Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-09 / 262. szám

Ünnepi premier Optimista tragédia Veréb és a 11-es! Tatabánya—D¥TK 0:0 Kik ezek, kérdezi az első őr­mester, a nézőtéren ülőket für­készve. A közönség, válaszolja a második őrmester; s hozzá­teszi, a jövendőnk. Az utó­daink ... Eljöttek, hogy meg­nézzék a hősöket. A flotta hőstetteit. Vszevolod Vis- nyevszkij, a színmű írója, aki maga is végigharcolta a pol­gárháborút, a dráma narrátor­őrmestereivel elmondatja azt is, hogy müvét nem fájdal­mas-nosztalgikus rekviemnek, révedező halottsiratásnak szán­ta. Mert: „az élet nem hal meg. Legyetek derűsek! Ez volt a harcosok utolsó szava. Légy vidám, forradalom!...’» A Miskolci Nemzeti Szín­ház társulata 1962 márciusá­ban már bemutatta Vis- nyevszkij drámáját. A mos­tani előadás Csiszár Imre főiskolai hallgató rendezésé­ben tizenhárom év után is­mét bizonyította, hogy az expresszionista színház for­mai vívmányait hatásosan alkalmazó, dinamikus mű nemes pátosza visszhangot kelt a miskolci „utódokban” is, akik — s ez nem kis mér­tékben a tehetséges fiatal rendező érdeme — közön­ségből. nézőkből a hősökkel, harcolókkal együtt érző, együtt élő részeseivé válnak az előadás során az embert próbáló, embert formáló vé­res küzdelemnek. Az útnak, amelyen az anarchista külö­nítmény gyülevész hordája az I. tengerészezreddé ko- vácsolódik. Az útnak, amely a komisszár halálához visz ugyan, el, de amelyen az ez­red megmarad, s halad to­vább egyre erősebben, egyre biztosabban a végső győzele­mig. A rendező maga tervezte a kevés kellékkel is hatásos, illúziót keltő díszleteit: fel­használva a színpad mélysé­gét, tágas mezővé, valóságos csatatérré képes azt változ­tatni. mint ahogy két reflek­tor elegendő számára a hajó­fedélzet hangulatának meg­teremtéséhez. A rendező érdeme az is, hogy a drámai történés fo­lyamatosságát megtörő őr­mester-narrátorok magyará- zó-agitáló mondatai itt szer­vesen beolvadnak a cselek­ménybe, a történet résztve­vői mondják el a szerencsés kézzel rövidített szövegbetéte­ket. S ha általában helyesel­hetjük azt a törekvést, hogy igyekezett megóvni az elő­adást az eltúlzott, melo- dramatikus pátosztól, a har­madik felvonás zárókép­megoldásával mégis vitatkoz­nunk kell. Mert igaz ugyan, hogy az élet nem áll meg, s az ezrednek tovább kell men­nie, de talán mégsem így ... A komisszár épp hogy elre- begte utolsó, búcsúzó szava­it, teste még ki sem hűlt, Alekszej harmonikáján még el sem hallgattak a mélysé­ges fájdalom, a megroppantó gyász dallamának hangjai, s az ezred hátat fordít és már megy is, pattogó induló rit­musára menetelve. „Az élet nem áll meg” jelképes és el­vont tanulságának ez a konk­rét érzékítése megzavar, s bizonytalanná tesz bennün­ket. Ezt az érzelmi-hangulati törést nem oldja fel — bár­mennyire hatásos is — a sze­replők mégegyszeri néma MENYASSZONYOK! VŐLEGÉNYEK! Különleges anyagokból készült, új menyasszonyi ruhák, bundák, pelerinek, vőlegényi ruhák nagy választékban KÖLCSÖNÖZHETŐK Jelmezkészitő és Kölcsönző Vállalat miskolci boltja, Zsolcai kapu 12. Telefon: 14-450 Illusztráció ránk-mutatása, az emléke- zés-emlékeztetés szuggesztív gesztusa. Örömmel láttuk Lázár Ka­talint a komisszár szerepé­ben. A kitűnő fiatal színész­nő, akit mintha már a néző is kezdett volna a cserfes- lármás, temperamentumos naíva-figurák szerepkörébe