Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-20 / 246. szám

Ssiráczki legyőzte a világbajnokot! Beiralen pzelem, Miskolcon balszerencsés vereség + A világbajnok egyetlen magyarországi veresége! Az Opole —B. Volán csapatverseny 11. futamában Sziráczki István vágott az élre, s vezető helyét végig tartani tudta a mögötte száguldó Jerzy Szczakiel előtt. A 3. helyen Siekierka, a ne­gyediken Oszkó. Szombaton délután nagy közönség gyűlt össze a D. Volán debreceni sporttelepén, hogy tanúja legyen a Radácsi Fe­renc búcsúztatása alkalmából rendezett nemzetközi salak­motoros csapatversenynek. Debrecenben négyes csapatok versenyeztek és óriási sikernek számít, hogy a győzelmet a Borsodi Volán együttese szerezte még a lengyel salakmoto­ros NB I. negyedik helyén álló opolciek előtt. Különösen Szőke volt elemében ezen a napon, mind a négy futamát megnyerte — a világbajnok Szczakiel ellen úgy, hogy közös futamukban a lengyel fiú állva maradt a rajtnál, s később sem indult el. A debreceni verseny végeredménye: 1. Bor­sodi Volán (Szőke 12, Sziráczki I. 9, Mészáros 8, Jakab 6) 35 pont, 2. Kolejarz Opole (Szczakiel 9, Raba 9, Libor 6, Sie- kierka 5, Witelus 3) 32 pont, 3. Debreceni Volán (Bérlői 7, Perényi 6, Danka 2, Radácsi 1| Szabó 1) 17 pont, 4. Bukaresti Métáiul 11 ponttal. Vasárnap délelőtt a nép­kerti pályán került 'sor az augusztusi, Lengyelországban sorra került klubközi talál­kozó visszavágójára. Kedves gesztus volt a Borsodi Volán vezetőségétől, hogy méghív. ták a búcsúzó Radácsi Fe­rencet. A miskolci közönség nagy ünneplésben részesí­tette a 25 esztendős pálya­futását befejező debreceni versenyzőt. A többszörös magyar bajnok még egy tisz. teletkört tett a népkerti pá­lyán is, majd — miután át­vette dr. Valykó István igaz­gatótól a B. Volán tisztelet­díját — sorra fogadta az őt körülfogó versenyzőtársak jókívánságait. Reálisan felmérve az erő­viszonyokat, arra nem lehe­tett számítani, hogy a hét­hét fős csapatokkal vívott klubközi mérkőzésen a Bor­sodi Volánnak sikerült visz- szavágnia az 51:27-es opolei vereségért, de mindenkép­pen szorosabb eredményre számítottunk — különösen a szombati, sikeres győzelem után. Arra azonban senki sem gondolhatott előre, hogy a verseny hazai vezetés után az utolsó fordulóban dől el a vendégek javára. Ráadá­sul úgy, hogy a két legjobb magyar bukik, s az ismétlés­nél Szőke már nem lehet ott. Amikor ugyanis _ közös bukásuk után Sziráczki is­mét rajthoz állt, „egyedül” nem lehetett esélye a két legjobb lengyellel szemben. A kétszeres világbajnok Jerzy Szczakiel győzelmével kezdődött a B. Volán—Opole találkozó. Az első futam meglepetése a fiatalabbik Sziráczki kitűnő versenyzé­se volt, akit Szczakiel csak az utolsó métereken előzött meg. A második futamot Sziráczki István nyerte Osz­kó előtt, miután a lengyelek kettős bukást produkáltak. E?t követően is igen sok volt a bukás, amiben a rend­kívül kockázatosán verseny­ző vendégek jártak az élen. Nagyon vakmerőén verse­nyeztek, láthatóan íelbosz- szantotta őket a váratlan szombati vereség. Váltakozó vezetéssel zaj­lott a küzdelem, egyik csa­pat sem tudott négy pontnál nagyobb előnyre szert tenni. Az utolsó futam előtt még 36:34 volt az állás a B. Vo­lán javára, de végül is az utolsó futamban elért kettős győzelmükkel az opoleiek nyerték meg a találkozót — 39:37-re. A legnagyobb figyelem