Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-23 / 45. szám
a miskolciaké a szó ■■■■■ Csendes zárszámadás Kellemetlen meglepetések a ft utcán Örömmel vásároltam Az elmúlt hét egyik dél- itánján — a legnagyobb súcsforgalomban — megle- ietés ért a Napsugár cuk- ászda előtt. Az úttest feliontva, mindenütt törmelék, a járókelők az összetorló- iott járművek között közléseitek. De ez még semmi! i színház előtt a második íeglepetésben részes item- a '.bontott já-da előtt l;i volt eve a „Gyalogosforgalma túloldalon” tábla, s ennek '.lenére százak és százak isntek a sínek és a főútvo- alon közlekedő kocsik útvo- tlán, mit sem törődve az- '1, hogy villamosok és autó- iszok, valamint személygép- :ocsik vesztegelnek az úttes- en — az életveszélyes körül- ények között közlekedő alogosok miatt. Már meg :m lepődtem azon, hogy a 'ominó cukrászda előtt is íasonló kép fogadott. Ha már mindenképpen tükségessé vált a főutca •szaki oldalán is az úttest elbontása, az amúgy is szűk Széchenyi utca forgalmi .szorultságát” nem lenne szabad súlyosbítani azzal, hogy ilyen rövid — de nagyon forgalmas — útszakaszon egy- időben végezzék a munkát, s ezzel életveszélyes körülményeket idézzenek elő a gyalogosforgalomban — tette szóvá Z. Mihályné, Miskolc, Park utcai lakos. Csalódtam az áruházban Egerben, a Centrum Áruházban 7500 forintos hűtőgépet vá- iároltunk, amely a garanciális idő alatt meghibásodott. Erre visszaszállítottuk. Valószínűleg gyártási hiba miatt nem sikerült megjavítani, ezért OTP-utalványt ahol én pedagógusként, a férjem pedig orvosként dolgozik. Az elmúlt hét csütörtökjén kivettem egy nap szabadságot, hogy a visszautalt pénzünket elkölthessem. Ezért természetesen Miskolcra utaztam, hiszen ez esik legközelebb a lakóhelyünkhöz. A Centrum Áruházban bemutattam az utalványomat. (Megjegyzem, nem szerepelt rajta, hogy hol vásároltam a hűtőgépet.) Mivel megkérdezték, hogy hol történt a vásárlás, én őszintén megmondtam. Ekkor elzárkóztak attól, hogy az átutalt összegért különböző áruféléket vásárolhassak. Csalódottan jöttem el az áruházból, s elmentem a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 137. számú boltjába, ahol nagyon udvariasan fogadtak, s még segítettek is — mivel most már hűtőgépet vásároltam — a válogatásban. Ezúton köszönöm meg a bolt dolgozóinak a szívességüket. Bartók JáHósné, Krasznokvajda Szerényen húzódik meg a főutcán egy kis üzlet, melynek a kirakata előtt sokan megállnak. S az ajban látott ízléses ruhafélék arra csábítják a nézelödő- ket, hogy a boltban is körülnézzenek. A mondhatni minihelyiségből álló üzlet így nemcsak áruval van tele, de vevőkkel is, akik közül kevesen jönnek el vásárlás nélkül. Nemcsak azért, mert van is miből válogatniuk, hanem azért is, mert figyelmes kiszolgálásban részesülnek. ín is így jártam. Azt tapasztaltam. hogy a türelem, a kedves sző, természetes az itt del- go/.óknál, akik valóban hivatásuknak érzik a szakmájukat. Talán először történt meg \e- l^m, hogy örömmel vásároltam. Egy szoknyát akartam venni, de az elmondottak miatt még két blúzt és egy ballonliabátot is megvettem. Első alkalommal jártam az üzletben, de bizonyára többször is eljövök majd, mert a kellemes vásárlás élménye megmaradt bennem. Ügy érzem, sogy a Miskolci Női Szabó Szövetkezet Rákóczi u. 2. sz. alatti fiókjának dolgozói megérdemlik a vásárlók köszönetét és elismerését. B. E. Intézkedett a IlJzÉP Tóth Andrásné, Miskolc, Sztahanov u. 33. sz. alatti lakos szerkesztőségünkhöz fordult panaszával. Az LKM-ben is befizette az ott dolgozó férje a szénutalványt, emellett február 12-én a Kabók Lajos utcai TÜZÉP-nél szintén befizették 20 mázsa szénnek az árát. Érthető, hogy a „csúcsidőszakban” azonnal nem tudták kiszállítani