skatulyázni, most a kissé ta­lán egyéniségétől is távoleső drámai hősnő-alakítással bi­zonyíthatta tehetségét. Visz- szafogottsága, ami itt a szo­katlan feladat miatti szoron­gás eredménye is, megóvja attól, hogy játéka maníros legyen. Mégis, ez a játékát végigkísérő fékezertség egy- egy drámai pillanatban — például az anarchisták vezé­rével való végső összecsapás jelenetében — mintha béní­taná a szerep átélésében. Ko­misszárja az alakítás említett adósságával együtt is emlé­kezetes. és arra figyelmeztet, hogy Lázár Katalinra a szín­ház ilyen feladatok megoldá­sában is számíthat. Alekszej vonzó, a színész számára hálás feladatot je­lentő szerepében Blasko Pé­tert láttuk. Alakítása a het- venkedő vagányság pózaiba menekülő, magányos és sze- retetre vágyó férfit állítja elénk, akinek kamaszos ra­jongása a komisszárban nem szerelmet ébreszt, hanem anyáskodó vonzalmat, barát­ságot, s aki aztán a komisz­szár halálával épp ezért sok- kal-sokkal többet veszít el egy beteljesülhető szerelem reményénél. Ha a dráma Alekszej-figurája érettebb, férfiasabb is Blaskó alakítá­sánál, a színész játéka az elő­adás értékes-emlékezetes ré­sze volt. Paláncz Ferenc ját­szotta az anarchisták vezé­rének szerepét. A színész sokoldalúan, árnyaltan jel­lemzett figurát állít elénk; megmutatja a kegyetlenség és gőg mögé rejtőző ostoba­ságot és gyávaságot, amely mindenkor a hitvány figurák legsajátabb vonása. Várday Zoltán, mint hajóparancsnok a katona fegyelmezettségének színészi jellemzésére töreke­dett, s kevés eszköze volt annak éreztetésére, mint lesz a cári tengerésztiszt a for­radalom katonájává, a ko­misszár szövetségesévé a fe­gyelmezetlenséggel, az anar­chiával, a rendbontókkal és a fegyverrel támadókkal szem­ben. Maszlay István kellően „rekedt” volt a Rekedt figu­rájában, alakításáról többet (Barczi Pál rajza) alig mondhatunk. Csapó Já­nos fedélzetmestere öregebb és gyámoltalanabb, mint a szerep. A komisszár érkezése és a renitenskedőkkel szem­beni fellépése láttán támadó reménykedése, s katonává való „visszaváltozása” jó szí­nészi munka. Teszáry László halvány, karakter nélküli alakítást nyújtott Vajnonen szerepében; ezt azért is fel kell rónunk, mert a finn matróz a darab egyik kulcs­figurája. A kisebb szerepek alakítói közül megjegyeztük Csiszár Nándor tábori lelké­szét és Somló István szug­gesztív epizódját az odesszai szerepében. Dicsérettel kell adóznunk Poós Éva jelmezeiről, s Kara Karajev kísérőzenéjének az előadáshoz való okos-tapinta­tos „Igazításáról”, ami Kalmár Péter közreműködésének eredménye, összességében a Miskolci Nemzeti Színház „ünnepi premierje” nem bi­zonyult méltatlannak az ün­nepi alkalomhoz. S ez az Op­timista tragédia együttesének lelkes, színvonalas munkáját bizonyítja. Akarja ismerni Szomália fővárosa Mogadishu történe­tét valaki? Vagy Adenét? A két városét, amelyekben épp a napokban járt államfőnk, Losonczi Pál? Esetleg arra kíváncsi, milyen Is Lissza­bon, amely annyit szerepel a tv-ben is? Tudni szeret­né, hogyan tépték le a né­met fnegszállás alatt görög hazafiak az athéni Akropo- liszról a náci lobogót? Mindezt, s ezekhez hason­lókat bőven tartalmaz az új kiadásban megjelentetett, kitűnő fényképekkel illuszt­rált A világ fővarosai című szép kötet. A politikai könyvnapok alkalmából — immár a negyedik, átdolgo­zott kiadásban — közrebo­csátott