természetesen a világbajnok szereplését kísérte, aki első­sorban kitűnő rajtjaival sze­rezte győzelmeit — kivéve a 11. futamot. Ez a futam minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad az ez évi magyar bajnok Sziráczki István számára, hiszen nagy­szerű motorozással sikerült Szczakielt legyőznie. A verseny jegyzőkönyve: „Kolejarz” Opole—Borsodi Vo­lán 39:37. Pontszerzők: Szczakiel 11, Raba 11, Siekierka 7, Wite­lus 6, Libor 3, Rogula 0, IRetve Sziráczki I. 9, Mészáros S, osz­kó 6, Jakab 5, Sziráczki J. 5, Szőke 4 és Gregö 2. A többször is rendkívül ve­szélyesen motorozó lengyel Li- bort a 10. futam után a ver­senybíróság kizárta a további küzdelmekből. Szabálytalan ko­rai rajt miatt az 5. futamban Witelust, a 7.-ben Szőkét állí­tották ki. A 13 futamos verseny befeje­zése után három tiszteletdíjas különfutamot is rendeztek. A legtöbb pontot gyűjtő magyarok versenyét Mészáros László nyerte Sziráczki István előtt, míg a négy legjobb lengyel ko­zott Jerzy Szczakiel és Leonard Raba szerezte meg a harmadik iutamban való indulási jogát. Ebben a különdíjas „döntő” futamban Szczakiel bukott, s miután Rabat tévedésből leállí­tották, a verseny rendezősége nem az elsőként befutó Szi- ráczkinak, hanem neki ítélte a harmadik tiszteletdíjat. A hétvégi esők ellenére vi­szonylag jó pályán, rendkívül izgalmas és látványos versennyel búcsúztak az idénytől a mis­kolci salakmotorosok, a Borso­di Volán ez évben is három baj­nokságot nyert szakosztálya és vendégei. HORVÁTH KÁLMÁN ifr Világbajnokot is érhet baleset. A befejező tiszteletdíjas különfutamban Szczakielt ledobta száguldó vasparipája, de végül is a saját lábán hagyta el a miskolci salakot. (Szabó István felvételei) A vártnál is könnyebb volt Magyarország — Luxemburg 8:1 (4:0) A magyar labdarúgó-válo­gatott évadzárója, az év 10., s már teljesen tétnélküli nemzetek közötti labdarúgó­mérkőzése a vártnál is köny- nyebb feladatnak bizonyult. A kissé csúszós pályán, mintegy 20 ezer néző előtt a magyar együttes gólzáporos győzelmet aratott, s Nyilasi majdnem beállította Bene tokiói válogatott rekordját: sorozatban 5 gólt lőtt a ven­dégek bálójába. A Dudin (Bulgária) vezette találkozón a következők szerepeltek: Rothermel — Nagy III., Bá­lint, Rab, Lukács — Kovács J., Nyilasi, Pintér — Faze­kas, Váradi, Nagy L. (Wol- lek, 39. p.). Eleinte a vendégek veszé­lyeztettek valamivel többet, de a klasszissal jobb magyar csapat már a 12. percben megkezdte a gólgyártást. Az első gólt Fazekas átadásából Pintér szerezte. Hat perccel később ugyanő a bal oldali kapufát találta el, és ezután jött Nyilasi. A 20. percben Pintér beadását emelte a felső sarokba, majd tíz perc múlva Kovács átadását lőtte a bal alsóba. A 44. percben Bálint fejese is a kapufán csattant, s az ezt követő szögletből fejelt Nyilasi a kapuba. A szünet után is folytató­dott a magyar válogatott nagy fölénye — elsősorban Nyilasi változatlan góllövő­kedve eredményeként. A fe­rencvárosi középpályás az 53. pereden Váradi beadását lőtte a hálóba, majd az 57.