Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-06 / 261. szám
) Oktatás, sport, gyermekvédelem Beszélgetés lók Miklóssal a művelődési bizottság munk áról A városi tanács legutóbbi ülésén a tanács művelődés- ügyi állandó bizottsága számolt be a megválasztás óta végzett munkáról. A tanács elismeréssel adózott a bizottságnak és vezetőjének. Ügy gondoljuk, nem érdektelen szélesebb körben is megismertetni A testület munkáját. — Melyek a bizottság legfontosabb feladatai? — kérdeztük Tok Miklós bizottsági elnököt, a városi tanács elnökhelyettesét. — A 18 tagű művelődés- ügyi állandó bizottság három évre szóló (1976-ban lejáró) ciklusterv alapján végzi feladatát. Melyek a legfontosabb tennivalók? Említést kell tennem a bizottság általános feladatairól, így például véleményező, előkészítő, javaslattevő, ellenőrző és összehangoló szerepéről. Mert csak így lehet megérteni annak jelentőségét, hogy bizottságunk a beszámoltatási időszakban 13 ülésen 43 témát vitatott meg. — Hallhatnánk néhány példát? Felmértük, hogyan valósul meg az oktatáspolitikai párthatározat városunkban. Vizsgáltuk a miskolci munkásság kulturális, egészség- ügyi, sportügyi és szociális helyzetét (később a vb ezt a témát három vállalatra vonatkoztatva tárgyalta ...). Ám ugyanígy említhetném azt a vizsgálatot, amelynek során 7 üzemben mérte fel bizottságunk, hol tartanak ezek a gazdasági egységek ifjúság- és gyermekvédelmi munkában. (Nem kis részben e vizsgálatok eredménye a Gyermekváros és a patronáló szocialista brigádok gyümölcsöző kapcsolata. De megvitattuk a város könyvtárhálózatának és könyvterjesztésének helyzetét, Miskolc sportéletét, a Miskolci Nemzeti Színház tevékenységét, s a város zenei életének tennivalóit. — A tanács határozati javaslatot fogadott el a művelődésügyi állandó bizottság további működését illetően ... — örülünk az eddig végzett munka elismerésének. Ez még nagyobb erőfeszítésekre ösztönöz bennünket. Ami pedig a határozati javaslatot illeti, azon leszünk, hogy a javaslattevő, véleményező és előkészítő szerepkör mellett erősítsük a koordinációs jogkört, az albizottságok működését s mindennapi kapcsolatunkat a tanács művelődésügyi osztályával. (nyikes) A tévé ünnepi íilmműsora Kék rénszarvas éppúgy nem létezik, mint ahogy nem létezik Maeterling kékmadara sem. De Kolomijec — szovjet író — pontosan tudja, hogy minden ember, akiben őszinte érzés lakozik, elképzeli a maga saját „kék rénszarvasát”, elképzeli, milyen lehet a tiszta hűség, őszinteség, szeretet és szerelem, és vannak olyanok, akik ezt az elképzelést valami tiszta, nemes makacssággal életideáljukká változtatják. Kolomijec művének, a Kék rénszarvasnak hősnője egy olyan — a háború szörnyű viszontagságai közepette — felserdülő fiatal lány, aki csaknem megszállottan kergeti a maga kék rénszarvasát, és bár ezt a „kék rénszarvast” a maga valóságában soha nem éri el, eléri azt, ami ennél sokkal nagyobb, hogy hű maradjon eszményeihez és önmagához. A Magyar Televízió november 7-i főműsorán elevenedik meg a Nagy Honvédő Háborút, s az utána következő másfél évtizedet idéző lírai történet. Rendező: Sző- nyi G. Sándor. Képünkön a film főszereplői: Hámori Ildikó és Nagy Gábor. Vörös kányaía Mikor Ljuba először megjelenik, és a buszmegállóban kezetfog Prokugyinnal, az embernek az az első gondolata, hogy ez a nő olyan, mint az orosz föld. Végtelen, nyugodt és bölcs, amilyen bölcs csak lehet a nép, amely századokon át ezen a végtelen földön élt. Jó, hogy ő fogadja a frissen szabadult rabot; vissza tudja vezetni, meg tudja nyugtatni, újra tudja indítani