Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-05 / 260. szám
A vártnál szorosabb mérkőzésen Hagf arország Anglia 14:8 Botos jól hajlik el Gwillian ütése elöl — Sokszoros elismerés a miskolci közönségnek! — mondotta a találkozó befe- jeztevel Szemes László, az ökölvívó szövetség főtitkára. És amit mondott, kétféle motion is érthető, hiszen mind a megjelent miskolciak száma, mind pedig hozzáértése várakozáson felüli volt. Mintegy négyezren lehettek jelen a válogatott ökölvívó-mérkőzésen, s egy-egy találkozó után biztos barométernek bizonyult a tribün hangulata, jobbnak, mint a pontozóké! Mert nemcsak akkor szólt a fütty, ha a jobb magyart visztesnek nyilvánította a zsűri, hanem akkor is, ha az angol fiú győzelmet érde- nielt volna. Szerencsére a tévedések — szerintünk 2:2 arányban — kiegyenlítették egymást, így az eredmény reálisnak mondható, bár a magyar válogatottól nagyobb különbségű győzelmet várt a közvélemény. Általában a 16:6-os jóslat tartotta magát, ez az eredmény azonban Jakab Vilmos váratlan vereségén elúszott. 2:0 A magyar rádió felvételről közvetítette a találkozó részleteit, s a riporter — Szűcs Ferenc — már az első találkozó előtt jelezte, rögtön kezdeni akar, hiszen véleménye szerint Gedó már az első menetben befejezi a küzdelmet! Szűcsnek igaza lett, mégsem közvetíthetett, hiszen a kezdésig jól szuperáló vonal hirtelen — egy időre — megszakadt — valahol Miskolc és Budapest között. Így csak a második mérkőzés alatt mondhatta el, hogy Gcdó Gyurinak mindössze 2 perc 5 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy végleg harcképtelenné tegye papírsúlyú ellenfelét, John Daw- sont. 2:0-ra vezettünk tehát. A légsúlyban adódott az első meglepetés — a pontozók jóvoltából. Orbán Sándor különösen a harmadik menetben volt jobb ellenfelénél, a győzelmet mégis Charles Magri szerezte meg. Ö volt egyébként a legrutinosabb angol. 2:2! És ezután megindult a magyar; gőzhenger. A fekete bőrű Norman Philipre már az első menetben rászámoltak a harmatsúlyú mérkőzésen, s Jakab József végül is egyhangú pontozással lett jobb. 4:2. 10:2 A pehelysúlyban nem volt mérkőzés — ezért nem láthattuk a ringben Badarit —, a könnyüsúlyban viszont csak az volt a kérdés, hogy kiüti-e Botos Gwiliam-et, vagy sem. Nem ütötte ki, mert Gwiliam a harmadik menetben túl sokat támaszkodott, keményen állta az ütéseket. Botos így is egyhangú, fölényes, pontozásos győzelmet aratott. 6:2. A másik fekete bőrű angol fiú, a skót nevű Clint McKenzie következett, nem sok reménnyel, EB-ezüstérmes versenyzőnk, Nagy József ellen. A kisváltósúlyúak első találkozója nem is okozott csalódást, Nagy pontozással győzött. 8:2. A második kisváltósúlyú mérkőzés után harsant fel először a füttykoncert. John Zerachi jobb volt, s a győztes: Harmath József. Ekkor bólintottak a szakértők először elismerően, ez igen, ez értő közönség! 10:2. 12:4. A következő füttykoncert sokkal hosszabb ideig, még a váltÓ6úlyúak találkozójának első menetében is tartott! Érthetően, hiszen a csapatgyőzelmet jelentő találkozót vették el a szinte végig jobb Danyi Jenőtől, Paul Kelly javára. 10:4. Így még egy találkozót kellett várni azért, hogy eldőljön a magyar—angol összecsapás. El is dőlt a nagyváltósúlyban, de ismét a közönség jogos elégedetlenségétől kísérve, hiszen az indiszponáltan küzdő Rapcsák Mihály nem volt jobb! 2:l-es pontozással mégis Robert Davies vesztett. 12:4, s ezzel Magyarország válogatottja már megnyerte a 11 találkozóból álló viadalt. 14:S Következett a második kiütéses győzelem. Dudás Mihály az első menet vége előtt 20 másodperccel vitte be a döntő k. o.-t jelentő ütést. 