- ben a Wollektől kapott lab­dát lőtte be — estében. Nyi­lasi befejezte, Wollek foly­tatta, s a 79. percben Nagy III. beadásából nagyon szép csúsztatott fejessel szerezte meg a hetediket. A 82. perc­ben Dussier az egymásra váró magyar védők között szépített, s egy perc múlva Váradi fejelte be a „nyol­cadikat”. úgy, hogy a labda a felső léc alsó lapjáról pat­tant a gólvonalon túlra. Az EB selejtezők II. cso­portjában ezzel a győzelmé­vel Magyarország a 2. helyre került, de több mérkőzése már nincs. Hátra van még viszont a Wales—AusztAa találkozó, amely véglegesen dönt a továbbjútásról. Ide- genbenl osztrák győzelem esetén Ausztria, egyébként pedig Wales jut a legjobb nyolc közé. Amíg az első csapatok Szombathelyen, addig az utánpótlás válogatottak Kör­menden mérték össze erejü­ket — szintén tét nélkül, hi­szen a magyar válogatott már akkor is csoportelső lett volna, ha netán vereséget szenved a luxemburgiaktól. Az utánpótlás-csapat azon­ban biztos és szintén nagy­arányúnak nevezhető győzel­met aratott: MAGYARORSZÁG— LUXEMBURG 4:0 (3:0) A négyezer néző előtt le­játszott találkozón Kereki, Farkas, Kelemen és Izsó lőt­ték a magyar csapat góljait. Az utánpótlás válogatott kezdő embere volt Salamon, aki végig kitűnően játszott. Utánpótlás válogatottunk ezzel a selejtező csoport első helyén végzett, mindössze egy pontot veszítve, s így le­hetősége nyílik arra, hogy megvédje Európa-bajnoki címét. A selejtezőben: 1. Magyárország 7, 2. Ausztria 4, 3. Luxemburg 1 ponttal. H. K. Kosárlabda A Kilián Gimnázium sze­rény befogadó képességű tornatermében több, mint 100 néző toporgott vasárnap az NB I-es női kosárlabda­bajnokság őszi idényének nyitányán. Meglehetősen ideges han­gulatban, sok labdakezelési hibával és pontatlan dobás­sal fűszerezve indult a já­ték, s némi meglepetésre a vendégcsapat „tért” előbb magához. A vezetést is meg­szerezték, sőt volt időszak, amikor előnyük 10 pontra nőtt a lepattanó labdákért kevés meggyőződéssel har­coló és az első félidőben igen pontatlanul dobó Diós­győrrel szemben. Fordulás után egy egészen más felfogásban játszó DVTK-t láttunk a pályán. A kitűnő védekező, s mellette nagyon eredményesnek is bizonyult Medgyesi, vala­mint a végre magára talált Winter vezényletével egyre- másra vezették lendületes akcióikat a fővárosiak ellen, s két pontra sikerült is fel­zárkózniuk. Ekkor — a sze­mélyi hibák következtében — a DVTK szakvezetője cserére kényszerült, s a két. kulcsjátékost nélkülöző hazai együttessel szemben ismét a BEAC irányította a játékot. A 17. percben azonban Win­ter és Medgyesi visszatérte ismét új színt hozott a Diós­győr játékába; nemcsak az egyenlítés sikerült — 54:54 —, hanem a közönség vas­tapsától kísérve a győztes kosarat is megszerezték. DVTK—BEAC 58:56 (24:32) A diósgyőriek pontszerzője Winter (18), Medgyesi (17), Molnár (8), Áronná (7), He­gedűs (4), Spisák, Jászka (2—2) volt. Totó 1. Ascoli—Torino 2. Bologna—Milan 3. Intern.—Cagliari 4. Juventus—Fiorentina 5. Perugia—Lazio 6. Roma—Verona 7. Sampdoria—Como 8. Foggia—Catania 9. Lanerossi—Brescia 10. Palermo—Taranto 11. Piacenza—Reggiana 12. Spal—Novara 13. Varese—Genoa Pótmérkőzések: 14. Atalanta—Ternana 15. Brindisi—Pescara 16. Catanzaro—Avellino 1:1 1:1 1:0 4:2 2:0 2:0 1:0 0:0 1:0 1:2 i:l 1:2 0:0 2:0 0:0 3:1 99 Gólsziiret" as JVB ff-ben Az NB Il.