ismeretterjesztő mű valóban teljes képet ad a földrajz, a történelem, s a kettőt napjainkban össze­A kassai mérkőzés tapasz-- talatai után úgy véltük, hogy a DVTK tatabányai összeál­lítása jobban fog hasonlítani a „régebbiekhez”, mint az MTK elleni csapathoz. Nem így történt, hiszen a tatabá- .nyai találkozó kb. 2000 (!) nézője a következők pályára lépésének lehetett tanúja szombat délután: Veréb — Kovács, Salamon, Váradi, Martis — Oláh, Szűcs, Ku­tast — Borostyán (Görgei), Makróczi, Feledi (Fükö). (Idegenben ez egyébkéntért. hető, hiszen így a sepregetőt játszó Salamon előtt — Ku­tast hátrább húzódásával — pontszerző erejű „betonfal” volt húzható. Mindezt ter­mészetesen a támadójáték rovására lehetett csinálni, de a DVTK-nak a legfőbb a pontszerzés volt, s az csak másodlagos, hogy meny­nyit ...) A Tatabánya a következő­ket szerepeltette: Kiss — Lakatos, Néder, Szabó, Kna- pik — Halász (Selenka), Csapó, Müller — Hegyi, Kő­műves (Arany), Nagy. Ügy vélekedtünk az előb­biekben, hogy a DVTK szer­kezete Tatabányán minden­képpen a támadójátékot gyengítette. Nos, ennek elle­nére három diósgyőri játékos neve is felkerült a helyzet- kihagyók listájára. Az elsőt azonban a hazaiak hagyták ki — a legnagyobbat, hiszen 11-esnél nagyobb helyzet nemigen van! A DVTK az első percek­ben a kapujához szögezte a házigazdát, de ez csak 5 per­cig tartott. Ekkor Salamon lábáról leperdült a labda, s Nagy abszolút helyzetben törhetett kapura. Veréb — nyilván arra gondolva, hogy a 11-es még nem gól — ki­futott és „elgázolta” Nagyot. Bana a 11-es pontra muta­tott. Kőműées a labdát a jobb sarok felé lőtte, de Veréb nagyszerű vetődéssel kivédte „saját” 11-esét! Ügy tűnt, hogy az egyéb­ként nem túlságosan magas színvonalú mérkőzésen is­mét annak a mondásnak az igazsága igazolódik, misze­rint: „aki itt egy gólt rúg, az nyer”. Nos, volt rá alka­lom, azaz: nyerni is lehetett volna. (Természetesen ez áll a hazaiakra Is.) Például a 10. percben, amikor egyszerre két hatalmas diósgyőri hely­zet maradt ki: foglaló világpolitika legfon­tosabb eseményeiről — út­leíró módszerrel. Az említetteken kívül pél­dául közvetlen szomszédunk, Bécs története — benne a szomorú emlékű 1934-es pusztításé, amikor Stahrem- berg fasisztái szétlőtték a munkásság fellegvárát, a Marx-Hofot — éppen úgy megtalálható, mint az éppen napjainkban megint sokat emlegetett Daccáé, Bangla­des fővárosáé. Az öt kontinens fővárosai­nak ismerete bizonyos mér­tékig bepillantást tesz lehe­tővé országaik történetébe, mai politikájába. A könyv ezért forgatható hasznosan politikus és turista számára egyaránt. (Kossuth Könyv­kiadó.) MATE IVAN Feledi, az „új” balszélső kezdte. Egyedül tört ki, nagy helyzetből lőhetett, de lab­dája a jobb kapufáról pat­tant vissza. Makróczi foly­tatta, illetve Borostyán, aki a középcsatár beadását csú­nyán fölé lőtte. Ezután a hazaiak jöttek fel, de a diós­győri védelem megingatha­tatlan volt. Az utolsó ne­gyedórában szinte már csak a diósgyőri térfélen folyt a játék, de egy jó, 20 méterről leadott szabadrúgáson kívül, nem volt említésre méltó esemény. Csapó lövését azon­ban Veréb ismét parádésan hárította, s Hegyi is kihagy­ta az ezt követő lehetőséget. A II. félidő elején ismét Csapó hagyott ki egy hely­zetet, majd Makróczi követ­kezett. Már ami a helyzetek kihagyását illeti. A tatabá­nyai Müller zárta a sort, s így gólnélküli döntetlennel ért véget a tatabányai NB I-es labdarúgó-mérkőzés. A DVTK Igen értékes pontot szerzett, hiszen ezzel meg­erősítette helyét a táblázat első felét képező kilenc csa­pat között, s most már hat VASÁRNAP Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer mai — 12.35: Melódiákoktól. — Kőiben 13.15—13.30: Népi ellenőrök fóru­ma. — 14.00: Hírek. —14.05: Min­denki könyvtára. Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek. — 14,35: Zenés beszélgetés Hanyec János citerással. — 14.59; 'Solymos Pé­ter zongorázik. — 15.20: Fúvós­zene. — 15.28: Hívogató. A Gyer­mekrádió irodalmi újságja. — 16.05: Olasz kórusmuzsika. — 16.20: Vörösmarty élete es köl­tészete. — 16.41: Operettrészle­tek. — 17.00: Hírek. — 17.05: „Szomszédasszonyok” Ausztriá­ban. Kapusi Rózsa műsora. — 17.30: A zongoraművészet első aranykora. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 18.25: Új könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Író—olvasó találkozó Nagy Lászlóval. — 20.15: Osváth Júlia énekel. — 20.45: Dylan Thomas versei. — 21.00: Hírek. — 21.05: Haydn: D-dúr szimfónia No. 86. — 21.30: Háttérbeszélgetés. Kül­politikai műsor. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. Totó. — 22.20: Burka Sándor klarinéton es tárogatón játszik. — 22.40: Graham Greene Budapesten. Ró­bert László Írása. — 23.40: Ope­rettmuzsika. — Közben: 24.00: Hírek. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Népzene: — 12.30: Hírek. — 12.33: Győri stú­diónk Jelentkezik. — 12.55: An­tonio Janigro felvételeiből. — 13.30: Hírek. — 13.33: Polkák. — 13.45: iHöjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Rádiónapló — ket­tőtől ötig... — 17.00: Nóták. — 17.13: Feljutni egy polcra. Hang- játék-fantázia. — 18.00: Könnyű­zene Moszkvából. — 18.30: Hírek. — 18.33: .90 éve született Aure­liano Fertile. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Halász Judit lemezeit bemutatja Boros Anikó. — 20.30: Hírek. — 20.33: „Mi hoz­zuk a fényt...” Dokumentum- műsor. — 21.13: Harminc perc rock. — 21.43: Népdalok. —22.10: A papám meg a csillagok. Sat- rov humoreszkje. — 22.30: Hírek. — 22.33: Sosztakovics: V. szim­fónia. — 23.20: Jereb Ervin szer­zeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek. — 17.05: ifjúsági körkép. — 17.20: Beat-kedvelők- nek. — 17.35: Munkásportrék. A hasznos anyagok megmentöje. — 17.45: Hangszerszólók. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió kró­nikaműsora. — 18.15: Szívesen hallgattuk... Közben: 2 perc sport és totó. — 18.25: Hírössze­foglaló, Időjárásjelentés, műsor- ismertetés. Televízió: 17.28: Műsorismerte­tés. — 17.30: Hírek. — 17.35: Fog­jál nekem colobust.. . Angol filmsorozat III. Csak csendesen. — 18.10: Válogatás 30 év úttörő- dalaiból. — 18.25: Magyar tudó­sok. Kürti Miklós akadémikus. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Szomszédok két kontinensen. Hi- portfilm. — 19.55: Hírek, totó­eredmények. — 20.05: Magyará­zom a magyarázatainkat. KuJ- túrember. — 20.15: Villámcsapá' Film. — 21.40: Opera-galaest. 