a tüzelőt, éppen ezért arra kért bennünket, hogy — három kiskorú gyermekükre való tekintettel, akiknek a pelenkáit naponta kell mosnia — segítsünk: mielőbb tüzelőhöz juthassanak. A TÜZÉP központja azonnal intézkedett, s panaszosunk tüzelőjét másnap kiszállították. Ezúton köszönjük meg a gyors intézkedést — a család nevében. ROVATVEZETŐ; MOLNÁR SANDORNE TELEFON; 18-221 Új élet az Új Élet Termelőszövetkezetben Kistokajból, Görömbölyről, Szirmáról autóbuszok vitték az embereket a Gárdonyi Géza Művelődési Otthonba, ahol első közös zárszámadásukra gyűltek össze a korábban három kis termelőszövetkezet tagjai. Milyen volt az első közös év? A zárszámadás a termelőszövetkezeti tagoknak tü- körbe-nézés. Kinek-kinek önvizsgálat is. Nem kellett számolgatni, hogy határozatképes-e a közgyűlés. Sokan voltak. Ki munkaruhában, ki ünneplő feketében. — Húsz százaléka bent van a keresetnek. Azt mondják, ki se fizetik __ — Még egy ilyen balszerencsés év nem lehet... — Minek hánytorgatni, ami volt? Attól nem megyünk előre, ősszel azt hittük, hogy kútban vagyunk. Azóta mindig jobb lett. Az a fontos, hogy az idén... A napszám itt és másból Néhány kiragadott mondattal csak megkíséreltem éreztetni a hangulatot. Késő tavasszal tartották az egyesülési közgyűlést. A szövetkezet földjein súlyos örökség volt az 1974-es árvíz és belvíz. Menetközben kellett megtalálni az új, a nagyobb szövetkezetnek megfelelő munkamódszereket. — Az ar igazság, hogy mi, tagok is gyanakodva néztük előbb egymást, de talán így voltak ezzel a vezetők is. Ráadásul nehéz év volt a tavalyi. A gabona jót mutatott, de rossz lett... — Kevés a gép ... — Gyalogmunkás se volt elég... — Szirma, Görömböly, Kis- tokaj: a város része. Az ipar elviszi az embereket. Ha ötven kilométerre innen 100 forint egy napszám, akkor ezért itt legalább 140 forintot kell fizetni. Trézsi Miklós főagronómus lényegében ugyanazt mondta, amit a tagok is tudnak. Betakarításkor a gép után mezgerélők mázsaszám vitték a kukoricát, mert a termelőszövetkezetnek nem volt elég embere, aki összeszedje. — Mi mérleghiányra számítottunk .., Lesz még óbb is A beszámolót Harsányt József elnök tartotta. — 309 tagunk van, ebből 191 nyugdíjas, vagy járadékos. 172-en dolgoztak rendszeresen a tagok közül, öt év múlva a most dolgozók fele nyugdíjba megy... A szövetkezet 2451 holdon gazdálkodik. — El kell mondanom, hogy az utóbbi évek leggyengébb termését takarítottuk be ... A tagság néma csendben hallgatta a beszámolót. Szó esett abban sok mindenről. Az időjárásról, a szervezés gondjairól, a vezetésben is fellelhető bizonytalanságról, a meg nem értésről. A ráfizetéses kertészetről —, amiről tudni kell, hogy a város ellátásában fontos szerepe van —, az állattenyésztés eredményeiről — bár a tervüket ők sem teljesítették —, a növénytermesztés gondjairól, a kevés gépről... Az egyesített termelőszövetkezetbe» tavaly 99 forintot ért egy tízórás munkanap. A bentmaradt 20 százalékot a zárszámadás napján kifizették. A mérleghiánytól tartó termelőszövetkezet 228 ezer forintos többlettel zárt. A bejelentéskor nem csattant fel a taps, a mindenkinek kiadott írásos tájékoztatóban ez már benne volt. — Lesz ez még jobb is... — Egymillió-négyszázezer forintunk van a mezei leltárban. Ez trágya a földeken, ez talajmunka, ez már az idei év... Három heb elt egv A közgyűlés meghívott vendégei közül a beszámolót követő vitában felszólalt Kol- láth Sándor, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára is: — Ha valaki utazik ebben az országban, akkor mindenütt azzal találkozik — mondotta —, amit mi az elmúlt harminc év alatt építettünk. Az eredmények forrása a munka, de nem építhettünk volna ennyit, ha nincs megfelelő vezetőereje ennek a