Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1975-12-10 / 289. szám
Búcsú a IK-lól Ma délután 13 órai kezdettel játssza harmadik Téli Kupa-mérkőzését a DVTK megfiatalított NB I-es labdarúgócsapata. Győzelmével a második lehet a csoportjában, hiszen az Újpesti Dózsának hazai pályán minden bizonnyal nem lesz nehéz megőriznie csoportelsőségét a ZTE-vel szemben, így a találkozónak különösebb tétje nincs, s csupán a fiatalok újból való szerepeltetésére ad újabb lehetőséget. Éppen ezért némileg meglepett a kép, amelyet a diósgyőri öltöző tegnap délelőtt mutatott. „Telt ház” volt, s a technikai vezetőre figyelő játékosok között több olyant láttunk, akinek a jelenlétére — ismerve a Téli Kupa korosztályra vonatkozó szabályát — nem számítottunk. Ennyire komolyan készülnének a mai mérkőzésre? Kiderült, hogy nem a mostani, hanem a szombati találkozóra készültek. Arra, amelyet a szakosztály rendez a labdarúgók és családtagjaik részére az év befejezte alkalmából — természetesen nem a zöld gyepen, hanem a fehér asztalok mellett. Az igazi meglepetés azonban a tornateremben várt bennünket, ahol Horváth András várakozott teljes „harci díszben” többi társára — egy várhatóan nagy lábteniszcsatára. Ez talán azt jelenti, hogy ismét edzésbe állt? Sajnos, csak lábteniszre ! Elképzelhető azonban, hogy az alapozást már elkezdheti, és tavasszal ismét rendelkezésére áll a csapatnak. — De csak az első sérülésig! Ha még egyszer megsérülök, végleg abbahagyom — mondotta. A mai mérkőzésre a következőket jelölte ki Szabó Géza vezető edző: Szabó — Szűcs I., Tatár, Tamás. Ku- tasi — Oláh, Fükő, Görgei — Koleszárik, Csányi, Borostyán. Cserék: Fekete, Martis, Egri. Egyelőre csak ennyien, mert a sérültek listáján pillanatnyilag nyolcán szerepelnek — közöttük a szombaton izomhúzódást szenvedett Teodoru is —, s kérdéses még, hogv kire lehet számítani. (horváth) EGYENLŐ FELTÉTELEKET — A TK-BAN IS! A TK itt természetesen az NB I-es labdarúgócsapatok Téli Rúnáját jelenti! A kívánság pedig abból a megjegyzésből fakad, amit a DVTK újpesti veresége után, arra a megjegyzésre hallottam, miszerint a DVTK két hazai mérkőzésének megnyerésével még második lehet csoportjában: „És akkor mi van?” Ezeken a csoportmérkőzéseken ugyanis, a második hely épp any- nyira értéktelen, mint a negyedik, mert tovább csak a csoportelsők játszanak. Azaz: a legiobbak kapnak további két lehetőséget arra, hogy fiatal játékosaikkal rutint szereztessenek, hogy őket kipróbálják. Ha nemcsak az 1—-4. helyért, hanem az 5—8. és a többi helyezésekért is játszanának, akkor mindegyik csapat azonos feltételek mellett kapott volna lehetőséget, illetve segítséget csapata további építéséhez. A szerdai DVTK—Rába ETO mérkőzésnek már nem lesz tétje, hiszen valószínűtlennek látszik, hogy ez a ZTE Üjpesten győzni tudjon. Tét nélküli mérkőzésen pedig a kipróbálás is nehezen megy. És még valamit. A legjobb négy szombaton és vasárnap, tehát egymás követően két napon játssza a torna döntőjét. Zömében fiatalokról lévén szó, túlságosan erőltetettnek tűnik az ütem azok után, hogy a csoportmérkőzéseket normális — szerda—szombati — tempóban bonyolították le. A korhatárral kapcsolatos megkötés eléggé megforgatta a csapatokat, s így már nem valószínű, hogy az ilyen terhelést kevésbé elviselőket olyan fiatal játékosokkal lehet felcserélni, akiknek játéka láttán változatlanul elmondható, hogy ez a Téli Kupa NB I-es! (horváth) Amikor még „lángolt” a palánk... Varga (5) és Benedek (CSŐSZER) ütközik a levegőben, miközben a labda a kosár felé tart. Béres (MEAFC) kíváncsian figyeli a fejleményeket. (Szabó István felvétele) Újra Miskolcon a Vasas Issó Egy hónappal ezelőtt Men- czel Iván, a ma Is jó képességű, volt válogatott labdarúgó a MÉMTE-pályán tréfásan megjegyezte: „Ha városotok nevét hallom, az Ismerd meg Miskolcot mozgalom jut eszembe, mert mostanában igen sűrűn járunk ide. Pedig nincs is NB Il-es csapatotok!” Valóban: két hónap alatt háromszor játszott nálunk a a Rákóczi- ünnepségen Elkészült