Déli Hírlap, 1975. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1975-12-28 / 302. szám

Vezetők továbbképzése A Lenin Kohászati Művek­ben októberben indult, s most zárult továbbképző tanfolya­mon 50 középszintű vezető vett részt. Száznegyven órát hallgattak szakmai, közgaz­dasági és jogi ismeretekből és megismerkedtek a számító­géppel való termelésirányí­tással. Betekintést nyertek a vállalat gyáregységeinek gaz­dasági életébe is. A tanfo­lyam sikerességét bizonyítja, hogy a KGM képviselői a vizsga után kijelentették: a jövőben központi tanfolyamot kívánnak rendezni a diós­győri példa alapján. Országos havazás volt Tegnap hajnalban országos havazást jeleztek a KPM út- ügyeletének, ezért azonnal riasztották a készenlétben álló gépek egy részét, hogy az átlag 5 centiméter hótól megszabadítsák az utakat. Még az éjjel a közúti szolgá­lat több mint 300 hóeltaka­rító és sószóró gépe látott munkához, legtöbbet Veszp­rém megyében kellett „be­vetni”, ahol a hó a 8—10 centimétert is elérte. Az ösz- szehangolt munka és az idő­közben enyhére fordult idő eredményeként itt és az or­szág más vidékein tegnap délre eltűnt a hó, több he­lyen a szél és a nap fel is szárította az aszfaltot, be­tont. iiiiiiiiiiiimiiiiiiiimmimmiiiiiiimimmimiimiimmimimimiii E HETI KÉRDÉSÜNK: iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiH Hogyan teltek az ünnepek az LKM-be • Ma reggel, a háromna- napos pihenés után ismét megkezdődött a munka a gyárakban, bányákban, hiva­talokban. A Lenin Kohászati Müvekben karácsonykor is mintegy 3000-cn dolgoztak. Hogyan teltek el az ünnepel a gyárban? — kérdeztük ar LKM diszpécserszolgálat:' ma reggel. • Nem volt semmi rend kívüli esemény. A folyarra tosan termelő melegüzemel dolgozói az ünnepek alatt 1 becsülettel helytálltak. Nég nap alatt mindössze 9 sérü lés történt, s ezek egyike sem volt súlyos. A hétköz napok statisztikáihoz viszo­nyítva ez jó arány. Az ün­nepnapok előtt dolgozók ne­véhez fűződik az egész, gyár ez évi munkájának jelentős eseménye: december 24-én délelőtt teljesítette éves kész- íru-kiszállítási tervét az LKM. Ez jó hatással volt a kará­csonykor is dolgozókra, több üzem éppen ezekben a na­pokban teljesítette éves ter­melési tervét. — Most néhány napi ke­mény munka következik, aztán jön a szilveszter, az újév. A folyamatosan ter­melő melegüzemek, mint pél­dául a nagyolvasztó vagy a martinacólmű, ekkor sem áll­nak le. Reméljük, 1976 első teljes munkanapján ismét arról tehetünk jelentést a vezérigazgatóságnak, hogy az LKM-ben a termelés az ün­nepek alatt is rendben, m.n- den különösebb zavaró ese­mény nélkül folyt. NT. I. Palackpostával üzentek Fenyőfaünnepség a Parlamentben Az úttörőhagyományho. híven, a budapesti pajtások ezrei — a tanulásban, moz­galmi munkában kitűnt kis­dobosok és úttörők — az idén is a Parlament kupola- csarnokában ünnepelték a karácsonyt. Kétnapos fenyő­ünnepségen, az óriási fenyő körül találkoztak Télapóval — akit ez alkalommal is Ha- dics László személyesített meg — és a gyermekek sok más barátjával. Az egyórás főműsor után a Vadász- és Gobelinterem­ben mesefilm, bábjáték, Mó­ka Miki és Rodolfó mester szórakoztatta a gyermekeket. Búcsúzóul az ünnepség rész­vevői palackpostával üzen­ték a következő kisdobos- és úttörőgenerációnak: 1980 ka­rácsonyán, • amikor olvassá­tok e sorokat, gondoljatok ránk, akik akkor már ifjú­kommunisták leszünk. Hív­jatok bennünket, szívesen se­gítünk megismerni a múltat, veletek együtt játszunk, éne­kelünk majd. Érezzétek jól magatokat az Országházban. r r i fiz üzleteli ev ven itva tartási remije A B.-A.-Z. megyed és a Mis­kolc megyei városi Tanács V. B. kereskedelmi osztályai az 1976. január 1-i ünnepi nyitva tartást az alábbiak szerint szabályozzák: 1975. december 31. Az egyműszakos élelmiszerüz­letek 17 óráig, a kétmüszakos élelmiszerboltok 18 óráig árusíta­nak. A többi kereskedelmi egy­ség szokásos rendje szerint tar! nyitva. A vendéglátóipari egysé gek szombati nyitva tartási rend jük szerint, illetve, ahol rendez­vény van, 05 óráig üzemelnek. 