Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-23 / 45. szám
Felhívás városéin!! lakosságához! Kedves Miskolciak! Az elmúlt öt évben is sok ezren áldoztak időt és fáradságot arra, hogy társadalmi munkában segítsék a város épülését, szépülését. Nekik köszönhetjük, hogy a tervfeladatokon túl is gazdagodott Miskolc óvodákkal, játszóterekkel, sportlétesítményekkel. Kezük munkáját dicséri a Hejö-liget, a parkerdőkben felállított sok-sok pihenőhely, a csanyiki Majális-park és a sok ezer facsemete, amely ezen a tavaszon mór lombot is hajt lakótelepeinken. öt év alatt összesen 110 millió forint értékű társadalmi munkával segítették a város fejlesztését. Külön öröm számunkra, hogy nemcsak azok járultak hozzá ehhez a szép eredményhez, akik lakóhelyüknek vallhatják Miskolcot, hanem igen sokan azok közül is, akik a környékről járnak be a város üzemeibe dolgozni. Az V. ötéves terv kezdetén is azzal a kéréssel fordulunk a város lakosságához, az üzemek és intézmények dolgozóihoz, a szocialista brigádokhoz, a KISZ-szervezetek tagjaihoz és minden fiatalhoz, hogy társadalmi összefogással, társadalmi munka vállalásával tekintsék továbbra is szívügyüknek városunk fejlesztését. Nem kisebb célt tűztünk magunk elé, mint azt, hogy a társadalmi munka értéke öt év alatt 200 millió forintra emelkedjék. Közelebbről nézve ez azt jelenti, hogy a város minden lakosa évenként 200 Ft értékű munkát vállal önként. A városfejlesztési feladatok közül különösen fontosnak tartjuk a gyermekintézmények bővítését, mellyel segíteni kívánjuk a város óvodáskorú gyermekeinek elhelyezését. Három óvodát kívánunk társadalmi összefogással felépíteni, ezek összesen csaknem 500 gyermek elhelyezését teszik majd lehetővé. Szeretnénk továbbfejleszteni a város egészségügyi ellátását is, például a környék lakóinak összefogásával megépül az orvosi rendelő Szirmán. Folytatjuk 1976-ban az Avasi Ifjúsági Kultúrközpont építését, a DVTK-stadion és a Kilián-déii lakótelep közöit a Sportliget kialakítását. Még sok feladatunk van a parkerdő-program megvalósításában, a zöldterületek bővítésében, a szabadidő- és pihenőhelyek kialakításában. Hasonlóan értékesnek tartjuk azt a társadalmi munkát is, amelyet lakóhelyük közvetlen környékének szépítéséért, gazdagításáért végeznek a miskolciak. Követésre méltó mozgalmat indított el a MÁV Járműjavító Vállalat, melynek dolgozói egy napot dolgoznak máris Mis- kolcért. A felhívást követően a város üzemeihez, intézményeihez részletes társadalmimunka-végzési programot küldünk ki, melyben felsoroijuk, hogy 1976-ban hol, milyen munkával segíthetik a vá'os építését. Felkérjük a vállalatok és intézmények társadalmi szerveit, hogy a szükséges szervező tevékenységet kezdjék meg és aki társadalmi munkát szeretne végezni, csatlakozzon a helyi kezdeményezésekhez. MSZMP MISKOLC VÁROSI MISKOLC MEGYEI VÁROS BIZOTTSÁGA TANÁCSA KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG MISKOLC VÁROSI BIZOTTSÁGA SZAKSZERVEZETEK MEGYEI TANÁCSA HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI BIZOTTSÁGA A Medicor Miskolci Gyára az idén orvosi célokat szolgáló diagnosztikai berendezéseket gyárt. Valamennyit exportálják. A képen is látható orvosi táska értéke mintegy 200 ezer forint. (Cikk a 3. oldalon.) (Solymos László felvétele) Új gépek az LKM-ben Korszerűsítik az elavult gépparkot az ötödik ötéves tervidőszakban a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. 