és talán az ő segítségével 40 évesen sikerül Jegor indulása. Lidi ja Fedoszejeva nem. először partnere Vaszilij Suksinnak, és mint kiderül, nem véletlen a választás. Személyében is igazolni látszik az író-rendező-főszerep- lőnek egy interjú alkalmából adott gondolatait. „ ... Ebben a szomorú történetben engem nem az érdekel, hogy egy ember letért az igaz útról, és nem is általában az ember — mondta Suksin. A parasztember érdekel, aki elveszítette kapcsolatát a földdel, azokkal a gyökerekkel, amelyek az életet tartják ... Milyen jó lenne Je- gort megnyerni az életnek! Megnyerni..., de hogyan? Hogyan tegyük ezt jelleme valódiságának, az élet igazságának megsértése nélkül?”. A szovjet filmek fesztiváljának ünnepe alkalmából a premier mozik műsorára került Vörös kányafa (a forgatókönyv alapjául szolgáló, nálunk is megjelent elbeszélés címe, A Kányafa virága) talán legnagyobb értéke, hogy az élet igazságának megsértése nélkül készült, vagyis dramaturgiailag hibátlan. Az egyszerű történet röviden arról szól, hogy a szinte gyerekfővel vagányok, gazemberek közé került, visszaeső bűnöző férfi ötéves börtönbüntetésének letöltése után szabadul. Az utolsó évben ismeretlenül levelezett •Ljubával; őhozzá megy, amikor átlépi a börtönkaput. Ér őhozzá is megy vissza, mert megpróbálja ugyan a korábbi életet, de erősebb a tisztaság és — a hajdani pa rasztgyerekben — az eke nyomán a felszínre forduló fényes-fekete föld utáni vágy Suksin utolsó előtti filmje a Vörös kányafa, pár hónappal később A hazáért harcoltak című Bondarcsuk- film forgatása közben íő játssza a főszerepet) meghalt. Az volt a terve, hogy hármas hivatása közül az íróit választja. Sosem fogjuk megtudni, hogy igaza lett vol- na-e, de az biztos, hogy az embert felnevelő és megtartó szülőföldről kevesen gondolkodtak ilyen himnikusan szép és egyszerű gondolatokkal, amelyek képben úgy tudják legjobban kifejezni magukat, ha a megtért „bűnös” (nem a köztörvényes bűnözőre, hanem a föld hűtlen fiára kell gondolni) megsimogatja és nevén szólítja a nyírfát. Jegornak nem sikerült élni a megtalált földön. Utánanyúl a múlt, volt cimborái megölik és Ljuba bátyjának ösztönös, igaz bosszúja már csak az ember emlékének szolgáltathat igazságot. Éppen úgy, mint ahogy Suksin előtt (tragikus véletlene a sorsnak) is csak utólag tiszteleghetünk. Mert a film harmonikus egésze az ő érdeme. Az íróé, aki ismeri, a rendezőé, aki tudja milyen, tehát gondolatilag, formailag a helyére teszi, és a Színészé, aki eljátssza ezt a sajátosan orosz és konfliktusaiban egyetemesen igaz embert. ' (makai) 11 i ra-Tu CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00; Déli Krónika. 12.20; Zenei anyanyelvűnk. — 12.50: Magyarán szólva.. . — 12.45: Melódiákoktól. — Közben 15.30—13.40: A takácsműhelytől az atomerőműig. Körkép Lengyelországról 11. — 14.00: Hírek. — 14.05: Tenoráriák. — 14.25: Lépést tart-e a mezőgazdasági biztosítás a fejlődéssel? Szerkesztőségi beszélgetés. — 14.55: Uj Zenei Újság. — 15.35: Zenés aima-alai találkozások. — 16.14: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 16.29; Egy hét az Egyenlítő mentén. Beszámoló Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke látogató körútjáról. — 17.00: Hírek. — 17.05: Simándy József enekel, Szabó Csilla zongorázik. — 17.50: Ünnepi köszöntő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából. — 18.05: Az Alexandrov-egy űttes felvételeiből. — ,18.25: Uj könyvek. —18.30: Esti Magazin. •*- 19.15: A feladatot vállalom. Hangjáték. — 20.09: Hangverseny. — Közben kb. 20.40: Puskin versei. — Kb. 20.50: Hírek. Kb. 21.45: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Operarészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. — Közben 1.00: Hírek. — I. 58: Himnusz. Petőfi rádió: 12.00: Az Oszi- pov népi zenekar felvételeiből. — 12.17: Dobsa Sándor zongorázik. — 12.30: Hírek. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.05: „Az ilyen fontos beszélgetések ...” — Beszélgetés Budai Béla pszichológussal és Petri György költővel. — 13.30: Hírek. — 13.33: Népszerű kórusmuzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Koós János és az Expressz együttes felvételéiből. — 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. A savanyúságról. — 15.30: Hírek. — 15.33: Versek világa. Batsányi János: Tűnődés. — 15.50: Klasszikus operettekből. — 16.30: Hírek. —16.33: Szimfonikus zene. — 17.05: Nóták. — 17.30: Közkívánatra! — 19.20: Jő estét, gyerekek! —19.30: Népszerű muzsika, világhírű előadók. — 20.30: Hírek. — 20.33: Egy szegény vándorlegény kalandjai. Epizódok Rideg Sándor Kristóf rózsafái című regényéből. — 21.31: Operettrészletek. — 22.10: Nóták. — 22.30: Hírek. — 22.23: Barokk kamarazene. — 23.05: Nyolc rádió nyolc dala. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Műteremben, tárlaton: Zsignár István kiállítása. — Miskolci hangversenytermekből ... — 17.50: A Kossuth Rádió műsorát kapcsoljuk: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából ünnepi köszöntőt mond Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. — 18.05: Az Alexandrov-együttes felvételeiből. — 18.25: Gondolatok régi filmek láttán, (Jegyzet.) — 18.31: Filmek zenéjéből. — Hétvégi Krónika. — 18.55: Hírösszefoglaló. Televízió, 1. műsor: 16.08: Mű' sorismertetés. — 16.15: Ember a felvevőgéppel. — 17.10: Hírek.— 17.15: Felszabadult művészet. — 17.35: Magyar rövidfilmek. — 18.10: Telesport. — 18.35: Esti mese. — 18.45: Történelmi dallamok. Zárkózzatok fel!... — 19.15: Ünnepi köszöntő. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Bumbaras. Szovjet film. — 22.05: Tv-híradó 3. — 22.15— 23.05: Charles Aznavour az Olympia színpadán. Francia zenés film. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01—22.40: Verdi : Falstaff. Vígopera három felvonásban. — Közben: Tv-hír- adó 2. Szlovák televízió: 16.15: Hírek, sport. — 16.35: Orosz nyelvlecke. — 17.15: Fecske. Ifjúsági magazin. — 18.10: Szovjet táncok és dalok. — 19.00: Híradó. — 19.45: A békét akarod! Szovjet dokumentumfilm. — 20.35: A meg nem alázott város. Szovjet film. — 21.40: Híradó. — 22.05: Az esztergályos. Szovjet dokumentumfilm. — 22.30: A doni kozákok. Szovjet film. — 23.00: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (6): Optimista tragédia. Díszelőadás. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Kondor Bé- la-emlékkiállitás. — Munkácsy Mihály-emlékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri Vár (9—15): A diósgyőri vár története. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Zsignár István festőművész kamarakiállítása. — Miskolci Galéria (11—19): Nagy Gy. Margit textilművész és Varga Miklós szobrászművész kiállítása. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18): Szovjet gyermekrajzok. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18): Szovjet fotókiállítás. Filmszínházak: Béke (f4, 7): A hazáért harcoltak I—II. (szí.' szovjet, dupla helyár!) — Kossuth (f3, hnő, 7): Vörös kányafa (mb. szí. szovjet.) — Fáklya (5): Az édes szó: szabadság! I— II. (mb. szí. szovjet, dupia helyár!). — Petőfi (fa, f7): Emberi j1 sors (mb. szovjet). — Szikra (5). Még néhány perc a béke (mb. szí. szovjet). — Táncsics (f5, f'7) . Szerelem (magyar). — Tapolca- Ady (7): Vágtass, lovam! (mb. szí. szovjet). — Hámor (6): Ostromállapot (mb. francia). — Pereces (5, 7): Vörös kányafa (mb. szovjet). — Hevesy Iván i Filmklub (f5, 1'7): Elfelejtett 1 mesék völgye (szí. szovjet). PENTEK Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 3.05: Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Mihály—Gál: Emlék és intelem — kantáta. — 8.30; Verbunkosok, népdalok. — 9.00: Magyar művészek operafelvételei- böl. — 10.00: Hírek. — 10.03: Távolban egy féhér vitorla. Kata- jev regényének rádióváltozata. — 10.48: Bánki György: Filmmelódiák. — 10.59. Lottóeredmények. — 11.00: Teli torokból. Majakovszkij verse. — ll.OS: Mozart-f elvételekből. — 12.00: Hírek. — 12.10: Tánczenei koktél. —' 12.55: Művészlemezek. — 13.45: Magyar írók a Nagy Októberről. — 14.35: Operettrészletek. — 15.00: Hírek. — 15.08: Mi a titka? Emil Gilelsz művészete. — 16.00: Aranyat mostam Kolimában. Riport. — 16.35: Sanzonok. — 17.00: Híi'ek. — 17.04: Bartók: Concerto. — 17.45: Ünnepi beszéd. — 18.00: Beethoven- felvételekböl. — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.30: „Ö, nap, sugaras nap. . .” Motívumok a szülőházról. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.15: Magyar zeneművek. — 23.05: Részletek zenés játékokból. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Közben 1.00: Hírek. — 1.58: Himnusz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fűvószene. — 8.30: Hírek. — 8.33: A Rádió Kábarészínháza. — 9.43: Rivaldafényben. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Szivárvány. — 12.30: Hírek. — 12.33: Fischer Annie zongorázik. — 12.55: A középső királyfi. Mesejáték. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Szórakoztató zenei hangverseny. — 14.33: „ördögszekér” Kirgiziában. 1. Hősi vállalkozás az Interhelpo történetéből. — 15.23: Hírek. — 15.26: A beat kedvelőinek. — 16 .11: Népzene. — 16.37: Három a kislány. A daljáték rádióváltozata. — 18.48: Händel: B-dúr concerto grosso Op. 6. No. 7. — 19.05: A hamu alatt. Török Gyula novellájának rádióváltozata. — 19.30: Hírek. — 19.33: Jó estét, gyerekek! — 19.43: Sláger- múzeum. — 20.22: Falusi esték. Kárpátaljai hétköznapok. — 21.22: Népszerű Verdi-áriák — 22.00: Nóták. — 22.30: Hírek. — 22.33: A hanglemezbolt, könnyűzenei újdonságai. — 23.05: Bruch: g-moll hegedűverseny. — 23.30: A Lenin- grádi Dzsessz együttes játszik. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 18.00—19.00: 1975-ben így ünnepeltük az évfordulót Borsodban: Zenés műsorösszeállítás az ünnepi eseményekről, új létesítmények átadásáról, a munkaverseny-vállalá- sok eredményeiről, az újonnan kitüntetettekről. Televízió, 1. műsor: 7.53: Műsorismertetés. — 7.55: Közvetítés Moszkvából, a Vörös térről. — 9,10: . Csak gyerekeknek' Kis- film-összeállítás. — 10.10—11.45: Művészek a porondon. Cikusz- film. — 15.18: Műsorismertetés. — 15.20: Vendégek voltunk... — 15.40: Hazatérni jó . . . Dokumentumfilm. — 16.35: Felvevőgép nélkül. Riportok rajzban. — 16.50: Cherbourg-i esernyők. Francia film. — 18.20: Hírek. — 18.25: Ünnepi beszéd. — 18.40: Az ezredes. Dokumentumfilm. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tv-torna. — 20.05: Kék rénszarvasok. Tévéjáték. — 21.40: „Énekeld a mi dalunk. . .” Dean Read (USA) műsora. — 21.15: Tv- híradó 3. — 22.25—23.50: Bakaruhában. Magyar film. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Májusjárás. A szegedi felszabadulási néptáncfesztivál gálaműsorából. — 21.00: Az állatvilág titkai. Mozgások, vándorlások. — 21.25: Tv-híradó 2. — 21.43—23.15: A Rajna szüze. Francia film. Szlovák televízió: 7.45: Közvetítés a moszkvai Vörös térről. — 9.00: A meg nem alázott város. — 17.15: Gyermekműsor. — 13.10: Európai esküvő. Mikroko- rnédia. — 19.00: Híradó, rövidfilmek. — 20.30: Szovjet tárcda- lok. — 21.35: A közbiztonsági szervek beszámolója. — 21.50: Akikre szívesen emlékszem. Szovjet film. — 23.10: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház: (7): Optimista tragédia. Bemutató bérlet. Kiállítások: Azonos a csütörtökivel. Kivétel a Kossuth Művelődési Ház, amely zárva tart. Filmszínházak: Béke (10): Október napjai (mb. szovjet). — (14, 7): A hazáért harcoltak I— II. (szí. szovjet, dupla helvár!). — Híradó Mozi (9—10): Magyar híradó, rövidfilmek (egységes 3 forintos helyár!). — Kossuth (f9, fii, fi, f3, hn5, 7) : A vörös kányafa (mb. szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Elfelejtett mesék völgye (szí. szovjet). — Fáklya (5,): Az édes szó: szabadság! I—TI. (mb. $zi. szovjet, dupla helyár!). — Petőfi (f5, f7): Emberi sors (mb. szov^ jet). — Szikra (5): Még néhány perc a béke (mb. szí. szovjet). — Táncsics (f5, f7) : Szerelem (magyar). — Hámor (6): Ostrom- állapot. (mb. francia). — Szirma (f7): Ostromállapot (mb. francia). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Kórusmüvek. — 8.19: Régi magyar dalok és táncók. — 8.34: A Rádió lemezalbuma. — 9.50: Szerkesztői üzenetek. — 10.00: Hírék. — 10.03: Távolban egy fehér vitorla. Katajev regényének rádióváltozata II. — 11.14: Vasárnapi koktél — szombaton. — Közben 12.00: Hírek. — * 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Egy korty tenger. Jegyzet. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Rádiólexikon. — 14.20: Régi híres énekesek műsorából. — 14.49: Aktuális gazdasági jegyzet. — 15.00: Hírek. —13.08: Emberi színjáték. Balzac regényfolyamának rádióváltozata. Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. —16.01: Noack—Ihlenfeld: Hangversenyszvit fúvószenekarra. — 16.18: Hangképek Tallinból. — 17.00: Hírek. — 17.05: Forr a bor Portóban ... Utijegyzet Portugáliáról. — 17.25: Sportkrónika. —* 17.55: Smetana: Vysehrad — szimfonikus költemény. — 18.10: Chopin-mazurkák. — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Vaszilij Tyorkin. Tvardovszkij poémája. — 19.52: Népdalok. — 20.15: Könyvmadár. Jegyzet. — 20.25: Könnyűzenei riportmüson Jerevánból. — 21.25: Verdi: Falstaff. Háromfelvonásos opera. — Közben 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 23.48: Händel müveiből. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —■ 8.05: Érdekeségek a jövő hét műsorából. — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. — 9.00: A hét zenei műsorából. — 10.30: Hírek. — 10.33: Iránytű. Szórakoztató magazin. — 11.33: Kedvenc kudarcaim. Palotai Boris szerzői estje. — 12.30: Hírek. — 12.33: Francia kórusmuzsika. — 12.45: Csaló az üveghegyen. Mesejáték. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések második félidejéről. — 14.55: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15.05: Liszt-átiratok. — 15.30: Hírek. — 15.33: Operettrészletek. — 15.55: Táskarádió. — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Mit üzen a Rádió? — 18.35: Nótakedvelőknek. — 19.20: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.33: Sporthírek. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: örökzöld dallamok. — 20.25: Zenekari muzsika. — 21.00: Egymásra utalva. Riportmüsor. — 21.40: Szólistaparádé. — 22.30: Hírek. — 22.33: Népdalok, néptáncok. — 23.15: Zenés játékokból. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 18.00: Műsorismertetés, hírek. — 18.05: Riporternapló — a stúdió vasárnapi zenés magazinja. — Az Optimista tragédia miskolci színházi bemutatójáról. — 18.52: A sportrovat jelenti. .. Televízió: 8.23: Műsorismertetés. — 8.25: Tv-torna. — 8.30: Felsőfokú matematika. — 9.20: Német nyelvtanfolyam. — 9.45: Francia nyelvtanfolyam. — 10.00: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. — 10.20: Ki játszik ilyet? összefonódó rímek. — 10.40: Motoregér. Amerikai rajzfilmsorozat. — 11.00: Az állatvilág titkai. Mozgások, vándorlások. — 11.25: Tévétárlat. Osztrák kultúrtörténeti sorozat III. Az istenek hegye. — 12.05: Szingapúr, az oroszlánok városa. NDK rövidfilm. — 12.40: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. Az asszony ingatag. — 12.55: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 14.55: Véres út. Olasz—NSZK tévéíilmsó-' rozat. — 15.50: Szerb és dalmát városi dalok. — 16.05: Delta. Tudományos híradó. — 16.30: Műsorainkat ajánljuk. — 16.50: Magyarország—Svájc selejtező férfi kézilabda-mérkőzés. — 18.15: „. . . Az emberiség alapvető élet- szükséglete . . .” Dokumentum- film. — 18.45: Cicavízió. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek, sporthírek. — 20.10: Magyarázom a magyarázatainkat. Mit kell tanulnunk? — 20.25: Szép Ernő; Vőlegény. Vígjáték három felvonásban. — 22.35: Hírek. — 22.4Ó— 23.05: A buszon. Angol tévéfilmsorozat. Nincs hová menni... Szlovák televízió: 8.00: A néphadsereg műsora. — 9.00: Híradó. — 9.30: Taktu és az óriás fóka. — 9.45: Mesejáték gyermekeknek. — 10.30: Dalok. — 10.45: Éljen Benyovszky! Filmsorozat, 10 . rész. — 12.05: Nyolc nap egy munkahelyen. Negyedik nap. — 12.35: A múlt a jelen ellen. Cousteau kapitány és társai. — 15.25: VZGK Ostrava—ZKL Brno bajnoki jégkorongmérkőzés. — 17.55: Hírek. — 18.00: szórakoztató műsor. — 19.00: Híradó. — 21.40: Éljen Benyovszky! Filmsorozat, io. rész. — 22.40: Sporteredmények. Miskolci Nemzeti Színház: (f8): Hangverseny. Kiállítások: Azonos a csütörtökivel. Kivétel a Kossuth Művelődési Ház, amely zárva tart. Filmszínházak: Béke (10): Október napjai (mb. szovjet).— (f4, 7): A hazáért harcoltak I—II. (Szí. szovjet, dupla helyár!). — Híradó Mozi (9—10): Magyar híradó, rövidfilmek (egységes 3 forintos helyár!). — Kossuth (f9, fii, fi, f3, hn5, 7): Vörös ká- nyafa (mb. szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Elfelejtett mesék völgye (szí. szovjet). — Fáklya (f5, f7): Dijak és kitüntetések (szí. lengyel). — Petőfi (f7): Lóháton, ágyútűzben (Szí. szovjet). — Szikra (5): Szo- kolövo I—II. (szí. csehszlovák— szovjet, másfél helyár!). — Táncsics (f5, f7): A béke első napja (szovjet). — Mese Mozi (10): No, megállj csak! (mb. szovjet mesefilmsorozat). — (3): Egészségügyi kisfilmek. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.2Ó: A nap kulturális programjából. — 8.27: Slágerek Párizsból. — 9.00: Harsan a kürtszó! — 9.30:Hán- dei operáiból. — 10.00:. Hírek. — 10.05: Iskölarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. — Közben 11.00— 11.15: Közoktatás — közművelődés. Jegyzet. — 11.39: Illés Béla: Honfoglalás. Dramatizált epizódok, befejező rész. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Operettdalok. — 3.30: Hírek. — 8.33: Ida Haendel hegedül. zongorán közreműködik Gerald Moore. — 8.45: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 9.00: Hírek. — 9.33: A magyar könyvkiadás műhelyei. Corvina Könyvkiadó. — 10.00: A 2ene hullámhosszán. — Közben 11.30: Hírek. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. f