társadalomnak, ha a párt által meghatározott feladatok végrehajtásában nem egységes a nép. Ezt mondhatom erre a termelőszövetkezetre is. Egy nehéz év után, az első közösen elért eredményekét nem tartjuk rossznak. Ez az alapja a későbbieknek. Gondolom, hogy öt év múlva erre a szövetkezetre sem ismernénk rá, annyit nő, fejlődik addig. Nő és fejlődik, ha a vezetés szilárd lesz, ha a tagok bíznak a vezetőkben és a vezetők a tagokban, ha megteremtődik az a szükséges egység, amely a korábban három, most egy termelőszövetkezetet kell, hogy jellemezze. * Milyen lesz 1976? A zárszámadáson nem alakult ki heves vita. Az emberek inkább az idei évről beszéltek. — Még egy házasságban is meg kell szokni egymást. Az első évet együtt éltük, ezt a másodikat már együtt is térkapuink, hogy a fenti összeget levásárolhassuk. Közben régebbi lakóhelyünkről Krasznokvajdára költöztünk, Nagyobb vetőniagboit kel>ene! A tavasz közeledtével egyre többen járunk érdeklődni, vásárolni az AGROKONZUM vetőit agboltjába, hiszen nemsokára lehet vetni a zöldborsót, salátát. N igyon sokan vagyunk kertszö- v ékezeti tagok, akik itt vásárt Íjuk meg a különböző zöld- s. s-, virág- és fűmagokat. Sok vidéki is jár ide. Nemegyszer hosszú sorokban várakoztunk, a aíg az eladó elé kerültünk. Tavaly úgy hallottuk, hogy egy nagy vetőmagboltot nyitnak, ahol már különböző mezőgazdasági kisgépeket, szerszá- -iOkat, vegyszereket is lehet ajd vásárolni, sőt, külön táti .csadó is lesz. Ennek már csak azért is nagyon örültünk, ír ért bizony a mezőgazdasággal : ipcsolatos tennivalókhoz mi, * ortszövetkezeti tagok, nem soli it értünk. A szakmánk, amit ír nultunk, más és más, így még t -vol állunk a szakszerű mező- g zdálkodástól. Sajnos, korán örültünk, mert azt hallottuk; nemhogy új holt lem nyílik, de még a meglevő ket- :ü közül is az egyik — szanálás miatt — megszűnik. Még rágondolni is rossz, hogyan fogunk tudni ilyen körülmények között vásárolni. Érthetetlen számunkra, hogy az ország második »nagyobb városában, az egyik gnagvobb megye székhelyén, e.ek óta ilyen mostohán kezelik ezt a problémát. Államunk lehetőséget biztosított kertszövetkezetek létrehozására, s mi is szívesen és örömmel kertészkedünk. Szeretnénk, ha a szükséges cikkek beszerzése miatt nem bosszan- '-mdnánk ennyit. Több ezer kert- -zövetkezeti tag kérését is tolmácsolom, amikor kérem az il- tékeseket: nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy mielőbb megölelő körülmények között tudunk mi is vásárolni. Soltész József, Miskolc, Árpád úti lakos Képek a Szovjetunióból A szibériai gyémánt — 1955. június 23-án, a szibériai Irel- jah folyó partján egy geológuscsoport ülte körül a tábortüzet. Hirtelen lövés dördült. A tűz körül ülők riadtan ugrottak fel. Még arról vitatkoztak, merről hallották a lövést, mikor egy fiatalember, egyik társuk rohant elő a bozótból és ezt kiáltotta: „Megvan! Megvan!” A fiatalember Jurij Hábragyin volt. Neve azóta két helyen is szerepel a Szovjetunió térképén. Habragyin az a kis kutatótelep, mélyet ő alapított, és a Habragyin-vőlgy az a hely, ahol akkor este a levegőbe lőtt, tudtára adva a világnak: igazolódott a tudományos feltevés — van gyémánt Szibériában. így kezdte a történetet a novoszi- birszki Akagyemgorodok, vagyis a Tudósváros geológiai múzeumának egyik vezetője, miközben az asztalra tette azt a kis dobozt, amelyben ott csillogtak a szibériai gyémánt legszebb darabjai. Közben tovább mondta a történetet: — Azon a napon a kis expedíció reggeltől estig eredménytelenül ásott. Este fáradtan ülték körül á tábortüzet. Habragyin leverten kószált a környéken. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy róka ugrik ki odújából. Odament, lehajolt és földbe gyökerezett a lába. Kjm- berlit! Ekkor dördült el az emlékezetes lövés... Szibériai riportutunk során azután még több helyen találkoztunk a jakut- földi gyémántközpont „termékeivel”. Az itt bányászott gyémánt eljut valameny- nyi szocialista országba, igy hazánkba is. A gyémánttelep felfedezése, a gyéjfc Jellegzetes szibériai táj ... mántbányászat kialakítása és fejlesztése óriási jelentőségű, hiszen napjainkban minden iparilag fejlett ország számára rendkívül fontos az ipari gyémánt. A csiszolatlan, megmunkálatlan gyémántok többnyire csúnya , szürke, barna, sárga vagy zöldes színű kövek, s csupán mintegy 25 szerelékük dolgozható fel ékszernek. A tömit az iparban, többek közt fémalkatrészek, kerámialemezek. gránittömbök vágására, szerszámok, optikai üvegek, felületek csiszolására és fényesítésére használják fel. — A gyémánt — mondotta a geológiai múzeum vezetője — természetesen ma is nagy becsben áll, de nem mint elsősorban a hatalom és a gazdagság kifejezője, hanem az emberi alkotás szolgálója, az emberi munka megköny- nyitője. A gyémánt ma is kincs, de Szibériának csak egyik értéke a sók közül. Szibéria igazi kincse a szovjet ember, aki meghódítja, birtokba veszi ezt a földrésznyi területet, és gazdagságát a szocializmus, a kommunizmus építésének szolgálatába állítja. A Szovjetunió a világ egyik legjelentősebb gyémánttermelő országa, hiszen hatalmas természetes gyémánttartalékai mellett kifejlesztette a szintetikus gyémánt előállítási módját is. A moszkvai Szolovjov — egy forradalmár, a gyár első igazgatója — nevét viselő Kemény Ötvözetek Kombinátja 1962-ben kezdett hozzá a szintetikus gyémánt gyártásához. — Termékeink, különféle kéményötvözetek és a szintetikus gyémánt a világ tizenöt országába, igy az önök hazájába, Magyarországra is eljutnak — tájékoztatott Alekszandr Sztyepanovics Novgorodov, a gyár igazgatója. — A X. ötéves terv sótán harmincmillió rubelt fordítunk a kombinát részleges rekonstrukciójára. illetve egy új üzemrész építésére, amelyben az úgynevezett szuperpontos szerszámokat gyártjuk majd. El akarjuk érni, hógy kombinátunk kommunista mintaüzemmé fejlődjön. A Szovjetunióban gyártott szintetikus gyémánt, illetve az ennek felhasználásával készült szerszámok hazánkban 1967-ben jelentek meg először. A természetes és szintetikus gyémánt, illetve az egyéb szuperkemény anyagok fel- használásával készült szerszámok azóta már nálunk is széles körben elterjedtek. ORAVEC JÁNOS vezzük. Jövőre jöjjön el... Akkor már talán dicsekedni is lesz mivel. BARTHA GÁBOR Városi taucsíagok beszámolói 1976. február 23. Almási Istvánné és Kovács György, 1/3. pártalapszervezet, Tizeshonvéd u. 23., 17 órától: Barna Andrásné, 21. sz. Általános Iskola, városközpont. 17 órától; Kalló István. Kammel Lajosné és Budai József, 1/2 pártalapszervezet, Baross G. u. 18., 17 órától; Csíkos József, 100 sz. Ipari Szamunkáskéoző Intézet. Téglagyár u. 2., 17 órától; Daragó Jánosné, Harhai József és 1 itkó István, 11/3. pártalapszervezet, Jáhn F. u. 2 17 órától; Kafaba László, 35. 'sz. Általános Iskola. Lumumba u. 1 18 órától; Kefényi József, Ady Endre Művelődési Ház. Árpád u. 4.. 18 órától; Kiss Mártonná, 35. sz! Általános Iskola. Lumumba u. 1., 18 órától; Körmöczky Agnes. Szeles utcai általános iskola 18 órától; Szolga István, 40. sz. Al- talánós Iskola. Győri kapu dél 16.30 órától; Tóth Tibor. Kun Béla úti általános iskola, 18 órától; Várkoly József. Zrínyi Gimnázium, Rudas L. u„ 17 órától. 1976. február 24. Vincze Sándor, Gépipari Technikum, Kun B. u. 10.. 18 órától. 1976. február 25. Dr. Arokszállásy Zoltán, n’8. pártalapszervezet. Csabai kapu 6.. 17 órától; Nagy Kárólyné, III/8. pártalapszervezet, Vár u. 5.. 17 órától; Tóth István, ni'a. pártalapszervezet, vár u. 5.. 17 órától.