-ben „gólszüretet” hozott a 12. forduló: 38 esetben zörrentek a hálók I A rangadó­nak számító Dunaújváros—Bu­dafok találkozó döntetlen ered­ménnyel zárult, s két nagy meglepetés is akadt. Kikapott a múlt évben még élvonalban játszott Pécsi MSC az újonc Vasas izzótól, a DVSC pedig negatív gólcsúccsal maradt alul Győrben. A 12. forduló eredményei: Du­naújváros—Budafok 1:1 (1:0). Bábolna—Nagykanizsa l:l (1:0), BVSC—Nagybátony 1 :l (1:0), Szolnoki MTE—Bp. Volán 2:1 (0:0), Oroszlány—Kossuth KFSE 1:2 (0:2), Dorog—Várpalota 2:0 (0:0), Vasas Izzó—Pécsi MSC 3:2 (0:1), Szekszárd—FÖSPED 2:4 (1:3), Komló—Bp. Spartacus 5:1 (2:1), Győri MÁV DAC—DVSC 7:0 (2:0). A bajnokság élcsoportja: 1. Dunaújv. 12 9 2 1 32-11 20 2. Budafok 12 8 2 2 25-17 18 3. Dorog 12 7 3 2 20-12 17 4. PMSC 12 6 3 3 24-13 15 5. KKFSE 12 6 2 4 23-15 14 6. Volán 12 5 4 3 20-15 14 7. BVSC 12 6 2 4 21-18 14 A 7 NB TTT Északkeleti cso­portjában kikapott az Ózdi Ko­hász és a lista éléről a harma­dik helyre került. Igen gyengén szerepeltek a borsodi csapatok! A 12. forduló eredményei: B. Volán—Egri Dózsa 1:3, Nyíregyháza—Ózdi Kohász 2:0, B. Bányász—Rakamaz 0:1, Le- ninvárosi MTK—Gyöngyös 1:1, Hajdú Vasas—MVSC 1:0, Hejő- csaba—Balmazújváros 3:2, Sá­toraljaújhely—KVSE 4:1, DMTE —Rudabánya 3:0, SKSE—Záhony 2:2. A bajnokság állása: 1. Egri Dózsa 12 6 4 2 30-11 16 2. DMTE 12 6 4 2 27-11 16 3. Ózd 12 7 2 3 22-10 16 4. Rakamaz 12 6 3 3 17-15 15 5. MVSC 12 6 2 4 26-18 14 6. LMTK 12 5 4 3 22-21 14 7. Borsodi B. 12 6 2 4 18-23 14 8. Nyíregyh. 12 6 1 5 29-16 13 9. Hajdú V. 12 6 1 5 25-19 13 10. Egri Vasas 12 6 1 5 22-21 13 11. S.-újhely 12 5 3 4 18-17 13 12. Rudabánya 12 5 2 5 19-24 12 13. Hejőcsaba 12 5 2 5 16-24 12 14. KVSE 12 4 3 5 35-25 11 15. S. Kohász 12 3 5 4 29-24 11 16. Záhony 12 5 1 6 14-18 11 17. Gyöngyös 12 3 4 5 19-21 10 18. B.-gyarmat 12 4 2 6 16-21 10 19. Borsodi V. 12 2 1 9 11-32 5 20. Balmazújv. 12 — 1 U 8-51 1 HEJÖCSABAI CEMENT SE— BALMAZÚJVÁROS 3:2 (2:0) Az előre „elkönyvelt” talál­kozóra kis híján ráfizettek a csabaiak. Olyan álmos, lagyma­tag iramban játszogatták ugyan­is végig a 90 percet, hogy nem­csak szurkolóik elégedetlensé­gét „vívták ki” azzal, hanem az egyik pontot is majdnem „elajándékozták”! A találkozó pedig úgy indult, hogy a hazaiak „lelépik” a ven­dégeket, s már a 3. percben ve­zetést szerezhettek volna. Za- jácz azonban a gólvonalon „rá­ült” a labdára! A mezőnyfölény a sorozatban rúgott szögletek­ben is megmutatkozott, miköz­ben — a 16. percben — majd­nem az újvárosiak szereztek ve­zetést: Hegedűs a kapufát tafál- ta el! A félidő vége felé aztán 3 perc alatt kétszer is zörrent a vendégek hálója. A 37. percben Lévai—Krisz­tián— Zajácz volt a labda útja, s a szélső 6 m-ről lőtt a kapuba, 1:0. A második gól a Kunfalvi— Temesvári támadásból indult. A beívelt labdát Jáger juttatta a hálóba, 2:0. A 47. percben egy előre ívelt labdát Várnai lábbal (!) „ke­zelt” le, aztán kivezette azt a 16-oson kívülre. Ott Juhász sze­relte a kapust, majd az üresen hagyott hálóba lőtt, 2:1. öt perc sem telt még el ez­után, amikor a vendégek az egyenlítést is kiharcolták. A cselezgető Kunfalvitól Orosz elvette a labdát, és 25 m-ről nagy gólt rúgott, 2:2. Nagy ívelt szabadrúgást a ka­pu elé. A labdát Temesvári az egyik védő vállára fejelte, ahon­nét az a hálóba pattant, 3:2. Izgalmat az utolsó perc is ho­zott: a vendégek 7 m-ről (!) rúgtak közvetett szabadrúgást, amit a hazai védők csak nagy üggyel-bajjal hárítottak. A HCM Várnai (Szőke) — Vár- konyi, Nagy, Lévai, Bérezi — Kunfalvi, Temesvári — Zajácz, Jáger, Vodicska, Krisztián (Tö­rök) összetételben játszó együt­teséből csak Temesvári és Vo­dicska teljesítményét lehet di­csérni. HAJDtJ VASAS—MVSC 