a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége jövő évi rendezvényeinek terve. Ebben az előző éviekhez hasonló gazdag programon kívül az is szerepel, hogy a szövetség miként vesz részt II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóján, március 27-én a Sárospatakon megrendezésre kerülő országos ünnepségen. Miskolci sportrepülői egyéni és kötelék-műrepülést, ejtőernyősei pedig különböző magasságokból más-más stílusban végzett ugrásokat mutatnak be. Sor kerül légierőnk lökhajtásos généinek és helikoptereinek, valamint a fővárosi Hadtörténeti Klub bemutatójára is. A Szerencsen és Felsővadász községben megrendezendő ünnepségen szintén közreműködik a honvédelmi szövetség. Ami a többi rendezvényét illeti: a tavasszal Szerencsen és Sárospatakon, nyáron Edelény- ben és Leninv*rosban. december 1-től 31-ig pedig Miskolcon, kiállításon mutatja be eszközeit, a hazafias és honvédelmi nevelést szolgáló kiadványait. Edelényben és Leninvárosban a két-két hétig nyitva tartó kiállítás időszakában, június 6-án, illetve augusztus 29-én légiparádéval egybekötött honvédelmi nap is lesz. Az említetteken kívül márciustól augusztusig több nagyobb — megyei és országos — sport- versenyt is lebonyolít az MHSZ megyei vezetősége. A rádiótáv- irászok márciusi megyei versenye képezi a „nyitányt”, majd áprilisban Leninvárosban megrendezik a „Lenin ifjú távírá- sza” címért immár hagyományos országos versenyt, s későbbi időpontokban a rádió- iránymérők megyei és területi küzdelme, majd a vitorlázók és az ejtőernyősök területi bajnoksága folytatja a sort. amelynek a végére a könnyűbúvárok versenye tesz pontot. T. I. Értesítjük Kedves Vásárlóinkat, hogy az év végi vagyoniig A KÖVETKEZŐ IDŐPONTOKBAN TARTJUK A leltározás alatt a telepen az árusítás és árukiadás SZÜNETEL 1975. december 16-tól 1976. január 3-ig bezárólag MISKOLC—SAJÓ-PART-ig bezárólag -ig bezárólag 1975. december 19-től 1976. január SÁTORALJAÚJHELYEN 1975. december 20-tól 1976. január EMÖD SAJÓSZENTPÉTER ENCS PUTNOK TOKAJ • 1975. december 22-től 1976. január 3-ig bezárólag SZIKSZÓ BOCS SZENDRÖ 1975. december 23-tól 1976, január 3-ig bezárólag KAZINCBARCIKA 1975. december 28-tól 1975. december 31-ig bezárólag MISKOLC, Gábor Áron úti tüzelőanyag-telep ÓZD—FARKASLYUKI tüzelőanyag-telep 1975. december 28-tói 1976. január 3-ig bezárólag RUDABÁNYA 1975. december 28-tól 1976. január 5-ig bezárólag LENINVAROS ABAÜJSZÁNTÓ 1975. december 28-tól 1976. január 6-ig bezárólag ÖZD (építőanyag-telep) 1976. január 2-től 1976. január 12-ig bezárólag MEZŐKÖVESD ÉSZAK MAGYARORSZÁGI TUZÉP V. MISKOLC, ZSOLCAI KAPU 28. Vasas Izzó együttese FK-, illetve MNK-mérkőzést, s most negyedszer is pályára lép Miskolcon. Ezúttal is Felszabadulási Kupa-találkozóra utazik hozzánk, s ma a Kubikban az MVSC ellen küzd majd a sikerért. Eddig mindhárom miskolci „akadályt” jól vették (a HCM, a B. Volán és a MÉMTE elleni mérkőzésekről van szó), s alighanem a zöld-fehérekkel szemben sem szenvednek kudarcot. Az MVSC edzője, Tóth József egyébként több fiatalt kíván szerepeltetni a ma 13 órakor kezdődő mérkőzésen. A HCM gárdájának sem lesz ma „pihenőnapja”, hiszen ugyancsak jónevű ellenfelével szemben kell pályára lépnie. A szintén NB Il-es Kossuth KFSE csapata látogat el hozzá, s Igyekszik majd győzelemmel biztosítani a Felszabadulási Kupában elfoglalt jó helyét. A találkozó Hejőcsabán is 13 órakor kezdődik. Miskolci Vasipari Szövetkezet azon mii belépéssel alkalmaz: ® fejlesztési csoportvezetőt Követelmény: gépészmérnöki oklevél, több éves ipari gyakorlat 0 munkavédelmi és balesetvédelmi előadót szakirányú képesítéssel Erkölcsi , bizonyítvány szükséges 0 segédraktárost Követelmény: középiskolai végzettség, erkölcsi bizonyitvány 0 gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót Jelentkezés: MISKOLC, PARTIZÁN U. 7. Csak neki játszott Arthur Rubinstein úgy teremtett szorosabb kapcsolatot hangversenyei közönségével, hogy rendszerint a jelenlevők egyikére koncentrált. Ezt azonban a kiválasztott személy szinte sohasem érezte