1976-ban a nagykovácsmű- helyben a több tonnás munkadarabok mozgatására három nagy teljesítményű kovácsmanipulátort szereznek be. A három gép közül a legnagyobb egy szovjet gyártmányú, sínen haladó, tíztonnás munkadarabokat is mozgató kovácsmanipulátor lesz. Ez a tervek szerint a diósgyőri gyárban az első fél év végén már megkezdi működését. A tíztonnás manipulátor mellett a kisebb munkadarabok mozgatására két. egyenként kéttonnás osztrák gyártmányú manipulátort is. beszereznek még az idén. A kovácsolást megkönnyítő műszaki fejlesztésre a Lenin Kohászati Művekben ebben az évben összesen 28 millió forintot költenek. Még az idén beköltözhet 96 család Mennyibe Több mini 60 delegáció már megér kezeit Holnap kezdődik az SZKP XXV. kongresszusa A Kádár János vezette magyar pártküldöttséggel együtt ma reggelre már több mint 60 kommunista és munkáspárti, forradalmi és demokratikus mozgalmi küldöttség érkezett a szovjet fővárosba. az SZKP holnap kezdődő XXV. kongresszusára. A Moszkvába érkezett delegációk között van a Ceden- bal vezette mongol, a Castro vezette kubai, és a Le Duan vezette vietnami küldöttség, valamint a jugoszláv delegáció,. élén Dolanccal. Az USA kommunistáinak küldöttségét Guss Hall, az osztrákokét Muhri vezeti. Az MPLA és a Frelimo küldöttsége számos más, harmadik világból érkezett delegációval együtt már ugyancsak Moszkvában tartózkodik. A szovjet főváros ünnepi díszben készülődik az eseményre; a többi közt hatalmas fénykép ábrázolja azt a pillanatot, amikor Brezsnyev Helsinkiben aláírta az európai béke- és biztonsági okmányt. r Átadták az amatorßlm szemle díjait Miskolci siker emy munkásla Dombóvárott tegnap befejeződött az 5. országos amatőr néprajzi és a 11. dél-dunántúli amatőrfilm szemle és találkozó. Az idei szemlére nyolcvannál több amatőrfilm, közte 19 néprajzi, zömében feketefehér film érkezett. A jugoszláv Zomborról is részt vett alkotásával négy amatőrfilmes. A játékfilmeket Bán Róbert filmrendező, a néprajzi témájúakat Raffay Anna filmrendező elnökletével bírálta el a két zsűri. A díjakat megosztották, s hat filmet egységesen ezerötszáz- ezerötszáz forinttal díjaztak. Díjat kapott: a nyíregyházi Kurecskó István: Ajaki cifra pitvar című néprajzi filmje; a miskolci Bíró—Kun—Nagy alkotóháfmas: A múlt szobrai című, továbbá a pécsi Varga Csaba: Viszonylatok című, valamint a Baksa— Tomasek alkotópáros: Ver- satil és kohinoor című játékfilmje; a pécsi RZ-stúdió Görögkeleti vallás és művészet című néprajzi, s a dombóvári Bükösdi—Ozorai alkotópáros: Az út kezdetén című játékfilmje. Különc’íjban részesítették a dombóvári Takács Lászlót és a pécsi Décsi R. Pált néprajzi filmjükért, illetve a balatonboglári Kalász—Vadász alkotópárost, valamint a jugoszláviai Bandek Ivánt játékfilmjükért. Többen kaptak tárgyjutalmat. A díjakat Bán Róbert filmrendező adta át tegnap délelőtt, majd a díjnyertes filmek nyilvános nagy sikerű vetítésével fejeződött be a háromnapos szemle és amatőrfilmes tapasztalatcsere. Magasabb összegű kölcsönt nyújt az OTP, csökken a kamat, megnőtt a törlesztési idő. 1976. január elsejétől megváltoztak a munkáslakásépítési akcióra vonatkozó hitelfeltételek. Erről kértünk tájékoztatást az Országos Takarékpénztár megyei igazgatóságán dr. Balogh Zoltán igazgatóhelyettestől. Akik Hejőcsabán a Templom utca környékén sétálnak, már láthatják azokat a há. zakat, amelyek a munkásla- kás-építési akció keretében épülnek. Az ötödik ötéves tervidőszak alatt mintegy 600 munkáslakást adnak át a városban; 96-ot Hejőcsabán 500-at pedig Komlóstetőn. A tervek szerint a Templom utcai építkezések még ebben az esztendőben befejeződnek, a következő években