sán­dornak és Losonczi Évának Sándor Tamás; Balogh Tibor­nak és Kácsor Annának Tibor Gyula; Koscsó Imrének és Ja­vítás Máriának Csaba; Juhász Istvánnak és Ruscsák Mária Magdolnának István; Király Miklósnak és Palotás Piroska Etelkának Erika; Ágoston Ist­vánnak és Lukács Mária Teré­ziának Zita; Szabó József Zol­tánnak és Egri Gizellának Pé­ter László; Rakoczki Istvánnak és Stefan Magdolnának Zsolt; Sebök István Jánosnak és Le­eső Jolánnak István; Répási Gergelynek és Seres Piroská­nak Ágnes; Pap Sándornak és Vancsó Máriának Andrea Zita; Györgydeák Lajosnak és Ko­vács Ilonának Tímea; Pelyhe Károlynak és Pelyhe Máriának Károly; Bakonyi Istvánnak és Gál Juliannának Anita; Balogh Aladárnak és Horváth Erzsébet­nek József; Horváth Ferencnek és Vadász Ágnesnek Attila nevű gyermeke. fi vízié fiit Úri határában Szabó An­tal 50 éves tsz-tag helyi la­kos a tápióvölgye tsz halas­tavát tisztította, miközben a jég beszakadt alatta és a vízbe fulladt. A felelősség megállapítására vizsgálat in­dult. Győzelemmel búcsúzott a válogatott A tengerentúli portyán részt­vevő magyar labdarúgó váloga­tott mára virradóra Kolumbiá­ban játszotta búcsúmérközését, a tavalyi bajnok Santa Fe csapata ellen. Válogatottunk győzelem­mel búcsúzott. MEGHALT: Bodnár Józsefné (Máthé Er­zsébet) 68 éves; Béres János 24 éves; Nagy Istvánné (Parronai Ilona) 52 éves; Szalai László 50 éves; Molnár Mátyás 59 eves; Balogh Arpádné (Gánóczy Má­ria) 78 éves; Szabó Béláné (Mol­nár Erzsébet) 49 éves; Ilosvay Lajosné (Gajári Emma) 90 éves; Molnár Sándor 54 éves; Majoros János 83 éves korában. MAGYAR VÁL.—SANTA FÉ 3:1 (3:1) Bogotában mintegy 10 ezer né­ző előtt magyar góllal k . a mérkőzés. Váradinak a 2. perc­ben lőtt szabadrúgása akadt meg a vendéglátók hálójában. Pusztai növelte a magyar gólok számát a 16. percben, majd a 27. perc­ben a vendéglátók szépítettek Pacheco révén. A félidő és egy­ben a találkozó végeredményét Bálint állította be a 32. percben. A hírügynökségi jelentés szerint csapatunk végig nagy fölényben játszott, s akár nagyobb arány­ban is nyerhetett volna. A magyar válogatott ma indul vissza Budapestre. DELI hírlap. — A Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39. Telefonközpont: S6-132. 16-672. 35-380. Titkár­ság: 18-223. oeL. es Várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: spunrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadia: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat 3527 Miskcuc. Bales2.SÜ 1 nszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — tói*• &&i&3le)vótel: 3525 Miskcic. .Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivatalttnák. Előfizetés! rhj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipar j Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld 7? Anglia áttér a tízes szám­rendszerre. és ezt most az angol sajtóban szorgalma- san magyarázzák a jámbor briteknek. Az egyik lap pél­dául így igyekszik a liter fogalmát érzékeltetni: egy liter annyi, mint egy mé­ter, „csak valamivel nedve­sebb”. M. I. TOKIÓ. A japán kormány hivatalosan is bejelentette, hogy elismerte áss Agostinho Neto vezette központi ango­lai kormányt. BRASILIA. A Kissinger küldöttségét kísérő tudósítók jelentése szerint az ameri­kai külügyminiszter brazíliai látogatása során külön hang­súlyozza, milyen fontosságot tulajdonít az Egyesült Álla­mok és Brazília kapcsolatai­nak. Ennek egyik fontos bi­zonyítéka lesz az a szerző­dés, amelyet holnap írnak alá Brasiliában a két ország közti kereskedelmi és mű­szaki együttműködésről, va­lamint a két ország közti konzultációkról jelentősebb világpolitikai eseményekkel kapcsolatban. Ehhez hasonló egyezményt eddig az Egye­sült Államok csak Japánnal kötött. HAVANNA. Nem éppen gyenge, a Richter-skála sze­rint hatos erősségű földren­gés rázta meg tegnap Kuba déli részét. A havannai rá­dió közleménye szerint ki­sebb anyagi károk keletkez­tek, s egy építés alatt álló kisebb híd összeomlásakor egy embert maga alá teme­tett. A rengést követően a térségben az élet visszatért a normális kerékvágásba — közölte a rádió. PEKING. Alfred Dregger és Wefner Marx, a két nyu­gatnémet kereszténydemok- .rata képviselő jelenlegi kí­nai látogatása során arról tájékoztatta Pekingből a Neue Osnabrücker Zeitung című nyugatnémet lapot, hogy Hua Kuo-feng kínai megbízott kormányfő a két ország közti katonai attasé- és atomtudós-cserét ajánlott fel. Ami a kínai—nyugatné­met gazdasági kapcsolatok lehetőségeit illeti, a két el­lenzéki képviselő nem bizo­nyult derűlátónak. FUNCHAL. Bomba rob­bant tegnap este a Madeira­szigeten levő Funchal váro­sát a környező repülőtérrel összekötő útvonalon, nem sokkal azt megelőzően, hogy Azevedo portugál miniszter- elnök kocsija áthaladt volna. A szigetre érkezett minisz­terelnököt és kíséretét vivő kocsisort más útvonalra te­relték. Jelentések szerint a robbanás anyagi károkat okozott, de személyi sérülés nem történt. Azevedo ké­sőbb kijelentette: véleménye szerint a robbantás csupán „feltűnéskeltő” akció lehe­tett. WASHINGTON. Ronald Nessen, a Fehér Ház szóvi­vője közölte, hogy William Scrantonnak, az Egyesült Ál­lamok új ENSZ-delegátusá- nak a kinevezésére csak feb­ruár végén kerül sor. Eddig csupán félhivatalosan jelen­tették be, hogy Ford elnök Scrantont, Pennsylvania volt kormányzóját kérte fel: vál­lalja Moynihan utódjaként az Egyesült Államok képvi­seletét a világszervezetnél. A legújabb jelentések szerint Scranton vállalta ezt a tiszt­séget, de a kinevezéssel azért várnak e hó végéig, mert ekkor jár le a leköszönt Moynihan tisztsége. i

Next

/
Thumbnails
Contents