Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1975-12-11 / 290. szám
/ ív s \ Kóstoló az új Jobban használjuk ki otthonból Lengyel — magyar barátsági uagygyűlés Varsóban Kádár János hazaérkezett Kádár János hazaérkezett Varsóból, a LEMP kongresszusáról. A küldöttség vezetését Győri Imre vette át, aki egy barátsági nagygyűlésen szólt Varsó népéhez. A tegnapi bizottsági tárgyalás után ma ismét plenáris ülésen folytatódik az LEMP kongresszusa. — A magyar küldöttség Győri Imre vezetésével a Párizsi Kommün telefonberendezések gyárába látogatott, ahol részt vett egy nagygyűlésen. Győri Imre beszédet intézett a gyár dolgozóihoz: hangoztatta, , hogy a magyar— lengyel történelmi barátság Döntőben a borsodiak A Miskolci Társadalom- biztosítási Igazgatóság rendezésében tegnap szakmai vetélkedőt tartottak öt megye versenyzőinek részvételével. A 4—4 tagú csapatok vetélkedésében 210 ponttal a borsodiak bizonyultak a legjobbaknak, igy a középdöntő megnyerésével jogot szereztek a januári budapesti döntőn való részvételre. A csapattagoknak járulékügyi, a családi pótlékkal kapcsolatos, valamint a nyugdíj- és szolgáltatási jogszabályok köréből összeállított kérdésekre kellett válaszolniuk, amelyek már a július 1-től érvényben levő jogszabályok szerint készültek. Envhe idő Hajnalban mínusz 5 és plusz 1 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben változó felhőzet, szél várható, de az idő — a tegnapihoz hasonlóan — enyfee marad. A nappali hőmérséklet 5 fok körül, az esti mínusz 2 és plusz 2 fok között •lakul. „új tartalmának legfőbb jellemzője a proletár internacionalizmus”. Külpolitikánk alapvető törekvése: „szüntelenül erősíteni az egységet a Szovjetunióval, a Szovjetunió Kommunista Pártjával” — tette még hozzá. A francia államfő egyiptomi útja nyilvánvalóvá teszi, hogy Párizs — az USA-val való együttmüköc'ése ellenére — a Közel-Keleten és általában Észak Afrikában éppen úgv növeln akarja befolyását, mint ahog’ Spanyolországban is. Giscar d'Esíaing flottatüntetés-szerű meg jelenése a spanyol koronázásom valamint előző látogatásai Algf riában, Marokkóban és Tunt ziában, a mostani kairói 011? együtt mutatják: a Föklköz;- tengeren a francia politika ; XIV. Lajos óta hagyományos behatolást akarja feleleveníteni. — Nem véletlen, hogy az Egyiptommal kötött megállapodás után az USA most pontosan akkor Műemlék városok szerelmesei mondják, hogy minden úgy szép igazán, ha a falak között emberek élnek. Igaz ez a ma épülő házakra is. A majláthi magasházakba már költöznek a lakók. Hogy mit jelent először felfedezni, kóstolni, látni az új otthont? Tervezni, messzire látni? Minden gond, öröm is még. Képünkön Kopácsi Ottóék ismerkednek az otthonukkal. (Riportunk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvétele) szállít fegyvereket Izraelnek, amikor a franciák is katonai segélyről tárgyalnak Kairóban. Az USA politikájának közel-keleti módosulását jelenti viszont, hogy í/.raellel egyidöben kétmilliárd tollárral segíti Szaúd-Arábia, a 'íockcfeller cég olajbirodalma” adscregéuek korszerűsítését is. . .méretes, hogy az USA Szaúd- \ráhia segítségével állította ma* ,a mellé Egyiptomot, és most a randák egyiptomi kapunyitási kísérlete idején az újabb izraeli fegyverszállítással, valamint a Szaúd-Arábiának nyújtandó katonai segéllyel nyilván ellensúlyozni igyekszik a francia behatolási kísérletet. MATE IVAN Az VSA újabb vadászgépeket ad Izraelnek Egyiptomban a francia államfő A legkorszerűbb fegyverzettel, az F—15 vadászgéppel látja el az USA Izraelt, amelyből eddig semmit sem szállítottak külföldre. — A francia államfő Egyiptomba érkezett. Giscard d’Estaing francia államfő Kairóba érkezett, és hivatalos tárgyalásainak — a program szerint — fő témája a két ország „gazdasági, nukleáris és kulturális együttműködése" lesz. A kairói lapok szerint Egyiptom az amerikai fegyvereken kívül francia fegyverzetet is óhait beszerezni. Ezen kívül Szadat kijelentette: Franciaországot be kellene kapcsolni a közel-keleti probléma végleges megoldásába. A francia államfő, mielőtt Egyiptomba utazott, hangoztatta: Izraelnek vissza kell vonulnia a megszállt arab területekről, a palesztin népnek joga van saját hazához, és biztosítani kell a térség minden országának elismert, j garantált határait. Még a Közel-Kelet eseménye: a tegnapi tűzszüneti megállapodás után ma hajnalra ismét kiújultak a harcok Libanon fővárosában, Bejrutban; ötvenen meghaltak és a város öt nagy szállodája lángokban áll. Uírmao varasai: a munkaidőt! Vélemények a szakszervezeti kongresszuson elhangzottakról Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában tegnap folytatta munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresz- szusa. A