meg. Egyszer azonban hangverseny után belépett Rubinstein öltözőjébe egy hölgy és így szólt: — Mester, játéka egészen felkavart! Amíg játszott, az volt az érzésem, hogy csak nekem zongorázik, ez az este csak kettőnké volt, és ezt szívből köszönöm önnek. Azzal megszorította Rubinstein kezét és ahogy jött, eltűnt az ismeretlenségben. Napenergia exportra A napenergia fel- használása ma már nem a jövő zenéje — jelentette ki Bonnban Mattliöfer, az NSZK szövetségi kutatás- és fejlcsz- tésügyi minisztere. A meleg víz előállítása a nyári hónapokban máris olcsóbb lehet, mint az olajfűtés. A napenergia felhasználásának különösen ott lesz nagy jelentősége, ahol vezetékes energiaszolgáltatásra nincs mód. E primér energia két nagy előnye: nem kell tartani az ellátás fennakadásától, és nem Szennyezi a környezetet. Az NSZ kutatás- és fejlesztésügyi minisztériuma az elmúlt másfél évben 26,5 millió márkát engedélyezett a napenergia felhasználásával kapcsolatos kutatási és fejlesztési tervekre. A Stuttgarti Egyetemen tartott szemináriumok egyikének témája „Ä napenergia felhasználása” volt. A szemináriumon megállapították, hogy az NSZK-ban máris jelentősnek nevezhető napenergia-kutatás folyik. Sok munka van még hátra azonban, mert a napenergia széles körű alkalmazása azt feltételezi, hogy előállítása jövedelmező, felhasználása pedig o’csó legyen. Mattho-fer szerint a fejlődő országokkal együttműködve, a napenergia „a jövő exportcikke” lehet. Az ipar egyelőre még nem tudta kifejleszteni az erőművek építéséhez szükséges olcsó nap- energiagyüjtő cellákat. Az eddig elért kutatási eredmények alapján é.pülő erőművek nemcsak túlságosan drágák, hanem túlságosan nagyok is lennének. Hidegtűrő szőlővesszők Az örmény szőlészeti, borászati és gyümölcstermesztési kutatóintézet szakemberei új szőlőfajtákat nemesítettek, amelyek jól bírják a nagy hidegeket. A kutatók ez irányú munkája érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a Szovjetunió szőlőskertjeinek több mint a fele olyan területeken van, ahol igen erős és hosszan tartó a téli fagy. Ezeken a vidékeken őszszel a tőkéket be kell takarni, a tenyészidő kezdete előtt pedig kinyitni. Ezek a műveletek igen munkaigényesek. Az intézet új hibridállományából a szakemberek külön kiemelnek 130 elit vesszőt, amelyek magról nőttek. Ezeket az európai szőlő és az amuri-európai fajták kereszteződéséből kapták. Közülük három — a Lcrnatu, a Burmunk és a Nor- karát — a 28—30 fokos hideget is jól bírja. Most az állami faj- tavizsgálatokat végzik rajtuk. Terméshozamuk tőkénként 5—8 kg, míg a bogyók cukortartalma 25—28 . százalék között van. Jó minőségű borokat készítenek belőlük. Bulgáriában, az 1973-as nemzetközi borversenyen ezek a borok több aranyérmet nyertek. Csimpánzok hangya halászata A csimpánzok „termeszhalászatát” már tíz évvel ezelőtt leírták. Eszközül egy kb. 30 centiméter hosszúságú ág vagy fűszál szolgál. A csimpánzok először lyukat fúrnak a termeszek építményébe, majd betolják a szerszámot. Amint elegendő termeszhangya ráharapott, ismét kihúzzák az ágat és végighúzzák az ajkukon. Nem ilyen zavartalan a nomád vándorhangyák „ha- lászásá”, mert ezek a rovarok megtámadják a rendzavarót. A csimpánz épp ezért lényegesen hosszabb „horgászbotot” használ, nevezetesen egy kb. 70 centiméter hosszúságú faágat, amelynek leveleit és nemegyszer a kérgét is már előzőleg eltávolította. Amikor a felriasztott hangyák még kb. 15 centiméternyire vannak a mancsától, a csimpánz gyorsan visszahúzza a botot és szabad kezének hüvelyk- és mutatóujjával gyorsan ösz- szegyűjti a hangyákat. Szájába veszi és igen gyorsan elrágja őket, feltehetőleg, hogy még azelőtt szétaprítsa őket, mielőtt beleharapnának a szájába. Konkurrencia (Agotha Tibor felvétele) Nők és férfiak Tristan Bemard francia író és humorista, a párizsi élet és a kortársak éles szemű megfigyelője mondotta egyszer: — Ha egy férfinak mondunk valamit, egyik fülén bemegy, a másikon ki. Ha viszont egy nővel közlünk valamit, mindkét fülén bemegy és a száján jön ki.