pedig Komlóstetőn adnak át 100— 100 lakást. A kivitelező a Miskolci Építőipari Vállalat, a beruházó az Országos Takarékpénztár, a lakók pedig a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár munkásai közül kerülnek ki. A legfontosabb kérdés az, hogy a munkáslakások árát meg tudja-e fizetni a munkás. A megváltozott hitelkeretek és az alkalmazott építésmód mellett senki sem kételkedhet az igenlő válasz igazságában. (Folytatás e 6. oldalon) Hír mag y órásai: Moszkvai politikai prognózis szerint a legjelentősebb referátumban, a politikaiban, Brezsnyev továbbfejleszti a/ XXIV. kongresszuson körvonalazott békepolitikát, Koszigin pedig a tizedik ötéves terv legfőbb célkitűzéseként a népjólét további emelését emeli ki. Mindez — mint a Novoje Vremja megfogalmazta — a továbbhaladást biztosítja ..egy kommunista civilizáció felé”. Érdekes a kongresszusra készülő Moszkva és a Moszkvára figyelő világ hátterében néhány friss eseményre még felfigyelni. Először is arra, hogy a szocialista világ segítségével győzedelmeskedő angolai tövényes kormány elismerése felé egy kezdő lépést (vagy legalább fél Iénést) az USA is megtett; engedélyezték a Gulf Oil és a Boeing cégeknek a kapcsolatok újrafelvételét Angolával. Az intézkedés gazdasági háttere: nem akarják, hogy az MPLA kormányát már elismerő Franciaország valamelyik cége kapja meg Angola ka- bindai gazdag olajlelőhelyeinek koncesszióját (amely a portugál gyarmati uralom idején az USA-é volt). — Figyelnünk kell azonban arra is. hogy Kína vezetői éppen akkor fogadják államfői tisztelettel a lemondott Nixont, és kínálkoznak fel ezzel az USA- nak, amikor a XXV. kongresszus megkezdődik és az USA választásokra készül. Talán nem véletlen. hogy Nixon a tiszteletére adott fogadáson „naivitásnak” nevezte a helsinki értekezlet eredményeiben bízók meggyőződését, vagyis azt, ami a szovjet— amerikai enyhülés legfontosabb eseménye volt az elmúlt években. MÁTÉ IVAN Félezer erőgép A gypri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban az idén is folytatják a Rába—Steiger erőgépek gyártását. Ez évben 500 erőgépet gyártanak a mezőgazdaság számára. Az összeszerelést a győri gyár budapesti Vörös Csillag Gépgyárában végzik. A gépeket az AGROTRÖSZT hozza forgalomba. Gyártásuk megkezdődött. és az 500-ból 80-at még az első negyedévben elkészítenek, s át is adnak a megrendelőknek^. Könyv a Duna mente népéről Nehéz lenne megmondani, hogy hányadik fontos mérkőzésüket vívták egymással a hét végén Hegedűs Miklós a Va ' sas és Juhász István a DVTK birkózója. Miskolci találkozó- ' suk ezúttal a világosmezes Hegedűs pontozásos győzelmével végződött — az Avas Kupa keretében. (Beszámoló a 4. oldalon.) (Szabó István fein.) Szekszárdon megjelent dr. Andrásfalvy Bertalan kandidátusnak, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkárának a Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig című, nagyszabású tudományos könyve. A szekszárdi nyomdában készült, műbőrkötéses könyvben a tudós szerző megismerteti a Duna menti táj természetes adottságait, földrajzát, élővilágát, településeinek és népeinek történetét, életmódját, ősi foglalkozásait, köztük a halászatot, vadászatot, az állattartást, az ártéri rétek és erdők hajdani szállásait és a földművelést. Jobbára napos idő A hajnali mínusz 5 és 0 fok közötti országos hőmérséklet után napközben jobbára napos idő várható, legfeljebb egy-két helyen lesz köd. A nappali hőmérséklet általában 6—11 (a tartósan ködös helyeken 0 körül), az esti mínusz 3 és plusz 2 fon között alakul.