14:4. Ekkor már szinte biztosra vettük, hogy a 16:6-ra tippelőknek lesz igazuk. Nen* lett, mert nemcsak Bohus Pál kapott ki egyhangú pontozással John Waldrontól, hanem Jakab Vilmos is — igaz, ő 2:l-re — Steve Cros- bytól. így alakult ki a 14:8- as végeredmény a Papp László és Ádler Zsigmond vezette válogatottunk javára, az Anglia elleni mérkőzésen. HORVATH KÄLMAN Diósgyőri kitüntetetlek Tegnap délelőtt — lapzártánk után — bensőséges kis ünnepségre került sor a diósgyőri stadionban. Az elnöki irodában Árvái Béla, a DVTK ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket — közöttük Tok Miklóst, a városi tanács elnökhelyettesét és Havasi Bélát, a megyei pártbizottság munkatársát —, majd megkérte az OTSH képviselőjét, hogy adja át a kitüntetéseket az arra érdemeseknek. Az ünnepség keretében a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Kamarás István, a diósgyőri kosárlabdázók vezető edzője, a Kilián György Gimnázium igazgató-helyettese. Ezt követően dr. Szarka Tibornak, a kajak-kenu szakosztály elnökének, az LKM főenergetikusának adták át a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést. Végül az LKM esztergályosa, a DVTK főrendezője, Finczicki István vette át az OTSH Elnöki Dicséretét igazoló okmányt. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatát Budapesten vehette át a DVTK Intéző Bizottságának és elnökségének tagja, Miklós Tamás, a DIGÉP főosztályvezetője. Avaron az atléták A hivatalos szabadtéri idényzáró után még egyszer rajthoz állnak atlétáink, ám ezúttal a salak vagy tartán helyett avarral borított ösvény lesz a futók pályája. A Borsod megyei Atlétikai Szakszövetség szólítja versengésre a KISZ megyei bizottsága által felajánlott vándordíj elnyeréséért az országos erdei futóverseny résztvevőit, hogy ezáltal is tisztelettel adózzanak a hazánk felszabadítása közben a Bükk-hegységben életüket áldozott hősök emlékének. A hagyományos versenyt a csanyiki Királyasztal környékén november 7-én, délelőtt 11 órai kezdettel rendezik meg. A műsoron nemenként három-három egyéni és csapatszám szerepel. A férfiaknál a felnőtt kategóriában 5000, az ifjúságiaknál 3000, a serdülőknél 2000 m lesz a távolság, míg a női felnőtt mezőny résztvevői 1500, az ifjúságiak 1000, a serdülők pedig 800 m-t tesznek meg. Az egyéni győztesek plakettet és tiszteletdíjat, a II—III. helyezettek érmet kapnak. A vándordíját az a sportkör szerzi meg, amelynek versenyzői a férfi és női számok összesítése alapján a legtöbb pontot gyűjti össze. A viadal résztvevői az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával megkoszorúzzák a hősök emlékművét. yy Rapcsák balhorga betalált Devisnek (Szabó István felvételei) Koziés és élmény Századunk második felében a turisztika úgyszólván tömeg- mozgalommá vált. Érthető, hiszen az ember igyekszik megismerni lakóhelye környékét, a hazáját, s más országokat. Ezért van az, hogy a hétvégeken, a szabadság ideje alatt a városok szinte kiürülnek, s tömegméreteket öltött az idegen- forgalom is. A közeli vagy távoli vidékek, városok felkeresése, az ott eltöltött idő magában foglalja a turisztika fogalmát. De mi a lényege? Valamikor azt nevezték turistának, aki kirándulás céljából ki-kijárt a hegyek közé. Ma viszont az is turista, aki idegen tájakra élményszerzés végett utazik. A turistáskodás első közös vonása tehát az élmény. Itt is első helyen állnak a természet adta lehetőségek: a hegyek, vizek, erdők által nyújtott szépség, a különböző időjárási, éghajlati tényezők, a szelíd, vagy zord tájak, vadregényes és derűs vidékek. Persze, az sem közömbös, hogy a természeti tájak jó levegője, s a gyaloglás hasznos az ember egészsége számára. Az idegen országok, népek megismerésére is az élmény vonzza az embert. Hillary, a híres hegymászó, a Mount Everest meghódítása után egyetlen szóval felelt arra a kérdésre, hogy miért mászott fel a csúcsra? Válasza csupán ennyi volt: csak. Aztán kis gondolkodás után azt is hozzátette: mert ott van. Nos, mi is azért megyünk el messzi városokba, mert azok — ott vannak. . Mi tehát a turisztika lényege? Az élmény és a mozgás. Ezek újítanak meg bennünket testileg-lelkileg. S miután ennek tudatára ébredtünk, ezért turistáskodunk! M. Gy. Seoílünk a gondján, ha új ruhát kíván választani a gyermekének! A NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI VÁLLALAT boltjaiban kötött, varrott gyermekruhák, kötényruhák, bébi-, gyermek- és bakfispulóverek, gyermekblúzok igen gazdag választékát találja. BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN NYOLCVAN BOLTUNK VARJA ONT! vUindeniéle Einstein sem értette Albert Einstein nemcsak Nobel-dijas fizikus volt, hanem a világ 14 egyetemének díszdoktora is. Egy alkalommal adóbevallást kellett benyújtania az adóhivatalban. A tisztviselő a következő szövegű számlát küldte el címére. miután a bevallás elké1 szült: „30 márka az adóbevallási ív kitöltéséért és 270 márka az adóbevallási kötelezettség ismertetéséért és magyarázatáért.’’ Einstein nyomban feladta a 30 márkát a tisztviselőnek és a feladóvevényre ráírta: „Végtelenül sajnálom, de az adóbevallást még most sem értem.”. infarktus után A szívinfarktussal kapcsolatban kialakult vélemények szövevényében meglehetősen nehéz eligazodnunk. Századunk betegségével kapcsolatban néhány dolgot azonban már biztosan tudunk. 1. Nem minden infarktus halálos, sőt sok ember nem . istud arról, hogy átesett egy, esetleg több infarktuson. 2. A hosszan tartó ágyban fekvés még annak a szívét is legyengíti, aki egyébként egészséges, 3. Az infraktust szenvedettek körülbelül 70 százaléka 6 hónapon belül visszatérhet munkájához. (A százalékarány húszra esik vissza, ha az infarktus után a beteg semmiféle testmozgást nem végez.) Mindezek mellett három további tényezőre kell felhívni a figyelmet: 1. Akik fizikai szempontból aktív életet élnek, többé-kevésbé fárasztó fizikai munkát végeznek, sokkal ritkábban betegszenek meg infarktusban, mint az ülő életmódot folytatók. 2. Aki fizikai szempontból tökéletesen * „formában van”, az infarktust is köny- nyebben átvészeli. 3. A koszorúér-megbetegedésben szenvedők, vagy akik már átvészeltek egy infarktust, látványos módon megerősíthetik szívizomzatukat, ha rendszeresen elvégzik az orvos által előírt tornagyakorlatokat. Ma már azt is biztosan tudjuk, hogy az infarktust nem egyetlen tényező idézi elő. Ügynevezett többfaktorú betegség; az előidéző okok között szerepelhet az örökölt hajlam, a helytelen táplálkozás, az életmód, a dohányzás, a magas vérnyomás stb. A testmozgásnak rendkívül nagy jelentősége van (pszichológiai szempontból is) az infarktuson átesett beteg szempontjából. Rendszerint az okoz problémát, hogy a beteg nem tudja, milyen testmozgást bír el megviselt szervezete, és mi jelent túlságos megterhelést a szivének. Ezzel kapcsolatban mindig ki kell kérni az orvos tanácsát, úgyszintén azt is az orvos tudja csak megmondani* hogy a beteg az infarktus után élh'et-e ismét házaséletet. Világszerte tapasztalt sajnálatos jelenség, hogy erre vonatkozóan a beteg semmiféle felviH^n-af*^ **t nem kap, amikor eltávozik a kórházból. Különös világrekord Egy óra alatt 4487 közönséges építőtéglát zúzott ösz- sze kézfejével Tom Slaven ausztráliai karateoktató, s ezzel új világcsúcsot állított fel. Elődje ugyanennyi idő glatt mindössze 3774 téglát aprított fel. Mint a Reuter hírügynökség ezzel kapcsolatban megállapítja, a látványos sporteredmény — a téglák kiskereskedelmi árát véve alapul — több mint 800 dollárt emésztett fel. Aranyteknös Favágók * Késő ősz? Kora tél? Bükkfahasábok a Bükkből 1 (Agotha Tibor felvétele) | Nem közönséges trófea akadt az egyik grúz halász zsákmányában. A halász mostanában tért vissza az Indiai óceánról, s a „nagy” tógáikét. mintegy 25 millimétet átmérőjű teknősbéka volt Szovjet tudósok megállapították. hogy a két parányi teknőc igen ritkán előfordult tengeri teknősfaj. a tudományban aranyhintó néven ismerik. Elnevezését páncéljának sajátos színezéséről kapta. A napfényben úgy ragyog. mintha arannyal lenne futtatva. A teknőckéket a batumi állatkert akváriumának ajándékozták. Az áttelepítettek hamarosan hozzászoktak úi környezetükhöz és rohamo3 gyarapodásnak indultak. A batumi állatkert akváriuma az egyik legnagyobb szovjet akvárium. Több mint 500 tenger- és óceánlakó él benne.