vitában felszólalók többsége a szakszervezeti élet demokratizmusával, az üzemi demokrácia továbbfejlesztésével, a nők sokoldalú szakmai képzésével, az oktató-nevelő munka korszerűsítésével, a munkahelyi fegyelemmel, a vezetők és beosztottak kapcsolatával, a tudatformálás fontosságával, valamint az ügyintézés egyszerűsítésével foglalkozott. A tanácskozás munkájában több külföldi küldött is felszólalt. A kongresszus állásfoglalást fogadott el a chilei, a portugál és a spanyol dolgozókkal való szolidaritásról. A kongresszus ma reggel folytatta munkáját. Amerre csak. jár az ember a miskblci gyárakban, az üzemekben, a beszámoló, s a felszólalások a téma. Különösen nagy érdeklődés kísérte Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára szóbeli beszámolójának azt a vészét, amelyben a munkaidő kihasználtságáról és a munkaerő ésszerű felhasználásáról beszélt. Felszólalásának erről a részéről kérdeztünk gyárakban, vállalatoknál dolgozó szakszervezeti tagokat, dolgozókat. • Zofcsák Mihály, a DI- GÉP kábelüzemének állami díjas szocialista brigádvezetője: — A munkaidő kihasználtsága nálunk, úgy lehetne mondani, nem a legégetőbb téma. Miért? Azért, merttel- I jesítménybérben dolgozunk, mindenkinek egyéni érdeke, hogy adott időn belül minél nagyobb teljesítményt nyújtson. Munka is akad — különösen mostanában — bőven. Jelenleg például hetek óta túlórázunk, hogy a fontos szovjet megrendeléseiének eleget tudjon tenni a gyár. A probléma akkor adódik, amikor dolgoznánk, de nincs mivel. Konkrétabban fogalmazva: a munkaidő-kihasználásra való törekvésnek összhangban kell lennie a munkaellátottsággal. Ami pedig a munkaerő jobb, ésszerűbb felhasználását illeti, egyetértek azzal, hogy csökkenteni kell az improduktív dolgozók számát. Ide tartozik egyebek között olyan téma is, hogy ha egy fizikai dolgozót megbüntetnek azért, mert selejtet gyárt, tegyék ezt meg a hibás technológiát előíró műszakival, vagy a rossz tervet gyártó tervezővel is! (Folytatás a 3, oldalon) T«l I r • / /7 lobb a gépjármű, de kevesebb a baleset •• Vlést tartott a Menyei Közlehedésbiztonsáni 1 anáes Magyar filmek szemléje Január 10. és 15. között nyolcadszor rendezik meg a magyar filmek szemléjét Pécsett. A vetítéssorozaton az idén készült magyar alkotásokat mutatják be Pécs, Mohács, Szigetvár, Komló, Siklós, Pécsvárad és Szentlőrinc filmszínházaiban. A hagyományos szemlén előreláthatóan 23 művet láthatnak a kritikusok és az érdeklődők. Ezek közül 15 már bemutatott alkotás, s nyolc filmnek itt lesz a bemutatója. A filmszemle egyik érdekessége, hogy hat elsőfilmes rendező alkotása szerepel a programban. A szemle idején üzemekben, munkásotthonokban, művelődési házakban, ifjúsági klubokban az alkotók részvételével művész—közönség találkozót rendeznek. Ezenkívül több szakmai tanácskof zást szerveznek, ahol kritikusok, alkotók és filmforgalmazók kultúrpolitikai, esztétikai szempontok figyelembevételével vizsgálják a legújabb magyar filmtermést. A megyei rendőr-főkapitányság épületében tegnap délelőtt ülést tartott a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. Tóth Tibor rendőr ezredes az elnökség tagjain kívül üdvözölte Kalanovics Lászlót, az OKBT titkárságának tagját és Páricska Zoltánt, az Oktatási Minisztérium osztályvezetőjét. Hever István alezredes tájékoztatta az elnökséget a megye és városunk közlekedés- biztonsági helyzetéről. Borsodban jelenleg 95 területi közlekedésbiztonsági tanács működik. A 160 képzett előadónak mostani legfontosabb feladata a januárban érvénybe lépő új KRES7 ismertetése. A 2U02-es minisztertanácsi határozat kötelezte a vállalatokat, intézményeket és szövetkezeteket, hogy gépjárművezetőiket a tanfolyamok elvégzése után vizsgáztassák le az új KRESZ-ből. Az akcióba a TIT. az ATI, az MHSZ és az autóklub is bekapcsolódott. Eddig 450 tanfolyamon 39 116 gépkocsivezető vett részt. Az Autó-Motor szerkesztőségének gondozásában megjelent 800 ezres példányszámú „Mi az új a KRESZ-ben?”, a Műszaki Könyvkiadó fél-* millió új KRESZ-tankönyve, a Volán Tröszt „Mi a különbség?” és a Népszava '„KRESZ-teszt” című kiadványai segítették a i gépjárművezetők képzését. A beszámoló szólt még a gépjárműforgalom növekedéséről, a balesetek számának alakulásáról, az előidéző okokról, azoknak következményeiről, a büntető eljárásokról, a helyszíni bírságokból. a forgalomirányítás fejődéséről, valamint a gépjárművezetői engedélyek kiadásáról, illetve szükség esetén azok visszavonásáról. (Az ülésről későbbi lapszámunkban részletesebben beszámolunk.) t r olo_*^ leqírtel vizsgáztaliak a tniszereh (CIKK A 3. OLDALON) lakarékosságró! a Volánnál (CIKK AZ 5. OLDALON!