1976. január 1« Valamennyi élelmiszerüzlet, piac, vásárcsarnok, iparcikküz­let, áruház zárva tart. A ven­déglátóipari egységek, az édes­ség-, dohány- és virágboltok szokásos vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint árusítanak. Lépcsőzetes munkakezdés a DIGEP-ben Új buszok, új járatok Az új évet új menetrend bevezetésével köszöntik a Miskolci Közlekedési Válla­lat dolgozói. No és azzal, hogy forgalomba állítják a napokban érkezett 27 darab szóló és 16 darab csuklós autóbuszt. Az új menetrend­ről kérdeztük Kolozsvári István megbízott főmérnököt. — Mindenekelőtt arról, hogy az új autóbuszok 26 546-tal bővítik a férőhelyek számát. Négy új kocsi ex­portból visszamaradt szóló panorámabusz lesz, sárga színükkel élénkítik majd a 4-es járatok útvonalát. Január 2-től részben meg­oldódik egy régi gondunk: a diósgyőri dolgozók szállítá­sa. A Diósgyőri Gépgyárban ugyanis az adminisztratív dolgozók számára bevezetik a lépcsőzetes munkakezdést. A gépgyáriak — a kohásza­tiak 7 órás munkakezdését mintegy kikerülendő — a jö­vőben 6.45-kor kezdenek. A Gömöri felüljáró építése miatt várhatóan márciusban lezárják a forgalmat a Zsol- cai kapuban. Ügy gondoltuk, hogy már most, az új me­netrend kialakításánál cél­szerű erre is gondolnunk. Ezért két új járatot indítunk. Január 2-től a Tiszai pálya­udvarról indul majd a 10 és 10/A jelzésű járatunk. Az utóbbi a December 4. Drót­müvekig, míg az előbbi a Tiszai pályaudvar—Drótgyár —Repülőtér útvonalon fog közlekedni. Így biztosítjuk az átszállási lehetőséget a 12- es, 14-es, 24-es — s közvetve a 2-es — jelzésű járataink­ra, ugyanakkor a Baross Gá­bor utcában a 7-es, a Tiszai pályaudvaron pedig az 1-es és 101-es járatokra. Újdonság lesz még, hogy szerdai és pénteki piaci na­A 10-es,10/A-s autóbuszvonal. viszonylatvezetése és szállítási lehetőségei REPTÉR.ELAG ÉPFU TELEP ZSÁRNA! TELEP ÁTSZÁLLÁSI LEHETŐSÉG A REPÜLŐTÉREN : Egyetemváros, Cementgyár; Úttörőpark tété,valamint közvetve Görömböty is Tapolca feli. . DRÓTGYÁR BAROSS G UTCA ÁTSZÁLLÁSI LEHETŐSÉG A TISZAI PÁLYAUDVARON: Húskombinát, Szirma, Tatárdomb, Vasgyár, Kilián, Papírgyár feli, továbbá az 1-es, 2-es villamosra, valamint közvetve a Marx térről induló járatokra. A BAROSS G UTCÁNÁL Pelsözsolca felé van köz­vetlen átszállási lehetőség. 1.10»­ia,id +3,2!-­TISZAI PÁLYAUDVAR Az új, 10-es számú járat útvonala, az átszállási lehetősé- gekkel pokon „P” jelzéssel piaci já­ratot indítunk a Búza tér— Zsarnai-telep között. (E já­rat részletes ismertetésére holnapi számunkban vissza­térünk!) A 12, 14 jelű járatokon közlekedő régi csuklós autó­buszokat lecserélik — kise­lejtezik őket —, a 101/B jelű járat útvonalán a jövőben csuklós, míg az 1/A járaton szóló panoráma-autóbuszok közlekednek. Az új menetrendi tájékoz­tató füzetek elkészültek, s valamennyi bérletárusító he­lyen megvásárolhatók. (tólh) Bányászok beruházásai Az év eleji tervezéskor 319 millió forint értékű beruhá­zás megvalósítását szabták meg a Borsodi Szénbányák Vállalatnál. Az esztendő fo­lyamán ezt az összeget 342,5 millió forintra emelték. Eb­ből az igen jelentős összeg­ből 220 millió forintot for­dítottak a nehéz fizikai mun­kát könnyítő gépek beszerzé­sére, a többi pénzt pedig öt szénvagyonpótló, mezőbővítő beruházásra költötték. A kö­vetkező évre 315 millió fo­rintos beruházási tervet irá­nyoznak elő. Montreal ’76 Súlyemelők olimniai kerete Az elmúlt év eredmen> c alapján két miskolci sportoló foglalhatta el sportága évi rangsorának első helyét: Szabó Gyula futóvadlóvő és Szűcs Lajos súlyemelő. He­lyezésűik nemcsak egy esz­tendő munkájának elismeré­se, hanem biztatás is 1976 ra, a montreali olimpiára. Arra, hogy ismét ott lehet­nek. Ismét, hiszen 1972-ber. már magukra öltötték az öt­karikás, nemzeti színekkel díszített válogatott mezt. Jókívánság és smrencsenatkó ozues Lajos tulajdonkép­pen el sem kerülhetné a ki­küldetést, hiszen ma ö a sportág „erős emibera”. A legkönnyebb, aki a legkisebb súlyokkal birkózik. Persze, neki