22.25: Hírek. Szlovák televízió: 17.15: Hírek — 17.20: Krisztián. Film. — 19.00: Híradó, sport. — 19.50: A va­sárnap verse. — 20.00: Oltvá­nyok. szovjet film. — 21.30: Or­szágutakon a tévé kameráival. — 21.55: Hírek, sajtószemle. — 22 ns Sporteredmények. Miskolci Nemzeti SzJnház (3): Optimista tragédia. Berletszúnet. — (7): Optimista tragédia. Szig­ligeti bérlet. pontra van a kieső hely« levő együttestől. * (horvátit) Az NB L tegnapi fordulójának további eredményei: MTK-VM FTC 1:3, Vasas—Videoton 3:2, SBTC—ZTE 5:2, Kaposvár—Bé­késcsaba 1:1, Haladás Rába ETO 1:0, Csepel—Újpesti Dózsa 1:1. Bp. Honvéd—SZEOL 2:0. A L bajnokság állása: 1. FTC 12 11 ­1 30-11 22 2. Videoton 12 7 2 3 27-14 16 3. Ü. Dózsa 12 7 2 3 26-18 16 4. Honvéd 12 6 3 3 23-16 15 5. DVTK 32 5 4 3 13-14 14 6. Haladás 12 5 3 4 18-15 13 7. SBTC 12 6 1 5 22-21 13 8. Csepel 12 4 4 4 15-15 12 9. Kaposvár 12 3 6 3 19-23-12 10. Vasas 12 4 2 6 19-21 10 11. MTK-VM 12 4 1 7 13-15 9 12. SZEOL 12 3 3 6 11-25 9 13. ZTE 12 3 2 7 19-21 8 14. Rába ETO 12 2 4 6 14-18 8 15. Tatabánya 12 3 2 7 12-23 8 16. Békéscsaba 12 1 5 6 8-19 7 NB Ill-as eredmények: B. Vo­lán—B. Bányász 3:3, DMTE—Tte- jőcsaba 6:0, Balassagyarmat— MVSC 2:0, Rudabánya—LMTK 3:0, Egri Dózsa—S.-újhely 4:0, Balmazújváros—Nyíregyháza 2:2, Gyöngyös—Záhony 4:1, KVSE— Egri Vasas 2:1, Ózd—Hajdú Va­sas 0:0, SKSE—Rakamaz 3:2. (Részleteket, s az ünnep egyéb sporteseményeiről szóló beszá­molókat — terjedelmi okok miatt — holnap közlünk. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum 110—18): Ember es mun­ka. — Habán kerámia. — Mis­kolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Kondor Béla-emlékkiáilitas. — Munkácsy Mihály-emlékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete es mun­kássága. — Diósgyőri Vár (9— 15): A diósgyőri var története. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Zsignár István kamarakiállitása. — Miskolci Galéria (11—19): Nagy Gy. Margit textilművész és Var­ga Miklps szobrászművész kiállí­tása. — Ady Endre Művelődési Ház (10—18): Fotókiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Köz­pont (10—18): Szovjet fotókiállí­tás. FILMSZÍNHÁZAK BEKE A hazáért harcoltak I—II. Szí. szovjet film Kezdés: ±‘5 és 7 órakor Dupla helyár! KOSSUTH Vörös kányafa Mb. szí. szovjet film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Elfelejtett mesék völgye Szí. szovjet film Kezdés: f5 és f7 órakor FÁKLYA Díjak és kitüntetések Szí. lengyel film Kezdes: f5 és f7 órakor PETŐFI Lóháton, ágyútűzben Szí. szovjet film Kezdés: f5 és £7 órakor SZIKRA Szokolovó I—II. Szí. csehszlovák—szovjet film Kezdés: 5 órakor Másfél helyár! TÁNCSICS A béke első napja Szovjet film Kezdés: f3, f5 és 17 órakor TAPOLCA-ADY Ne sírj tele szájjal! Szí. francia film Kezdés: 7 órakor HÁMOR Vörös kányafa Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor PERECES Front, szárnyak nélkül I—n. Szovjet film Kezdés: 6 órakor ' Dupla helyár! HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Haydn: A teremtés. — 9.30: Há- ziuraság. Arany János versei. — >.40: Mit játsszunk, lányok? Óvodások műsora. — 10.00: Hí- ek. — 10.05: Iskolarádió. —10.30: Bizet: C-dúr szimfónia. — 11.00: Helytörténeti kutatások — nép­rajzi hagyományok Békés me­gyében. — 11.20: Fúvós kamara­zene. — 11.42: Illés Béla: A víg­színházi csata. Dramatizált epi­zódok. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — {.05: Népzene. — 8.30: Hírek. — 8.33: Tánczene. — 9.30: Hírek. — 9.33: Verdi-kettósök. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.30: Hírek. PAPP LAJOS Politikai könyvnapok A világ fővárosai IM 11 rf

Next

/
Thumbnails
Contents