1:0 (0:0) A pontszerzés reményével utaztak a miskolci zöld-fehérek Téglásra, de nem úgy, hogy a döntetlent „kibekkelik”. — Miskolcon vitézkednek, ide­genben nyuszit játszanak a mi csatáraink — kesergett a haza­érkezés után Tóth József, a zöld-fehérek edzője — de most sajnos, a középpályán is „lebet­liztünk”. Szilágyiék olyan ké­sőn adták a labdákat a gördü­lékenynek induló támadásokhoz is, hogy a hazaiaknak bőven volt idejük a 16-os környéke megszállásához. Csak a közvet­len védelmünk játszott jól, de egy hiba náluk is becsúszott. Ideges, kapkodó játékkal tett el a mérkőzésből több mint W> perc, amelyet a mindkét részről produkált rossz labdaleadások; jellemeztek. A hazaiaknak ugyan az első 45 percben két jó hely­zetük is akadt — az MVSC tá­madóinak egy sem! — de Ser­főző mindig a helyén volt. A miskolci támadósor akcióiban nem volt átütő erő, s azok csak a téglási 16-osig jutottak el. Különösen hiányzott a szárny- játék, ami a két szélső gyáva­ságának számlájára írható. A második félidőt is jobbára a hazai támadók és a miskolci védelem harca jellemezte — Oláh 60. percben történt beál­lításáig. A fiatal játékos kissé „felpörgette” a zöld-fehérek ak­cióit, s egy-két kecsegtető hely­zet is adódott. Az „i-re** a pontot azonban a Hajdú-legé­nyek tették fel a 85. percben. Tiba átesett Locher lábán, s a játékvezető 11-est ítélt. A bün­tetőt Lukács a jobb kapufa tö­vénél lőtte a hálóba, 1:0. Oláh hagyta ki ezután a mér­kőzés legnagyobb helyzetét: fe­jelés helyett lábbal akarta a labdát kapuba juttatni. Az MVSC Serfőző — Szabó Z., Locher, Leiszt, István — Szabó Gy., Szilágyi (Oláh) — Lipták, Galló, Madarász, Lukács felállí­tásban játszó együtteséből Ser­főző és a közvetlen védelem ér­demel dicséretet. EGRI DÓZSA—B. VOLÁN 3:1 (1:0) A közlekedési gárda az első 25 percben többet támadott, mint a vendégegyüttes, s akár két gól­lal is vezethetett volna. A 16. percben Pál űrt buktat­ták, ám a büntetőt Kertész a kapusba rúgta, majd öt perc­cel később Csank bravúros láb­ra vetődéssel tisztázott az egye­dül kitörő Farkas elől! Feljött a Dózsa és a 25. perc­ben egy sarokrúgás után Pócsik négy védő (!) között kotorta hálóba a labdát, 1:0. Az álmos, unalmas csapkodást csak Czibere jó védései tarkí­tották a továbbiakban. Szünet íjtán aztán gyorsan jött a má­sodik gól is. Takács buktatta az 50. perc­ben Bartát. A ll-est Márta lőt­te a kapu bal alsó sarkába. Ezután Lója találta el 25 m- r öl a felső lécet, majd a 75. percben a Dózsa bebiztosította a győzelmet. Galántai szabadrúgását Vfgh fejelte a jobb alsó sarokba, 3:0. A Volán elkeseredetten táma­dott, s a 80. percben szépített. Lója Jónás elé sarkalta a lab­dát, aki azt a hálóba is lőtte. A B. Volán Czibere — Buko- vics, Varga, Körösi, Takács — Petrovics, Fazekas, Kertész — Farkas (Lója). Jónás, Pálur fel­állításban játszott. Említésre méltó teljesítményt csak Czi­bere és Körösi nyújtott. MONOSTORI GYULA Röplabda Hazai pályán szenvedett vere­séget a Borsodi Volán NB Il-es női röplabdacsapata: GYOMAI SPART.—B. VOLÁN 3:2 (10, —8, —14, 8, 11) Közepes színvonalú, időnként jó játékot hozó mérkőzés volt. A harmadik játszmában 14:9-es gyomai vezetés után nyert a Volán, az ötödikben viszont 9:3-as előny után „engedte át** a győzelmet a vendégeknek. A Volánból Kassainé, Kiss és Tóth teljesítményét lehet kiemelni.

Next

/
Thumbnails
Contents