sem könnyű... Súlyok számolaüan tonná­it keli még felemelnie, amíg a most kiállított passzus ér­vényesíthető lesz. Lajosnak ugyanis már megírták a „be­hívóját”, hiszen neve első helyen olvasható a súlyemelő olimpiai keret most nyilvá­nosságra hozott névsorában. Kerettag lett tehát a DVTK kiválósága, de szá­mos leninvárosi emelő tár­saságában, hiszen Élese, Ka­roly tanítványai közül Kő­szegi, Kovács, Varga és Szá­lai is szerepéinek az álmok ’istáján! Gyerekek a iegen Nem múlik el tél, hogy tragikus balesetről ne hallanánk. „Korcsolyázás közben beszakadt alatta a jég...” Megyénk vizekben gazdag. Már zajlik a Hernád is és be­álltak, jéggel fedettek a kisebb tavak, a kubikgödrök. A gye rek — ezért gyerek — játszik. A korcsolya, a szánkó ra gyogó játék a jégen. A gyerekek egyik játéka a bátorság Talán nem is igazi gyerek az, aki nem akarja megmutatni : társainak, hogy ő a legbátrabb, a legügyesebb... Az újságok minden évben megírják: „Tragikus gyermek baleset..Nem szeretnénk bárkit is rémítgetni, ördög; festeni a falra. Képünk is ártatlan helyen, a Pece jegén k< szült, ahol, ha szakad is a jég, aligha történhet tragédi; Hogy a szennycsatorna jege alkalmas-e játékra, az más kér dés. Ha a Pece 10 méter mély lenne, akkor is ott játszaná­nak. A kép pusztán kérés minden felnőtthöz, hogy idejében vegyük észre a veszélyes helyeken játszó gyerekeket, mert ha ezt nem tesszük, akkor nem múlhat el tél, hogy... (bartha — kerényi) Ezekben a napokban nemcsak a reggeli postabontáskor találhat tucatnyi, kellemes ünnepeket, boldog új évet kívánó üdvözle­tét az ember... Nemcsak a jókívánságok sora kifogyhatatlan, hanem a leleményes­ség is. Karácsony napján például nem minden­napi üzenetet kopogott a telex szerkesztő­ségünkben. A Miskolci Távíróközpont dol- jozói nemcsak írtak, hanem rajzoltak is. lajzoltak, mégpedig egy karácsonyfát és egy zerencsepatkót. Aki valamennyire is ismeri i telexet, az tudja: korántsem azért talál­ták fel, hogy vele alkalmi rajzokat közve­títsenek.. A távíróközpont dolgozói (nyilván hogy elsősorban nők, hiszen egy férfinek lyesmi aligha jut az eszébe) ismeretlen is­ierősként kívánták azt, amit ilyenkor, ha evesebb ötlettel is, de kívánni illik. Köszönjük. És köszönjük mindazoknak, ikik levélben, telefonon, telexen eljuttatták hozzánk üzenetüket. Én csak leírni tudom, feketén-fehéren, hogy boldog új esztendőt. Ha pilóta lennék, akkor lila kondenzcsik- kal az égre Írnám. Ha kertész volnék, vi­lagool raknám ki: csupa vérvörös rozsai,- a fehér hóra. Ha szobrász lennék, köbe fa­ragnám, ha ördögi kézügyességgel megáldott pingálóasszony volnék, akkor a házak tűzfa­lára rajzolnám: tulipánból, apró nefelejcsek­ből, liliomból. Ha zenész lennék, akkor föl­mennék az Avasra, s „belejátszanám” a vá­rosba, mindenki fülébe, nem hangosan, csak annyira, hogy hallja a kapcsolókarral bajló­dó villamosvezető, a fortyogó vasakkal bir- kozó kohász, s a most kapott bugócsigával játékországban pörgő gyermek is. ... De csak így tudom leírni, egyszerűen, feketén-fehéren, ólomból szedve, újságpa­pírra nyomtatva. Szegény a szó s, pilóta, kertész, szobrász, zenész sem vagyok... Ha legalább lenne egy marék szivárványos üveggolyóm, hogy szétguríthassam! Vagy legalább egy millió darabra törhető és szét­osztható szerencsepatkóm! Szándékom jobbítsa a szót, ha csak a min­den évben kívánt boldog új esztendőt kí­vánom. a L apróhirdetés A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat felvételt hirdet vízveze­ték-szerelői munkakör betöltésé­re. Jelentkezés: Miskolci Ven­déglátóipari vállalat, munkaügyi osztálya, Miskolc. Baross G. u. 13—15. s? Lőrinci tono telvetelt hirdet ití éven felülj, lányok részére A betanulási idő 1 hónap. A ke­reset 2000—2600 Ft, a betanulás után. Vidéki lányok részére szál­lást és kedvezményes hazauta­zást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! Cím: P. F. V. Lőrinci Gyár H83. Budapest, Gyömrői üt 85—91. Ké­résére részletes tájékoztatót kül­dünk! I

Next

/
Thumbnails
Contents